Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 27-53. szám)

1893-07-16 / 29. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. julius 16. 29. szám. 711 I n v teli 1 r i es A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az ipariskoláról. (S. S.) Az iparos osztálynak fontos hivatása hazánk jövő fejlődésében már köztudattá vált. A városokat, a melyekben a túlnyomó részt az ipartiiző elem képezi, a bennök felhalmozódó anyagi és szellemi erő folytán, nemcsak úgy tekintjük, mint önmagukban véve egészséges és folyton erősbödő önkormányzati testeket, hanem mint az egész nemzet életében kiváló kultúrai, közgazdasági és politikai tényezőt. Ezen szép és szükséges küldetést azonban csak egy életerős, saját erejével megállni tudó iparososztály végezheti, amely a közönségnek folyton finomuló Ízlésével, magasabb éitelmiségével, tökéletesbülő érzékével nemcsak lépést tart, hanem azt uj termékekkel még fokozni is képes. Az a kor, midőn csupa hazafiságból gyámolítottuk az ipart, már megszűnt. Hisz manapság már az irodalom, a színészet is a hazafiság meleg ágyából kiültetve, élénk fejlődésnek indult. Nem hazafiságból járatunk lapokat, veszünk könyveket, járunk színházba; hanem mivel mindezeknek szükségét napról napra fokozottabb mértékben érezzük. Pedig az irodalom és szinészet mesterséges fentartása messziről sem kívánna akkora áldozatot, mint az iparé. Ennek segélyezése, amely természetesen az ez időszerint nálunk mégis csak a fő államfentartó elemet képező gazdaközönség zsebjének a rovására történnék, ezen utóbbi osztályt is erősen megingathatná. Azt a magasabb értelmiséget, azt a tökéletesbedő érzékét csak az iskola adhatja meg. Ezért tette kötelességévé az 1884. évi XVII. t.-c. a nagyobb községeknek az iparos-tanonc-iskola felállítását Lássuk, hogy városunkban mikép fogták fel az érdekeltek ezen, oly kiváló fontosságú iskola missióját? Erre nézve előttünk állanak a most lefolyt 1892/3-ik tanévről szóló statisztikai kimutatások, amelyek szerint a tanulók létszáma volt a tanév végén az előkészítő osztályban 38, az I-sőben 45, a Il-ikban 32, a Ill-ikban 29, összesen 144. Ev közben felszabadult, vagy eltávozott 10 az előkészítő, 6 az 1., 9 a Il-ik, 22 a Ill-ik osztályba járt tanuló, vagyis 47 s igy az összes létszám volt az előkészítő osztályban 48, az I-sőben 51., a 11-ikban 41, a Ill-ikban 51 vagyis összesen 191 tanuló. Ebből láthatjuk, hogy a növendékek 32'8 százaléka nem végzi el az iskolát, sőt 7% úgy hagyja el, hogy még irni s olvasni sem tud. Magyarázatát adja ennek ama, figyelmen kivül épen nem hagyható körülmény, hogy a tanulók korra nézve következőleg oszlanak meg : az előkészítő osztályban volt 13 éves 4, 14 éves 7, 15 éves 8, 16 éves 7, 17 éves 6, 18 éves 10, és 18 éven feliil 6 tanuló; az I-ső osztályban volt 13 éves 1, 14 éves 9, 15 éves 13, 16 éves 8, 17 éves 9, 18 éves 5, 18 éven felül 6 tanuló; a Il-ik osztályban volt 14 éves 7, 15 éves 4, 16 éves 17, 17 éves 5, 18 éves 6, 18 éven felül 2 tanuló; a Ill-ik osztályban volt 15 éves 4, 16 éves 16, 17 éves 15, 18 éves 12, 18 éven felül 4 tanuló. Láthatjuk ebből, hogy a szülők legnagyobb j részt későn adják az iparos pályára gyermekeiket, a kik aztán hamarabb is felszabadulnak. — Ily késő ideig a városi gyermekek rendszerint az utcákon ellézengik a drága időt, a falusi gyermekeknek persze dolgozni kell addig is. A következménye ennek aztán az, hogy a falusi fiuk sokkal komolyabban látnak a dologhoz, jobban tanulnak, mint a könnyelmű, léhább városiak. A szülőknek a pályára adás körül tanúsított ezen közönyössége folytatást nyer az iparosgazdáknak a tanoncaik iránt tanúsított figyelmetlenségében. (Ez általánosságban van mondva, annál nagyobb tisztelet és becsitlés a kivételeknek !) Nézzük csak az iskolában elért eredményt! A rendelkezésünkre álló statisztikai adatok szerint az előkészítő osztályban jeles általános osztályzatú volt 1, jó osztályzatú 10, első rendű 7, másodrendű 20; az 1-ső osztályban jeles osztályzatú volt 3, jó osztályzatú 15, első rendű 21, másodrendű 6; a Il-ik osztályban kitűnő rendű volt 3, jeles rendű 3, jó osztályzatú 13, első rendű 9, másodrendű 4; a Ill-ik osztályban kitűnő rendű volt 4, jeles rendű 6, jó osztályzatú 7, első rendű 4 tanuló vagyis összesen volt 7 kitűnő rendű, 13 jeles rendű, 45 jó osztályzatú, 41 első rendű és 30 másodrendű tanuló. A tanulók 20%-a elbukik, körülbelül 30% elégséges osztályzatú. Elég szomorú eredmény ! Es mért irom ezt a gazdák rovására? Ott, hol a gazda nem meríti ki túlságos dologgal a tanoncot, testi egészségére és tisztaságára, valamint szellemi fejlődésére gondot fordít: az eredmény a tanulásban sem marad el. Az elsőbb rendű iparosok tanoncai egyszersmind a legjobb tanulók ; annyival ís inkább, mert hiszen az anyagot a tanoncokban megválogathatják, nem mint a szülő a gyermekét. — De itt van egy másik kimutatás, a melyből szintén rájuk lehet olvasni. A mulasztott órák száma volt és pedig igazolt az előkészítőben 240, az I-ső osztályban 659, a II-ikban 737, a Ill-ikban 753, összesen 2.389 Óra ; nem igazolt mulasztás volt az előkészítő osztályban 452, az l-sőben 705, a Il-ikban 513, a Ill-ikban 228, vagyis összesen 1890 óra s igy az igazolt és igazolatlan óramulasztások összege az előkészítőben 6b2, az I-sőben 1.364, a II-ikban 1.250, a Ill-ikban 981 s igy összesen mind a négy osztályban 4.287 óra. 4.287 mulasztott óra ! Az eredménytelenség nem-e mindjárt érthető ? Es az óra mulasztást akár tudatosan, akár a kellő ellenőrzésnek nem gyakorlása vagy elhanyagolása folytán igen sokszor a gazda okozza. Azonban a bűnös mulasztásnak sok tekin1 tetben oka a tanoncoknak koruknál fogva is I többé-kevésbbé velük született könnyelműsége. A „Zalamegye" tárcája. Válságos utón. — Novella. — Irta: Kereaztúry József. (Folytatás.) Árkos Ádám elsáppadt, megrendült. Égy nő, aki előtte fekszik ;. egy nő, aki mégis csak az övé volt, az ő felesége. B'ölemelte. Engedte magát; olyan volt, mintha nem is lett volna benne élet. Leültette a divánra s el kezdett járkálni. Ideges volt és boszus. — Ostobaság, őrültség, beszélt magában. Mit szólna a világ, a Deményi lányok nyelve? Kiégne az arcom. Igy is rettegek, félek az emberektől, hát úgy ? A nő közben magához tért, gyűrött papirost vett elő kebléből, és újra megszólalt. — Az asszony irt, a fővárosban difteritisz pusztít. A férj csak a hangot hallotta, önkénytelenül, ösztönszerűleg reagált rá. — Hiszen -nekem is gyermekem. — A járvány már a házban van, folytatá, kétségbeesve az asszony. — - Lehetetlen! szaggatta a férj, azt sem tudván, mire gondolt vele. — Ne öld meg gyermekemet! .... a gyermekedet! hangzott az anya könyörgő, követelő hangja. Árkos Ádámnak belenyilalott agyába minden szó, s mindenik nyomában egy sereg elnyomott érzelem szabadult egymásra. Ugy érezte, mindjárt szétveti fejét valam<; nyomta a külső levegő, feszítette valami belülről. Nem tudta, hogy mit mond, csak kitört ajkán a szó: — Nem engedem, ha mindjáit elpusztul is!! és becs?p'.a maga után az ajtót. Az asszony egyedül maradt; nem esett össze, nem j rettent meg urának hangjától, nem érzett egyáltalában | semmit: test volt, amely csak vegetált ebben a pillanatban. Csak akkor tért magához újra, mikor szobájá ban volt; az ismerős környezet fölébresztette. Rá roskadt az ágyra és kitört belőle a fájdalom. Sirt, mint annyiszor, csak könnyei folytak bővebben s csuklása volt nehezebb, hangosabb. A cselédek sugdalózni kezdtek, mikor hallották. Jó idő telt bele, mig lecsendesült s gondolkodni tudott. Egy pillanatig tűnődött, mit tegyen, aztán hir telen fölugrott; lázasan, mint aki szökni készül, csomagolni kezdett. Egy uti köpeny, egy fejvánkos s néhány mulhatlanul szükséges ruhadarab volt minden, amit egy kézi táskába begyömöszölt, aztán kiszólt a cselédnek : — A kocsis fogjon be! . . . . Elutazott és másnap este a gyermek Kricsfalván volt. II. Furcsa hirek terjedtek az Árkos kastély felől. Azt beszélték, hogy az asszonyt megverte az ura. Előbb csak titkou egyesek, majd nyiltan széltében beszéltek a dologról. Voltak, kik kárörvendő arccal újságolták egy másnak újabb és újabb változatokban; mások bizonyos kétkedéssel fogadták, sokan el sem hitték. — Nem olyan ember a fiatal úr. Különös természet is volt Árkos Ádám. Maga a pontosság és korrektség egész életében. Mindenben, amiben kötelesség teljesítést látott, vagy vélt, túlságig vitték skrupulusai. A körülményekkel bámulatos könynyen megalkudott; de aminek oka maga volt, vagy kellett volna lennie, abban nem ismert beszámítást. Nem mérgelődött, ha a jég egy évi termését elverte, de elég volt, hogy elöntse az epe, ha a cigaretta papir elszakadt kezei közt. Mikor megtudta, hogy egy önfeledt perc szégyent és gyalázatot hozna egy nőre, akit ő szeretett, —akkor, és gyalázatába belekeverednék az ő neve is, nem ké telkedett egy pillanatig sem, mit fog tenni. Nom vette számításba,. hogy azóta szíve másfelé hajolt, hogy tette által megsérti egy másik nőnek önérzetét, akivel már jegyben járt; nem gondolta meg, hogy önnön boldogságával játszik könnyelműen •— csak kötelességét érezte. Es mikor, önmagán erőszakot téve, nőül vette a leányt, megnyugtatta magában az embert; megtette, amit saját ítélete szerint tennie kellett. Arra nem gon dolt, hogy a férfi köteles a nőnek mást is adni, nem csak nevet. Jól esett neki a gondolat is, hogy legyőzte magát; tetszelgett magának, hogy bizonyos mértékben a mártír szerepét viszi a nővel szemben, kinek — amint hitte — tettével nagy áldozatot hozott. Érzelmeivel nem sokat törődött soha. Szerette hinni és másokkal is elhitetni, hogy tud magán uralkodni. Igy maga előtt tisztában állott; de úgy akart a világgal szemben is. A gyermeket titkolni akarta, hogy ne tudjon róla senki sem. A világ csak azt látta, hogy a lány a felesége. Elvette, mert elakarta venni. Igy hitte csak magát tisztázhatni a világ előtt is; és amikor ezt tette, nem gondolt az asszonyban az anyára s benne az anyai érzelmekre. Az asszony mindeddig jól viselte magát, nem volt kellemetlensége miatta, a ház rendben volt, semmi sem változott, marad a régi, megszokott minden. Házasságának semmiféle rossz oldalát nem érezte, —- de jót sem. Egy néhány forinttal több kiadás, ez volt minden, ami megkülönböztető házas korát legénységétől. Az asszony helyzetét teljesen panasz nélkül valónak hitte, s hogy a keresztet voltaképpen nem ő, hanem az asszony hordozza, megérteni sem tudta volna. Ugy gondolta, hogy az asszony hálával tartozik neki, de ő e háláról nagylelkűen lemond, nem tart rá számot. S most azt kellett tapasztalnia, hogy amit ő megelégedettségnek vélt, csak békességes tűrés volt, hogy az, akivel szemben eddig ő adta a nagylelkűt, most szerepet cserélt s panaszkodni, zúgolódni volna ok ott, ahol véleménye szerint csak hálálkodásnak lett volna helye. Bizonyára kellemetlen csalódás, s nem csoda, ha Ákos Ádám elvesztette önuralmát. Az ideges emberek beteges izgatottságával hall • i gatta az asszonyt; érteni nem tudta annak helyzetét; Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.