Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 1-26. szám)

1892-02-28 / 9. szám

Felhívás. A megyebeli lóállomány összeiiása tárgyá ban az alispáni hivatal f. évi 2.9 )4 sz. a. a következő felhívást bocsátotta ki : „Miután a hadsereg és honvéd ség lósziikségletéuek mozgósítás esetében való fedezéséről szóló 1873 ik évi XX-ik törvénycikk végrehajása tárgyá ban kiadott miniszteri szabályrendelet B. mellékletének I-ső szakasza értelmében, a lóállomány minden évben összeírandó ; miután továbbá a netán bekövetkezhető mozgósítás esetében országos fuvarosokul használandó szekerek és fogatok számának tudása is szükséges: a magas ni. kir. honvédelmi minisztérium 1892. évi feb­ruár 1 én 70960. szám alatt kelt leiratával elrendelte, hogy 1892-ik évben osztályozás nélkül lóösszeirás, nem különben az említett szekerek és fogatok összeírása tel­jesíttessék. Felhívom tehát a megyebeli közönséget, hogy 1892. évi március 20-tól ugyanezen hónap 31-éig terjedő időben, a községi elöljáróságoknál lovait, lovas fogatait és ökrös szekereit szóbeli vagy Írásbeli bejelentés utján okvetlen összeirassa. Végül tekintve, hogy a múlt évi ' osztályozásnál alkalmasoknak vagy csupán ez idő szerint | alkalmatlanoknak talált lovak pontosan nyilvántartandók : a megyebeli lótulajdonos közönségnek szintén szigorú büntetés terhe alatt elmulaszthatlan kötelességét képezi az említett lovak között bármi módon előfordult váltó zásokat, a nyilvántartás kiigazíthatása végett, a községi elöljáróságnak késedelem nélkül bejelenteni." A Csáktornyái nö egylet és ovoda javára tánc­mulatsággal egybekötött hangverseny t. hó 20 án tar­tatott meg. Közreműködtek: Beér Ferencz képezdei zene tanár, mint vezető, továbbá: Macskásy Sándorné úrnő, Vrancsics Irén kisasszony és a képezdei tanuló ifjúság. A hangverseny minden tekintetben kitűnően sikerült volt. A mi a táncmulatságot illeti, az kedélyes és fesztelen volt és reggel 6 óráig tartott. Az első né­gyest 48 pár láncolta. A fényes siker és diszes közön­zégről legszebben tanúskodik a 243 frt 50 kr. bevétel. A zala-egerszegi karacsonyfa egyesület 1891 ik évi számadása szerint pénztári maradvány 1890 ik évről volt 119 frt 87 kr., tagsági dijakból 1891 ben befolyt 157 frt 80 kr., egyéb bevételek 434 frt 17 kr., össze sen 711 frt 84 kr., összes 1891 ik évi kiadás 623 irt 72 kr., igy pénztármaradvány 1891. év végén 88 frt 12 kr. Az árvaházi alap vagyona 689 irt 34 kr. Az egylet alapítványi pénze kamattal együtt 41 frt 97 kr. Az egyesület számadásait Fangler Mihály, Dervarics János és Gombás István számvizsgáló bizottsági tagok megvizsgálván, azt teljesen rendben találták. Felolvasas- es szavalassal egybekötött tancmu latsag volt f. hó 20-án Nováu a nagyvendéglő étter­mében, melyen egybegyűlt Nova és vidékéuek intelli­gentiája, s amely minden tekintetben kitűnően sikerült. A felolvasást Lóky József este 8 órakor megkezdette, őt követte Guttmann Jenő szavalata, majd Bezerédy István novai jegyző felolvasása, végül Farkas Károly „A megcsalatott férj" cíinü versének elszavalása. A szereplők mindegyike derekasan megállta helyét és zajos tapsot arattak. A felolvasás és szavalás befejez­tével megkezdődött a tánc és általános jó kedv és leg­deriiltebb hangulat mellett reggelig tartott. Az első négyest 16 pár táncolta. Kinevezes. A m. kir. igazságügyminiszter Zleddr Miklós csáktornyai járásbirósági Írnokot ugyanezen járásbírósághoz segédtelek könyvvezetővé nevezte ki. Letört remeny. Rott Géza, a keszthelyi in. kir. gazd. tanintézet 1. éves hallgatója 18 éves korában f. iió 20-án hagyuiázban meghalt. Ma egy hete délután temették el pályatársai és a közönség nagy lészvéte mellett Keszthelyen. Baleset. Varga Józsel nagy-kanizsai kegyesrendi tanárt, kit csak imént helyeztek át ide Kecskemétről a képviselővé választott Hévizy János helyébe, febr. 21 én váratlanul szélütés érte. Lakására szálították, hol még mindig ágyhoz szegzett állapotban van. Életben raara dásához van ugyan még némi remény ; de tanszékét többé nem foglalhatja el. Halalozas. Sümeghy Imrének, a Zalamegye Gaz­dasági Egyesület nyugalmazott kertészének neje f. hó 25-én éjjel hosszas szenvedés után elhunyt. Béke poraira! A balatoni gözhajozasi tarsulat t. hó 24-én tar­totta Szarvassy Sándor elnöklete alatt évi rendes köz­gyűlését. Az igazgatósági jelentés szerint a lefolyt év­ben a gőzhajózás az egész Balatonra ki lett terjesztve s a társulat két uj csavargőzöst adott át a forgalom­nak. Az igazgatósági jelentés szerint a 140.000 forint részvénytőke már teljesen be van fizetve. A hajózási forgalom május 15dikétől szeptember 30 dikáig tartott s ez idő alatt 19,607 személyt szállítottak 13741 Irt 01 kr. bevétellel; a teherforgalom 1950 frt 04 krt jövödolmezett. A tiszta nyeremény 14.053 frt 10 kr. s a 700 részvényre szelvényenként 12 forintot fizetnek. Végül úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizott­ságnak megadták a felmentvényt s az igazgatóságból sorsolás utján a kilépő Nádasdy Ferencz grófot újból egyhangúlag megválasztották. A keszthelyi takarekpenztar részvénytársulat t. hó 23-án tartotta közgyűlését, melynek köréből a kö vetkezőket jegyezzük fel. E takarékpénztár összes évi forgalma a lefolyt 1891-ben 5,353.001 frt 25 krra rú­gott, mi 773,117 frt 09 krral több, mint 1890-ben. A tiszta nyeremény felosztása felett a közgyűlés ekként határozott: 300 részvényre osztalékul, á 18 frt, összesen 5400 frt, a rendes tartalék alapra 2500 frt, a kül. tartalék alapra 527 frt 63 kr., jótékony czélokra 690 Irt, részvény befizetés kiegészítési alapra 1800 frt, az 1892. évre előírandó 148 frt 61 kr., összesen 11,066 Irt 24 kr. A jótékony czélra szánt üsszagből a keszt­helyi szegényeknek 100 frt, a keszthelyi közs. elemi isk.-ba járó szegény gyermekek felruházására 100 frt, az apácza zárdába járó szegény leányok felruházására 50 frt, a k. kórháznak 50 frt," a k. önk. tüzoltó-egyl.­nek 25 frt, a jót. nőegyl. nek 25 frt, a polg. isk.-'iak 10 frt, a fels. leány isk.-nak 10 frt, a keresk. ifj. egyl.­uek 10 frt, az iparos ifj. egyl -nek 10 frt, a keszthelyi róni. kath. templom ujjáalakitási költségeire 300 frtot, összesen 690 frt szavaztatott meg. A kilépett igazgató tanácsosok újból, az elhalt Breyer Gyula, Beck Kálmán és Stocker Antal helyébe Lendvay József, Pető Vilmos és Lázár Soma választatott. Ezen derék takarékpénztár élén mint igazgató Beck Sándor áll; pénztárnoka Puly János, könyvelője HofFmann Miksa, kik mindannyian hatványozott szorgalommal és odaadással működtek ugy a tak. pénztár, mint üzlet feleik érdekében. A megyei csendőrség január hóban letartóztatott egy egyént gyilkosságért, 4-et súlyos testi sértésért, egyet rablásért, 5-öt betöréses lopásért, 14-et lopásért, 14 et csavargásért, egyet rablógyilkosságért. Feljelentett 14 et lopásért, egyet orgazdaságért, egyet jövedéki ki hágásért, 2-öt orvvadászatért, 12-őt tiltott szerencse játékért, egyet gyújtogatás gyanújáért, 2-őt csempészet­ért, egyet engedély nélküli házalásért, 7 et záróra áthá­gásért. Bejelentett 3 betöréses lopást, 7 lopást, egy kár égé>t, 6 fegyverelkobzást. Felszólított szolgálatot telje sitett: 2-szer letartóztatásnál, 10-szer segélyszolgálatot, 25 szőr rabkiséretet, 20-szor egyéb felszólított szolgála­tot végzett, egyszer postafedezetet, 6-szor fogolyőrizetet, 4 szer elővezetést leljesitett, 499 szer az éjjeli őröket ellenőrizte, 50 szer vasuti ügyeletet végzett, 9 szer a vásárokra ügyelt lel. A nagy kanizsai kereskedelmi- és iparbank 1891. évi mérleg számlája szerint Vagyon: Váltótárca 317.715 frt 46 kr., értékpapírokra adott előlegek 14.318 frt., értékpapírok készlete 8.545 frt 02 kr., pinznemek 336 frt 19 kr., szelvények 95 fit 39 kr., intézeti ház 40.000 frt., adósok 22.844 frt 54 kr., pénzkészlet 15.289 frt 73 kr., összesen 419.144 Irt 33 kr. Teher: Rész vénytéke 2.0U0 db. részvény á 100 frt, 200,000 frt., tartalékalap 21.018 frt 50 kr., nyugdijalap 958 frt 0 kr:, betétek 75.093 Irt 94 kr., átmeneti kamatok 5.314 frt 73 kr., hitelezők 99.816 frt 49 kr., egyéb tartozá­sok 4.409 frt 05 kr., nyereményegyenleg 12.533 frt 52 kr., összesen 419.144 frt 33 kr. Az 1891. évi feb­ruár 21 én tartott közgyűlési határozat alapján minden részvény után osztalék fejében O^frt állapíttatott meg. Gyilkos vö. Említettük annak ideién, hogy Rózsás Antal döbrétei 80 éves füldmivest a szőlőhegyen meg gyilkolva találták. A lengyuli csendőr-Örs részéről telje­sített nyomozás folyamán sikerült a tettest Szabó Józsel újhegyi lakosnak, a meggyilkolt vejének, személyében kid-riteni, aki ipával régóta ellenséges viszonyban állt s a gyilkosság napján reggel a szőlőhegyen találkoztak s midőn Szabó szemrehányásokat tett ipának, hogy az osztálynál őt megrövidítette, köztük szóváltás keletke zett, mi közben összeverekedtek s Szabó ipa kezéből a baltát kicsavarta s vele ipát addig ütötte, míg ez meg halt. Szabót letartóztatták és a bűnjelekkel együtt a zala egerszegi kir. törvényszéknek átszolgáltatták. Öngyilkosság. Febr. 23 án úgy délután 2 óra körül nagy csődület volt egyik nagy-kanizsai fürdőház körül. Egy tisztességes iparos szülőktől származott, de szülői elhaltával erkölcsileg elzüllött, körül belül 19—20 éves ieány vetett ott véget életének. Revolverrel jobb halán­tékába lőtt s a golyó balhalántékán jött ki. Halála rög tön beállott. A rendőrséghez egy leveiet intézett, mely­ben azt kéri, hogy öngyilkosságának okát ne kutassák, senkiben, semmiben ne keressék ; mert egészen a saját szántából követte el. Akik a szerencsétlen leány körül­ményeit részletesebben ismerik, azt mondják, hogy sze­relmi bánat kergette halálba. Apagyilkos fiú. Kiss János monostor apátii lakos mult év november 9-én nyomtalanúl eltűnt. Feloszlás nak indult hullájára e hóban akadtak a halápi határ­ban. A hullán kiilerőszak nyomai észleltetvén, a nyo­mozás megindíttatott és a tapolcsai csendőr-örsnek sike riilt kideríteni, hogy Kiss Jánost saját József nevű fia mult év november 9 én éjjel alvás közben megfojtotta s 2.") forint pénzét elrabolván, a hullát az udvarban elásta, mig december 29 én felásván, a halápi határba vitte és ott eldobta. A gyilkos fiú mindezeket beismer vén, letartóztatták s a tapolczai kir. járásbíróságnak átszolgáltatták. Influenza {betegeknek legcélszerűbb napközben gyakrabban jó cognacot adni, a mit nemcsak több tekin­télyes orvos ajánl, de a kórházak is gyakorolják. Alka­lomszerű most megemlíteni, hogy a Magyar Szent Korona országainak „Vörös kereszt" egylete e napokban pályá zatra hivott fel több cognacgyárost s a beérkezett pályázatok közül, dacára annak, hogy árai magasabbak versenyző társainak árainál, mégis Esterházy Géza gróf Angyalföldi Cognacgyárát részesítette előnyben, ezt bíz­ván meg az Erzsébet-kórházban szükséges cognae száli lításával. Megemlítésre méltó még, hogy a legutóbb, brünni élelmezési kiállításon a jury oda nyilatkozott, hogy az Esterházy cognac a francia cognacot felülmuljas Látható tehát mindezekből, hogy a gróf Esterházy féle gyár cognacja, mint a gyártmányok legjobbja, ajánlható. Eladó magbuza. 80 metermázsa tavaszi magbuza, metermázsája 1 1 forinttal zsák nélkül, eladó. Bővebb felvilágosítással szolgál a kiadóhivatal. Ingyen eperfamag. Az országos selyemtenyésztési felügyelőség Szegzárdon (Tolnavármegye) ingyen és bér mentve küld eperfamagot mind azoknak, kik ez iránt hozzá fordulnak. Az Ország Világ legújabb két száma, a 7. 8., különösen megérdemlik a figyelmet. Beniczkyné Bajza Lenke és Serao Matild érdekes regényein kiviil egész sorát találjuk a nagybecsű közleményeknek, melyekből csak néhányat emiitünk föl Ízelítőül: „Az első csata", nagy házi jelenet Szeredai Leótól, „Beatus ille". költe­mény Sípos Somától, „ \ babám Jóska", elbeszélés Scossa Dezsőtől, „A szeretetreméltóság", csevegés Esz terházy Sándortól, „Magyar elem a bécsi szinészeti kiállításon", Váli Bélától, Tompa egy kiadatlan külte ménye (Az olcsóság), közli Ruttkay Gyula, Hilgermann Laura (arczképpel), „Gligor Vaszilika", elbeszélés Abonyi Árpádtól, „Egyedül", költemény Heltai Jenőtől, „A paradicsomban", Gárdonyi Gézától, „A klotür", Kada Elektől, Bánffy Dezső br. (arczképpel) stb. Mindkét számban heti krónika Székely Huszártól. A képek mind művészi becsiiek, különösen említésre méltók Pettenkofen nagyobbára magyar tárgyú képei. Az „Ország Világ" újév óta diszes boritékban jelen meg s mégis 10 frt ! helyett 8 frt az előfizetési ára. | Nincs oly szépirodalmi hetilap, mely a müveit olva | sóközönség igényeit jobban elégítené ki, mint a „Képes Családi Lapok". Minden száma meglepően tartalomdús s nagyszerű képei emelik a lap értékét. Legutóbbi száma a következő érdekes tartalommal jelent meg: Tolnai Lajos „Az ifjúkor regénye" és Bába Pál „Császári gaztettek" ezimű regényei folytatást nyernek e számban. Tábori Róbert „karczképek a művészet világából" czimíí hos/­szabb cyklusában Náday Ferenczről, a nemzeti színház tagjáról ír, jellemezvén őt több kimagasló szerepében. Tutsek Anna „Hét év múlva" ezimű befejezést nyer e számban, mig llákosi Viktor „Rozmaring a padlá­ablakban" ezimű elbeszélése, melyet a „Petőfi társaság" ragy gyűlésén székfoglalóul olvasott fel, e számban veszi kezdetét. Dr. öséry János egészségügyi czikke a „heveny gyomorhurutról", Telepi „Hát inog van?' ezimű humoreszkje, továbbá Rudnyánszky Gyula és Meszely Ödön költeményei gazdagítják még a „Képes Családi Lapok" nak e számát, melynek képei is oly szép kivitelűek, hogy csak legmelegebben ajánlhatjuk olvasóink figyelmébe. Előfizetési ára: Egész évre 6 frt, I félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. A „Képes Családi | Lapok" kiadóhivatala Budapest V., Nagykorona utcz.t 20. sz. A január 1. óta megjelent számok a kiadóhiva­talban még kaphatók, mely is mutatvány számokat kívánatra ingyen küld. Sret Harte, az utólérhetetlen amerikai író. ki még folyvást bámulatos tevékenységgel bocsátja közre ki­sebb-nagyobb műveit, az utóbbi időben kevesebbet for­dul meg a magyar olvasóközönség előtt, részint talán azért, mert a franczia regények mind jobban terjesz kednek, részint pedig azért, mert Bret Harte tömör stilusát az angolból fordítók közül is csakis kevesi u tudják megérteni, annál kevésbbé pedig visszaadni. Na­gyobb munkái azonban mind megjelentek magyarul is, és az Egyetemes Regénytár kiadói érdemes dolgot cse­lekttdnek és valódi szolgálatot tettek a magyar olvasó közönségnek, midőn a hírneves író egyik legújabb re­mekét Yerba Buena czimmel kiadták Fái Béla fordítá­sában s vele a regénytár színvonalát és értékét csak emelték. A regény San Franciskóban játszik, e bámu latos gyorsasággal nagygyá fejlődött városban, ott az Arany Kapu mellett, s személyei részben még a régi városalapítók, részben az uj idők emberei. Olyan pom­pás, igazi amerikai alakot, mint Pendleton ezredes, az Eldorádó bank igazgatója, maga Bret Harte is keveset teremtett még, s elbeszélésének drámai ereje és meg­lepő fordulatai bizvást versenyeznek korábbi müveivel. Bájos leány alakja, ki a „Yerba Buena" nevet viseli, meg „Howard Kati", ki a régi San Franciskóban a női elemnek úgyszólván egyetlen képviselője, a művé­szet legnagyobb tökéletességével vannak rajzolva. Egy modern franczia pszichologus-regényiró kötetekre lapo sitotta volna el azt, a mit Bret Harte a maga egysze­rűségében másfél kis kötetben elmond. Az Egyetemes Regénytár VII. évfolyamának 6. és 7-iki kötete foglalja magában Bret Harte e nagy érdekű müvét, s toldalé­kul Mrs. Hungerfordnak, a mai legkedveltebb angol asszoy-iróuak egy elbeszélését közli: „A kis makran ezos" czimmel, mely csupa elevenség, tűz és kedvesség. A két kötet ára csinos piros vászon kötésben 1 frt. Közgazdaság. „The Gresham" életbiztosító tarsasag Londonban. E társulat évi jelentése, mely az 1891. junius hó 30-án befejezett 43 ik üzletévről szól és a részvényesek 1892. évi január hó 26-án tartott rendes közgyűlése elé ter­jesztetett, rendelkezésünkre állván, következő főpontjait közöljük : Az elmúlt év eredménye rendkívül kedvező­nek mondható. A lefolyt évben a társasághoz 7589 biz tosítási ajánlat érkezett 61.372,000 frkra, melyek közül el­fogadtatott 6628 drb. 52.7 17,400 frank biztosítási összeg­gel és erről a megfelelő számú kötvény ki is állíttatott. A díjbevételek levonva a visszbiztosításért fizetett össze­get, 15.999,973 frk 02 cts ra rúgtak, a miben az 1.831,148 frk 75 cts ot tevő elsőévi díjak ben foglaltatnak. A kamat-számla mérlege 4.725,285-94 frankot tett, és a társaság évi jövödelmét a díjbevételekkel együtt 20.725.258-96 frkra emelte. A társaság az elmúlt évben 8.K49,176 frank 87 cts ot utalványozott oly követelések folytán, melyek életbiztosítási kötvényekből eredtek, lejárt -kiházasitási és vegyes biztosításokra kifizetett 1.212,739 frk 48 cts ot és kötvények visszavásárlására 1.339,8 55 frk 31 cts-ot adott ki a társaság. A biztosí­tási és járadékalapok 6.036,893-95 frankkal gyarapodtak Az aktívák főösszege az üzletév végével 117.550,796-67 frankra emelkedett. Tőkebefektetések: 1.480,098.65 frk angol állami papirokban, 539.819-75 frk az indiai és gyarmati kormányok értékeiben, 17.487,539-80 frk idegen államok értékpapírjaiban, 1.248,611-56 frank vasuti részvények, elsőbbségek és garantáltak, 56.261,715'(i2 vasuti és egyéb kölcsön kötvények ben, 16.680,363 54 frank a társaság ingatlanaiban, ezek között vannak a társaság budapesti és bécsi házai, 5.333,984-48 frank jelzálogokban és különböző értékekben 18.518,663 27 frk. Nyilttér. I Köszönetnyilvánítás. Fogadják mindazok, akik felejthetlen, drága György fiunknak gyászos elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánítani, rava­talára koszorút küldeni s őt végutjára el­kísérni kegyesek valának, leghálásabb kö­szönetünk nyilvánítását. Zala-Egerszeg, 1892. febr. 25. Zsiskó Sándor és nőié.

Next

/
Oldalképek
Tartalom