Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-11-11 / 45. szám

XIII. évfolyam. 45. szám Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 Irt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsur egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. I! társadalmi, kőifvelÉsi és gaziászalí hetilap, J5 Zalamegyei gazdasági egyesület és a • íí Zala-egerszegi ügyvédi kamara körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. és a „Kanizsai járási községi A pálinka. A mi hazai viszonyaink a népre nézve nagyon keb

yezőek voltak mindaddig, míg a bortermelés kedvezőtlen fordulatot nem vett. A jó bortermő évek Magyarországon sohasem jártak, — mint ahogy talán más országukban tapasztalni lehetett, — a nép erkölcsi hanyatlásával vagy éppen sűlyedésével. Sőt azok n jó bortermő évek a mellett, hogy anyagi jólét tekintetében sokat lendítettek népünkön, — még egészségi tekintetben is nagyon előnyösek voltak, amennyiben népünket megóvták a pálinka élvezetétől. A bor élvezetében, ha népünk néha átlépte is néha napján a szigorú mértékletesség határait, olyan túlkapásokba sohasem csapott át, hogy annak idegromboló hatása is lehetett volna. Aki a néppel, foglalkozásánál fogva, gyakorta érintkezett, tapasztalhatta, hogy jelentékenyebb menynyiségben a bort csak erős mútika közben szokta fogyasztani ; de ilyenkor azután a bor szinte életiöltételévé vált; mert a magyar nép erős, gyors és kitartó munkás, tehát mindenki természetes dolognak találhatta, ha munka közben a bort erősítő szerül használta. Es a bornak munka közben való élvezete nem is ártott a népneJí, sót sokkal előnyösebb volt neki olyankor a borivás, mintha szomjúságát szakadatlanul vizzel oltotta volna. A magyar munkást szerették is mindenütt, sokkal inkább, mint a pálinkaivó oláh vagy tót munkásokat, akik többnyire lassú, lomha, gyorsan hanyatló dolgosokul voltak ismeretesek mindig és ismeretesek még ma is Ezek éppen a munka közben való pálinkaivás miatt sem erőben, sem kitartásban, sem gyorsaságban nem birtak versenyezni a magyar munkásokkal. Az oly vidékeken, hol más nemzetiségű lakók vannak, a nagyobb munkák végzésére mindig szívesen szerződtettek magyar földmives-ruunká•sokiit még messze vidékről is, mert tudták, hogy nagyon hasznavehetők, szapora munkások és józan, mértékletes emberek, akik munka közben 11 megisszák ugyan a bort, de munkaképtelenné sohasem lesznek, mint a pálinkaélvezők ; mert csak annyit isznak, amennyi szonijuságuk eloltására szükséges ; ezzel pedig csak kitartóbbakká lesznek. Így ismertük a rui munkásnépünket magunk is ; igy ismerte mindenki, aki vele munka közben érintkezett, Ámde eljöttek a mi szőlőinkre is az egyiptomi sanyarú csapások : a phylloxera, meg a peronospora. Bortermésünk évről évre csökkent., a bor ára rendkívül módon felszökött s ma már körülbelül elérte azt a magasságot, ami.a szegény emberrel szemben egyforma a borivási tilalommal. A phylloxera és peronospora pusztítás i által í is eléggé megdrágított bor árát azután az általánosan behozott fogyasztási adó még inkább felszöktette úgy, hogy ma már a legkisebb faluban is majdnem olyan méreg-drágán kell fizetni a bort, mint az előtt valami bécsi vagy párizsi hotelben. Ez a mi szegény népünk életviszonyaira hatástaninúl semmi esetre sem maradhatott. A borfogyasztás lehetőségére nézve minden irányban kedvezőtlenné válott viszonyok bizonyára aggódással töltötték el azok lelkét, kik népünk életviszonyait elég behatóan ismerik. A nép körében élők részéről innen, onnan lehetett hallani az alapos aggodalmat, hogy mivel fogja népünk pótolhatni a különösen munka közben megszokott bort, mint a szeszes-italok legártatlanabbját, mely eddig sem fizikumát meg nem támadta, sem erkölcseiből ki nem vetkőztette. > Mindenki attól féltette népünket leginkább, | hogy a bor roppant drágasága mellett majd az oláh és szláv munkások módjára rákap a pálinka' ivásra ; mert hogy erős munkája közben a már | megszokott szeszt nem nélkülözheti, az előrelát- j ható volt. És a szeszes italok mostani ára mellett j majdnem biztosra volt, vehető, hogy a gyorsan beálló hatás szempontjából legolcsóbbnak Ígérkező pálinka-ivásra adja magát a nép Ügy is Maguk lett. a korcsmárosok megdöbbenéssel mondják, hogy a nép köréből már igen sokan nem bort, hanem pálinkát isznak, mert az — habár szintén méregdrága — néhány kupicával éppen úgy megteszi a hatást, mintha nagyobb mennyiségű bort innának. Ez a tapasztalat csakugyan megdöbbentő és ellenhatásra szólítja mind azokat a tényezőket, kik a nép életére, sorsára befolyással lehetnek. A pálinkaivás, ha csakugyan teljesen elliarapódzik munkásnépünk körében, nemcsak egészségét, erejét, egész fizikumát fogja teljesen tönkretenni, hanem minden tekintetben demorálizálni fogja. Ezt tehát meg kell akadályozni minden áron, minden módon. Hatni kell népükre még idejében. Be kell vele láttatni szószékről, iskolai katedráról, közvetlen érintkezés, oktatás utján, ponyvairodalmi termékekkel, hogy milyen vészthozó dolog lenne az egész magyar nemzetre, az édes magyar hazára, ha köztünk is meghonosodnék a pálinka élvezése. A mi munkásnépiinkben van okos, nyílt gondolkozás ; hatni mindig lehet eszére is, szivére is. Csak azok vegyék igazán komolyan a dolgot, kik a népre e tekintetben közvetlenül és (ami a fő !) jó példával is hathatnak. A narkotikus szerekhez szokott gyomrú munkásemberrel értessék meg, láttassák be, hogy az emésztési képesség fokozására, élénkítésére s ennélfogva az egész -emberi fizikum ruganyosságának előmozdítására a pálinkánál sokkal alkalmasabb a fekete kávé. A német, francia munkás erősebb munka közben fekete kávét iszik 8 ez teljesen pótolja nála a szeszt. Mért ne lehetne ezt népünknél is meghonosítani, mikor a legdrágább kávé sem kerülne ueki annyi pénzébe, mint az agyrendszert és szerveket időnap előtt tönkretevő pálinka?! Vagy ám gondolkodjanak egyéb módokról ahhoz értő, hivatott szakemberek! Csak a pálinka A „Zalamegye" tárcája. A pártasok kongresszusa. Vasadi Borbála kisasszonyt az a véletlen szerencse i érte, hogy születése helyén elégett a templom, elhamvadt a matrikula és igy a leány virágzás legvégső határáig megmaradhatott húszévesnek, azután számos esztendőkön át huszonnégy esztendősnek. Legutóbb bevallott életkora — harminc év. Mint hajadon, valószínűleg ezzel a numerussal szállott volna sirba az emberi kor legvégső határánál is, még pedig minden különös senzáció nélkül, ha ott tönn a uiagasb hatalmak máskéut nem végezik el. Ne vágjunk azonban az események elé ! Vasadi Borbála kisasszonyt, aki a hartai előkelő kisasszonykákuak óránkint harminc krajcárjával mérte a klavirozás tudományát, két dolog boszantotta mód nélkül. Először az, hogy mért keresztelték őt Borbálának, mikor Valéria, Eugénia, Kornélia vagy Lucretia is lehetett volna, másodszor pedig a magyar nemzetnek az a vastag udvariatlansága, hogy a pártában maradt leányo kat mindvégig kisasszonynak titulálja. Mennyivel udvariasabbak a diszkrét franciák, akik az élemedettebb hajadont már inadamnak szólítják. Elégedetlen lelkében ezzel a kettős keserűséggel elhatározta, hogy pártában fog maradni. Boszut esküdött a férfinetn ellen, amelynek soraiból nem akart magasabban szárnyaló lélek, aki érte a művészetnek szférájába emelkedve, leédesgette volna a hartai templom oltára elé. Hát azután érdemes az ilyen rögökhöz tapadt fajzat a nők rokonszenvére ? I Van ezeknek a léháknak fogai muk arról, hogy milyen kapitális rejlik egy Bethoven és Mozart szellemével ölelkező nőnek a tiz körmében ? ! Aztán akadhat még önérzetes nőteremtés. aki meghódol ezek előtt?! A farsang volt előtte az esztendőnek legutálatosabb szaka. Mikor tisztelendő Adamovics Péter, a hartai pap, elvégezvén a prédikációt, föltette fényes pápaszemét és kijelentette, hogy-az anyaszentegyház menyekzőt hirdet — akkor Borbála kisasszony gyilkos pillantást vetett a prédikáló szék leié és dühös haraggal rontott ki a templomból. Hirdesd csak, hirdesd ; de én hallaui sem akarom. Végre aztán nagy, epochális gondolat villant meg agyában. Ha akadtak a mindennapiság taposott talajából kiemelkedett szellemek, akik kimondták, hogy vadállatok módjára nem fognak liust enni, hanem csak növényt és megalakították a vegetáriánusok szövetségét: mért ne akadhatnának az idealizmus regióiban röpködő hajadon nők között is akárhányan, akik megérdemelt indignáció val fordulva el a férfinemtől, elhatározzák, hogy halálukig pártában maradnak. Es Vasadi Borbála kisasszony kitűzte a lobogót a „pártások szövetsége" számára. Hartán két hetilap jelent meg. A Hartai Közlöny szerkesztője jámbor családapa volt, hat derék hajadon leánynyal, kik közül kettő már főkötő alá való volt. Mikor a szabadsajtónak és namzet szaporodásnak ez a derék eleven martirja megkapta Vasadi Borbála kisasszonynak felhívását, meíyben a hartai kisasszonyokat kongresszusra hivta egybe a „pártások szövetsége" megalakítása tárgyában: rendkívül elkomolyodott, jóságos, szelíd arcára leereszkedett az „aggódó közvélemény" felhője. A felhívást közzétette ugyan; mert ő, mint kipróbált házasember, nagyon is respektálta azt a kapitalist, ami Borbála kisasszony tiz körmében rejlett; de egyúttal vezércikkelyt irt lapjába „A magyar nemzet szaporodásá ban tapasztalható hanyatlásról." A Hartai Hiradó szerkesztőségében már egészen más hangulattal fogadták Borbála kisasszony proklamációját. A szerkesztő fiatal nőtlen ember volt, akinek ennél fogva telett belső dolgozótársakra is. Mindnyájan kitűnően mulattak a felhíváson és mivel épperi egy orvos is jámbor kis volt köztük, enuek kegyeibe ajánlották a asszonyt. A felhívást közzétették azzal a goromba kommentárral, hogy miután a szövetségbe keresztlevél nélkül is be lehet lépni, a szövetségszervező kisasszonynak kortársai bizonyára sietni fognak tagokul jelentkezni saját maguk és a házasulandók érdekében. Irgalmatlan kánikulai meleg nap volt, mikor Vasadi Borbála kisasszony kongresszusi komolysággal ült besötétített szobájában, várva a férfitlemre haragos pártásokat. Olyan volt az a besötétített szoba, mint valami rémes földalatti kazamáta, ahol a fölavatandó apácákat koporsóba szokták fektetni és idegeket tépő zolozsmával elbúcsúztatni az élettől. Vasadi Borbála kisasszony tetőtől talpig feketében, volt, annak külső jeléül, hogy ő már túlvan a sóhajok hídján és a hídon túl hagyta a reményeket. Kezében valami írást forgatott. Ajkai érthetetlen igéket morzsoltak, mialatt az irást néha néha egészen szeme közelébe emelte. A megnyitó beszédet próbálta magában. Végre letette az iratot. Ajkai sem mozogtak. Egy karosszékbe ült és összefont karokkal, ráncolt homlokkal várta a rokoisziveket. Nagy sokára csendes kopogtatás hallatszott. Belépett egy tisztes matróna alak, a hartai Wolilfingerék guvernantja, akinek már bizony hiába égett volna el a matrimoniumja; a vak is leolvasta volna róla a hatvan esztendőt. Vasadi Borbála fölállott és méltóságos némasággal fogadta. Derengő mosolyával, mikor az érkezőnek kezet uyujtott, körülbelül azt mondta : — Önre határozottan számitottam. Leültek és hallgatlak azzal a minden természeti törvényt meghazudtoló némasággal, amire még a pártában elvirágzott nők is csak kiváló uagy és fontos pillanatokban képesek. Körülbelül negyedóráig tartott ez a nagy és az emberiség történetében bizonyára a legkínosabb hallgatás. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.