Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 1-26. szám)

1893-01-08 / 2. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 185)3. évi 2 ik számához. szédja szérűjére, mely magyar honi ipar gyártmány segélyével dolgozik és látni fogja, hogy mennyire fölöslegessé tettük a külföldi iparcikkek behozatalát. Széchenyi gróf azt mondotta: minél jobban támogatja a magyar gazda a hazai ipart, anuál inkább versenyképessé teszi a hazai gyárak mindegyikét. A nagy nemzetgazda arany mondatát lassankint megvalósulni is látjuk, mert a magyar gazda valóban csak az öivön maga érdekében dolgozik, ha a magyar hazafias gyárakat támogatja és ezzel a magyar munkásoknak nyújt kenyeret. A „Mutual" kölcsönös életbiztosító társaság. A „The Mutual" new yorki életbiztosító társaság, mint neve is mutatja, kölcsönös életbiztosító társaság és igy oly elven alapszik, mely legjobban megtelel az egyeulőség és igazság követelményeinek; mivel a biztosító személyek érdekeire van első sorban tekintettel. A biztosító részvény társaságoknál rendesen a rész vényesek és nem a biztosított személyek húzzák a feleslegekből a legnagyobb hasznot. Mert a részvénytőke a részvényeseknek képezi kizárólagos tulajdonát, akik e tőkét megteremtették, hogy azután megfelelő hasznuk legyen az e tőkével folytatandó üzletből, minek folytán nagyon természetes, hogy csak is ők jogosultak arra, hogy rendelkezzenek e uyereséggel, mely a biztosított személyek díjaiból áll. Kölcsönös társulatnál, minő a „Mutual", maguk a biztosítottak a tulajdonosok és egyedüli kedvezményesek. Az évi díjaikból keletkezett díjtartalék az ő kizárólagos tulajdonukat képezi. Továbbá jogilag az ő tulajdonuk és egyedül nekik ítéltetik oda a befektetések után járó kamatbevétel, a különféle fajú nyereség s a minden év végével mutatkozó felesleg. Egy szóval a biztosítottak nak és magának a társaságnak érdekei tökéletesen egy bevágók. A „Mutual"-t 1842-ben alapították; 1843. február 1-én kezdette meg üzleti működését s így ez év február havában üli meg 50 éves fennállását, mely idő alatt a világ egyik leghatalmasabb pénzintézetévé vált. Üzletét egy 36 tagból álló és maguk, a biztosítottak által választott igazgatótanács vezeti, amely az északamerikai egyesült államok legszakértó'bb és legbefolyásosabb iériiaiból áll. Az üzletvitel azonfelül a New Yorki államkormány állandó kölcsönös ellenőrzése alá vau vetve. Az 1859 iki törvény rendelte alá a társaságot ennek az állami ellenőrzésnek s e törvény rendelkezik egyúttal afelett, mi módon eszközölhető az alapok be fektetése. E befektetések főkép ingatlanok, jelzálogkölcsönök (földbirtokra a bevételek 5O

ü/

0-ának erejéig) és állami jótállásban részesülő adóslevelek alakjában eszközöltetnek . A „Mutual," mely Angolországban is működik, azonkívül köteles a londoni kereskedelmi hatósághoz évenként állományát illető részletes kimutatást terjeszteni be a törvény által megszabott alakban. A hatóság e kimutatást a biztosítottak érdekében megvizsgálja. Hasonló ellenőrzés történik úgy szólván mindazon államokban, melyekben a társulat üzletét folytatja. Különben a fennállásának ötver. éve alatt elért ered ruények világos bizonyítékát képezik annak, mily óvatos a „Mutual" vezetése és az eddig elért eredmények a jövő sikernek legbiztosabb zálogáúi szolgálnak. A „Mutual" biztosítéki alapja 1891. december hó i31 én többet tett ki 826 milió franknál ; alapításától fogva 1891. január 1 ig a nála biztosított egyéneknek többet fizetett ki 1694 milió franknál, amibői körülbelül 40% esik készpénzben kifizetett nyereségrészekre ; e nyereség részek 429 milió franknál többre rúgnak. A társaság részéről kifizetett nyereségek főösszege a társaság biztosítéki alapjával együtt, amely a biztosított személyeknek képezi kizárólagos tulajdonát, többet tesz ki 2520 milió franknál. Maguk e számok legjobban bizonyítanak e társulat | mellett és igazolják annak versenyképességét. Ami különösen a „Mutual"-nak Magyarországon I való szervezését illeti, ez egészen más elvek alapján ! történt, mint a többi, ugyancsak hazánkban működő amerikai életbiztosító társaságnál. Amíg ugyanis a többi amerikai biztosító társaság itteni képviselőségét a Párisban, Hamburgban és Berlinbeu székelő vezérigazgatóságnak rendelte alá, addig a „Mutual" már kezdettől fogva magyarországi telepet, mint teljesen önállót, az összes megfelelő jogokkal, a többi közt ideiglenes kötvények kiállításával, bízta meg, ami az üzletek gyors lebonyolítását tetemesen megkönnyíti. A „Mutual" kölcsönös biztosító társaságot ismertető közleményt a következőkkel zárjuk he : Mielőtt működését hazánkban megkezdette volna, Franciaországban egy könyv jelent meg „Életbiztosítás" cim alatt. E könyv a párisi „Académíe des sciences morales et politiques" által előirt programm alapján készült és szerzője M. Chaufton ügyvéd az államtanács és a párisi legfőbb itélőszéknél, nyerte el a dijat. Szerző a „Mutual" társulatról ezeket Írja: „Az életbiztosításban a való haladás akkor állt be, amikor 1842. április 1 1 én megalakult New-Yorkban a „Mutual" életbiztosító társaság. E társaság tisztán kölcsönös. Figyelemre méltó, hogy a vegyes rendszer, melyet az angolok alkalmaztak először és amely nálunk Franciaországban is irányadó volt, az Egyesült-Államokban csak átmeneti stádiumot képezett. Az amerikaiak practicus észjárása rögtön észrevette a kölcsönösség előnyeit. Már 1836 óta nagyon kedvelték, ezt a rendszert a tengeri biztositó intézeteknél és a tűzbiztosításoknál. Alapításának idejekor nem volt a „Mutual" nak semmitéle biztosítéki alapja; az egyedüli feltétel, melyet eléje szabtak, az volt, hogy nem adhat ki kötvényt, amig 500.000 tont sterlingnyi biztosítási összeg alá nincs írva. A társaság figyelemre méltó gyorsasággal fejlődött. Tizenkilenc hónapra irodáinak megnyitása után 796 kötvényt bocsátott ki, melyre körülbelül 90.000 dollár (mintegy 225.000 frt) folyt be dijak cimén. Ma a „Mutual" a világ legnagyobb biztositó társasága. E társaság typikus mintaképe az egyesült államok társa ságaitiak. Álapitásakor az életbiztosítás intézménye még gyermekkorát élte. A „Mutual" története magának az intézmény haladásának és végleges győzelmeinek története. Legtanulságosabb a mi részünnre annak consta tálása, hogy ez a kölcsönös társaság semmiféle tőke nélkül a siker oly fokát érte el, aminőt a mi legvirágzóbb társaságaink nem voltak képesek elérni. E tény azt bizonyítja, hogy a részvénytőke nem képez sziiksé ges elemet az életbiztosító társaság fel virágozására nézve. Ez igazság nem ismételhet ! elég gyakran Franciaországban, ahol oly hosszú idő óta miudeddig nem sikerült akárcsak egy kölcsönös életbiztosító társaságot is alapítani. Egy másik pont, mely felderítést érdemel, az a szigorúan tudományos rendszer, mely a „Mutual" üzletvezetőségének mintaképéül szolgált. E társaságnak köszönhetünk egy halandósági táblázatot, mely saját tapasztalatán alapul és már 1869-ben tétetett közzé. Köszönhetünk ueki továbbá egyéb nagyfontosságú statisztikai táblázatokat is, különösen pedig az amerikai halandóságról szóló jelentést, inely 1876 ban jelent meg. Ez egy különösen komplikált, szigorú tudományossággal megszerkesztett munka, melyből kitűnik, hogy a halandóság minden életkorban a „Mutual" életbiztositottjai nál csekélyebb volt, mint a legjobb angol társaságnál. Az orvosi vizsgálat a „Mutual"-nál a legnagyobb gondossággal történik. A társaság orvosai megvizsgálnak minden kérdést, melyet a társaság felvet és a vizsgálatok eredményét időnként közzéteszik. Az 1874 ik évről szóló jelentés kiválóan érdekes és tanulságos." Így ír pályakoszoruzott művében a jutalmat nyert szerző a „Mutual" társaságról. Az eddigiek alapján könnyen szerezhetünk magunknak meggyőződést arról a szigorúságról, amely a „Mutual" üzletvitelét jellemzi. E hatalmas társaság, mely eddig megelégedett azzal, hogy szűkebb hazájában dolgozzék s mely most minden évben 800 milió fraknál többre rugó új biztosításokat köt, számbelileg sokkal nagyobb eredményt érhetett volna el, ha üzemét nagyobb mértékben terjesztette volna ki idegen országokra: azonban a „Mutual" csak a legvalóságosabban bővíti ki üzletét az említett Chaufton nyilatkozata szerint és igen szigorúan jár el ez a társaság. A kockázatok minőségét többre becsüli azok mennyiségénél. CSARNOK. A Szilveszterest. Egy év eseményei hinak haza egy kis négyszemküztre. Mielőtt a feledés hautját reájuk hányjuk: egymásra tolulva kérve kérnek bennünket, hogy újítsuk meg emlékeiket s időzzünk el még egy kicsit a nyomukban kelt érzeteknél. Újra örvendezzünk vagy bánkódjunk megújhodó képeiknél. Mire való ez : mondja a hamis Terpszichore istennő. Tépelődéstek eredménye mi más, mint hogy: mulandó minden töldi jó. „Dejeros — a mint mondják — egy kőbe a következő mondást véste : Előttem e helyen nem egy ember ült Es távozott, hogy fivérének melege hült; Földkerekét lábad alá tipor.atod, Megtartani: meg nem tarthatod* És ha minden mulandó: okosabbat nem tehetsz, mint ha használod, a mit és a mig lehet. Nos, hogy ezt tedd: nincs szükség tépelődésre. Ezt tanítom én minden okoskodás nélkül. Fel tehát zászlóm alá! A felhívásnak meg lőn a foganatja. Kevesen maradtak hon a családi tűzhelynél, hanem legtöbben beálltak Terpszichore hódolói közé. A Zala-Egerszeg és vidéke ifjúsága által az ősi hagyományokhoz híven rendezni szokott Szilveszter-est, a mostanihoz hasonló fényes és számos közönséget ritkán tud felmutatui. Igen szép számmal voltak különösen képviselve a fiatal asszonyok. De ezért nincs okuk neheztelni rájuk a leányoknak, inert úgy tudjuk, hogy mindnyájuknak eléggé kijutott a táncból. A fiatalemberektől — reményijük — elveszik az „ólomlábu" jelzőt. Az első négyest 56 pár táncolta. A tánc a szó szoros értelmében kívilágos kivirradtig tartott. Bálkirályné? ! A jelenlevők többségének véleménye : a szilveszter esti hölgykoszorú a szépségek köztársasága volt. Bizony, megeshetett volna az emberrel, hogy önfeledten úgy járt volna, a mint egy adomacsináló — ügyetlenül — egy hadnagygyal járatottt. — „Nagysád 1 maga a mai est királynője." — „Ezt bizonyára már a tizenegyediknek mondja." — Pardon, csak a hatodiknak. Tartozom azonban a monarchikus érzelmüeknek azzal, hogy megemlítsem, mikép töredékük egyik része egy barna, egy másik része egy szőke szépség köré csoportosult. Persze ez csak azokra vonatkozik, a kik érdektelenül néztek. A szerelmeseknek mindnyájuknak volt királynéja. A szerelem optikája az más. Toillette-k ? ! A tudósító kijelenti, hogy több férfitársával egyetemben általában a hölgyek ruháira nem emlékezik. Hölgyeink finom érzéke gondoskodott arról, hogy csakis őket, ne pedig a ruháikat lássuk. Ez a legnagyobb dicséret. A ruha csak eszköz, a cél: ők. Jaj annak, akinek ruháira mi emlékezünk ! A „Zöldfa" terme kicsinynek bizonyult. Különösen sok panasz volt a ruhatár kicsinysége miatt. Sadi perzsa költő német fordítása után. — „Bohó te! Hátha Bentesiliának vagy Cipriunculának vagy éppenséggel — Pomponiának keresztelték volna? . . Azért szép lehet." — „Údo, hidd el, e névvel szépséget nem képzelhetek kapcsolatban." — „Hát ugyan mit ?" — „Fogadni mernék, hogy e név alatt pápaszemes, süket vén kisasszony, hosszú csontos termet, vörös chignon s erős levendula szag — szóval egy mult századbeli szépség rejlik . . ." — „Ahán — pajtás ! Tehát képzelmed már azzal foglalkozik, hogy Eulalia arcképét lelkedbe rajzolja. Vigyázz Honór! csalatkozhatnál." — „Ugyan nc akard velem elhitetni, amit magad sem hihetsz ! Szép s fiatal leányt, a ki e mellett gazdag örökösnő is, nem kényszerítik fel ismeretlen ember menyasszonyául! Rokonom lekötelezettségemet ügyesen használta fel kényszerítő körülménynek — a nagyiéi kiiség leple alatt. Azt mondom pajtás, kiszámított fogás, — raffinéria az egész'" „Honórkám: de mortuis aut nihil, aut bene!" — „S épen velem : Dezsényi Honorius hadnagy gyal történhetik ilyesmi! Velem, ki mindeddig a szerencse elkényeztetett gyermeke, a nővilág kedvence, a környék adonisa, gyöngéd kalandok szerencsés hőse voltam; ki a gyöngéd nem szerető sziveit játszva láncoltam magamhoz s rohammal vettem be: ki egy megjelenésemmel több hódítást tettem, mint tiszttársaim egész életük folyamán át . . 1 S íme egy ismeretlen nő kelepcéjébe kellett esnem s nevetségessé lennem az egész világ előtt. Jó szerencsém, hogy e várost ily rögtön elhagyhatom. Oh! ha kitudódnék . . ?" — „E( barátocskám, máskor nem csináltál ily lelkiismerelbeli dolgot az ilyesmikből. Persze, akkor még nem volt szívednek választottja . . ." — „Szerencsétlen lennék, ha megtudna valamit e badar históriából." — „Pedig azt tanácsolom neked, légy őszinte, bizalmas iránta s mondj meg neki mindent, hogy a hir védtelenül ne találja!" mondá Udo. — „Már nem találkozhatom ma vele . . ." — „Ki tudja?" Most az ajtó ielnyilott s Miska lépett be levelet hozva : — „Jelentem alássan, levelet hoztak hadnagy úr részére 1" — „Jól van. — Mehetsz !" Honór gyorsan szakítá fel a billettel takaró borítékot. — „Meghivás a ma este tiszteletünkre rendezett „bucsú-estélyre" — szólt Udo nevetve. — „Csakugyan. Hogyan értesültél róla? Rám nézve meglepetés." — „Reggel találkoztam a promenádon Somossnéval, a ki épen az értekezletre indult, hol hölgyeink a mu latság részleteit voltak megbeszélendó'k. — Leánya elárulta nekem a többit." — „Leánya?!" kérdi Honór meglepetésében elpirulva. — „Tehát itthon van a kisasszony ?" — „Mondom, beszéltem vele. Érdekel talán?" — „Minden bizonynyal!" — „Tehát ez is? —• Eulalia kisasszonynak méltán ellenvetései lehetnének." — „Vigye a - tatár!" — „Menyasszonyodat — Honór?!" — kérdi a másik szigorúan. — „Eli! mit bánom én. Ne említsd őt többé előt tem, ha azt nem akarod, hogy kardélre kerüljön a dolog közöttünk. — Beszélj nekem Somoss kisasszony felöl" — mond Houór türelmetlenül sürgetve. — „Hát igy volnánk ? 1" kiált fel Udo mintegy feleszmélve — „Most látok csak tisztán: te Somossék leányába vagy szerelmes! ValM be csal; Houór — ugy-e kitaláltam?" — Údo alig birta ébredő indulatát fékezni s melle hatalmasan emelkedett le s föl a szenvedélyek I feltámadt küzdelme alatt, midőn Honór szokott önhitt modorában feleié : — „Ha tudni óhajtod, miért tagadjam tehát, hogy oly szerencsés vagyok, viszontszeretve is lenui ?" — „Tyűh!" — kiált fel Údo kardját felcsatolva s csákóját fejébe vágva. — „Erre nem is gondoltam." — „Mi lelt, pajtás?" — kérdi Honór meglepetten. — „Elfeledkeztél valamiről ?" — „Az ám" — feleli amaz készülődve s barátjának úgy tetszett, mintha^ néhány Szakramentovics-féle szóvirágot hallott volna Údo összeszorított ajkai közül ellebbenni. — „Ugyan miről?" — kérdi csodálkozva. — „Uti patikám felszereléséről..! Servus Honorius ; mennem kell." — Údo katonásan köszönt s hirtelen távozott. Honór még a lépcsőn utána kiáltott: — „A rivederei — este a bálban!" Ottben pedig, kezét szivére téve, boldogan felsóhajtott : — „Tehát itthon van ismét s még ma vjszontláthatom őt, mielőtt távoznám, Isten tudja — talán örökre!" . . . Midőn az ezredorvos lennt volt az utcán, levette a csákót, s zsebkendőjével megtörülgetve izzadt homlo kát, csendesen mondá : — „Tudom most már, honnan fúj a szél! — Persze, ha Honór a vetélytársam: nekem el kell bukni! . . De iszen megboszúloin magamat rajtad, te hadnagy ruhába bujtatott Narkyssos! Itt az alkalmas idő rá. Jaj! neked Honorius, ha a kezeim közé kerülsz, — vágok, amputálok _ könyörtelenül . . ." De Údo arcán szerelmi keserv elborulása látszott csak — nem pedig a boszú sötét kinyomata. Egyenesen a kaszárnya udvarára schvenkolt, ho"-v megtegye utolsó inté/.kedéseit az ambulauce telö J Ö Oi/ szerelésére. (Foljt. köv)