Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 1-26. szám)
1889-03-24 / 12. szám
VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. március 24. 12. szám. Előfizetési dij : Egészévre 4 ft., Félévre 2 t't., Negyedévre / t't. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Hélyegdij 30 kr. Nyílttól- petitsora 12 kr. Z1L1MEGYE TT i, i:i n n \ tr\ r i r 1 OS A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktlIilHnk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Mi az oka? igen helyesen fogja fel hivatását s nagyon szépen teljesíti ebbbéli kötelességét a vidéki sajtó, midőn a társadalom ferdeségeit ostorozza és férfias nyiltság- s bátorsággal rámutatván annak egyik-másik hibájára, egyszersmind a megfelelő gyógyszereket is megnevezi. S nem kell ám eme ténykedését a sajtónak épenséggel kicsinyelni. Nem egészen „szélmalomharcot" küzd ám! Mert, valaminthogy vannak, akik az ilyen dolgok megírását — mint teljesen lelkük mélyéből érzett fájdalmuk kitörését — nem restellik: ép úgy találkoznak a művelt olvasók közt is — és pedig nem csekély számban -— olyanok, kiknek keblében a „kiáltó szó" erős viszhangra lel. S ezek a „jobbak" aztán minden bizonynál azon igyekezendnek, mikép „érzelmeiket" másokkal is és pedig minél többekkel — megoszthassák. S igy az elhintett mag termő talajra hullván, lassankint folyton nagyobb és nagyobb területen diszlik — virága. Lapunk is mindenkor igyekezett fent jelzett kötelességének megfelelni Csak nem rég is hozott egy közleményt e cimen : „Sans géne." Őszintén megvallom, csekélységemet ez a jó izí't magyaros zamattal megirt közlemény lelkesítette fel annyira, hogy jelenkori társadalmunk állapotain elgondolkozva, egyik legnagyobb „bajra" magam is „rámutassak." Alig múlik el nap, hogy a lapok valamely sikkasztás, hamisítás, csalás, lopás, s több efféle bűnesetek hirét ne hoznák. Sőt mondhatom, közvetlen személyes tapasztalataink körén belül is nem ritkán fordulnak elő ilyetén szomorú dolgok. Itt egy jegyző ellen indíttatott meg a fegyelmi vizsgálat, amott egy másikat már el is itél holmi közpénzek eltulajdonítása miatt Egy ispány az urodalom pénzét költötte el, másutt meg egy biztosítási ügynök a társaságot kár osí totta meg jelentékeny összeggel. Ez a biró az adópénzt dézsmálta meg, az meg az az in ok pedig gazdáját lopta meg 2—300 frttal. És a többi és a többi! Megáll a tisztességes, becsületes, jó érzésű embernek az esze ilyenek hallatára! Hová tünt el az emberekből a férfiúi becsületérzet? Hát csakugyan ősi erkölcseinkben fogyatkoztunk volna meg? — De hisz akkor társadalmi létünk, állami existentiánk a bizonyos megsemmisülés lejtőjére jutott, mert meg van irva: „Minden ország támasza s talpköve a tiszta erkölcs, Mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görnyed .." Hát ennyire jutottunk volna? Önmagunk sírját ássuk? — Az nem lehet; ezer éves multunk bizonyítja, hogy ennyire sűlyednünk nem lehetett ! Talán csak egy átmeneti időszak ez egy másik, egy jobb, egy uj társadalom viszonyainak átalakulásához? — l-g)' kell lennie. De ez esetben is itt van már nagyon az ideje annak, hogy e rettenetes corruptionak vége vettessék! Tegyék meg hát erre nézve kötelességeiket haladéktalanul a legnagyobb erélyly Tel az arra hivatott tényezők : szüntessék meg az okokat, mik e szörnyű bajt előidézik! Üe milyenek is azok az okok? Mi az oka, hogy társadalmunk ennyire megromlott? Igénytelen cikkünk szíík keretében csak vázlatosan fejtegethetjük e nehéz problémát; de amennyire szerény tehetségünk engedi, őszinte lelkesedéstől áthatott buzgalommal cselekeszszük azt. A „betegség" alapoka mindenesetre erkölcsi motivum; de amenyiben a hatás anyagi dolgokban nyilvánul, a közvetlen okokat hasonlóképen az utóbbiban kell keresnünk. Es valóban, majd mindegyik esetnél az anyagi, a vagyoni „zilált körülmények" szerepelnek a tény indokaiul. Mai nap divat „nagy lábon" élni minden téren és helyen. A közmondást, hogy „addig nyújtózkodjál, meddig takaród ér", csak praedikáljuk, de tanácsát nem követjük. Bizonyos mérvű, de ' állandó, álbüszkeség, hamis gőg fészkelődött be makacs szivósággal mindnyájunk szivébe. Önmagában mindenki elsőnek, szerepvivőnek tekinti magát mások felett. Igy az igények napról-napra növekednek. Mert lázas versenyt folytatunk egymás ellen, hogy ki-ki a másikat maga után hagyja. Már pedig az igények növekedtével nőnie kellene anyagi jólétünknek is. És ez sehogyan sem akar nagyobbodni. Segít hát mindenki magán úgy, amint lehet. Igy származik a sikkasztás, lopás, csalás, ha van reá alkalom, s ha lelkiismeretünket és becsületérzésünket elnémíthatjuk — és aztán ragyogunk, tündökliink mások felett, örvendezünk, nevetgélünk, hátrahagyott társaink „irigykedésén". . . Mert hát korunkban kezd mindinkább tért hódítani azon soha el nem fogadható elv, hogy csak a vagyoni nagyság, a pénz: a tekintély, a dicsőség és — minden; a szellem, a becsületesség, a jellem — semmi! Azonban ne legyünk pessimisták! Vannak még sokan, akik szilárdul ellenállnak a divatkór csábításainak; akik megbotránkozással nézik az „eltévelyedettek" gyászos végű életfolyamatát; akik előtt a szeplőtelen jellem, becsületesség és kötelességteljesítés tulajdonai a kizárólagos kellékek arra, hogy embertársaikat — tekintet nélkül a vagyoni állapotra — tiszteljék, becsüljék; s a kik, hogy ha ezek mellett még szellemi műveltséget is tapasztalnak társaiknál, teljes elismeréssel hajolnak meg az igazi tekintély előtt. Indítsák meg hát ezek a „jobbak" a mozgalmat a legnagyobb erélylyel és ügy buzgósággal, hogy a társadalom minél előbb megtisztuljon! Kövessenek el mindent, hogy a hivatott tényezők kötelességeiket teljesítsék. Terjeszszék az eszmét tettel, szóval, tollal és minden egyéb módon! Támogassák az államot, az iskolát, hogy olyan honpolgárok neveltessenek e haza számára, akiknek lelkük meggyőződésénél fogva legfőbb és legdrágább kincsük a tiszta becsület, jellem, nemes sziv, művelt ész és lánggal égő honszerelem legyen, mely ékességeket ők minden körülmények között, még életök árán is, férfias szilárdság- és bátorsággal védelmeznek, őriznek meg bármilyen veszélye ellen is — saját javuk, boldogságuk érdekében ! (jön tér (J. Endre. „Zalamegye" tárcája. Az utolsó bál. Irta : Naglné Karay Mariska. — Nagyságos asszony! — mond a szobaleány megállva az ajtóban és várta úrnője parancsát. Az urnő a tükör előtt állt, ragyogó báli toilettebeo és önmagában gyönyörködve kacéran nézett végig a tükörbeli alakon, majd észrevevén a leányt, felé fordult. — Előállt a kocsi? ,— Igenis. — Alszanak a gyermekek ? — Margitka már régen, de Palika igen nyugtalan, hánykódik az ágyban, forrósága vau . . . — Nem tesz semmit, majd elalszik, —- mond a szép asszony keztyüjét felhúzva, — csak menjen vissza Lizi a gyermekekhez, s vigyázzon rájuk, míg megjövünk, a szoba ki ne hűljön, hogy Palika , meg ne iázzék, majd holnap el kell hivatni a doktort. En készen vagyok — fordült most férjéhez, ki a pamlpgon ülve, elmerülten nézte a tündöklő szép asszonyt. — Én is, — mond felkelve s eldobta a félig elszitt szivart, s mialatt felsegíté nejére prémes (belépőjét, arca elborult. — Nem jó volna talán — mondá — ha előbb megnéznéd Palikát? Talán igazán beteg; azt pedig tudod, hogy beteg gyermeket ostoba cselédekre bizni nem lehet. — Te csak azért beszélsz, hogy a kedvemet elrontsd. Jól látom én, hogy te nem akarod, hogy a bálba menjek — mond a nő kedvetlenül — ínég most, az utolsó percben is okot keresesz az itthon maradásra. — Igazad van Malvinám, nekem csepp kedvem sincs újra kezdeni a bálba járást, én oly boldognak érzem magam itthon, egy percre sem vágyom el közű letek, nekem nem teher gyermekeim zsivajgása. — Ez nekem szól ugye? — mond a nő élesen —szemrehányás akar lenni, hogy egyszer én is merészkedem kimozdulni unalmas otthonomból? Hogy mulatni, élvezni akarok én is, mint a többiek ? Mi örömem volt, mióta férjhez mentem? Öt éve már, hogy nem voltunk sehol, itthon ülünk mindig, unatkozunk ; vagy azt hiszed, elég szórakozás egész nap a gyermekek lármáját hallgatni? Nézz csak körül: látsz-e még egy oly bolondot, mint én vagyok, aki úgy volna eltemetve? Es most, mert látod, mennyire szeretnék én is egy kissé szórakozni, élvezni, mindenáron azon vagy, hogy elrontsd kedvemet. — Ne légy ily ingerűit Malvin! Mondtatn-e én egy szóval, hogy nem megyünk ? Tudod, hogy mennyire szeretlek, hogy mindent megteszek a kedvedért, tedd meg te is az enyimet: nézd meg Palikát, mielőtt elmegyünk. Nem! moud a nő durcásan toppantva kis lábával — nem megyek. Azért kivánod csak, mert tudod, hogy elkezd sírni, ha meglát s nem akar elereszteni; ne félj, nem hal meg reggelig. S beburkolva köpenyébe, dacosan haladt le a lépcsőn. — Ha te nem mégysz, megnézem én, — mond a férj minden harag nélkül s a gyermekszoba felé vette útját, a szép asszony pedig izgatottan tépte csipkekendőjét, míg férjére várt. — Láza van a gyermeknek — mond visszatérve s helyet foglalt neje mellett a hintóban, — talán elrontotta a gyomrát. A szép asszony nem felelt, az egész uton hallgatott, s csak akkor derült ki arca, midőn az illatos, fényes bálterembe lépett. Könnyeden lebegett férje karján, karcsú, telt alakján a büszke, szép fő olyan önbizalommal fordult jobbra balra; a magasan felfésült hajba tűzött könnyű tolldísz megingott minden lépésénél; ajkán hódító mosoly, hisz tudta, hogy szép, de ő hallani is akarta azt. Ugy érezte magát, mint liosszu béke után a hadvezér, aki boldog, mert újra harcolhat. Harcolni akart ő is, úgy mint hajdan, midőn esengtek egy fordulójáért, midőn udvarlói siettek szeszélyeit teljesíteni. De a ragyogó arc lassan elborult, kacaja már nem volt csengő, fájdalmas csalódás várt reá, érezte, hogy az ütközetet elvesztette. Miért? gondolá töprengve, miért e közöny ? Miért nem rajongják most is körül, mint leány korában ? Elcsunyult volna egy rövid óra alatt? hisz otthon még szép volt, nagyon szép, vagy a tükör hazudott volna ? Az a néhány tánc, amit táncolt, nem elégítette ki ünnepeltetéshez szokott lelkét, szégyelte magát, mert érezte, hogy mellőzik, hogy nem foglalkoznak vele eleget. Jött az első négyes is. Egymás után keltek fel mellőle a hölgyek s ő azon vette észre magát, hogy ülve maradt, a nő arca elsápadt, majd elpirult, izgatottan nézett körül a terembe, kereste férjét; nem, azt a szégyent nem bírja el, hogy ő a négyes alatt ülve maradjon. — Menjünk kérlnk haza! —mond férjéhez sietve s kis kezét égő arcára nyomta. — Hogyan? nem jól érzed magad? — kérdi a férj meglepetve — nem várod meg a négyest? — Nem, nem, semmit sem várok, haza akarok menni! . . . A férj gyengédebb volt, hogy sem kutatta voln a az okot, hisz sejtette, tudta ugy is. Csak néhány percig várj, azonnal ide rendelem a kocsit. Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva.
