Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-17 / 29. szám
Csúz. köszvény, iagszaggatas, fejfájás, csipöfajdalom. hatfajda lom stb. ellen legjobb bedörzsölés a ftichter-féle Horgony-Pain-Expeller. Több mint 20 év óta a legtöbb családban ismeretes, mint tájda lom enyhítő szer és majdnem minden gyógyszertárban kapható 40 és 70 krért. Minthogy utánzások léteznek, ennélfogva mindig határozottan : „Horgony-Pain-Expeller" kérendő. Felelős szerkesztő ós kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. 1667 tk. (J2. Árverési hirdetmény. A zala-egerszegi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhirré teszt, hogy dr. Czinder István ügyvéd végrehaj tatónak Laki József zala mindszenti lakos végre hajtást szenvedő elleni 39 frt 94 kr. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a zala egerszegi kir. törvényszék területén levő, a zalamindszenti községben és annak határában tekvő, a zala-mindszenti 218. sz. tjkvben telvett I. 88/b, 199/b, hrsz. alatti ingatlanokra 422 frtban, a f 353/b hrsz. alatti ingatlanra 32 frtban, a f 354/b hr.-z. alatti ingatlanra szintén 32 Írtban megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1892. evi augusztus ho 6-án deleiotti 10 ora«or Zala-Mindszenten a községbiró házánál megtartandó nyilvános árverésen a raegállapitíDtt kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át vagyis 42 frt 20 krt, 3 frt 20 krt és 3 frt 20 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számitott és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Zala Egerszegen, 1892. évi április 1-ső napján. A kir. trvényszék, mint telekkönyvi hatóság. Hrabovszky kir. trvszéki biró. W mt íl? !t!W •T* II m Hirdetés. A Feliérkép utcai 4:7. szám alatti BálIMKAl áruba bocsájfjuk; a mely áll egy szép gyümölcsös kertből, 7 szoba és 2 földalatti pincéből. Feltételek megtudhatók Miszory Kálmánnál. án Dr. POPP-féle NÖVÉNYSZAPPAN vegyelemezve, s Európa számtalan gyógyszerészeti és orvosi tekintélye áital mint a bőrre nézve a legmegbízhatóbb és legjobbnak elismerve, s mindennemű bőrküteg ellen s kiváltképen bőrrizketeg, sömör, kosz, a fej- és szakállkorpa, fngydag, lábizzadásés Tar ellen már 18 éve a legnagyobb sikerrel alkalmazva. — Ara 30 kr. Bécs, I. Bognergasse No. 2. Miután egv köteget 6 éven át viseltem, mely ellen 4 orvos gyógykezelt a nélkü!, hogy azt elveszítettem volna, annálfogva menedéket az ön növényszappanában kerestem, mert az valóban jónak is bizonyult, s én nem vag\ok képes hálámat elegendöképen kifejezni. Egyenesen öuhöz fordulok, inert a gyógyszertárakból többféle fajtát kaptam, még pedig ép úgy csomagolva, mint az óné, de mindazonáltal ugy vélekedem, hogy az mégis csak hamisítás, mert at én kedves, szép. sötétszürke szappanomat csak öntől reményiem megszerezni. Az idemellékelt összeg erejéig felkérem önt, sziveskedjék részemre az ön gyogyhatásos növéuyszappanából küldeni. Mély tisztelettel Franz Euiilia Prerau Morvaország. Kaphatók: Zala-Egerszegen: Kaszíer Sándor és özv. Unger Domokosné gyógyszertárában, Ján Ferenc és Rosenthal L. kereskedéseiben : Keszthelyen : Braun C , S*ent(irútlion : Botfy Péter., Sümegen : Stamborszky L„ AlsóLendván : Fuss T. gyógytárában Ugy szintén ' Magyarország minden gyógyszertárában, gyúgyfüszer és illatszer kereskedéseiben. m íMN k'ii gh? XM x*x* y.'X Sí-** m m Wm W X'% m w )w<m Sx* m x<x tm W x'x X'H ÍM III m Butorraktár. A m. t. közö iség előnyét véltük azon körülmény által előmozdítani, midőn egy kiváló, izlésteljes rrafctárt ® rendeztünk be. Pótolunk esetleg ez által egy hézagot, melyet a 11. é. vevőközönség eddig nélkülözött. Elveink eléggé ismeretesek, semhogy ezen uj üzletágnál ezeket ujonan ecsetelnünk kellene, s igy csak bátrak vagyunk szükség esetében minél számosabb látogatásért esedezni. Z.-Egerszeg, 1892. május hóban. Kiváló tisztelettel Heinrich W. és L. M X'^s XtX Sr.'í m 1 ü mk XM »}< x'x •W' Xbx mX: 5* 11 p§ 11 m í&Ü X'X m X'K 95 eln. 892. Pályázati hirdetmény. Zala-Egerszeg rend. tan. város tanácsa által üresedésben levő 800 frt évi fizetés és 200 frt lakbérrel javadalmazott varost 4% liogy az mérnöki II ezennel pályázat hirdettetik. Felhivatnak a pályázni óhajtók, 1886. XXII. t.-c. 74. §. értelmében, oklevéllel s eddigi működéseiket tanúsító bizonyítványokkal felszerelt kérvényeiket Z.-Egerszeg rend. tan. város polgármesteri hivatalához legkésőbb 1892. aug. ho 15-ig annálinkább benyújtsák, mert a később érkezettek figyelembe nem vétetnek. A városi mérnök az összes városi építkezés szakfelügyelője, külön teendői. 1. Tagja és előadója az építési bizottságnak. 2. A közmunka felhasználását végrehajtja, s felügyel, hogy a közlekedés a városban és a város határában akadálytalanul fentartható legyen. 3. Magán építkezési ügyekben teljesiti az építészeti bizottság kiküldötteivel az előszemlét, ellenőrzi ugy a város építészeti szabályrendelet, minta tanács által jóváhagy ott építési tervek betartását, véleményezi az uj épületek lakhatóságát. 4. Tartozik a téglagyártásnál szakértői minőségben felügyelni. 5. Felügyel az összes középületek jó karban tartására ; az észlelt, hiányok orvoslása iránt időnkint javaslatot és költség terveket nyújt be és az akként elrendelt munkák pontos teljesítésére felügyel, azt ellenőrzi, sürgős esetekben pedig, hol közbiztonsági tekintetekből rögtön intézkedések válnak szükségessé, saját felelősség és utólagos bejelentés mellett azonnal intézkedik. 6. Elkészíti a járda, csatorna és hidépítések, valamint mindennemű középítkezés terveit és költségvetéseit s ha a középítkezések oly nagy mérvűek, hogy a tervek és költségvetések elkészítéséhez szakértő építészek lennének felhivandók, ez iránt javaslatot terjeszt elő. Szóval teljesíteni tartozik mind azt, a mit az életbe léptetett és léptetendő szabályrendelet a mérnök teendői közé sorol. A magánmííködhetés megengedtetik. Z.-Egerszegen, 1892. julius hó 9-én. Kovács Károly polgármester. XXXXXXXXXX1XXXXXXXXX X X X X X 8 X X X X X X ki iskoláit sikerrel végezte ®ar tanoncul felvétetik Gyarmati Vilmos kereskedésében Zala-Egerszegen. XXXXXXXXXXXIXXXXXXXX mmmmmiF* Xgjt II íp) Üt SKg ÍMS tfpl Ssi íTk Minthogy ezen ujonan berendezett üzlerággal egy régóta táplált tervemet megvalósítottam, ugy reménylem, hogy a m. tisztelt közönség kedves óhajának megfelelvén, teljes pártolásra számíthatni leend szerencsém. Jelszavam : legjobb gyártmányú készítmény legjutányosabb árban ! A választék oly nagyszerű, hogy minden kivánalomnak megfelelni képes vagyok és részletfizetésre is szivesen szolgálok. — Midőn ugy ezen uj üzletosztályt, mint már évek óta fennálló norinbergi-, diszmü-és porcelán kereskedésemet legmelegebben ajánlom, maradtam kegyes pártfogásért esedezvén, kiváló tisztelettel Fenyvesi Miksa. XXXXXXXXXXXIXXXXXXXX X X X X X X X X X 686/1892. sz. X X Hirdetmény. X A Nagyméltóságú kereskedelemügyi 2 m. kir. minister ur 1892. évi junius hó 29-én kelt 28469/1. számú rendeletével X a pozsony—varazsdi állami közúton A 222—223. km. szak. levő 54. számú X ltidon szükséges helyreállítási munkákat A 2154 frt 17 kr. összeg erejéig engedé- Jí X lyezte. X Afentemlített munkálatok foganatosításának biztosítása czéljából az 1892. julillS Cr ££ ho 25-ik napjanak d. e. 10 óraja a zala- Q vármegyei m. kir. államépítészeti hivatal ö jv helyiségében tartandó zárt ajánlati verseny- ö * tóra-valós liirrlf»t<-ol-ilr tárgyalás hirdettetik A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fentebbi munkálatok végrehajYf tásának elvállalására vonatkozó, az engeö délyezett költség után számítandó s a ö részletes feltételekben előirt 5%-nyi bánat^ pénzzel ellátott zárt ajánlataikat a kitüX X X X X X zött nap délelőtt 10 órájáig a nevezett hivatalhoz annyival inkább igyekezzenek beadni, mivel a későbben érkezettek figyeX X X lembe vétetni nem fognak A szóban forgó munkálatra vonat- X Q kozó műszaki művelet és részletes félté- X A telek a zalavármegyei m. kir. államépí- X A tészeti hivatalnál, a rendes hivatalos órák- X Jí ban naponkint megtekinthető. X X Kelt Z.-Egerszegen, 1892. julius 9. X g Zalavármegyei m. kir. államépítészeti hivatal. S XXXXXXXXXXIXXXXXXXXX %|f «A| %/M tftt ti* tlt %Ém %ÉM ttAa mÉ* • vXXXXXXXXXIXXXXXXC'IJ Tisztán kölcsönös. Részvényesei nincsenek. Az összes nyeremény a biztosítottak javára esik, V a a H * a * H a Nyomatott ozv. Tahy Rozalia gyorssajtojan Zala-Eflerszegen. The NSufual new-yorki életbiztosító társaság alapíttatott 1843. 826 millió frank biztosítéki aíapjával a legnagyobb pénzintézet a világon. Biztosít emberi életet a legkülönbözőbb és legelőnyösebb módozatok szerint. Prospectussal és tüzetesebb felvilágosí- 8 tással szolgál Ji a vezerigazgatósag Magyarorszag ^ és a szomszéd tartományok részére. Budapest, Bécsi-utca 5. sz. ü Főíigynökség Zala-Egerszeg és vi- ^ dékére Fenyvesi Miksánál Zala-Egerszegen. ^