Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-11-11 / 45. szám

élvezet elharapódzását akadályozzák meg minden módon; mert ha népünk a már megkezdett uton tovább halad, — ahhoz a pusztításhoz képest, amit a pálinka végez majd a finngyar nemzet egyetemében : a filloxera pusztítás még az istenáldások közé lesz tekinthető. Zalamegye „írásban és képben/' Az „Osztrák Magyar monarchia Írásban és képben" c

;raű, néhai Iiiulolf trónörökös által még 1885. évben kezdeményezett s általa éltében nagy szeretettel gondozott hon- és népismerteit) mű IV. kötetének 7., 8. és 9 ik füzete Zalamegyét ismerteti. A megye részét Bellosics Bálint bajai képezdeí segédtanár, a többi részét Eötvös Károly orsz. képviselő' irta le. Mind a két leirás nagyon ppyoldalu és sok bennük a téves adat. I ötvös Perlakot magyar helynévnek tekinti. Nem az. Perlak a horvát pri log (erdőnél) szóból eredt s ebből lett magyaros kiejtéssel Perlak. i Eötvös szerint a „Stájerrel szomszédos nyugoti határokon 5—6 ezer németajkú lakos lakik." A Stájerrel szomszédos határokon Muraközben horvátok, a .Murán túl, Vasmegyéig vendek laknak. — Azon a vidéken egyetlen egy német község sincs. Zalamegye — részint már elmagyai osodott — németajkú lakói a Kanizsa környékén tek vő Szep/etnek, Sormás, fűzvölgy s A. Szt. Milclás falukban találhatók, a melyek nem mondhatók „Stájerral határos" községeknek. Az 9em áll, hogy a muraközi norvát nép közt nemesség nem lakott. Lakott és pedig aránylag nagy számmal ; a többek közt a Batthyányiak, Kisfaludyak, Taliánok, Bornemisszák, Hrusóczyak, Bogdánok stb., kikhez annak idején a Zrínyiek többször pénzkölcsönükért is fordultak, elzálogosítva azok fejében egyik másik birtokukat, „minden szántott és szántatlan földeikkel, szőlőhegyeikkel, malmaik , halrekesztékeik- és halastavaikkal együtt." Szentpéterur község nem „erdős hegyek közt", hanem sikon van épülve. Közvetlen közelében sem hegy, sem erdő nincs. A Szeutpéterúr mellett fekvő Rokolán és Bánfa bizony nem „népes" puszták ; az utóbbi egyálta Ián nem is puszta, csak — volt. Valamikor az lnkeyek birtoka volt, kik ott is laktak. A hetvenes évek elején az egész pusztát a szentpéteruriak, igriczeiek, vőnek c rádiak vették meg s osztották darabokra. A csinos kas tély, gyönyörű gyümölcsös, cseléd lakások saklok helyét már régóta eke hasogatja. A rokoláni „népes" pusztán is csak egy ház van. Kapornakon jelenleg már nincs meg a bencéseknek a „legrégibb" apátsága. Talán csak volt. Itt most jezsuiták laknak. Stridónak is olyat tulajdonít, a mije nincs. „Középkori várának omladékait", mely Strigovcsák — a mai u. n. „Romvár" — csúcsán volt, már régen „megemésztette az idő vasfoga." Még csak maradványai sem láthatók. Hogy Stridó valaha püspöki székhely volt s hogy némelyek szerint Szent Jeromos hires egyháztanító is ott született, arról mélyen hallgat Eötvös. Légrád nem a Dráva „szakadékos ágai közé", hanem azokon kivül van építve. A Drávának „szakadékos ágai" közé sehol sem mernek községeket alapítani, mert könnyen megtörténhetnék, hogy néhány év múlva csak hűlt he lyiik lenne : elmosná azokat a Dráva. Talán érdemes lett volna megemlíteni, hogy Légrád 1488 ban még Somogy megyéhez tartozott s hogy ezelőtt másfél szizad dal — földrajzilag — Muraközben feküdt s lakosai a Dráva alámosásai következtében kénytelenittettek a folyó másik oldalára költözködni. Eötvös ismertetésénél nincs meg az egyenletei beosztás. Mig Paloznak, Kövesd, Csopak, Hegyes, Kövrslcut, Ebergény, Kaczorlak, Kányavár stb. jelentéktelen szerepű s inuitu „sárvárat", puszták vagy kisded helységek történelmével s váraik bevételével hosszasabban toglall.ozd* (Csobánez várának bevételével 38 sorban számol be!), addig egy Csáktornyáról, mely a 17. században hazánk egyik legemlegetettebb városa volt, hol Zrinyi Zrinyiászát irta, honnan az ő lángszelleme fényt, dicsőséget árasztott a magyar nemzetre, — a birtoklók neveinek száraz ós hiányos felsorolására szorítkozik — 11 sorban. Szt. Ilonáról, mely a Zrinyiek temetkezési helye volt, hol a Zrínyicsalád férfitagjainak leghíresebbjei alusszák örök álmukat ^akkori kápolnája, sírboltja, némi átalakítással most is épségben van), Kursaneczről (Zrinyifalva), hol a költő Zrinyi Miklós megöletett (e helyen kőemlék áll) s Nede liczről (Dráva-Vásárhely), hol hazánknak egyik első könyvnyomdája volt, egy szóval sem emlékszik meg. Sokat foglalkozik Eötvös az egyes sárvárak, vára csok kapitányainak egyiuásuláni sorrendjével, kirohanásai s apró hősködéseivel; az őrségek, zsoldosok számával, a fegyverek, ágyuk, tarackok, továbbá a lőporok mennyi ségével ; hány ellenséges zászló esett zsákmányul; hogy kik a tőurai Zalamegyéuek, melyik honnan származik s hány ezer vagy százezer hold földje van ezen meg ezen községnek a határában stb. stb, a mik egyszerűen nem ide valók. Valók volnának a megye részletes történelmébe s nem egy néprajzi műbe, hol a történelmet csak a leg nagyobb vázlatossággal kell előadni. Az ezeknek használt tért helyesebb lett volna az egyes vidékek, városok culturálának, sajátlagos iparának stb. ismertetésére tor dítani. Sem Zala Egerszeg, Nagy-Kanizsa s Keszthelynek, sem Sümeg s Csáktornyának culturalis intézeteit, intézményeit, ujabb korszerű berendezéseit s más ilynemű nevezetességeit nem említi. Nemcsak a multat, hanem a jelent is be kellett volna mutatnia. A hegy és vízrajzi leírásoknál jelentéktelen hegycsúcsok, csermelyek ismertetésével foglalatoskodik, részletesen, terjengősen. Hogy a halápi hegynek milyen az alapja, az emelkedése, tensikja; hány kilométer az alapkerülete ; hogy a tagyosi medence milyen felületű, hogy a Lesencz, Séd, Eger s Viszló patakocskák hol erednek, mely hegyláncok alján folynak, hol ömlenek a Balatonba, hogy Göcsejnek 12 megnevezett s a Kerka és Cserta kivételével bokáig alig érő csermelyecskéi, patakjai merre csörgedeznek ; hogy a Kanizsa folyó hány méter magasan (!!) ered a tenger szine felett (! !) Racsánál (pedig nem is itt, hanem mintegy 18 km. rel lejebb, Bakónaknái ered), mennyi méter az esése (!) s végre, hogy egyik másik patakocska hány kilométer hosszú satb., satb., igazán nem volt érdemes s uem is volt helyén pepecsel getni, mert ezek a fentebb érintett történelmi epizodokkal, apró csetepatékkal stb. lényegtelen apróságok, melyeknek egy megye vázlatos néprajzi leírásának körén kivül kell esniök. De ha kifogástalanul volnának is megírva, mindezekkel a megyének csak a hegy-, vízrajzi és földtani és tört viszonyai és történelme vannak bemutatva, pedig egy népismei műben a néppel is kell foglalkozni, sőt az a leirás legfontosabb tárgya. A népisménél a földtan, hegy és vízrajz csak annyiban jöhetnek számba, a mennyiben a nép testi s lelki jelleme, foglalkozása s másnemű viszonyainak megértéséhez járulnak. Eszközt képeznek s nem célt. Eötvös leírásában ép a legfőbb : az ember ismertetése hiányzik. Azaz még sem egészen. A IV. kötet 7. füzetének 212. és 213. lapjain 9 sorban mondja el, hogy élvezte a borát — a mig volt — a zalai nép s néhány sorban említ oly általánosságot, a mit általán a magyar nép jellemzésére szoktak használni. A liabasi juhászok s kanászo* régi ruhaviseletéről a 219. lapon 4 sorban számol be. A 213. és 214. lapon 13 sóiban jellemzi a göcse|i nyelvjárást, — egészen hibásan. A szóhargokat a göcse,i ember nem nyújtja, mint Eötvös állítja ; a palóc húzza (diphtongizalás kíséretében) a szókat. Azok a rövidítéseiül idézett pé dák sem jók; a'göcseji Dem azt mondja ka!,apuét, marolcuel, hanem kalappe, marokke; nem evittő, hanem éviitől használ. De hát mindez nem elég egy nyelvjárás ismertetésére. 1:1a Eötvös tisztában lett volna tárgyával, bizonyára megemlítette volna, hogy a göcseji tájszólás több jellemzetessége abb,.n áll, hogy a) a szókat rövidíti, mely főleg a y és l _<ilö késébtn, elhagyásábyu nyilvánít;; pl. küecs, cziiek, küllü Újra kopogtatás hallatszott. Most meg Cserenkayék guvernantja lépett be. (Sári néni, hej mikor kendet még Sárik inak, húgomnak nevezték!") Tres fecernnt collegium. A két néma hölgy szives bókokkal üdvözölte a harmadikat. Mindkettőnek szemében ott pislogott a gondolat: — Vártunk, biztosan vártunk. Leültek és újra beállott az a kolostori némaság, mely nem annyira asszonyi kongresszusra, mint inkább bogár koncertre való. Még egy negyedórát vártak. Ekkor Vasídi Borbála kisasszony felállott, kimért, méltóságos léptekkel meut az ajtóhoz; kettőt fordította záváron. — „Hagyjátok kivül a reményeket!" szólt tompán, siri hangon és visszatért a karosszékbe, légies mozdulattal, átszellemült arccal ereszkedve le, mint aki magasan, elérhetetlen regiókban lebeg a földi hiúságok fölött. Es elkezdte kongresszusi megnyitóját : — Kedveseim ! Ha szabad igy szólanom, pártás testvéreim ! (A két guveruant köhögött. Ez volt a „halljuk „Végtelenül örvendek, hogy ily szép számban. . . akarom mondani . . . hogy megjelentetek. Jele ez annak, hogy nagyon is korszerű eszme mellett bontottam lobogót. Mi független, szabad, fennen szárnyaló lelkű nők miudenkor joggal követelhetjük, hogy a férfiak képesek legyenek bennünket megérteni, hogy képesek legyenek követni lelkünk szárnyalását. Ámde mit tapasztalunk mi most? A „fiu de siecle" nem terem magasabban szárnyaló férfilelkeket. Mert ha teremne, bizonyára mi volnánk azok, akik nem volnánk itt. (Igaz ! Igaz ! Gyönyörű gondolat 1) — Ilyen körülmények között nekünk kötelességünk defensiv álláspontra helyezkedni, miután az offensira semmi kecsegtető eredményt nem igér. Ez a defensiv álláspont meg fogja tanitani a férfiakat; ki fogja őket józanítani, ki fogja eket emelni blazirtságukból és meg tanulj;.k: miként kell az eszményiség imádatával leborulni különösen azok előtt a nők előtt, kik szellemük gazdagságánál fogva nemcsak örökké gazdagok, de mert a szellemnek szépsége is halhatatlan: örökké szépek is maradnak. (Bravó! Bravó! Isteni gondolat! — Szellemi kincsünk és fölényünk tudatában mi tehát elhatározzuk, hogy a férfiakkal szemben mint defensiv szövetséget megalakítjuk a „pártások szövetségét." Ha nn szövetkezünk, a pokol kapui sein fognak erőt venni rajtunk. Éljen tehát a „pártások szövetsége"! (Éljen ! Éljen !) — Miután előterjesztésem az önök (pardon !) Kedves testvéreim, a ti egyhangú tetszésetekkel találkozott: a kongresszust ezennel megnyitottnak nyilvánítom és ha megengeditek, felolvasom azt a három pontot, melyre a szövetségünkbe lépőknek (mert biztosra veszem, hogy még többen is lesznek) meg kell esküdniük. (Halljuk ! Halljuk ! — Első pont: a pártások szövetségének tagjai soha férjhez uem mennek. (Éljen ! Elfogadjuk !) — - Második pont: Semmiféle házasságszerzésbe vagy szerelmi viszony kötésébe be nem folynak. (Pompás ! Éljen ! — Soha semmiféle férfival társalgásba nem bocsát koznak és viszonyt nem kötnek. Siri csend következett. Wolilfingerékguvemantjátszé liilés fogta el. Engedelmetkért, hogy kimehessen egy pillanatra a szabad levegőre. Cserenkaiék guvernantja nem eresztette magát ; karját nyújtotta neki s kivezette sápadozó kollegáját. Vasadi Borbála elnöki méltósággal adta meg az engedélyt s az ülést öt percre felfüggesztette. A két guvernant kiment. Ott kint nagyot nevettek ; azután megszöktek közös erővel a harmadik pont elől. (kövecs, Czövek, kivül); b) a v, j és n hangokat lágyít ja pl. tesfér, gyég (testvér, jég) ; elmenni, oldani helyett emennyi, ódanyi-1 mond ; c) az e t é re változtatja, ide. ménné (ide, menne), d) az o t ó-rn, az f'-it és ő t ü re változtatja, pl. főt, hód, vögy, togy (fold, hold, völgy, tölgy). Legjellemzőbb az a nak ó ra fordítása : száma, óma (szalma, alma), d) az ly t sehol sem használja, helyette egy vagy két 11 mond : illen, méllen (ilyen, mélyen) stb. Eötvös szerint Göcsejben a „Falu, ház, templom és ember mindenütt egyforma." De hát milyen formák Ezzel adós maradt. És bizony nem is egyformák, sőt a faluk, házak és templomok nagyon is különbözők. Bak, Pölöske, Söjtór s a Zala völgyi faluk egészen másként vannak épülve, mint Náprádfa, Kis-Sziget vagy Páka, más alaku házakkal. Göcsej közepe táján a homlokzatukkal az utcára néző /aházak derékszög alakban, a Zala völgyi s Söjtör vidéki községekben tömött vagy mórozott házak egy vonalba vannak épülve. Hát csak ennyi sajátságosságot, különlegességet ismer (s azt is tévesen) Eötvös hazánk ezen néprajzilag egyik legérdekesebb, történészek, nyelvészek s ethnologusok által annyit emlegetett, búvárkodásaik tárgyává tett népéről? Azoknak az „egyforma" faluknak beosztása, az „egyforma" házaknak építési módja, felosztása s bu torzata; azoknak az „egyforma" embereknek a testi s lelki mivolta, viselete, nyelve, szokásai, ipara, művelődési viszonyai stb. nem érdemeltek volna meg egy lelkiisme retes tanulmányt s ennek alapjáu ha nem is bő, legalább vázlatos ismertetést ? Még mos'ohábban bánt el Eötvös Muraközzel. Pedig a Zrinyiek e hajdani szép „tartománya" is méltó lett volna bővebb ismertetésre, főleg néprajzilag; mert ez egy önálló, a többi délszláv tartományoktól elütő terület, a mi a nép viselete, jelleme, uyelve s közgazdasági viszonyaiban is rögtön feltűnhetik a figyelmesebb szemlélő előtt. Eel kellett volna tűntetni a muraközinek magyaros viselkedését, viseletét, szokásait; hires lovait: háziipara közül a stridóvidéki faragászatot, a drávamenti nép halászatát ;a légrádi kosárfonást s hajdan hires késeit ; az aranymosást stb. A muraközi aranymosókról Stájerország leirásánál is olvashattunk s ime, a mi Zalamegyénk le irója nem is tudja létezésüket. A kanizsa vidéki németeket is be kellett volna néhány sorban mutatni ; de hát hogy tehette volna ezt Eötvös, mikor azt sem tudja, hogy Zalamegye mely részén laknak. A zalamegyei vendeket Bellosics B. 'smertette terje delmesen ; leírva azoknak jellemét, szokásait, nyelvét stb., tehát kizárólag néprajzi leirást nyújtva. A mit Bellosics a zalai veudekről irt, annak nagy részét a „Muraköz" c. lap 1887. évi számaiban megjelent „A Zalamegyei vendekről" irt néprajzi tanulmányból plagizálta. Á'lításom bebizonyítására álljon itt néhány, csaknem szószerinti átvétel. A „Muraköz" 1887. évi 5. számában : „Héköznapi_ viseletűk sokkal egyszerűbb az ünnep s vasárnapinál. Ugy az asszonyok, mint a leányoknak hosszú, egyszerűen tarkázott, felül ráncba szedeti s ugyancsak felül 12 — 15 cm. széles kollérban (gallér) végződő szoknyájuk van, melyet dolgozó napon — ki mélés tekintetéből, hogy sziuét jobban megtartsa — ki is szoktak fordítani." Az „Osztrák Magyar monarchia írásban és képben IV. kötetének 253. lapján (8. füzet). „Hétköznapi viseletük sokkal egyszerűbb az ünnepiuél. Ugy az assznnyok, mint a leányoknak hosszú, egyszerűen tarkázott, felül ráncba szedett s ugyancsak felül 12—15 cm. széles kollérban végződő .-zoknyájuk van, melyet hétköznap ki is szoktak fordítani." At; átvétel tovább folytatódik. A „Muraköz" 1887. évi 26. számában. „Esküvő után, előbb, mint a menyasszony a házba lép, anyja, esetleg más asszony egy tojást s egy gombo lyag házi cérnát vesz kezébe. A pitvarnál a cérnát a menyasszony elé gördíti, a tojást meg a földre teszi. A menyasszony a jobb lábával a tojásra lép s eltöri, hogy a mily könnyen s gyorsan eltörte azt, oly könnyen szüljön." Az „Osztrák Magyar monarchia írásban és képben" IV. kötetének 8. füzete 255. és 256. lapjain : „Már az esküvő után, mielőtt a menyasszony a házba lép, anyja, vagy más asszony egy tojást s egy gombolyag cérnát vesz kezébe. A pitvarnál a cérnát a menyasszony elé gördíti, a tojást meg a földre teszi. A menyasszony jobb lábával a tojásra lép s eltöri ; a mily könnyen eltörte, oly könnyen fog szülni." Az átvétel folytatódik. A „Muraköz" 1887. évi 26. számában. „Egy edénybe vizet is hoznak ki fehér törülő ru hával, hogy abban, illetve azzal a négy halottvivő és sirásó kezeiket megmoshassák s megtörölhessék. Kezeik megtörlése utáu a ruhát a sírásó a ház tetejére dobja." Az „Oszt. Magy. mon. i. és k.

a IV. k. 8. f. 256, lapján. „A halott vivők egy fazék vizben megmossák s fehér ruhával megtörlik kezeiket, a fazekat (!!) azután a sir ásó a házra dobja. Itt Bellosics a ruhát fazéknak olvasta. A fazekat ugyan egész nap hajigálhatnák a háztetőre, az bizony mindig legurulua, mig csak — el nem törnék. A leirás többi részeinél kissé ügyesebben járt el az átvétellel, de azért azoknál is kimutatható, hogy a „Muraközből" irta ki. De hát B. a maga emberségéből is akart valamit hozzátenni, valami ujat mondani. Mondott is, csakhogy azok nagyobb részt nem váltak be. Szerinte a „vend izmos, erős faj." Nem az. A vend szikár, magas alak, gyenge, petyhütt izomzatú, s általában gyenge boltozatu, a testhez viszonyítva szűk mellel. B. állítását megcáfolják' a sorozások eredményei s megcáfolja önmaga is, midőn azt mondja: „Az egészségi állapotok nem a legjobb lábon állanak közöttük a vizenyős talajra való építkezés rosz hatása látszik." Hogy az „idegenek iránt zárkózott s bizalmatlan" volna, azt B. nek csak a fantáziája találta ki. Már ez aa egy állítás i bizonyítja, hogy a vendek leirója nem érintkezett a vendekkel, s nem