Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 1-26. szám)

1893-01-08 / 2. szám

Felhívás. A zalavármegyei gazdasági egyesület az 1893-ik év tavaszán kihelyezendő szükséglet beszerezhetése végett, azonnali készpénz fizetés mellett, tenyészbikákat vásárol és pedig tiszta magyar fajuakat (szilaj) 2 évestől 3 évesig, nyugoti fajuakat pedig IV2 évestől 2 éves korig. Felkéretnek mindazon gazdák és tenyésztők, kik a fenn jelzett fajú és korú tenyész apa-állatokkal rendelkeznek és azokat eladni hajlandók, hogy a tenyészbika származásának, korának, fajának feltüntetése mellett értesítéseiket az eladási ár jelzésével együtt, a zalamegyei gazdasági egyesület alulírott titkárjához ZalaEgerszegre 1892. évi február hó l-ig bejelenteni szíveskedjenek. Kelt Zala-Egerszegen, 1892. dec. 29. Orosz Pál sk., egyl. titkár. A siketnémák oktatása érdekében. Pivár Ignác kegyesrendű áldozár, a váci siketnéma intézet igazgatója, hazánk tanköteles siketnéma itjusá gának tanithatása érdekében meleg hangú felhívást intéz az ország közönségéhez. E telhivás nyomán, a siketnémák oktatásának terén elismerést érdemlő buzgósággal fáradozó taufértiunak tapasztalatai alapján, e bizonyára fontos ügy érdekében közöljük a következőket: Az idén ama tolyamodók száma, akik a váci siketnéma intézetbe való felvételért folyamodtak, 130-ra tehető, akik közül csak 9 en nyertek alapítványi helyet u. in. ti országos és 3 magán alapítványit. A magánalapítványokra nézve Sz alapítók vagy azoknak jogutódai saját tetszésük szerint intézkednek, míg az országos alapítványokra szóló kinevezést a vallá«- és közoktatásügyi minisztérium gyakorolja. A 13U folyamodó közül mi lesz azon 121 szeren csótlen gyermekkel, kik sem országos, sem magán ala pítványi helyre nem vétettek fel ? Talán csak úgy félvadságukban hagyjuk őket felburjánozni ? Talán elfojtsuk mindazon képességeket, melyek a siketnémában ép ugy feléleszthetők és fejleszthetők, mint akármi más ép érzéküben? Es elnyomjuk e csirájában ama lelkesedést, ama derült életkedvet, mely minden jó és szép i:'ánt fogékony kebleiket épúgy mozgásba hozhatja, mint bárki másét?! Nem volna-e jobb és a társadalomnak jól fölfogott érdekéből is üdvösebb, ha a szerencsétlenek, kik nevelés és oktatás nélkül környezetüknek csak hátrányára és terhére vannak, minél értelmesebb és muukaképesebb egyénekké képeztetnének? Mert a siketnémákat ép ugy nevelhetni, mint az ép érzéküeket. Es tény, hogy az iskolából kikerültek közül legtöbben oktatás által az elemi ismeretek minden ágában, az egyéni sajátságaikkal megegyező foglalkozási módok valamennyi nemében ügyes muukásokká, nevelés által pedig rendes életű, józan, istenfélő és jóerkölcsű emberekké váltak, akik, miut gondos szülők, tartják tenu családjaikat, mint megbizbató alkalmazottak töltik be hivatásukat és végül mint hű cselédek szol gálják uraikat. Ezen felfogás és hasonló tapasztalat vezérelhette Pivár Iguác elődjét, Kreoedics Ferencet is, hogy kezdeményezésére a vallás- és közoktatásügyi minisztérium engedélyével létrejött a váci siketnéma intézetben az úgynevezett rendkívüli tanfolyam, amelyeu olyan siketnéma gyermekek nyerhetnek ingyenes oktatást, akiknek ellátásáról szülőik valami utón módon Vácott gondos j kodnak, a vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig a. I I póttanfolyamot vezető tanítót évi 250 frt jutalomban | részesíti. Csakhogy ez még nagyon kevés, ame ínyiben az oktatás nélkül maradó siketnéma gyermekek száma még mindig százon felül marad, amely szám — tekintve, hogy hazánk más vidékein levő siketnéma intézeteknek is kétségkívül meglesz a maguk számfölöslege — megdöbbentőleg nagy. Az államtól, mely amellett, hogy a váci intézetet feDtartja és az összes vidéki intézeteket u. m. a kolozsvárit, kaposvárit, temesvárit, aradit és budapestit segélyezi, ennél többet egyelőre nem követelhetünk. Miért is a külföldiek példájára, ahol számos ily intézet létesült közadakozásból, a nagy közönség feladata a szerencsétlenek felsegélyezéséhez hozzájárulni. Igaz, hogy a közönség áldozatkészsége a sok jótékony célú intézmény által nagyon is igénybe van véve. Azonban nem-e azokon kell első sorban segítenünk, akik érzékeik fogyatékossága folytán önmagukon segíteni képtelenek?! Rajtunk tehát a sor, hogy tőlünk telhetőleg mindent megtegyünk eme napról napra égetőbbé váló, ki válóan humánus ügy érdekében. Tegyünk! még pedig ha nem is úgy, hogy inonu- í mentális épületek hirdessék a késő utódoknak adakozásunk bőkezűségét, de legalább úgy, hogy ama kicsiny helven, mely parányisága dacára :s képes szeretetével átölelni az egész világot — a siketnéma szívében építsük fel azt a szentélyt, ahonnan folytonos hálafohász emelkedik föl érettünk az ég Urához azért, hogy tő lünk, a siketnéma jótevőitől, meg nem tagadta a szerencsejavakat és főkép azért, hogy ezen összes mulandó javaknál nagyobb kincscsel áldott meg bennünket akkor, midőn ínséges gyámoltalanságban szorongó felebarátaink iránt könyörületre gerjedő szivet adott. A mód, melylyel az alapítványi helyekről épúgy, mint a póttanfolyamból kimaradott fönt jelzett, még mindig nagyszámú tanköteles siketnéma tanítatási költségeit meg lehetne szerezni — a következő volna : Az illető község, kerület és megye — politikai ép úgy, mint egyházi-, járás, hatóság, gyár- és munkástelep és intézet, amelynek kötelékébe tanítható siketnéma tartozik, vegye kezébe e szerencsétlennek ügyét; indítson könyöradományok gyűjtését, évenként ismétlődő vagy egyszer és mindenkorra szóló hozzájárulással ; valamely tanhelyiségben tetszés szerinti belépti díj mellett tartandó jótékonycélú előadások, felolvasások és sorsjátékok rendezésével; végül a munkások és a tanú ló ifjúság között szerzendő siketnéma-segélyző egyletek alakításával, amelyek havi 1—2 krajcár tagsági dij mellett is szép eredményt mutatnának fel. Hogy ily módou csakugyan lehetne eredményt elérni, fényesen bizonyítja a siketnémák kolozsvári in tézete, amely közadakozásból létesült s ma a közönség áldozatkészségének fényes hirdetőjeként áll fenn. Ami egy egy növendék eltartását illeti, az Vácott, az anyaintézet mellett, ha legalább tiz, a most előadott módon segélyezett növendék akadna, havi 15—17 fo rintba kerülne a ruházaton kivül; ezen összegből havi 5 forint a tanerők fizetésére, 10—12 forint pedig a városban, valamely polgári háznál kapható teljes ellátásra lenne fordítható, a tanszerköltségeket talán a vallás és közoktatásügyi minisztérium fedezné, esetleg ezen költséget, amely egy évben 5—6 forintnál évenként többre nem rúgna, a legszegényebb szülő is elviselhetné. E havi 15—iö forintért a teljes ellátáson kivül a siketnéma tanulók naponként 2—4 órai és igy hetenként 20 órai oktatásban részesülnének. E rendkívüli tanfo lyatn azonban csak úgy volna megnyitható, ha abban legalább is tiz növendék venne részt; mivel csekélyebb számú növendék mellett a tanító fáradsága nem volna kellőkép dijazva. Az emiitett óratartási mód szerint a tanerők gyarapodásával, kiknek képzésére az égető szükségre való tekintetből, a szünidőt is igénybe lehetne venni, mi hamarább ilyen tanerővel biró községi iskolák mellett is lehetne egy-egy rendkívüli siketnéma-tanfolyamot szervezni, mivel a községi iskolák szorgalmi ideje falu he lyen csak 8 hónap és igy a polgári évből fönmaradt 4 hónapot egészen siketnémák tanítására lehetne fordítani, még pedig anélkül, hogy egyelőre külön tanbelyisé gek felállításáról kellene gondoskodnunk. Az emberbaráti nemes érzés sugallta felhívását a következőkkel zárja be : „Mélyen tisztelt közönség! Mély alázattal esedezem az emberbaráti érzelmű keblekhez, hogy a szeretet e művét, melynek nem eszméjét — mert ez már nem új — hanem csak ilyen alakját és kiviteli módját ezen nel fölvetettem s melynek megtestesítéséhez a magam részéről a szerény munkás ápoló kezével járulhatok csak, kegyes közreműködésével támogatni, inegvalósí tani méltóztassék, hogy így visszaadjuk körülöttünk nyájas tekintettel forgolódó, hozzánk bizalmas szeretettel ragaszkodó siketnéma embertársainknak azt, amit tőlük a mostoha természet megtagadott és aminek csakis szakszerű tanítás által juthatnak birtokába. A begyülendő pénzeket a fönt tisztelettel elősorolt testületek, vagy közegek önmaguk kezelhetik. Egyéb iránt bármily csekély adományt hálás köszönettel fogad a váci siketnémák intézetének igazgatósága is." Vajha az ügybuzgó férfiú meleg hangú felszólalá sát óhajtott siker koronázná ! A magyar gazdasági ipar hazánkban. A „Magyar Fém- és Gépipar" cimű szaklapból vesszük át az alábbi érdekes cikket: Még alig tiz éve, hogy a magyar ipar Európa kereskedelmi és árúpiacain tényezővé kezd válni. Azelőtt számot sem tett és nem csekély küzdelmünkbe került, hogy megnyíljanak előttünk a kereskedelmi központok, hol a nemzetközi forgalom ezermesterei mesés kincseket sajtolnak a népek száraz munkájából. Földmivelő nép voltunk és nem sokat tekintettünk a szomszédba, hol a föld nem volt olyan kövér, mint nálunk és nem rejtett magában annyi áldást, mint az Alföld. Meg voltunk elégedve, mert nem voltak igényeink. El voltunk zárva és nem tudtuk, hogy Magyarországon kivül is van — élet. A közlekedési eszközök csodás fejlődése, a gőz és villám fölhasználása a térbeli távolságok eltüntetésével az embereket és országokat olyan közel hozták egymáshoz, hogy ma már egymás tűzhelyére nézhetünk és saját szemünkkel láthatjuk, mit főznek és miként főznek. Az 1885 ben tartott országos kiállítás adta meg az irányt, melyben haladnunk kell, ez évtől kezdve jegyezhetjük föl a magyar ipar haladását gazdasági életünk krónikájában. Es azóta minden esztendőben nagyobb emelkedés mutatkozik. Mindenütt örvendetes haladás. Iparágak, melyekről ezelőtt még csak remélni sem lehetett, hogy a külföldi versenyt piacunkról leszoritandja, ma már olyan virágzásnak indultak, hogy túltesznek bármelyik külföldi gyártmányon minőség, külső szin és célszerűség tekintetében. Ilyen többek közt például az vElső magyar gazdasági gépgyár részvénytársulat" gazdasági cikkei is. A nevezett gyár a gépipar valódi remekeit képes előállítaui és ennek következtében diadalmasan jkonkurrál a külfölddel. A nevezett gépgyár a munkások folytonos szaporítása mellett is alig győzi a fogyasztók keresletét kielégíteni és olykor szinte zavarba jön, annyira túlterhelik megrendelésekkel. A magyar iparnak ilyen diadalára valóban büszkék lehetünk, mert ez a körülmény azt is jelenti, hogy a magyar piacon immár nem dominál többé az angol és amerikai verseny és a magyar gazdaközönség végre belátta, hogy idehaza is tudunk már készíteni gőzcsép lőgépet, rostát, malmot és egyéb gazdasági iparcikket, olyant, mely olcsóság és tartósság tekintetében nemcsak hogy mérkőzik az idegennel, de felül áll a külfoldin. A gazdaközönség bontakozzék ki közönyösségéből és nézzen körül itt a hazában, de nézzen csak át szoraHogy drága hazánkban oly könnyen ért véget! Jaj, de Oroszország, az megemlegeti, Hamburg krónikása is följegyezheti. Valutarendezés az év nagy érdeme, Sok pénzünkből még több, mert két annyi leve : Forint és korona harcban áll még ma is, Még büszkébb lesz népünk, van már aranya is. Hentzi-koszorúzás izgalmat szült vala, Honvéd emlék ügye félbemaradt vala. Szapáry-kabinet visszalépett vala, Polgári házasság egyre kisért vala. — <S hogy II eletrle elnök miniszterré leve, Ebben egész ország nagy örömet /e/e. Jó királyunk keze a nép pulzusán volt, Így találta el, hogy óhajtása az volt. Protestáns feleink zsinatot tartának, Élvezik hasznát az autonómiának. Nemzetiségektől sokat el kell tűrnünk, Lukácsiu s Hurbán esküdt ellenségünk, De mig a magyar jog s magyar törvény pajzsunk: Leszünk vagy nem leszünk, — ámde meg nem hajlunk. Békekilátások horizonja tiszta, Hármas szövetségünk szilárd, mint a szikla. De hogy tartós lesz-e, az a jövő titka. Diplomatiában „szilárd üzlet- ritka. Jól mulatott Bécsben Vilmos, német császár, Nemkülönben Kielben a mindenható cár. Francia szövetség nem dagasztja keblét, „Absolut

u békesség uralja a lelkét. Annyi rettegés közt jobb mégis pihenni, Mint nihilistákkal háborúba menni. Franciaország sem gondol a revanchera, Panoma-botránynyal van most elfoglalva. Jól vitézkedett a dahomiták ellen, Anarchistákkal is küzködött sok helyen. Dinamit-bombák is pattogtak Párisban, Volt tehát már részök a csetepátéban. Kormányválságokkal küzd a köztársaság, Másodrendű ekkor az orosz barátság. Anglia is fordult egyet kényelmében, Újból Gladstone tartja kormányát kezében, A közel jövőben már meg fogjuk látni, Ír politikája mikép fog beválni. Spanyolország dolga ámbár nem a legjobb, — Anarchista népség ott is sok bombát dob, Columbus-ünnepet mégis csak rendezett, Négyszázados múltra búsan emlékezett. Hej, Amerikában nagy úr volt ő akkor ! . . . De minden mulandó. Meggyöngít az aggkor. Bulgária most is beszéltet magáról, Sok bizonyságot tesz szép haladásáról. Nem tűri az ármányt, az áruló cinkost. Ki is végeztette a négy Belcsev gyilkost. Filippopolisban fényes kiállítás Jelzé haladását; haladjon is bizvást. Az orosz meg dúl fúl, nem tud liová lenni, Hogy gyámsága nélkül ennyire birt menni. Most haragszik még csak derék Stambulovra, Hogy rászánta magát a revízióra. Ujabb alkotmány lön ennek eredménye. Nem gátolja ebben török suzerainje. Máskép megy a sorja szegény Szerbiának, Nem jár maga lábán, fölül a muszkának. Liberális kormány vette át a gyeplőt, Radikális Pasics a célon is túllőtt. Hát Ausztriában? Ott csak megvolnának, Reakció ellen szépen opponálnak. Kronowetter bátran szólt a szabadságról, Férfias nyíltsággal nagy Magyarországról. lf)u csehek mérge egyre telhetetlen, | 1 Boszujokat töltik szegény magyar — liszten. Majd csak megbékélnek a maguk kenyerén, Rájok se ügyeljünk. Legyen szivünk helyén. * Immár eljutottam rigmusom végére ; Váljék olvasómnak jó egészségére. Egy végrendeleti — záradék. (Beszély.) Németh Elekné sziil. Andaliíizy Irén. (Folyt.) — „Jól mondod —pajtás. Én is aztj gondolnám." szólt Udo komolyan. — „De másrészt —" folytatá az előbbi — „Minő szélsőségekre vetemedhetnék az a nő , kinek lelkületét nem előnyös voltáról kellett megismernem, — ezeD szerencsétlen, becsületemet közvetlenül érintő codicillus sal kezében? . . Akármire határozom is el magamat, — pajtás — el vagyok veszve. Végem van!" — „Szegény Honór ! Bizony fatális alternatíva áll előtted. — De hiszen idővel jő a jó tanács. Mire Bosniából visszatérünk: — tudja Isten mikor lesz . . . Sok megváltozhatik addig. Azért légy vidám, légy nyugodt, amint férfihoz és katonához illik ..." — „Bús előérzeteim nem engedik. Hátha nem fogom viszontlátni imádottamat . .? Jobb isienne talán?! 0 majd megsirat, aztán — elfelejt. En pedig megszabadulok e furcsa helyzetből tisztességesen ! nem pedig önkezem által . . ." — „Ugyan Honór..! Hadd el e hozzád nem illő, idegen hangot! Még utóbb nekem testálod örökölt menyasszonyodat!" — mondja Údo, tréfával akarván barátját kizökkenteni búskomorságából. — „Darvas Eulaliát ?" — kérdi vissza Honór mélázásából egyszerre gúnylódásba csapva át. — Eulá-lia ! Már ez a név is, barátom, hiszen kilel a hideg tőle !"