Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-09-02 / 35. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1894. szeptember 2. 35. szám. közművelődési és í hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az iskola és a szülők. Minden nemzetnek, hogy a különböző pályákon szükséges alapismereteket megszerezze, különböző irányú és különböző berendezésű iskolákra van szüksége. Ahányféle az életpálya, annyiféle az iskola és amíg az életpályák különbözők lesznek, addig egységes iskolát létesíteni alig lehetséges. Egységes az iskola csak addig lehet, amíg arról van szó, hogy az ember szellemi erői felkeltessenek és az életben szükséges ismeretek megszerzésére eszközökkel elláttassanak. Ez az iskola, bármely életpályára készüljön valaki, mindenkire nézve nélkülözhetlen és ez az elemi iskola alsóbb osztályaiban nyert tanítás. Aki gyermekének az elemi osztályokban elérhető tudásnál magasabb fokú képzettséget óhajt adni, az beadja gyermekét a gymnasium-, reál- vagy pedig a polgári iskola első osztályába. Es itt áll be amaz első felelősség- teljes időszak, midőn el kell határozni a szülőnek, mely iskolába adja gyermekét ? Itt állanak be az első nehézségek ; mert a gyermekeknek elmebeli képességét, tehetségeit, hajlamait még ifjú korában felismerni amily nehéz feladata a szülőknek, ép oly fontos követelmény a gyermek jövő életpályájának megválasztásánál. Hogy a szülő fiának jövőjét illetőleg helyesen dönthessen, szükséges, hogy tisztában legyen gyermeke hajlamával ; szükséges, hogy számot vessen akaraterejével és saját anyagi tehetségeivel ; szükséges végre, hogy a különböző irányú iskolák sajátos céljait teljesen ismerje. Azért nem tartjuk feleslegesnek az iskoláztató szülők miheztartása végett figyelmöket azon tanintézetekre felhivni, amelyek mindennapi, rendszeres oktatásban részesítik növendékeiket és amelyek különböző irányuk és céljuk szerint valamely értelmiségi vagy pedig gyakorlati foglalkozásnak előkészítői gyanánt tekinthetők. A gynmasium és reáliskola a szorosan vett tudományos pálya előkészítői. Ezek szolgáltatják a magasabb szakpályák: a jogi, orvosi, mérnöki, papi, tanári pályákon való kiképzés és előhaladás teltételeit, bizonyos fokú általános műveltséget. S minthogy nevezett középiskolák ezt a célt nem annyira a gyakorlati ismeretek közlése, mint inkább az ész és értelem fejlesztése, tehát alaki képzés által akarják elérni, azért nagy hibát követ el az az apa, aki fiát gyakorlati pályára szánta és ennek dacára valamely középiskola négy osztályát végezteti vele; mert négy éven keresztül legalább féle részben oly dolgokkal foglalkozott, amelyeknek a jövő életpályáján felette kevés hasznát veszi. Az oly szülő tehát, aki fiát nem tudományos pályára szánta, hanem a praktikus életre akarja nevelni, akinek gyermeke kereskedői, ipari vagy pedig gazdászati pályára kiván lépni, fordítsa figyelmét azon iskolák felé, amelyekben ezen jövő élethivatásukra előkészíttetnek Ilyen iskolák szakoktatással egybekötve az ipar- és kereskedelmi iskolák, szakoktatás nélkül a polgári iskolák. Ezek mindig a gyakorlati élet szükségleteit tartják szem előtt, azok követelményeihez mérten vannak kiválasztva tantárgyaik és megállapítva tananyaguk. A különböző iskoláknak ilykép külön sajátos irányai és céljai levén, csak sajnálni lehet, ha a szülők mindennek dacára nem veszik azokat fiaik jövő élethivatásának megválasztásánál figyelembe. Ezen, országszerte észlelhető jelenség leginkább a szülők hibásan alkalmazott konzervatismusára, a megszokottságra vezethető vissza, amennyiben nem is képzelhetik, hogy magasabb képzettség másutt megszerezkető volna, mint a középiskolában. Sokszor a lakóhely által nyújtott előnyök befolyásolják a szülőket elhatározásukban, amennyiben oly szülők, akiknek lakóhelyén valamely középiskola van, mindig leghajlandóbbak fiaikat tudományos pályára adni, habár a fiúnak ahhoz sem kedve nincs, sem tehetsége. Innen van azután, hogy igen sok szülői; keserű csalódás éri gyermekeiben s hogy társadalmunk proletariatusa folyton növekszik; holott ha a szülő gyermekének tehetsége és hajlama mellett 1! ennek szabad elhatározását, szabad akaratát is tekintetbe vette volna, amely párosulva a jó kedvvel, szorgalommal, biztos záloga a sikeres eredménynek, úgy fiából majdan a társadalomnak hasznos tagja válhatott volna. E mellett nem ajánlhatjuk eléggé, hogy az iskolai évben elért eredményt, ne becsüljék túl a szülők, hanem vessék össze, a hozott, áldozatokat az elért eredménynyel, a fáradságot a kivívott sikerrel, vizsgálják meg, vájjon megmaradt-e gyermekük kijelentett szándéka mellett ; nem lankadtak-e erői, nem apadt-e kedve a kitűzött cél elérésében és ha a legkisebb kedvtelenséget, a legcsekélyebb elégedetlenséget látjuk, iparkodjunk a hibát minél hamarább jóvá tenni, hogy gyermekünk későbben két szék között a tőidre ne essék ! Minden okos atya tartsa folyton szem előtt, hogy a sikerült vizsgálatok nem váltók, amelyeket az életnek okvetlenül honorálnia kell. de a nem sikerült vizsgálatok mindenesetre teljes értékű utalványok teljes sikertelenségre minden tudományos téren. Csak ily eljárás mellett leszünk képesek középszerű vagy képességgel épen nem biró tanuló fiainkat, ha tanulmányaik akármily előre haladott fokán is állanak, a nekik megfelelő pályára téríteni, nekik a helyes utat kijelelni, amelyen majdan boldogulhatnak s becsülettel megélhetnek. Csak ily eljárás mellett leszünk képesek jól tanuló fiaink számára is helyes és okszerű pályát választani, amelyen majdan nemcsak saját, hanem a haza javáu is sikerrel fognak működni. Az iparos tanoncok munkakiállítása. Felegleges bővebben fejtegetnünk az iparos tanon cok munkakiállításának fontosságát. Kiváló érdekkel bir az úgy magára az iparosra, mint a tanoncra nézve. Az iparos ily alkalommal bizonyítja be, hogy a gondjaira bizott tanoncot, mint saját édes gyermekét, a szakmájába vágó tárgyak készítésénél oly alapos oktatásban részesítette, hogy a tanonc a műhelyben szerzett gyakorlati ismereteit befejezvén, ha felszabadul és ki lép az életbe, nemcsak mindenkor becsülettel megállja helyét, hanem egyúttal büszkén vallhatja meg nevét azon iparo-nali, akinek műhelyében gyakorlati képzését nyerte. De fontos az ily kiállítás megára a tanoncra nézve is. Midőn ugyanis munkáját dicsérettel illetik, ezen kitüntetés nemcsak jutalmul szolgál neki eddigi fáradozá saiért, hanem buzdításúl is, hogy a jövőben még jobb A „Zalamegye" tárcája. A nagymama. Margit 13 éves. Kedves Béla! A spájzban írom ezeket a sorokat a nagy zsiros bödönön. Oh Béla, a könnyeim folynak erre a bödön

re! A papiros már most tele van könnyel és zsirfoltokkal. Kilenc üveg betőtt és három üveg savanyi tott ugorka tanúi boldogtalanságomnak a jó Istenen kivül. A nagymama . . Oh Béla, van-e önnek nagymamája? Istenem, én azt hiszem, hogy te a nagymamákat csak az emberek boszantására teremtetted! Kora reggeltől késő estig csupa szekatúrákat kell az embernek kiállania! — „Margit elkészítetted-e a franczia leczkét? Margit tessék ide ülni mellém és tizszer egymásután felolvasni a „le petit agnau"-t,mert gorombáskodtál a kisasszonynyal (képzelje csak, mindössze csak azt tettem, hogy a zongora óra alatt titokban leloptam a fejéről a fél copfot s a jó lélek igy ment a doktorékhoz zongorát tanítani). Margit mars a konyhába burgonyát tisztogatni. Margit ma nem mégy sétálni; mert megint legényt olvastál. Margit, ha tüstént le nem veted a rózsaszinü ruhádat, egy hétig mindig lencsét főzetünk ebédre" (tudja, én ezt ki nem állhatom). Óh Béla! borzasztó az én sorsom a nagymama miatt. Egész nap a sarkamban van egy kék harisnyával, amit már száz esztendeje mindig köt. Oh és hogy szemmel tart! Mintha én egy zsivány volnék ! Pedig én csak egy boldogtalan fiatal íeány vagyok. Hát ma! Ma tetőződött be csak szerencsétlenségem j igazán. Szörnyű dolgokat követtek el velem! Képzelje 1 a nagymama megtudta, hogy mi levelezünk egymással! Mikor az iskolából haza jöttem, mindjárt rossz sejtelmeim voltak. A kisasszony a kapuba togadott összevont szem öldökkel. „Margit tessék a nagyszobába jönni," szólt oly gúnyosan, metszőn, mint egy hóhér. Szivdobogva mentem be a szobába. Ott volt a papa, mama és nagymama, a harisnya tűket sebesen forgatva ujjaival. Oh ugy tetszett, hogy egyik tű a másik után fúródik a mellembe, azután átmennek a szivemen és a nagymama ridegen húzza ki őket a hátamon. — Margit, te irtad ezeket a leveleket ? — kérdé a papa. Reszkettem, elsápadtam s egy szót sem birtam szóllani. — Mama, szólt a papa a nagymama felé fordulva — tessék ezt a rossz lányt illendően megbüntetni. Avval a másik kölyökkel pedig majd végzünk ! Oh Béla, ki voltam szolgáltatva a nagymamának, az én legnagyobb ellenségemnek. Elvoltam készülve a legrosszabbra. Hogy zárdába adnak, hogy befalaznak a kripta falba! Oh csak arra nem gondoltam, amire elitélt a nagymama, óh csak arra nem, hogy engem bezárnak a spájzba. És most itt vagyok és kétségbeesetten borulok a zsiros bödönre, miközben elképzelem, hogy az egy gyászos ravatal, melyen holtan, meghasadt szívvel fekszem. A csúf, a rossz nagymama! Oh Béla, ha most a közös balsors csapása folytán ön kukoricán térdel, gondoljon a boldogtalan Margitra, ki a nagymama zsarnoksága miatt egy spájzban fog meghalni ! * * * Margit 18 éves. Kedves barátom ! Isten önnel ! Reszkető kézzel irom e levelet. Még ma elutazom a nagymamával és talán sohasem látjuk egymást viszont. Szegény Bélám ! Képzelem, uiily váratlanul éri önt levelem ! De hát nem tudott'tovább óvatos lenni ? Mire való volt minden este ablakom előtt bámészkodnia kilenc órá tói éjfélig ? Persze ön azt hitte, hogy a fák eltakarják, de én láttam a leveleken át is és látta a nagymama is. En méltányoltam szerelmének ezt a nagyszerű jelét s mindig elfogott a szívdobogás, amikor megláttam. — Oh de a nagymama nem méltányolta. Nem gondolt ön arra, hogy a nagymamák nem szoktak aludni? Es azt is rosszul cselekedte, hogy a helyi lapban mindig Margitról irt verset, elbeszélést és szótalányt. Az utóbbi időben a nagymama mindig a szótalányokat fejtegette s e közben gyanúsan forgatta a szemeit. Nem gondolt ön arra, hogy a nagymamák örökké gyanakszanak ? Hát mikor sétálni mentem a nagymamával, mért járt ön mindig a sarkunkban, mért kapta oly mohón föl elejtett keztyümet s mért csókolta meg a nagymama előtt? Sa minap a sétányon, mikor az a két részeg mesterlegény sértegetni kezdett bennünket, önnek persze azonnal közbe kellett lépnie s magát miattunk megveretnie ? ! Nem volt óvatos. Pedig láthatja, hogy velem van mindig a nagymama ! Tudja, mi az a nagymama ? Végre bekövetkezett az, a mitől féltem. A nagymama megtudta, hogy szeretjük egymást. Az ön levelei árulták el. Tudja-e, hová rejtettem a leveleket? Ön ki fog nevetni. A nagy szalmakalap belsejébe. Igy mindig ma gamnál hordtam őket s titokban mosolyogtam, mikor hazaérve, ruhám zsebeit kiforgatva, fiókjaimat összeturva találtam. Tudtam, hogy a nagymama tette ezt; mert egyszer észre vettem félálomban, hogy az nap levetett ru háiin zsebeit motozza. Lássa, az ön eszélytelen magaviselete ennyire felébresztette a gyanúját.