Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 1-26. szám)

1889-03-03 / 9. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. március 3. 9. szám. Előfizetési dij : Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 1 t't. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Nyllttér petitsora 12 kr. U n n bflr i i i es r 11 1 A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem killdítnk vissza A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A hazafiasság. Ez a fogalom az, a mit legtöbbsz ör és legtöbben félre szoktak magyarázni, olyképen, hogy mindenki a maga véleményét, gondolkodás módját, tettét s elvi irányát tartja hazafiasnak. Pedig hát a hazafiasság tnlajdonképen az, ha valaki hazája iránti ragaszkodását, szeretetét oly irányban nyilvánítja és érvényesíti, aminőt meggyőződése szerint arra nézve legjobbnak, legüdvösségesebbnek tart. A hazafias tettekben és törekvésekben tehát legerősebb motivum a meggyőződés. Mivel azonban minden embernek — az egyéni felfogás és gondolkodás szerint — másmás lehet a meggyőződése : ennél fogva azok az elvek, utak, módok, törekvések is, miket a haza polgárai hazájuk boldogítása szempontjából legcélhozvezetőbbeknek, legüdvösségesebbeknek tartanak, nagyon is eltérők lehetnek. De azért, ha valaki hazája boldogítása iránti elvi meggyőződését követi, — bármennyire ellenkezzék is az mások elvi meggyőződésével — eleget tett és megfelelt hazafiasságának. Sohasem helyes, sohasem szép dolog tehát, ha valaki minden áron a saját elvi meggyőződését tartja egyedül helyes s követett irányát az egyedül üdvösségre vezető útnak, s ha valaki — szintén elvi meggyőződésből — más irányt követ, — azt hazafiatlanságnak tartja. Ezzel a felfogással pedig nem egyszer találkozunk a politikai életben, a parlamentben úgy, mint a parlamenten kivül. Nemzetünk történetében több alkalommal találkozunk politikai viharzással. Nem egy alkalomból véres lapok tanúskodnak róla, hogy apáink nem mindig voltak egy meggyőződésen a haza és nemzet boldogítását illetőleg. Nem egy viharos, véres korszakot jegyzett fel törté- ' netünk különösen a királyválasztások idejéből. A meggyőződések eltérése miatt testvérháboruk zajlottak le, honfi vérnek kellett folynia. De mindama harcokban a haza boldogítása vezette az egyes pártokat s midőn azok a saját elvi meggyőződésüket ügyekeztek érvényre juttatni, első és szent célul a haza üdve és boldogsága lebegett előttük. Viharban gazdag történetünkben csak it.tott, alig számbavehetőleg sötétlik egy-egy pont, mit a haza és nemzet érdekének feledésével az egyéni önzés, a haszon érdek-tőrekvése feketített be. A legtöbb küzdelem a haza boldogíthatására vonatkozó elvi meggyőződés küzdelme volt. Korunknak is megvan mindenkor a maga politikai viharzása, habár most már az egyes politikai pártok másként, jóval szelídebb módon iigyekeznek elvi meggyőződésüknek kifejezést adni s annak érvényt szerezni. De azért most is csak fenn forogni látjuk és tapasztaljuk ama gyanút, mintha egyik vagy másik párt elvi küzdelmét nem a haza és nemzet érdeke irányozná. E gyanú erősebb kifejezésre jut, midőn egyik vagy másik párt törekvéseire minden áron a hazafiatlanság bélyegét akarják sütni. Ez nem jól van így. Ez csak hátrányára van az alkotmányos élet szabad nyilvánulásának. Tekintsük például a mostani dolgokat! Azt tapasztaljuk, hogy az ország több nevezetes városában élénken lüktet a politikai élet a szőnyegen, a tárgyalás alatt levő véderő törvényjavaslattal szemben. A nemzet nagy része, különösen pedig az érdekelt fiatalság méltán sérelmesnek találja a törvényjavaslat egyes részét. Ebbeli meggyőződésének azután mindenki kifejezést kiván adni az alkotmányos szabadság korlátai között. Van tüntetés, van körmenet, van népgyűlés, feliratszerkesztés ! Másfelül azt tapasztaljuk, hogy az ország kormányán levő párt nem találja a dolgot olyan nagyon sérelmesnek és a nemzeti aspiracziok szempontjából semmi veszélyeset nem lát benne. Ez a párt is érvényt iigyekezik szerezni elvi meggyőződésének és védi a törvényjavaslatot. Túllépnénk lapunk jogkörén, ha e mozgalommal szemben a törvényjavaslat vitatásába bocsátkoznánk. Ez jelen cikkünk céljához nem is szükséges. Mi csak e politikai mozgalomnak a nemzeti erkölcsre való hatását vizsgáljuk. És ebből a szempontból el kell Ítélnünk minden oly vélemény-nyilvánítást, mely akár egyik, akár másik párt törekvését a hazafiasság rovávára esőnek mondja. A nemzeti erkölcs — azt hiszszük — még a politikai mozgalmaknak (különben eléggé iszapos) terén sem snlyedhetett ennyire. Nem szabad, nincs jogunk föltenni, hogy bármely pártot is más vezethetne, mint a haza érdeke. Önzéssel, magánérdekek legyezésével vádolni egyik pártot sem lehet. Hogy mindegyik erősen ragaszkodik elvi álláspontjához [és védi meggyőződését, az természetes dolog; az a magyarnak különben is vérében van. De helytelenül cselekszik az. aki a közvélemény nyilatkozását kicsinyli vagy semmibe sem veszi, valamint az is, aki az elvi meggyőződésükhöz ragaszkodók szívósságát egyéb okra, mint a hazafiasságra, akarja visszavezetni. Mi az alkotmányos tüntetésnek, a parlamenti küzdelmeknek egyedüli mozgatójául a hazafiasságot tekintjük ; mert lehetetlen feltűnnünk, hogy meggyőződésükkel ellenkezőleg küzdjenek egyesek és pártok a haza és annak polgárai kárára s kitegyék magukat a legszégyenítőbb vádnak : a hazafiatlanság vádjának ! i A „Zalamegyei Gazdasági Egyesület" HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE. Jegyzőkönyv. Fölvétetett a keszthelyvidéki „Gazdakór" Keszthelyen 1888. évi december hó "21-én tartott rendes közgyűlésén. Bogyay Máté elnöklete alatt jelen voltak: Bogyay Kálmán, Csanády Gusztáv, Forster Ferencz, Gruner Ernő, Gruner Károly, Hertelendy József, Koller Ferencz, Malatinszky Ferenc, Nedeczky Jenő, báró Puteáni Géza, Rajky Lajos, Kiedl Ödön, Sólyomy Lipót és Hensch Árpád, utóbbi egyszersmind, mint jegyző. „Zalamegye" tárcája. H. U emlékkönyvébe. Azt hangoztatja az egész világ, Hoqy a rózsánál nincs szebb virág; Pedig szúrós tüskék veszik körül, Még a lepke is rá csak ugy repül; De ennek önként is kitárja kelyhét, Mert csak hivalkodás vezérli keblét. Mi más virág a jó sziv virága, Gyümölcsöt hoz ennek minden ága, Mit szegénynek s árvának osztogat, Enyhítve a földi nyomorokat. Te e virágot ápolod s tenyészted, Mert a szegénység jaj szavát megérted. Szabó Samu. Szerencsés virrasztó. — „Zalamegye" eredeti tárcája. — Pápán történt a hatvanas években, hogy a városnak egy igen előkelő, gazdag polgára meghalt. A jobblétre nzenderült derék virilista agglegény volt, tehát nagyon zavartalan, nyugalmas életet élt. Ennek dacára hirtelen halállal mult ki. Abban az időben az volt a szokás Pápán, hogy az Istenben boldogultakat derék, vitéz, bátor kálomista diákok virrasztották. Többen vagy kevesebben, amint az elhunyt polgárnak rangja és halhatatlan érdemei magukkal hozták. A most dicsőült Szitakötő Mártonnak nagy és halhatatlan érdemei voltak följegyezve nemcsak a város történetének lapjain, hanem a collegium monográfiájában i-;. Erinél togva igen természetesnek, sőt elvárt dolognak tartotta mindenki, hogy az ő hullája mellé tizenkét kálomista diákot rendelt nagytiszteletii és tudós Bögötey Péter professor uram, a collegium érdemes dírectora. Ügy szokott az történni, hogy a nagytiszteletii s tudós professor úr megkérdezte a filosophiae classist, hogy kik a legéhesebbek ? Az a gézengúz Mátyus Kricsi volt mindig legelső a fölkelésben. Utána fölállott az egész classis. — Na hát most üljenek le azok, akik félénkebb természetűek. Hát Pápa városáért leült volna-e csak egy is! Najsz' annak ugyan nem lett volna maradása a derék és vitézlő kálomista diákok között. Pedig valamennyien tudták már, hogy mire való a nagytiszteletü s tudós professor urnák ez a cerimoniája. Látták is különben a sánta tunerátort, ahogy bebandukolt a collegiumba, a nagytiszteletü úr lakásába. De hát nincs és nem is lehet Pápa városának olyan rettegett halottja, akitől elveszne a kálomista diák éhsége, amiglen valósággal nem evett légyen a torban. Egy torbéli jóllakásért mindegyik egymagában elvirrasztott volna tizenkét hallottat, nemhogy tizenketten egyet. Hát bizony nagytiszteletü s tudós Bögötey Péter uramnak a Mátyus Kricsi kalapjából kellett kihúzatni annak a tizenegy diáknak a nevét, akik Mátyus Kricsi vezérlete mellett dicsőült Szitakötő Márton uram hulláját virrasztani lógják, a collegium számára tett fundatio mértéké szerinti tisztességgel és illendőséggel. Mátyus Kricsit persze, hogy nem lehetett volna kihagyni a virrasztók sorából. Kikerült volna a gonosz fejétől, hogy ellopta volna a halottat is, ha kihagyják. Nagytiszteletii s tudós professor uram megadta a tizenkét diáknak a morális praelectiot, hogy illő tisztességgel igyanak és ne feledkezzenek meg semminemű tekintetben a halott iránt való megvárható tisztességről sem. Hogv miképen egyenek? azt nem kellett mondani kálomista diáknak, amióta a pápai collegium áll, még soha. De meg hiába való is lett volna. Mert a pápai diáknak kuruc természete van az evésben. Az ivását csak lehet valahogy szép szóval szabályozni, de az evését soha. El lehet gondolni : milyen lelkiismeretes buzgósággal látott az écelfogyasztáshoz az a tizenkét diák. Köztük az a gézengúz Mátyus Kricsi. Azokat bizony cseppet sem konfundálta Szitakötő Márton uram, aki ott az asztal egyik vége irányában nyugodott az Úrban. Amiképen fogyott az étel, azonképen fogyott az ital is. A kálomista diák, mig éhes, farkas. Ha jóllakott, oroszlán lesz belőle. Méltóságos, nyugodt, fenséges. Ha azután bort ivott, mosolygó oroszlán lesz. Az a gonosz Mátyus Kricsi már ilyen mosolygó oroszlán gyanánt ült ott az asztalnak halóit felőli végén. Egyre barátságosabb képet vágott az Úrban nyugvó Szitakötő Márton uramra. Elgyönyörködött annak sima, nyugodt arcán, melyen semmiféle indulat, semmiféle érzelem kinyomata nem látszott többé. Meglátszott rajta, hogy se inge, se galléra a világ. Amott ugyan akár mennyit ihattak, dévajkodhattak a diákok. Ejnye beh furcsa is az, hogy mikor már meghalt az ember, nem ihatik többé. Okoskodék igyen Mátyus Kricsi. Pedig, ki tudja — lolytatá — nem epekedik-e ez a szegény boldogult Szitakötő Marton bácsi is egy kis borókáért. Nagyot ittak a virrasztó diákok. Mátyus Kricsinek egyre derültebb lett az arca; egyre hamiskásabb mosolylyal szemlélte a halott indulat simult ábrázatát. Egyszer csak oda szól hozzá: — Márton bácsi, nem innék kelmed is?