Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 27-53. szám)

1893-08-20 / 34. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. augusztus 20. 34. szám. ALÁMEGYE i i, ki ii ^ n I f i f a es ' i • i i• i A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem Idilliünk \ Issza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A „szent jobb" ünnepén! A magyar nemzet a mai napon ismét, kegyeletteljes ünnepet ül. Fényes menetben, szent zsolozsmák ünnepi hangjai mellett, levett föveggel tisztelik meg a régi idők csodaszeríí módon megmaradt drága ereklyéjét : a dicső szent jobbot. Az a férfi, ki egykor e szent ereklye boldog és büszke tulajdonosa volt : ma már por és hamu! De a hálás utókor lelkesedéssel s vallásos buzgósággal ünnepli meg dicső emlékét. Maga a törvényhozás, maga a koronás felség rendelték el azt összhangzó akarattal, hogy a zivataros idők eme megmaradt talizmánja nemzetileg ünnepeltessék meg. S azért bezárulnak e nap a kereskedelem, a munka csarnokai ; s ez a sokat szenvedett martyr magyar nép apraja nagyja szivből énekli e régi dalt: „Hol vagy István király, Téged magyar kiván ? !

u Az idegen látva ez ünneplést, méltán kérdezheti : Miért fon az utókor egy régen elporladó ember emléke fölé gyopár koszorút ? Miért helyezi az ő szent nevét annyi jeles, annyi nagy alakjai közé? Bizonyára vau oka rá a magyarnak, hogy századok tragoediáiban elesett hősök, annyi megtépett remény, annyi eltemetett hit, annyi megért csalódás sirjai mögül oda lépjen a talizmánhoz s csodálattal illesse azt. Feleljen e kérdésre a mult idők legendája. Mert a mulandóság vas foga megemészthette, porrá tehette ugyan testét, de dicső emlékéhez hozzá nem férhetett. Örökre halhatatlanná lett az a férfi nagyszerű művei által, melyek hirdetni fogják nevét s tiszteletet, becsülést fognak nyújtani dicső emlékének. Mert az ő művei : a magyar katholika egyház és a magyar alkotmányos nemzeti állam. Szent István, midőn édes atyja után a vezéri széket elfoglalá, egész erejével arra törekedett, hogy országa, a magyarok szép hazája, műveltség, szellemi előhaladás tekintetében bátran kiállja a versenyt a többi európai nemzetekkel. S hogy eme nagy célját megvalósítsa, a keresztény egyháznak s különösebben a római katholika egyháznak megszilárdításán fáradozott. Tudós főpapokat hozott be az országba, akik részére, hogy szent kötelességeiket az anyagi gondoktól lehetőleg inegkimélve teljesíthessék, gazdag alapítványokat tett s vezéri tekintélyével nagymértékben elősegítette, hogy az új vallás az ős magyar hitű nép között mihamarabb megszilárdult. S midőn ezen apostoli működéséért, II. Sylvtsfer pápától 999-ben megkapta a királyi koronát, melylyel magát az 1000-dik évben a nemzet üdvriadalma közt megkoronáztatta: elérkezettnek látta az időt, hogy magyarrá tegye az általa megalapított egyházat. S az az egyház ma is áll. Ezredéves állami életünkben megóvta a világot a hitetlenek csordái ellen. Abban a harcban, melyet a keresztény világ a tiszta erkölcs és a magasabb kultura megvédése céljából keresztes háborúk cím alatt vivott : legnagyobb része és dicsősége van a magyar nemzetnek. Korona cs egyház együvé forrtak. A királyé az első szó az egyházi kinevezéseknél és a papi javadalmak adományozásánál ; az egyház főpapjai ott ülnek a törvényhozás előkelő helyén s mindenütt előljárnak ott, hol a nemzeti érdekek s a magyar kultura oltárán áldozni kell. Azért legyen tisztelet, legyen dicsőítés annak a nagy embernek emlékére, ki ezzel nemzetét megajáudékozá, ! Legyen ünnepelve Szent lstváu közöttünk. De reánk, magyarokra, nézve sokkal fontosabb az első magyar király ezredekre szóló nagy alkotása: Az alkotmányos magyar nemzeti állam. Alikor megkapta a királyi koronát, a nemzettel tétette föl felkent homlokára. 8 azután nemzetgyűlést hivott össze, hogy megépítse országának boldogulását. E gyűléseken törvényeket hozott, hogy legyen vezetője, buzdítója és tanácsadója ifjú nemzetének ; törvényeket hozott, melyek a magyar nemzet szükségleteinek megtelelve, életet leheltek az állam alkat gépezetébe s a tár| sadalmi osztályok, e hazában lakó nemzetiségek boldogítását célozták. Az az alkotmány, amelyet a nagy király igy létre hozott, a régi nemzeti jogokat nem hogy csorbította volna, hanem ellenkezőleg, az Etelközi vérszerződés, tehát a régi ős alkotmány talapzatán épült föl. Es a nagy király, mint a felség jogok alanya, e jogokat csak a nemzet hozzájárulásával gyakorolta. Vezér eszméi ezek valának a kormányzásban : „mindent a nemzetért és a nemzettel, a nemzet nélkül avagy a nemzet ellen semmit!" Ezen magasztos eszméket lelkének nagy államférfiúi bölcseségével, szivének érzelem gazdagságával s akaratának óriási erejével valósítá meg akkor, midőn közigazgatásilag ujjá szervezte az országot s megteremté a magyar nemzetnek itt e hazában az erkölcsi és szellemi túlsúlyt. Az ő nagy alkotása : a magyar állam, vészek, viharok között megállta helyét. Ezer veszély, ezer zivatar korbácsütéseit szenvedte át e szegény zaklatott nemzet. Megtörte a pusztító tatár sereg, midőn porig égette a kétségbeesetten menekülő magyar nép házait, midőn lelketlenül gyilkolta a zokogó anyákat, a siró gyermekeket, a gőgicsélő kisdedeket; megtörte ezt a szegény hazát az ozmánok hada, midőn három százados rabigába hajtotta a magyart; megalázta e hazát a testvérháború, midőn apa íiu ellen, testvér testvér ellen villogtatta az áldatlan fegyvert s tette iszonyú párttusák sanyarú földévé e mézzel és tejjel bővelkedő Kanaánt: s mégis megállt a magyar. Az a zászló, a magyar szabadság háromszínű szent jelvénye, büszkén lobog Buda ormiról. A megpróbáltatások, a szenvedések között sem esett kétségbe a magyar. Ah az a szent jobb, melynek emlékét ünnepeljük, vezette, védte, oltalmazta. E kéz balzsamot csepegtetett vérző sebére. Felszárította tenger könyüit. Vigasztalta nagy bánatában. S a titáni küzdelmek után elvezetle a megérdemelt béke, a jólét országába. S megáldotta az a szent jobb kéz, a Gondviselés áldó keze ! Jóna Géza

> A „Zalamegye" tárcája. Hervadó virágok ... — Karcz. — Tudjátok, mi az a virágfakadás ? Átérzitek e szó jelentőségét? Virághervadás .... Ti kedves, ti szép virágok, ti, kik szerénységtekben oly kedvesek s mégis oly pompásak vagytok, miért hervadtok el!? Miért szomorítjátok lelkemet? Hirdetnétek örökké tarka szí ueitekkel azt, a mi szép, a mi kedves a léleknek, reményt nyújtva . . . soha el nem enyésző reményt, hogy van a földön szeretet, van hit, boldogság! Kék nefelejts! Büszke kinyilt rózsa! Erdő mélyén elrejtőző ibolya! Ti tudjátok, mi a szerelem. Oh mondjátok meg. Adjatok erőt, hogy elviselhessem a zord telet; ne danoljam ki szívemet késő tavaszig Hisz még oly messze van . . . S ha mégis el kell a lét küzdelmében bukuom, mondjátok el a néha-néha síromhoz jövőknek, hogy volt egyszer egy kedvej lány a világon s az engem igazán, forrón szeretett, .... Ti kedves szép virágok ! . . . . * „ Nem is oly régen volt az, mikor még együtt üldögéltünk az én kis szelid alabástrom arcú angyalommal a park szomorú fűzfái alatt. Én Istenem! de gyorsan tovareppent az a boldog idő ! Elmondtam neki, mennyire szeretem . . . elmondtam, hogy szívem nem birná cl a bánatot, ha másé lenne . . . Sokszor mondám neki enyelegve, midőn egyegy ártatlan találkát megtagadott tőlem, félve, hogy észre veszik távollétét. „ I la szeretsz, nincs akadály, akkor ne kérdezd, hogy mi vagyok, földönfutó a vagy dynasta . . . Rongyokban jövök-e hozzád, vagy királyi palástban . . . Néked az legyen mindegy, csak szeress! . .

u Hogy megsirtunk, ilyen bohó beszédek után, mennyire kellett kérnem : Édes, ne haragudjál, tudom, hogy szeretsz — nem leszek követelő ...Se lány igazán sze retett . . . Első itjukoii szerelem, te vagy a mély, a nagy érzemény Ártatlanságod maga a menyország ... a lemondás nálad a pokol . . . Nem zavarta semmi sem az én boldogságomat, nagyon szerettem s viszont szerettetém . . . T . . . városkában történt, a farsang idénye alatt, hogy a megyebeli fiatalság egy igen fesztelen kedves mulatságot rendezett . . . Ott volt ő is — tehát én se maradhattam el . . . Sokat táuczoltam vele . . . Nem beszéltem, nem udvaroltam neki, pedig hogyan köiülra jougták ... a vidéki gentrytől kezdve le a megyei irno kokig ... Ki nem állhattam az embereket . . . kik egy nap tényében mertek sütkérezni; bolygók, kik csak azért keriugnek a fényes égitest körül, hogy utóbb beléhulljanak!?, . . Az ily megégés is szép halál . . . Pedig csak ón is olyan bolygó valék —- Gizike most van alkalom választani — sok az udvarló — — No majd fogok — tevé utána az ő piciny ajkait félrehúzva — legyen szemlélője, a ki tőlem egy rózsát kap négyes közben, az lesz a választott . . . Figyeljen ! — Örülni fogok a kedves jelenetnek — feleltem s majdnem véresre haraptam ajkaim . . . Ugy kell neked Othelló .... (Máskép szeretném az -Othelló"t értei mezqj . . . megérdemelném) oh te féltékeny bohó szív ! Vis-á vim volt négyes alatt; a Parlaghy Friczivel tánczolt, gazdag gyerek — gentry . . . S hozzá még átkozottul szép is volt . . . Gizi hamisan mosolygott rám, én tőlem telhető haragos arcot vágtam . . . Jól van, gondoltam, nem ón fogok sirni jobban. Valami másod rendű csillaggal táncoltam; szegényke bizton a lehető legrosszabb véleménnyel lehetett udvariasságom felől ; szóra sem tartottam érdemesnek .... Csak akkor kezdtem el neki tüntetőleg udvarolni, midőn láttam, mily észbontó mosolyok jutnak Parlaghy Fricinek osztályrészül . . . Hej pedig nekem más is jutott — nem csak mosoly . . . A rózsa nemsokára ott pompázott a Frici gomblyukában . . . Szép fehér rózsa volt .... Gyönyörű példány. Nem volt nehéz nekem se táncosuémtól egy néhány sZál ibolyát s nefelejtset szerezuem — még boldoggá is tettem vele . . . talán az is szeretett . . , Kár volt. Nem birtam tovább . . . Ott hagytam a mulat ságot . . Másnap azután érzékenyen elbúcsúztam tőle, kívánva neki sok-sok boldogságot . . . Nyakamba borult, kért, ne haragudjam, aa ő íuás száz és szebb rózsát nekem, mint a mit a Fricinek adott . . . Hiába . . . Nekem az a rózsa nagyon fájt . . . Pedig a szine se hasonlított a tiizböz, szerelemhez . . . egy valódi szép thea rózsa volt . . . Elutaztam, jöttek utánnam a rózspszinű levélkék, nem feleltem egyre sem . . . Ugy e mily bolond a szív! * •>.• Két év tnulva kaptam egy gyászkeretü lapot .... Temetnek . . . egy szép fehér rózsát, egy alabástrom arcú lányt .... Ugy hívták, bog)' Gizella . . . Kikosa rázott minden kérőt a két év alatt ... Én meg addig elmerültem a mámoros fővárosi gyönyörökbe De feledni egészen még sem tudtam .... Hisz szerettem. Most itt állok egy márváuyoszlop előtt s leolvasom azt a nevet, mely nékem annyi sok boldog órát szerzett ... Az őszi szél végig süvölt a tar fák ágai között. Tudják, mint lett szegény kis leánykámnak vége? Azon az éjszakán, midőn én, a vad orgiákba elmerültem — (Sylvester volt) . . . sokat táncolt . . . Jeges vi zet ivott . . . mikor legjobban fel volt hevülve . . . s hervadt, elhervadt . . . Vájjon szándékosan tette? .... Azóta olyan szelid, álmadozó ember vagyok. * * * Ti kedves szép virágok ! Te fehér rózsa, te nefelejts, te szerény ibolyácska, hát van szerelem a földöu ? Oh mondjátok meg néketn, miért kell elhervadni, itt hagyni e szép világot? Oly szomorú leszek, ti a, a télre gondolok .... Szerelem — virág — lemondás — hervadás .... Ti haldokló szép virágok ! P. A,