Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-09-23 / 38. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1894. szeptember 23. 38. szám. JL társadalmi, közművelődési és gazdászaü hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől logadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A fátyol. Általánosan ismert dolog, hogy a nők arcát nagyon emeli, (ha szabad ezzel a kifejezéssel élnünk!) szépíti a fátyol. Éppenséggel nem lehet tehát csodálkozni a fölött, hogy nőink olyan kiváló előnyben részesítik a fátyolt. Ali azonban ez úttal nem erről a fátyolról akarunk szólani. Nem arról a fátyolról, amit a nők viselnek, amivel a nők ügyekeznek a valóságnál szebbeknek látszani — hanem arról a fátyolról, mit az emberek a társadalmi érintkezés közben modoruk, társalgásuk, beszédjök, egész megjelenésük által borítanak magukra, hogy egymással szemben jobbaknak, lelkileg szebbeknek látszassanak, mint aminők tulajdonképen. Hát ez is fátyol! Csakhogy jóval csalékonyabb s a csalódás eredményébeu jóval veszedelmesebb, mint a női fátyol, ami végre is ártatlan jószág s a női hiúságnak tett szolgálaton kivül legfölebb arra jó, hogy a mulattató csalódások komikumát szaporítsa. Ámde nem ilyen a társadalmi érintkezés fátyola, mely elfedi előlünk azokat az egyéneket, kiket kisebb, nagyobb, szííkebb vagy általánosabb érdekeknél fogva szeretnénk lényük minden vonásában a teljes, a híí valóságnak megfelelően ismerni. Mert hisz a társadalmi élet erkölcsi alapját éppen az képezi, hogy a valóságnak teljesen megfelelő módon ismerjük egymást; én is azokat, kikkel érintkezem és érintkeznem kell ; azok is engemet, kiknek velem érintkezniük kell. Kölcsönös híí megismerés pedig azt követeli, hogy én ne tartsak senkit angyalnak, ha ördög és én se mutassak angyalképet, ha ördög vagyok. Fájdalom, a kölcsönös megismerés, a híí bemutatkozás e módját lehetetlenné teszi az a fátyol, melybe az emberek nagy része egész lényét, tetőtől talpig beburkolja. Így azután a A „Zalamegye" tárcája. ————— A kézcsók. A csók a rajongó, igaz szerelem céljának öntudatlan kifejezése. A mikor lázban ég az arc, hevesen lüktet a vér, tombolva dobog a sziv, elhomályosul a szem s a két szerető lélek egymáshoz simul : megszületik a csók, titokban, akaratlanul . . . édesen, észbontón, tájon, ke servesen. Amaz az öröm, a boldogság gyönyöre, emez a tájdalom, a válás szomorú záloga. Csakhogy kevés embernek adatott az a mennyei élvezet, hogy a csók valódi örömeit élvezhesse, hogy tájdalmaiban gyógyító írként tapadjon szivére. Mert a csók az ibolyánál is szerényebb. A külvilág elől menek szik a szerelemnek e szerény virága. Árnyas erdő, lágyan suttogó cserjék, a félhomályban derengő boudoir: ott születik, ott él a csók. Sok szem, vagy a társaság száműzi kebeléből a csókot, de csak azért, hogy más alakban magához emelje s létjogot biztosítson néki. Ez a kézcsók. A tisztelettel párosult bizalom egyik nyilvánulása ez, melynek leple alatt sokszor a szerelem égő tűze emészti a sziveket. Ki ne vette volna kezébe valaha imádottjának bársony kacsóját, ki ne lehelt volna arra egy égő csókot, melynok minden atomja a szerelem va rázsa, a földi boldogság ajtaja. De hajh! Egyről megfeledkeztünk, a divatról. Mert van ám a kézcsóknak is divatja. De még milyen. Íme néhány mutatvány. A kézcsók — mondja egy szellemes barátnőm — az udvariasság túltengése, természetesen ismeretlenek között. Az én szalonomban a kézosókot nem tűröm. Ne nevessen. Nem azért, mert sárga keztyüket viselek ; s mert sok ügyetlen ajk nyomát emlékül kell vinnem, hanem mert már a nagy társaságban maga a gyakori kézfogás valóságos paraszt szokás. Azután nézze, különbfátyol alatti társadalmi érintkezés nem egyéb kölcsönös bolondításnál. Az emberek találkoznak egymással az utcán ; üdvözlik egymást kölcsönös hajlongások, meleg kézszorítások kiséretében; mondanak egymásnak finom bókokat, lelkes gratulatiókat; mikor pedig elválnak egymástól, mindegyik azt gondolja magában, hogy be jó bolond volt az a másik, ha ezt a glacé-keztyüs nyájasságot készpénzül vette. Nem régiben hallottam egy őszinte, sokat tapasztalt úrtól azt a pompásan találó észrevételt, hogy ő sok keserű csalódása után most már ha valakivel találkozik és beszél, nem azt hallgatja, hogy mit mond, hanem azt iigyekezik eltalálni, hogy mit gondol. Ennél pompásabban még nem hallottam jellemezni a mi modern, fátyolos éritkezésünket. Tényleg csakugyan az az ember van kitéve legkevesebb csalódásnak, ki a társadalmi érintkezés fátyolán jól átlát. Ez azonban nem kis föladat, mert ma már a minden alkalomkor a szőrszálhasogatásig o ~ udvariaskodó világban lényünket valóságos művészettel tudjuk fátyolozni. Ha valami társaságban megjelenünk és figyelmesen végignézzük, hogyan simulnak, milyen mosolygó képpel közelednek egymáshoz az emberek, — azt kellene hinnünk, hogy a mai társadalom uiár elérte azt az szép, azt a jólelkek által áiinadott szinvonalat, hol a szembeállított egyéni érdekek hajszája, küzdelme a magasabb emberi rendeltetés érdekében mind szépen elsimulnak, hol mindenki azon buzgólkodik, hogy az együttlétet, az életet másokra nézve is boldoggá tegye. De az olyan egyén, aki nem abból itél, hogy az emberek egymással szemben minő bókokat mondanak, hogyan nyájaskodnak, hanem a társadalmi érintkezés fátyolán át iparkodik i vizsgálni a társadalom képét: az csakhamar azt ! j a meggyőződést fogja szemléletéből meríteni, hogy az emberek rendkivül nagy művészi tökélyre jutottak lényüknek elfátyolozásában. Már azok a kisebb jelentőségíí csalódások is, mik ebből a fátyolos művészetből származnak, nagyon szomorú dolgokat eredményeznek társadalmi életünkben. Még n tgyobb, sokszor a legszentebb közérdeket is mélyen sújtó eredményüek azután azok a csalódások, mik nem egy, hanem száz, ezer embert rendítenek meg bizalmukban. Pedig köztapasztali tény, hogy az alakoskodás, a fátyolozás művészetében rendesen a társadalomnak azok az alakjai viszik nagyra, kiknek lényén a közérdekek szempontjából kiválóan a nyíltság, őszinteség tényének kellene ragyogni. Es mivel ez igy van, az emberek nagy részén bizonyos scrupulozitás, bizonyos pessimismus vesz erőt, mely talán bántó is lehet egyes esetekben, de mindenesetre jogosult. A társadalom egyénei minden téren kezdik belátni, hogy az emberek nagy része fátyolba van burkolva s igy nem csoda, hogy minden törekvésük oda irányul, hogy a fátyolon átlássanak ; ha lehet, szép módjával annak egyszerű ellebbentésével, ha nem lehet ; erőszakos letépésével. Ez természetes reactioja az alakoskodásnak, a társadalmi fátyol-viselésnek, szemfényvesztésnek. Nem is lehet érte haragudni, sőt inkább helyeselhető. A sajtónak, mint a társadalmi őszinteség egyik hivatott őrének, is oda kell hatnia, hogy a lefátyolozás, leleplezés erkölcsi bátorságát minden oly esetben, hol az eléggé jogosult necsak ébrentartsa, hanem éleszsze, munkára serkentse. Mert csak ily módon lehet visszaállítani a megrendült társadalmi bizalmat; egyedül az teszi hatástalanná a fátyolt, ha minden alkalommal akad megmondója, hogy: „ismerünk szép maszk !" Mert ha mindjárt jó' áll is a társadalomnak (mint a nőknek) a fátyol : a közérdekek még is csak azt követelik, liogy ha tenyerünséget kell tennem ismerős között. Az ismerősnek oda nyújtom kezemet s ugyanakkor megtagadjam ezt a ke vésbbé ismerősnek ? Vagyis egy és ugyanazon ténynyel előnyt nyújtsak és sértsek. Hát az illem ? Szomorúan fejet hajtottam. Beláttam, hogy igaza van. S ez időtől kezdve sohasem csókolok kezet — udvariasságból ; hanem igenis : tiszteletből ( ez a garde de dameoknak szól) és — szerelemből. Ne tessék félteni kedves feleségeiket tisztelt férjes urak, nem minden kézcsók a szere'em csókja. A divat tehát az, hogy kezet nem szabad csókolni akkor, ha látják, de jól esik a tiltott kézcsók — a sze relem előpostájaként. * * A tisztelet kézcsókja a fanyar, hideg a|k érintése. Félig lassan meghajtott fő, félig fölfelé emelt kéz együtes műve ez, melynek tárgya a kézfej, az ujjak alatti ötszög kellő közepe. Inkább lehelet, mint csók, inkább érintés, mint ajktapadás. S a cuppantás . . . shoking! Milyen élvezet azonban a titkos kézcsók. A bájos leányka keze idegesen átfutja a zongora elefántcsont billentyűit, elfut a kéz a legmagasabb C ig, oda a hol a lovagja epedő szemekkel zsákmányul ejté a kacsót és csókot lehel reszkető ujjaira. A vér gyors ütemben száguld át a szivén a megcsókolt ujjhegyig, onnan vissza a szivbe, az agyba s ott a gyönyör reszkető érzetét szüli meg. A zongorából kihalni látszik a hang és egy hosszú ütemű nyugvás áll be, a melybe a sziv összes hangjai beleszólnak — halhatatlanul. íme a fantázia úgy elragadja az embert, hogy megtörténeteket vél sejteni, meg nem történtek helyett, Edes képzelődés. Lássuk tehát a szerető szivek többi kézcsókjait. * * Ragyogó táncvigalom. Zajos est. Táncoló párok. A térti ábrándosan tekint táncosnője szemeibe. A szem bájos pillantása boldogító mosolyt csal miudkét ifjú alak ajkaira. A zene mind gyorsabb ütembe megy át, a táncoló pár vére hevesebben kering. .. az ifjú ajka önfeledten megérinti a vállára tett kéz kipirult izmait. Egy pillanat az egész. Fölocsudik mindkettő. Ez a kézcsók a legnagyobb nyilvánosság dacára a legtitkosabb szerelmi vallomás. # * * Modern szalonban vagyunk. A jobb kéz hosszú svéd keztyüjét, hanyagul heverteti térdén Lóra, a társaság disze. Ruhaszövetről tolyt a vita, azt tapintotta meg szakértő ujacskáival és a szövetet leejti .... Persze véletlenül. Egyszerre nyul utánna a hölgy és ... a balján ülő fiatal ember. A két tő érintkezik. A villamáram megindul. A férfi ajka csókot lehel a nő alsó karjára .. titkon, édesen . . . A nő pajzán mosolya a válasz. Megértette a szerelmi vallomást * & # Gondos családapa, szerető anya téltik édes leányukat. De a kötelesség kiszólítja őket a csendes szobából. A leányka egyedül marad a vendéggel. A női kéz elkalandozik. A térti zsákmányul ejti és a tiltott gyönyör édes érzetével csókolja végig az ujjbegytől a kézfőig s a gyönyört osztogató tenyértől vissza ugyanazon az uton a rózsás körömig. * * * -j-t Vigyázz itju lélek ! Ha e merénylet bár mindegyike nem sikerül, a szülők rabja vagy, erkölcsi kötelességed — a nősülés. És ha sikerül — a lovagiasság azt parancsolja, hogy e nő tied legyen örökké 1 Űj olcsó magyar könyvek. (Az „Olcsó Könyvtár

u uj olcsóbb kiadása.) A magyar olvasó közönség figyelmét méltán fogja fölébreszteni az a vállalat, a melylyel a Franklin Társulat gazdagította :i magyar irodalmat és a magyar könyvpiacot. Mai számunkhoz fól iv melléklet van csatolva.