Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-07-10 / 28. szám

Melléklet; a „Z VLA.MEGYE" 1392. 6vi 2S-ik számiliöz. Felhívás a nemzet hazafias polgáraihoz ! A főváros kereskedő ifjúsága folyó évi április havában önképző egyesületet alakítván, céljául a köz­művelődést, a nemzeti nyelv ápolásával kapcsolatosan a 1 hazafias szellem terjesztését és kereskedelmünk meg­uiagyarosítását tűzte ki. Kereskedelmünk nyelve túlnyomólag még mindig idegen, czéltudatos lelkesültséggel oda kell törekednünk, J hogy nemzetünk nyelvét üzleti belforgalmunk talajára át- r ültessük. Világosan hangsúlyozzuk, miszerint eme törekvé­sünkben sovinisták nem lehetünk. Ér ntkezzünk' a külfölddel a külföld uyelvén, de hazánk 'szívében, az ország tőszékhelyén, használjuk a kereskedelmi élet minden terén a nemzet nyelvét! A nemzeti alapon álló önképzés eszméjét irtuk a „fővárosi kereskedő ifjak önképző egyesülete" lobogó jára, mely egyesületnek immár több mint 300 tagja van, a magasztos eszme azonban szüntelenül bódít, a közel jövőben már ezrével csoportosul a lelkes ifjúság lobogónk alá és egyesületünk hatalmas tényezője leszen hazánk kereskedelmi művelődésének. Megfelelő egyesületi helyiségeu és egyéb felszerelő beruházásokon kívül égető szükségünk van tartalmas könyvtárra, szakirodalmi és napi lapokra, magyar nyel­vű szaktanfolyamok létesítésére s pályadí)ak kitűzéséhez szükségelt összegekre, mely működésünket párhuzamo san az ország nagyobb városaira is kiterjeszteni kívánjuk. Közhasznú feladataink sikeres megoldásához nem csupán erkölcsi, hanem jelentékeny anyagi támogatásra, tetemes tőkére van szükségünk. Mély tisztelettel folyamodunk tehát a nemzeti érde­kek iránt mindenkor áldozatkész, hazafias érzelmű b'r tokosainkhoz, kereskedőinkhez, iparosainkhoz, s az egész magyar társadalomhoz, hogy nemes czélunkat, mely egyszersmind nemzeti közös cél, méltóan pártolja és tamogassa. Az egyesületi vagyon kezelését a „Pesti magyar kereskedelmi bank" volt szíves elvállalni, miért is a pos tán küldendő összeget a mellékelt postautalvány alap ján esedezünk továbbítani; — a személyesen befize­tendő adományok pedig „Neuinayer József és fia" cég irodájában Budapesten, (Ferenc József-tér ti. szám I. em.) lesznek átvéve és rendszeresen elismerve. Minden egyes adomány hírlapilag és köszönettel elismerve lészen. Budapesten, 1892. évi május havában. Hazafias üdvözlettel a „fővárosi kereskedő ifjak önképző egyesülete." Színészet. Szombaton (2-án) Rip Van Winkle regényes operett került szinre. Kremer Jenő Derzik polgármestert helye i alakításban tüntette föl; Szabó t^Rip Van Winkle) nagy szerepében teljesen megállta helyét; Sírfőzi Etel Lisbet és Alice kettős szerepét a nála megszokott rutinnal töltötte be;a kis Alice szerepében Bodrogi Baudi bátor fellépésével és sikerült játékával a küzöuség éljenzését kiérdemelte. Vasárnap (3-án) az iparos if|Uság által rendezett népünnepély alkalmáv I Kaszaházán az ez alkalomra készített színpadon rendkívül leszállítóit helyárak mellett S/.igetinek „A vén bakancsos és fin a huszár" cimű népszínművét adták. A rögtönzött színkörben jókora közönség gyűlt egybe és gyönyörködött az összevágó előadásban. Hétfőn (4-én) Szilágyi Berta első rendű drámai hősnő vendégfellép:eül Dumas kitűnő színműve: „A bagdadi hercegnő" került szinre. A vendégművésznő, mint Lionette — dacára nehéz szerepének — kitűnő játékával a közönségét ez első felléptével a maga részére egészen meghóditotta s nyílt jelenésben is zajos tapssal jutalmazta; Morvay (Jean de Hun), Halasi (Nourvady) és Mátray (Richárd) szabatos, érzésteljes játékukkal élvezetes estét szereztek a jelen volt közönségnek. Kedden (5 én) Serfőzi Etel jutalomjátékául a „Suhanc"-ot adták. A délutáni nagy eső miatt nem volt oly nagy közönség, amilyeure a társulat kedvence juta­lomjátéka alkalmából számíthatott. Serfőzi Ételnek Józsi egyik legjobb szerepe, melyben eleven, pajkos játékával kel • lemes énekével a közönség figyel mét és érdeklődését képes mindvégig lekötni; Turnerllka Elis szerepében szép éneké vei tünt ki; Locsarekné (özv. Meunierné) az unokáiért rajongó nagymamát igen jól adta ; Nógrádi J. Emil szerepét helyesen oldotta meg, kellemesen énekelt; Polgár Siudor Bizót gyám, Kremer Jenő Durand fűsze­res szerepében teljesen megtelelő alakításukkal a közön séget nem egyszer kacagtatták meg; Halasi, mint Moreu tábornok, jól játszott. Szerdán (6 án) az esti 7 órakor megeredt s folyton tartott eső és zivatar miatt az előadást nem lehetett megtartani. Csütörtökön (7-én) Csíki Gergely korán elhunyt jeles színműírónk hatásos színműve.: „Az atyafiak 1 1 került szinre szép száinu közönség jelenlétében. . z előadást általában sikerültnek mondhatjuk. Ki kell emelnünk Bodrogi Linát, aki Olga szerepében hatásos játékával a közönség zajos tapsát méltán kiérdemelte : Szilágyi Berta Ella kisebb szerepében is érvényesité kiváló tehetségét ; Halasi (Geréb L.), Kremer Jenő (Venter), Havasi Szidi (1 ardiné), Morvay (Ákos), Locsarekné (Matild), Polgár Sándor (Bálint) jó alakításukkal a közönséget egészen kielégítették. Pénteken (8 án) a társulat egyik jeles komikusának, Kremer Jenőnek jutalomjátékául, a jutalomjátékos által irt VA diploma* cimű bohózatot adták, melyben élclap jaiuk ismert alakjai vannak megörökítve. Hombár Mihály (Mátray), Lengeiiádfalvi Kottlik Zirzabella (Locsarekné), Bukovai Absentius (Kremer Sándor,) Seiffensteiner Salamon (Polgár Sándor), Mokány Berci (Szabó), Tarja gos Illés (Kishonti), Sanyaró Vendel (Kremer Jenő), Mihaszna András (Erőss), Pokrócz Ádám (Gondos) az élclapok nyomán ismert alakok hű utánzatban lettek bemutatva. Bodrogi Lina (Izabella) igazán naiv, érzés teljes játékát a közönség zajos tapssal jutalmazta ; Serfőzi Etel a nagyravágyó Juci szobaleányt igen sikerült alakításban mutatta be, dalait a közönség lelkes éljenzése ni elleti ismételnie kellett. Felhívás. Zalamegye községeinek elöljáróságaihoz. Cliinoványi József, volt budapesti szerb-utca 1 0. sz. alatti lakos szabómester részére Csuka Mihály százados ellen vezetett végrehaj­tási ügyben a budapesti 1—III. ker. kir. járás­bíróságnál 571 frt 92 kr. íolyt be, mely összeg Cliinoványi Józsefnek az okból nem adható ki, mivel tartózkodási helye ismeretlen. A nevezett kir. járásbiróság által ismeretlen tartózkodási! Cliinoványi József ügygondnokává kirendeltetvén, gondn okoltam holléte tárgyában folytatott kutatásaim azon eredményre vezettek, hogy Pápa város kapitányi hivatalától azt az értesítést nyertem, miszerint Cliinoványi József ezelőtt 6 évvel Pápán lakott ugyan, azonban lakását Zalamegyébe tette át. Felkérem tehát Zalamegye községeinek nagyérdemű elöljáróságait, miszerint az esetben, ha Cliinoványi József községükben lakik, vagy esetleg elhalt, erről, úgy elhalálozása esetében annak idejéről és örököseinek ki- és hollétéről engem, életben léte esetében pedig Cliinoványi Józsefet jelen felhívásomról értesíteni szivesked­jenek azzal, hogy Csuka Mihály százados elleni befolyt 571 írt 92 krnyi követelésének felvétele végett nálam jelentkezzék. Budapesten 1892. julius 2-án. Tisztelettel Dr. Bánó József ügyvéd II. ker. tőutcza 6. Helyi, megyei és vegyes hirel Fenyes bankettet rendeztek a zala-egerszegi pénzügyigazgalóság tisztviselői f. hó 2-án este Kasza­házán azon alkalomból, hogy Kovács József pénzügyi titkár pénzügyigazgatósági helyettesnek kineveztetett, — a kinevezett tiszteletére. A bánketten résztvett a pénz­ügyigazgatóság tisztviselőin kivü.l Osertán Károly alispán, Gózony László megyei főjegyző, Kovács Károly polgár­mester; képviselve voltak az összes hivatalok, az ügy­védi kar, a kereskedő és iparos osztály úgy, hogy a vendéglő emeleti helyiségében két teremben mintegy százan gyűltek egybe. A bankett alatt fesztelen, jó kedv uralkodott, számos, lelkes felköszöntőt mondotlak, leg­nagyobb részben az ünuepeltre és családjára, valamint éltették a társaság egyes tagjait is s a kedélyes lakoma éjtélutáuig eltartott. Dr. Maugin Károly kii. tanácsos­megyei főorvos Karlsbadból sürgöuyileg küldé üdvüzle tét az ünnepeltnek s a társaságnak, mely szives meg emlékezését éljenzéssel fogadták. Hymen. Szabó Elek felső eőri főszolgabíró t. hó 12-én esküdik örök hűséget Tapolczán Esső Cséby Ilona úrhölgynek. Az esketési szertartást a menyasszony uagy­bátyja, Rathner Mihály pinkafői plébános végezi. Huszonoteves felszentelesi jubileum. Király Elek hahóthi, Szarka Antal zala-szeut mihályi, Nóvák Domon kos zala koppáuyi és Szígly Ferenc rádi plébánosok — mint értesülünk — f. hó 28 án fogják ünnepelni áidozárrá szeuteltetésök huszonöiéves évfordulóját. Skro­banek Floridus bucsú-szent-lászlói zárdafőnök közbejött akadályok miatt e jubileumot augusztus hó 11 én tartja. HaUlozas. Dr. Pados János székestehérvár-egyház­rnegyei nyug. áldozár, volt zsámbéki plébános, kerületi alesperes, 48 as honvéd és gyakorló orvostudor, életének 73 ik, áldozárságának 49 ik évében meghalt Tördemi­czen. Az elhunyt, a 10 ik honvédzászlóaljuak volt vitézé, tevékeny részt vett szabadságharcunkban, mely hazafiúi önfeláldozásért az osztrák hadi törvényszék által várfog­ságra Ítéltetvén, előbb Munkács, később Olmiitz várában volt elzárva, mely utóbbi helyen Szlávy József koronaőr osztotta meg vele celláját. Visszanyervén szabadságát, Károlyi György gróf három ifjabb fiának lett nevelője. •.806-ban a budapesti tudomány egyetem orvostudorrá avatta ; ő ugyanis mint orvos akart útra kelni, telkere sendő azt a földet, amelyet, mint 1890-ben megjelent „Utazási Napló"-jában irja, „dicső őseink nyomdokai jeleznek"; emez, évek során át nagy gonddal előkészí­tett utazási tervének kivitelében azonban — mint ő maga mondja —• meggátolták az „emberek." Igy lett belőle őseink eredeti hazájának nyomozója helyett zsámbéki esperes-plébános, mely állásáról 1872 ben lemondván, tanulmányi útra kelt, meglátogatván a kontinens neve zetesebb orvosi tanintézeteit. Ez útjából visszatérve, a Balaton zalai partjának legfestőibb pontján, Szigliget és Badacsony között vett kis birtokán telepedett le, ahol, mint a környékben keresett orvos, haláláig működött. A „Myrtuslombok" cimli költeményfüzér költői lelkCi szerzőjének, a sokat utazott éi tapasztalt tudósnak, a ( hazáját hőn szeretett igaz hazafinak megyénk regényes pontja most az örök nyughelyet is megadta. Megyei utbiztosok kinevezese. Zahvármegye tör­vényhatósági közútjainál az 1890-ik évi 1. t. c. 17. és 18. § ai alapján alkotott s f. évi január 23 án 2.815/1. sz. a. a kereskedelemügyi miniszter által jóváhagyott szabályrendelet értelmében rendszeresített balaton füredi, tapolczai, sümeghi, gelsei, pacsai, zalaegerszegi, novai, perlaki és csáktornyai utbiztosi állásokra főispán őmélttó sága Varga Jánost, Békeffy Istvánt, Pataky Sándort, Hegyi Bálintot, Trsztyánszky Lajost, Sebestyén Antalt, Orbáu Eleket, Korpics Jánost és Horváth Árpádot ideigl. minőségben kinevezte. A zala egerszegi ipartestület elöljarosaga az ipartes­tületnek önhibájukou kivűl munkaképtelenné vált tagjai, özvegyei és árváinak segélyezésére alapot gyűjtendő, e célra f. hó 31-én a kaszaházi kertben tekeversenynyel egybekötött táncmulatságot rendez. Belépti díj az ipar­testület tagjainak : személyjegy 30 kr., családjegy 1 frt; nem tagoknak : személyjegy 40 kr., családjegy 1 frt 20 kr. Egy tekejegy 3 dobásra 15 kr. Kezdete délután 4 órakor. A jótékony cél iránt való tekintetből felülfize­tések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Köszönetnydvanitas. Dr. Graner Eruőué úrhölgy (Budapest) a zala egerszegi kenyéregylet részére 5 frtot volt kegyes adományozni, melyért köszönetét fejezi ki az egyesület elnöke. A zala egerszegi iparos ifjak önképző körük és segélyegyesületük javára igen sikerült és nagyon látoga­tott mulatságot rendeztek 1. bó 3 án a kaszaházi kertben, tekeversenynyel egybekötve. Közreműködött az itt időző színtársulat is s a tiszta jövödelem — a felültizetéseket s a tekeverseny jövödelmét kivéve — a társulat és az ifjúság egyesülete közt megosztatott. Színielőadás után az ifjúság dalköre a szózatot énekelte, ezt követte a sikerült néma képlet, amelylyel az egyes iparoságak görögtűz világítás mellett, lettek feltüutetve. Majd tűzi­játék következett, mely kitűnően sikerült s a j rendező­séget érte a közönség zajos tapssal és éljennel üdvözölte. Tűzijáték után újból megkezdték a táncot és folytatták kitartóan késő éjjelig. A mulatság bevétele volt 261 frt 15 kr., jövödelme 163 frt 69 kr. A szinelőadás tiszta jövödelmét, valamint a mulatság tényleges jövödelméuek telét: 45 frt 92 krt az ifjúság a színtársulatnak engedte át s igy az önképzőkör javára maradt 1J6 frt TI kr. Felülfizettek; Kummer Gyula 3 Irt, Kiss Lajos 1 frt 60 kr., Udvardy Ignác l frt 50 kr., özv Farkas Dávidné, Eisenstádter Zsigmond, Klosovszky Ernő, Szalóky Géza 1 — i frt, Bertalau Antal 60 kr., Fangler Mihály, Antalik János, Juhász Lajos, N. N., dr. Czinder Istvánné, Hagymásy Imre 50—50 kr., N. N., 45 kr., Vörös Gyula, Situmer József, dr. Halász Miksa, Krosetz István, Krosetz Gyula, Horváth János (Boldogta), Kovács Mariska, Réthi Gábor, Fábián Károly, dr. Hajós Ignác, Hajmásy István 40—40 kr., özv. Rózsás Ferencué, Bencze György, Engelhardt Sándor 30—30 kr., Kovács Gyula, B. 1., Böhm Ferenc, N. N., Rechnitzer Ignác, Lakatos János, Brukner József, N'euteld Izidor, Nagy Antal, Smal Ignác, Horváth Antal 20—20 kr., N. N., özv. Szökrönyös Ferencné 10—10 kr. A szíves telül­fizetőknek köszönetét fejezi ki a rendezőség. Kinevezes. A m. kir. pénzügyminiszter Szita Gyula nagy-kanizsai 11-od osztályú adóhivatali ellenőrt a győri adóhivatalhoz 1. osztályú adóellenőrré nevezte ki. Gyászhír. Magasi József pallini tanító neje, szül. Horváth Katalin Sávoly pusztán (Somogymegyében/, hova sir felé hanyatló kevés erejével a gyógyulás remé­nyében ment, jul. 5 én éjjel jobb létre szenderült. Te­temét szülőhelyére, Keszthelyre, szállították. A gyász­jelentés így hangzik : Magasi József, pallini tanító, maga és gyermekei : Már'a, Katalin és Ilona — Horváib János, mint apa, — Horváth Antal, István és János, mint testvérek, valamint az összes rokonság nevében is — a fájdalom legmélyebb érzetével jelenti forrón szere­tett nejének, édesanyjuknak, leányának, illetve testvé­rüknek: Magasi Józsefné, szül. Horváth Katalinnak t. é. jul. 5 én éitél után 1 órakor, életének 37 ik évében, hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytát" sat. Temetése f. hó 7-én d. u. 5 órakor ment végbe szép részvét mellett. Nyarí mulatsag. A zala egerszegi ker. ifjak önképző egylete f. évi julius 17 én a kaszaházi kertben tekever­sennyel egybekötött nyári táncmulatságot rendez. Belépti díj személyenkint 50 kr. Egy tekejegy 3 dobásra 15 kr. Kezdete d. u. 5 órakor. A táncvigalinon Vadas sümegi zenekara fog közreműködni. Kedvezőtlen idő esetében a táncmulatság a „Zöldfa" szálloda nagytermében fog meg­tartatni. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirla­pilag nyugtáztatnak. Munka kiállítás. A keszthelyi iparostanulók munka­kiállítása julius 3 án nyittatott meg a közs. elemi iskola egyik tantermében, mely kiállítási helyiségül szolgált. A megnyitáson szép számú közönség volt jelen az intel­ligentiából és az iparos osztályból. A megnyitó beszédei Csatlió Alajos kiállítási elnök tartotta, ki jelszóul tűzte ki, hogy az iparosoknak haladni kell a korszellemmel. Iparunkat virágzóvá kell tennünk, mert csak ez által lehet a nemzet gazdag. Rámutat nemzetünk vezetőinek, a kormánynak azon törekvésére, melylyel módot és eszközöket jelöl, hogy az iparos osztály elméleti és gyakorlati kiképzésben részesülhessen. Ily eszközök az iparos tanulók iskolája és ezekkel kapcsolatban a munka kiállítások. Csak művelt, szorgalmas és takarékos iparos boldogul és részesül tiszteletben s lehet hasznos polgára hazájának, nemzetének. Buzdítja az iparosokat, hogy a tanulókban az elméleti és gyakorlati ismeretek megszer­zésére a munkakedvet folyton ébren tartsák és nemes versenyre ösztönözzék őket; az ily nemű kiállításokat az ipartestületnek állandósítani kell s oda kell működni, hogy minden iparos tanuló résztvegyen és résztvehessen a kiállításban, hogy egykoron, mint önálló iparos, a jogos igényeknek és várakozásoknak megfelelhessenek s a magyar nemzetet az ipar terén versenyképessé tehessék. Végül szónok üdvözölvén az iparos tanoncok eme munka kiálliása iránt érdeklődő megjelenteket, a kiál­lítást megnyitottnak nyilvánitá. A kiállításban 22 igarág van képviselve; 55 iparostanuló 77 tárgyat állított ki. A kiállítás iránt élénk érdeklődés nyilvánul. A meg­nyitás napján, jul. 3-án d. e., d. u. igen sok látogatója volt, és hétfőn, kedden is folyton több-kevesebb szemlélője a kiállításnak. Szerdán, jul. 6-án dr. Bernáth István, az ipariskolák orsz. felügyelője Budapestről érkezett Keszt­helyre a kiállítás megtekintése végett. A orsz. felügyelő d. e. 9 órakor jött a kiállítási helyiségbe, hol őt az ipartestület, a kiállítási bizottság, Reischl vbiró és a tanítótestületek, fogadták. Csathó elnök üdvözlő beszéd­jére dr. Bernát köszönetet moudott a szívélyes fogadta­tásért s ismertette a kormány törekvéseit az ipar elő­mozdítása érdekében, elismerését fejezte ki a keszthelyi ipartestületnek azért a buzgalmáért, melyet az iparos-

Next

/
Oldalképek
Tartalom