Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 1-26. szám)

1888-01-29 / 5. szám

VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. január 29. 5. szám. i, m ] 55 .1 A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A consortiumok. A sok rossz tulajdonság között az is meg­van a magyar emberben, hogy nem igen ked­veli a consortiumokat. Ugy értjük, hogy sem­miféle consortiumnak sem igen szeret tagjává lenni. Valami közös, kölcsönös tömörülést, egye­sülést kivánó eszmének talán köm^ebb száz franciát, tiz németet és öt angolt megnyerni, mint egy tősgyökeres, minden izében magyar embert. A réo-ebbi világban ez a consortiumtól való O O idegenkedés úgy szólván semmiféle hátráltató befolyással sem volt ránk sem erkölcsileg, sem anyagilag; mert. akkor még mindenki könnyen lehetett úr a magáéból és senki sem szorult a társas speknlacziora. Akkor még a gazda-em bérnek termett bőven annyija, hogy gondtalanul fizethette a kereskedőt, az iparost. Ma már a dolgok egészen másként állanak. A földbirtokok veszélyes mértékben való szét­darabolása, az értelmi osztálynak szaporodása, s e mellett az igények naponkinti fokozódása oda vitték a dolgok sorát, hogy ma már a független, gondtalan egymagában élés szinte a lehetetlenségek sorába tartozik. Azért alakulnak a sokféle, ilyen, amolyan irányú szövetkezetek; amik mind arra valók, hogy megkönnyítsék az existentiát. Es az a különös, hogy a körülmények ezen kényszerítő befolyása alatt alakuló szövet­kezetek is majdnem legnagyobb részt téves alapból indulnak ki és egytől egyik úgy lehetne egy szóval nevezni azokat, hogy „pénz-c.onsor­tíumok". Mindenütt csak a pénz, pénz és har­madszor is a pénz. Ebből származik azután, hogy — mivel mindenki csak első sorban pénzért, pénz után törekszik — a pénznek van a legnagyobb [ér­téke. A gazda-ember mesés olcsón vesztegeti el gabonáját, borát, marháját, hogy pénze legyen. Az iparos — a máskorihoz képest fél-áron vesztegeti portékáját, készítményét, hogy pénze legyen. De mi történik az igy, az értékek elvesz­tegetésével megszerzett pénzzel ? ! Az, hogy visszamegy drága árként azok kezébe, kiktől a pénz eredett A gazda-ember eladja gyönyörű búzájának meter-mázsáját 6 forinton és liszt-alakban veszi a kereskedőtől 12—14 forinton. Eladja marháját — a legszebbet — 50—G0 forinton; és a mé­száros kiméri; bevesz 120—150 forintot. így van ez majdnem minden gazdasági cikknél. Es még sem jut eszébe senkinek — néhány könnyen elszámlálható helyet kivéve — hogy e tekintetben valami mozgalom történnék. Itt kellene pedig első sorban tenni! Nem arra kel­lene törekedni a szövetkezetek, a consortiumok | alakításánál, hogy a szövetkező vagy szövetke­zett tagok pénzhez — olcsó pénzhez — hanem hogy JSÓ életmódhoz jussanak. Mert mit érünk mi el aízal, ha egy társulat tagjainak 6 n (>-os kölcsön nyújthatunk, mikor neki meg 50% nyereséget kell fizetnie a mészárosnak, a liszt­kereskedőnek? így az existentiát nem könnyí­tettük semmivel. Fogyasztási consortiumokat kellene létesí­teni első sorban! Mert mit tapasztalunk p. a jelenben is? Azt, hogy mesésen olcsó a gabona, a bor, a szarvas-marha, mikor a termelő vagy tenyésztő közönség áruba bocsátja; de hajmeresztően drága, mikor a fogyasztó közönség veszi. Lisztfogyasztó, borfogyasztó, husfogvasztó s a t. consortiumokat kellene nekünk létesíteni megyék szerte s ez által eleje vétetnék annak a mértéket nem ismerő nyerészkedésnek, ami egy-felül megnehezíti, majdnem lehetetlenné teszi a megélhetést, más-felül pedig tág kaput nyit a könnyű szerrel való meggazdagodásnak. Nem kételkedünk abban, hogy vannak jó­hiszemű emberek, kik el vannak telve elisme­réssel, sőt talán lelkesedéssel is, mikor a liszt vagy hús árát 1— 2 krajcárral leszállítják. Azt hiszik, hogy ennyi méltányosság éppen elég az üdvösségre. Nagyon csalódnak ! Igaz, hogy a szabad concurrentia sok előnyt nyújt a vevő közönségnek ; de általa még egy­átalán nincs biztosítva azon solidaritással szem­ben, melylyel az egy gyékényen árulók a saját érdekeiket védeni, előmozdítani szokták. Azért a vevő közönség aránylag mégis igen drágán jut ahhoz, amihez az elárusítók potom áron jutottak. Nikor tehát arról van szó, hogy existen­tialis érdekeinket egyesülés, tömörülés, consor­tiumokká alakulás által előmozdítsuk, a megél­hetést a körülményekhez képest szolid alapokra fektessük : akkor nem a pénznek kell piacot teremtenünk, hanem a gazdasági cikkeknek. Ezt az elvet már több helyen felállították s áldásosán keresztül is hitték. Hazánkban már nem egy helyen vannak lms-, tej-, bor-, liszt­s a t. fogyasztó consortiumok. amik a mellett, hogy olcsóvá teszik a megélhetést, egy úttal megvetik alapját a szolid s minden szélhámos­kodástól ment concurrentiának. Erre kellene törekedni medvénkben is, hol az ily fajta consórtiumoknak nagyon tág tér és szép jövő kínálkoznék; erre kellene szok­tatni, tanítani, megérlelni kiválóan magyar né­pünket. mely az ily igazán közvetlenül életre­való szövetkezetek hiányában — nem csoda! — ha a consortiumok eszméjétől oly nagyon idegenkedik. Zalamegye virilistái. A megyei igazoló választmány az 1888-ik évre a megye virilistáinak névjegyzékét egybeállítván s a fel­lebbezésekre kitűzött határidő lejártával a benyújtott fellebbezéseket a megyei állandó bíráló választmány tárgyalás alá vévén, a névsort végleg megállapította s a december 5-iki megyei törvényhatósági közgyűléshez megerősítés végett beterjesztette. A közgyülésileg megerősített névsor szerint me­gyénk 1888-ik évi legtöbb adót fizető bizottsági tagjai: Gróf Festetics Tassiló, gr. Festetics Jenő, Harká­nyi Károly, fnkey László, Taráuyi Ferenc, Simon Zsigmond, Skublics Sándor, Etl István, Oltay Guido, Klein Lipót, Bogyay Máté, Baronyi Benedek, Bogyay István, Klement Lipót, Töreki Aladár, Fiirst Benedek, Koller István, Landauer Horác, Lázár Bernát, gr. Bat­tyáni József, Karczag Béla, Karezag István, Chernel Olivér, Blum József, Hónig Dávid, Nóvák Ferenc, Tolnay Károly, Hertelendy Ferenc, Kreiner Emil, Csu­tor Imre, Erdélyi Mihály, Tóth Lajos, Rosenberg Izrael, gr. Deym Nándor, Ebenspanger, Lipót, dr. Friedmann Bernát, Bedekovics Kálmán, Csertán Károly, gr. Bat­tyáni Ernő, báró Pnteáni Géza, Bároni Kde, Isoo Fe­renc, Guttmann László, Guttmann Henrich, Guttmann Vilmos, Guttmann Aladár, Matasovits István, Kollár János, Hirschmann Adolf, Barcza László, Peczek György, Pulay Zsigmond, Isoo Alajos, Grünhut Sámuel, dr. Gyöinörey Vince, Hirschl Ármin, Fábíánits Ignác, Plihál Ferenc, Hirschl Ede, itj, Rajky Lajos, Fábíánits Gyula, Csöndes József, Kaiser József, Bubb Károly, Dobrin Benó, Talabér Zsigmond, Nagy Károly, Derva­rics János, Vágner Károly, Neumann Mór, Schoris János, Háczky Kálmán, Szily Dezső, Csertán László, Takáts Jenő, Kiss József, Kovács Kálmán, dr. Kraso­vetz Ignác, Csigó Pál, Tamás Ádám, Kozáry Aurél, Csesznák János, Deák Mihály, Bogyay Kálmán, Graner Jakab, Grosz Miksa, Dervarits Imre, Kisfaludy Sándor, Iletyey Károly, Vésey László, Oszterhuber Lajos, Bot­ka János, Szabó János, Löwinger Ignác, Königmayer János, Lang Henrich, Szele Ignác, Hertelendy József, Roseuberger Lajos, Skublics Zsigmond, Blau Pál, Nun­kovits Vilmos, Marton Gáspár, Schertz Albert, Seheiber Sándor, Gaal Ödön, Eitner Zvgmond, hnrey Ferenc, Köves János, Csigó István, S/abó Imre, Haba József, Molnár Pál, Löwinger Izrael, Nusset Ferenc, Skublics István, Baan Kálmán, Hergár_István, Babóchay György, Külley József, Skublics Jenő, dr. Berger Ignác, Merkly Antal, Gadó Mátyás, Skublics Gyula, Breier Ignác, Takács Alajos, dr. Tuboly Gyula, Knorczer Frigyes, Vrana Frigyes, Konkoly Ambrus, Pámer Antal, Tamás Ferenc, Englander Lajos, Sva-tits Károly, Frisch Li­pót, Arvay István, Mayer Sándor, Kohn Gáspár, Vucs­kics János, Schmidt Emil, Mild Mihály, Eperjessy Sán­dor, Strem Vilmos, Hertelendy Béla, Biranyay Ödön, Botka László, Forintos Kálmán, Dervarics Ákos, Günsz­berger Lázár, Hencz Antal, dr. Szekeres József, Bogyay Ödön, Bezerédy Sáudor, Köves Péter, Tőkésy Lajos, Molnár Antal, Unger-Ullmann Elek, Ambrus Mihály, Zsilinszky Károly, Ujváry Illés, Kern Imre, Zieglet­Kálmán, Petlánovits Mihály, Krosetz János, Fischer Dávid, Rosenfeld Adolf, Bezerédy László, Dimbek Fe­renc, Ruzsics Károly, Leszner Ferenc, Schenk János, Nussál János, Zathureczky Márton, Lovák Károly, Weltner Adolf, Szigethy Antal, örosz Pál, Ivánovits György, Oszterhuber László, L iskay Ferenc, itj. Reishl Vencel, dr. Horváth Antal, Dukás Sándor, Thassy Imre, Boschán Gyula, Juk József, S/.igritz Róbert, Vértessv Iván, Sebestyén Józs f, Récsey József, Sza­kony Zsigmond, Trsztyánszky József, Mojzer József Schleifer Sándor, Eitner Sándor, Nussy Mátyás, Löwi Adolf, Moluár Elek, Salamon István, llubay György, Baranyay Béla, Cságoly József, Vidor Samu, Spitzer József, Morandini Bálint, Nagy László, Hoffniann Ádolf, Weiszbácker János, Stolczer Jakab, Síp >s Károly, Hoehsinger Sándor, Györffy Dániel, Kohn Sándor, Thassy Lajos, Zakáll Henrich, Oroszváré Gyula, Ádám Antal, Kollay Jeromos, Stern I. Mór, Steril Sándoi', Kiss János, Szirtey György, Grosz Lajos, Zerkoyits Albert, Vogler József, Fischer László, Szabó Sám.iel, Nagy István, Trsztyánszky Lajos, M Itényi József, Plosszer Ignác, Tóth Lajos, dr. Graner Mihály, dr. Szakíts Nándor, itj. Szeivirth Antal, Jagasits Sándor, Berger Henrich, Berényi Józse f, Rosenberger Sándor, Nagy Pál, Berg Félix, Hegedűs Károly, Lázár Ignác Sándor, Kerkapoly Mór, Farkai Ferenc, Steirier Simon, Weiaz Albert, Tolnay Tivadar. Remete Sándor, Tónika Endre, Koller Ferenc, Fatér György, Nagy József, Bakó Samu, Brückner Miksa, Vollák Rezső, Löwinger Lajos, Rechnitz Vilmos, Sólyouiy Lipót. Cseh László, Handler István, Farkas József, Farkas Imre, Farkas Gábor, Govorcsin György, Katona István, Koeniczer Alfréd, Simon Gábor, Gárger Vida, Horváth Alajos, Berdy Márton, Weltner Jakab, Neumann Miksa, Pap Sándor, id. Reischl Vencel, Szatmáry .Józsid, Juhász Sándor, dr. Schreyer Lajos, Román Dániel, Berger Jakab, Nedeczkv Jenő, Nagy József, Paskecz Miks;i, Laskovits Ferenc, Lichter Lipót. Pirity János, Grűnfeld Jakab, Kovács János, Marton Pál, Rechnitzer Miksa, Kondor Ferenc, Holub János, Weisz Ede, Fleischakker József, Grünhut Henrich, Grünhut Alfréd, Grflnhut Fülöp, Csepely László, Pollák Lázár, Berger Mór. A za!a efler zegi ipartestület közgyűlése. A zala-egei szegi ipartestület évi rendes közgyű­lését f. hó 22-én délután 2 órakor tartotta Meskó Jó­zsef ipartestületi elnök elnöklete alatt mintegy 150—200 testületi tag jelenlétében. Az elsőfokú iparhatóság részéről jelen voltak Ko­vács Károly polgármester é Horváth József városi ügyész urak. Elnök úr üdvözölvén a megjelent tagokat, előadja, le így miután a t. hó löére cgybehivott közgyűlést a tagok meghatározott száinhan neui jelenvén meg — nem lehetett megtartani, a mai gyűlés a/ alapszabályok értelmében — tekintet nélkül a megjelentek számára — határozat képes. A jan. lö ki s a mai közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Preszler Gyula és Kovács László kéret­tek fel. Elnök felolvassa ezután évi jelentését. Első sor­ban kiterjeszkedik az egyesület évi bevétel- és kiadá saira, azután előadja, hogy a testület a lefolyt 1887. évben tartott 3 közgyűlést, melyen 14 ügy intéztetett el, 7 elől járósági iilést, hol 17 tárgy lett elintézve, 11 békéltető birósági ülést, melyen 30 perlekedő félnek vitás ügyei nyertek elintézést. Ezenkívül 522 oly ügy intéztetett el, melyek sem a közgyűlés, sem az előljá­rósági ülés hatáskörébe nem tartoztak. A jelentésben azután melegen emlékezik meg a junius hó végén tar­Jelen szamunkhoz fél iv melléklet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom