Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-10 / 28. szám
tanulók képzése és munkakiállitások rendezése által kifejt. A kölcsönös bemutatások után az orsz. felügyelő sorról sorra és rendről rendre iniuden fgyes kiállított tárgyat megtekii/'' s azokról dicsérőleg nyilatkozott. A kiállításból dr. Jiernát elment az ipartestület hivatalos helyiségébe, ott betekintett az iparos tanonc lajstromba, melyet rendben talált. Az országos felügyelő az nap Keszthelyről Győrbe utazott. A kiállítás jut. 10-én fog bezáratni. Nyilvános Köszönet. A zala egerszegi karácsonyfa egyesület elnöksége köszönetét fejezi ki azon öt forint adományért, melyet, mint két gyermekszinielőadás tiszta jövedelmét, a társulat az egyesülethez beküldött. A Zala-Egerszegen letesitett lopatkolasi tanfolyam Dobrik Lajos ker. állami állatorvos vezetése alatt 5 hónapig t. i. január 15 tői junius 15-ig tartott; hetenként ketszer és pedig szombaton elméleti, vasárnap gya korlati előadás volt. Az elméleti előadást a tanfolyam vezetője, a gyakorlati előadást pedig a helyben állomásozó honvédhuszár osztály gyógykovácsa Szűts Lajos tartotta. A la ífolyamon részt vett 30, részint mester, részint segéd. A tanfolyam befejeztével a vizsgálat Csertán Károly alispán elnöklete alatt tartatott meg s ennek eredményéhez képest tí-an jeles, 13 an jó, 6 an kielégítő eredmény nyel tették le a vizsgálatot s csupán öten uem kaptak bizonyítványt. A jelentkezett hallgatók, bár a vármegye különböző részein laktak, a tanfolyamra igen pontosan jártak el. A vizsgálatot jelesen tették le : Dobosy József (Diszelyj segéd, Németh György (Z. Egerszeg) mester, Rokob Gyula (Gyulakeszi) s., Tkalecz Ferenc (F. Mihály falva) m., Vörös Gyula (Z.-Egerszeg) m., Zsuppán József (Z.-Egerszeg) m. ; jól tették le a vizsgálatot : Balázs György (Bakod) m., Erhofer Lajos (A.-Bagód; in., Halang Ferenc (Sümeg) m., Horváth Sándor (Boldogta) m., Kaszás fstván (Z.-Egerszeg) m., Kölkedi Józset (Kehida) s., Kocsis Kálmán (Tárnok) s., Mlinalics Mihály (Ferlak) m., Nagy Antal (Z. Egerszeg) s., Nemes Ferenc (Sándorháza) m., Nemes Géza P.-Sz.László) m., Pongrác József (Diszel) s., Ravasz István (Zalabér) m. ; kielégítő eredménynyel vizsgáztak : Horváth Gyula (N.-Kaporuak) s., Kancsal Pál (Z.-Egerszeg) s., Meudly János (Páka) s., Major Lajos (Audráshida) s., Rosta Péter N.-Lengyel) s., Stinner András (Andráshida) s. A vizsgálat a jelenvoltakat teljesen kielégíté s elismeréssel adóztak Dobrik Lajos áll. állatorvosnak, a tanfolyam vezetőjének a sikeres eredményért. Iparos tanoncok munkakiaílitasa. A zala egerszegi iparos tanoncok munkakiállítása f. hó 31 én délelőtt 9 órakor nyittatik meg A kiállítás 5 nap lesz nyitva és augusztus 4-én záratik be s ezt megelőzőleg a jutalmakat osztják ki. Kerelem. A zala egerszegi ipartestület elnöksége felkéri a nemesszivű emberbarátokat, akik az iparos ifjak munkakiállítása alkalmával a tanoncok jutalomd'jához adományukkal hozzájárulni kegyeskednek, hogy szives adományukat f. hó 31-ig az ipartestület irodájába szíveskedjenek küldeni. A méhészét kedvelőivel tudatjuk, hogy Dömötör László méhészeti vándortanító julius 19-én Város Lődőn, 20-án Somlyó-Vásárhelyen, 21 én Tüskeváron, 22-én Szegváron, 23-áu Ukkou, 24-éu Türjén, 25-én Szent Gróthon, 26-án Szőllősön, 27-én Karmacson, és 28 án Keszthelyen tartja méhészeti oktatását és pedig fentebbi napokon mindig délelőtt 9 órakor az iskolában. A méhészet iránt érdeklődő tanítóknak, valamint a méhészet kedvelőinek ügyeimébe ajánljuk, hogy az utmutatások nyerésére kinálkozó ezen kedvező alkalmat használják fel és személyes megjelenésükkel a méhészeti vándortanítót szerencséltessék. Tejszövetkezet letesitese. A városunkban létesítendő tejszövetkezet ügyében f. hó 3-áu értekezletet tartottak. Az értekezlet ideiglenes elnökévé Kovács Károly polgármester választatott meg, aki előtei jeszté, hogy szükségesnek látná, mielőtt ezen ügyben a tárgyalás megtartatnék, haa módozatok megállapítása és kidolgozása végett egy szűkebb körű bizottság választatnék. Az indítvány elfogadtatott s a bizottság tagjaivá Kovács Károly elnöklete alatt Orosz Pál, Háczky Kálmán, Nagy László, Szily Dezső és Graner Béla megválasztattak. Ezután az értekezlet határozatilag kimondotta, hogy előzetesen csak mint bizományos kezeléssel létesíttessék a szövetkezet s felkérték az elnököl, hogy ily bizományos kezelőről saját hatáskörében intézkedjék s ez irányú eljárásának eredméuvéről a legközelebbi értekezleten tegyen jelentést. Nagy nepiinnepelyt rendez a székes-fehérvári színtársulat ma (vasárnap) Kaszaházán bucsu előadásul. Az ünnepély műsora; d. u. 2 órakor az ünnepély megnyi tása, 2—3 ig sétahangverseny. Azutáu karikadobás, teke verseny, táncmulatság, labdadobás, zsákfutás, zsemlyeverseny, lekváros lepény verseny, szafaládéverseny, pózna mászás, 1 j 7 óraki r óriási léggömb felbocsátása 7-kor szamárverseuy. 1 2 8 kor bucsuszirieloadásúl „A fene leányok" rendkívül mulattató énekes bohózat, arcképés virágszórással, a színtársulat zenekarának közreműködésével. Nagy némaképlet gürögtüzvilágitás mellett. Végül nagy tűzijáték és tánc. Belépti dijak családjegy 2 frt, mely érvényes a szinielőadashoz ülő helylyel; családjegy 1 frt 60 kr., érvényes a szini előadáshoz álló helylyel. Személyjegy, a szinházban ülőhelylyel 60 k., személyjegy a szinielőadáshoz álló helylyel 40 kr. Tekintve a változatos programmot és valóban mesés olcsóságu belépti dijakat, hisszük, hogy a közönség tömegesen fogja az ünnepélyt látogatni s igy lehetővé fogja tenni a derék társulatnak, hogy kellemes emlékkel távozhassék városunkból. Reszvényserfözde varmegyénkben A nagy kanizsai kereskedelmi- es iparbank igazgatóságának kezdeményezési Í Nagy Kanizsán sörgyárt akarnak létesíteni. A vállalat részv ,• úrsaság lesz 250 ezer trt befizetett alaptőkével, amelynek beszerzésére 2.500 db 100 frtos részvényt bocsátanak ki. Miut értesülünk, a részvények befizetése aláírásokkal már biztosítva van. Villamcsap ás. Julius 5 én d. u. 6 óra tájban bor zasztó fekete fellegek hömpölyögtek Nagy-Kanizsa felé «rős orkán kiséretében. Levelezőuk Írja, hogy az orkán által felvert, por is valóságos földön kavargó felhő gya nánt tűnt tel a távolból. Mindenki valami rettenetes, töldpusztító vihartól tartott; de az első fellegrajt az orkánszerü szél elvitte s csak néhány hatalmas esőesepp hullott a földre. Alig telt el azonban negyedóra, ugyanabból az irányból — most már kisebb széllel — megint komor, sötét felhők nyomultak előre, erős villámlás, dörgés kíséretében. Ez a tellegraj szinte megállapodni látszott a város fölött. Megeredt a sürü zápor és zuhogva hullott a földre. Villám villámot ért. Egy villám a SzentJánosról nevezett templom tornyába csapott. Szerencsére nagyobb kárt nem okozott, csupán a kórus alatt levő, Krisztus koporsójára helyezett koszorúkat gyújtotta meg. Ugya ekkor a város más helyein is lecsapott a villám, de szerencsére sehol sem okozott kárt. A viharos idő egyébként is erősebb nyomok nélkül vonult el. Potvasar. A kereskedelemügyi minisztérium ideigl. vezetésével megbízott m. kir. pénzügyminiszter megengedte, hogy Bottornya községben a t. évi junius 8-ára esett de elmaradt országos marhavásár helyett f. évi julius 11 én pótvásár tartassék. Az aratas Nagy Kanizsa vidékén javában foly és pedig meglehetős vigau, mert Isten megáldotta a kalászokat. Lehetetlen olyan gazdával találkozni, ki az aratási eredménynyel meg ne volna elégedve. A kalászok hatalmasak ; a szemek szépek. A keresztek előreláthatólag pompásan fognak fizetui próbacséplés alkalmával. Han°m az aratást és a gabonabehordást a mosiani idő járás mellett ugyancsak sebten, sziute gőzerővel kell végezni, mert nem uralkodik száraz időjárás s aki csak úgy ímmel-ámmal, a megszokott tempóval akar aratni, annak könnyen csirába indulhatnak kepéi. Az idén —- ahogy a földmives gazdák mondják — úgy kell belopni a gabonát a mezőről. Az árpára éppen nem ked vező az ilyen aratási idő, mert annak eső nélkül kell kazalba jutni ; különben megsárgul és értékét veszti. Ez pedig igen kevés gazdának sikerült idáig. Mit lehet eyy jo laptól kívánni? Az ma már nem elég, ha egy lap gyors és pontos értesüléseket kö zöl a világ minden tájékáról. Lehetnek benne a legfrissebb hirek minden országból, tarthat külön levelezőket Párisban, Londonban, Berlinben, Pétervárt, Romában és egyebütt, ezzel még csak azt éri el (de csak ha levelezői az illető kormányférfiakkal és politikusokkal összeköttetésben állanak), hogy naponkint megtáviratoztathatja magának nemcsak azt, a mi történt, hanem azt is, a mi valószínűleg történui fog. Ma határozottan békések a kilátások, de a keleti kérdés minden pillanatban zavarral fenyeget; Konstantinápoly, Sótia, Bukarest, Belgrád, sőt még Csetinye is megannyi gyújtópontja egy aknának, melytől egész Európa föllobbanhat. Egész gyönyörűsége, de gyakran boszúsága is az a gyakorlati államférfiaknak, ha tapasztalják, hogy van egy lap, melynek találékony eszű tudósítói néha a legrejtettebb dolgokat kifürkészik. E lapnak igen kitűnőek belföldi hírforrásai is, a hazai politikáról egy lap sem nyújt oly kimerítő tudósításokat: parlamenti tudósításai íreg épen mintaszerűek. Azután az a sok regény, ama sok jeles szakíró, színmű- és könyvbiráló cikkei, tanulmányai, melyeket közöl, mind meglepheti az olvasók ezreit, de manapság egy igazi jó laptól mindezeknél többet kivánnak. Mai nap minden embernek fontos érdekei vannak az üzleti élet terén, s egy jó lap első kötelessége, hogy ebben a tekintetben teljesen megbízható tanácsadó legyen. Politika és szépirodalom igen jó szórakoztatója a művelt embernek, a férj, a nő és a serdült gyermekek mind megtalálják mulatságukat benne, de mit ér az olyan házibarát, a ki mindig csak mulattat bennünket, de soha egy okos tanácsosai nem tud szol gálni, ha hozzáfordulunk ? Egy igazán jó lapnak e kettős föladatát megvalósítva csak egyetlen egy lapnál tapasz táljuk, az Egyetértésnél, mely különben terjedelménél fogva erre úgyszólván egyedül alkalmas is. Mert ahhoz bizony nagy papirospazarlás szükséges, hogy előbb adjunk egy óriási lapot a közönség mulattatására, aztán adjunk egy másik, még nagyobb lapot a közönség anyagi érdekeinek támogatására. Mert ahány foglalkozású ember van egy lap olvasói közt, annyi különböző érdekeket kell kiszolgálni. A kereskedő, a tőzsdelátogató, a bankár, a kötvénytulajdonos, a sorsjegy vásárló, az a sok száz és százféle gyáros, iparos, üzlettulajdonos, és gazdálkodó, az nemcsak azt akarja tudni, hogy az értékpapirosoknak, meg a nyersanyagoknak és készítményeknek mi az áruk, hanem azt is, hogy hol lehet valamit lehelő legjobb áron értékesíteni? Es ezt nem képes semmitéle lap sem nyújtani, legyen még oly jól is szerkesztve, ha mindjárt százezreket áldoznak is tártál ma emelésére, ha csak nincsen abban a szerencsés helyzetben, mint az „Egyetértés", melyet a hazai üzleti világ a magyar kereskedelem vezéralapjává tett és a hirdetések egész özönével keres föl. Az üzletemberek az Egyetértést tekintik annak a közeguek, mely köztük ez érintkezést, ha szükség van rá, legsikeresebben közvetíteni képes a hirdetései által. Kinek hirdetni valója van, az Egyetértést keresi föl, mert tudja, hogy 23,000, a legvagyonosabb osztályhoz tartozó előfizetőkhöz fog szólani; a ki pedig azon gondolkozik, hogy melyik lapra fizessen elő ? Az ismét az Egyetértést választja, mert jól tudja, hogy e lap az anyagi érde keit nemcsak megvédelmezheti, hanem ha tájékozását belőle meríti, mint üzletember okvetlenül boldogulni is fog. Ezt minden jó laptól meg lehet kívánni, elérni azonban csak az Egyetértés által lehet. Csíkos es kockás selyemszövetekel, Louisina, Foulard - Sürah - Taffeta, nemkülönben lYlerveilleus selymeket is méterenként 45 krtól 3 trt 85 krig egyes öltönyökre, vagy egész végekben is, postabér- és vámmentesen szállít Itenneber? G. (cs. és k. udvari szállító) selyeingyárn Zürichben. Minták postafordultával küldetnek. Svájcba címzett levelekre 10 krajcáros bélyeg ragasztandó. 3t> kitüntetés, melyek között 14 lisiteletokmánv és '8 aranyérem van. Számos bizonyítvány a legelső orvosi tekintélyektől. A bécsi 1890 - ik évi tartományi kiállításon és az 1^90. evi nemzetközi egészségügyi kiállításon a legmagasabb kitüntetéssel, a tiszteletoKmánynyal jutalmaztatott 26 éves eredmény. Újszülött gyermekek, kiket anyjuk vagy épen nein, va?v csak hiányosan szoptathat, a Nestlé-téle gyern.ektáplisztt. I felnevelhetök Füzetek, melyek a részletes leírást, valamint .i kontinens legjelesebb kapacitásainak, árvaházak és gyermekházainak elis'iierő nyilatkozatait tartalmazzák, megkeresésre ingyen kül detnek I doboz Nestlé 11. gyermekliszt 90 kr. I doboz Nestlé H. condeusált tej 50 kr. Főraktár az osztrák-magyar monarchiára : F. Berlyak, Bécs, (Stad, Naglergasse I.) Kapható minden gyógyszertárban és ay ógyanyagok kereskedésébe . Csúz, köszvény, íagszaggatás, fejfájás, csipöfajdalom, hatfajda lom stb. ellen legjobb bedörzsölés a Riehter-féle Horgony-Pain-Expeller. Több mint 20 év óta a legtöbb családban ismeretes, mint tájda lom enyhítő szer és majdnem minden gyógyszertárban kapható 40 és 70 krért. Minthogy utánzások léteznek, ennélfogva mindig hatá • rozottan : „Horgony-Pain-Kxpeller" kérendő. 11X111 legtisztább alkali legjobb asztali és hüsítö ital. ajánlva köhögés, torokgyik, gyomor és hólyag betegségekben, Prospectusok kaphatók minden elárusító helyen, valamint a Radeini fürdöigazgatoságtól (Stájer). Raktár: Zala-Egerszegen Weísz Jónás unokaöcscse kereskedésében. Sarc-nak eg ész8 ég ügy' hatóságilag • uuag UU JY megvizsgált fogtis^titó szere • ALODONT Kapható a gyógytárakban: és illatszerészeknél 1 drb. 35 kreár. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. Az összes nyeremény a H biztosítottak javára esik, The Mutual new-yorki életbiztosító társaság alapíttatott 1843. 826 millió frank ifi biztosítéki alapjával S a legnagyobb pénzintézet * a világon. Ü Biztosít emberi életet a legkülönbözőbb Í> és legelőnyösebb módozatok szerint. T> Prospectussal és tüzesebb felvilágosí•> tással szolgál J> a vezérigazgatóság Magyarország és a szomszéd tartományok részére. * Budapest, Bécsktca 5. sz. Ü Főügynökség Zala-Egerszeg és vi^ dékére Fenyvesi Miksánál Zala-Egerszegen. cT