Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 1-26. szám)
1888-02-26 / 9. szám
tag sem fog elmaradni. Zala-Egerszegen, 1888. évi február hó 18-án. Árvay István s. k. kamarai elnök. Előleges értekezlet a kisdedóvoda ügyében. A zala egerszegi kisdedóvoda egylet alakítása tárgyában f. hó 19-én főispán úr őméltóságánál előleges értekezlet tartatott, melyen megbeszéltetett a tagsági díj az alapító, rendes és pártoló tagokra nézve, valamint a növendékek által fizetendő havi tanítási díj mennyisége s az alakítandó egyesület alapszabályainak főbb pontjaira nézve megállapodás jött létre s bizottság lett kiküldve a megbeszélt elvek alapján alapszabály tervezet készítése végett úgy, hogy az alakuló közgyűlésen már az alapszabály tervezet is előterjesztetnék. Főispán úr őméltósága, akit sikerült az óvoda ügyben kiküldött bizottság elnökének megnyerni, ezen, városunkra nézve oly nagy fontosságú egyesületnek megalakítása végett — mint értesültünk — a közgyűlést mielőbb egybe fogja hívni. Az országos vörös kereszt egylet zala egerszegi fiókja 1888. évi március hó 4-én délután 3 órakor tartja rendes évi közgyűlését a megyeház nagy termében, melyre az egylet t. tagjait tisztelettel meghívja az elnökség. Tárgysorozat: elnöki jelentés, pénztárnoki jelen tés, a kilépő választmányi tagok helyébe új vál. tagok választása, inditványok tárgyalása. A Csáktornyái dalarda f. évi március hó 3 án a Hattyú szálló nagy termében — saját pénztára gyarapítására — magyar népdalok műsorral dalestélyt rendez. Műsor a következő: 1. Kerekes András. Hubertól. 2. Hej! ha nekem 100 forintom volna. Wuschingtól. 3. Azért, hogy kend kicsit ragyás. Doplertól. 4. Mi az oka Wuschingtól. 5. Gyűjtik a Szentirmaytól. 6. Hej be szennyes ez a maga kendője. Hubertól. 7. Szombat este. Hubertól. Belépti díj 00 kr. Kezdete pont 8 órakor. Alapito tag. Ózv. Farkas Dávidné úrhölgy a zalaegerszegi iparos ifjak önképző és betegsegélyező egyletébe 10 írttal, a zala-egerszegi polgári és küzépkereskedelmi tanulók segélyző egyesületénél 5 frttal alapító tagul belépvén, nevezett egyesületek ez uton mondanak a küldött alapítványi összegért köszönetet. Körjegyző valasztas. Söjtörön f. hó 17-én volt az elhalálozás folytán megüresedett körjegyzői állás betöltése. Egyhangúlag Duzdr István nagy-lengyeli körjegyző lett megválasztva. Kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter Szilágyi Lajos balassa-gyarmati törvényszéki joggyakornokot a zalaegerszegi kir. törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki. Adomány az ovoda alap gyarapitasara. Városunkban jelenleg a szőnyegen forgó ügyek között kétségkívül legfontosabb és a szerencsés megoldást mielőbb váró ügy: az óvoda ügye. Ezen tudattól vezéreltetve Hajik István zala-egerszegi ügyvéd úr, mint a volt zala-egerszegi vadásztársulat pénztárnoka, a társulatnak megmaradt és az időszaki kamatokkal együtt 40 frt 69 krra növekedett vagyonát Balaton József esperesplebános urnák, mint a zalaegerszegi kisdedóvoda vá lasztmány elnökének az óvoda alap gyarapítására átadta azon reményben, hogy a társulat tagjai ezen intézkedésbe bele nyugosznak. Azt hiszszük, hogy a tagok a pénztárnok ezen intézkedését — tekintve a szóban forgó ügy kiváló fontosságát — csak helyeselni fogják. Köszönetnyilvánítás. Főtisztelendő Balaton József zala-egerszegi esperes-plébános úr a „z.-egerszegi esp.kerületi kath. tanítói kör"-nek a „Népnevelő" jelen évi folyamát adta ajándékba. A kör nevében fogalja igaz köszönetemet; ámbár ilyen tett nem szorul soha elismerésre vagy dicséretre. Andráshida, 1888. február 23. Nóvák Mihály, a kath. tanítói kör jegyzője. Megjutalmazott muraköri tanítok. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő úr a február havi közigazgatási ülésen tett részletes jelentést a magyar nyelv szakszerű oktatásában kiváló sikerrel működő muraközi tanítók és a magyarnyelv elsajátításában legtöbb eredményt feltüntető muraközi növendékek megjutalmazása céljából az 188 6' 7. tanévben hozzá társadalmi uton begyült összegről s annak kiosztásáról. Jelentése szerint a jelzett évre a jutalmazás tételei voltak: a nemesi pénztár választmányának évi ajánlata 120 frt. Lázár Bernát ur adományából 50 frt, Hirschler Lipót, Miksa, Henrik és Jakab urak adományának második részlete 200 frt, összesen 370 frt. Ezen összegből meg jutalmaztattak : Danitz Sándor ráezkanizsai, Gerencsér György nedeliczi, Kaczun Ignác muraszerdahelvi, Kovács Gyula stridói, Luttár Miklósné gánicsai, Márkus Sándorné molnárii, Tóth Kálmánné hodosáni, Tóth Sándorné perlaki, Thorday János perlaki tanítók 30—30 frttal. A czirkovlyáni, draskoveczi, muraszerdahelyi, szelniczai, tótszerdahelyi, turcsiscsei iskolák növendékei 4—4 frt, a molnárii, szoboticzai, tüskeszentgyörgyi, vidoveczi iskolák növendékei 5—5 frt, a hodosáni, kursaneczi iskolák növendékei 6—6 frt, a ráezkanizsai isk. növendékei 7 frt, a II ik és I V r ik hegykerületi isk. növendékei 10 frt, a stridói isk. növendékei 12 frt, a perlaki isk. növendékei 15 frt jutalomban részesültek. A kiosztást az 188®, 7. évben a miniszteri iskolalátogató, goudnoksági elnök és főszolgabiró urak teljesítették. Táncicoszorui: rendez a nagy-kanizsai „Kisdednevelő egyesület", inárc. hó 3-án, a „Polgári Egylet" helyiségében. Belépti dij: l frt. A tiszta jövedelem jótékony célra lesz fordítva. A felülfizetések hirlapilag lesznek nyugtázva. A mulatság este 9 órakor kezdődik. Lljegyzés. Rózsavölgyi Antal, fővárosi hivatalnok, Rózsavölgyi Antal, nagykanizsai felsőlányiskolai tanító fia, jegyet váltott Stróbl Ilona kisasszonynyal, egy budapesti gépgyáros leányával. Szenzácziós hangverseny. Wilt Maria, cs. és kir. udvari énekesnő márc. 1-én hangversenyt tart NagyKanizsán. A világhírű énekművésznő föllépte elé roppant nagy érdeklődéssel néz az ottani közönség. Esküvő. Reichenfeld Albert, Nagy-Kanizsáról, f. bó 19-én esküdött örök hűséget Holczer Teréz kisasszonynak, Hahóton. Március 15-ike Csáktornyán. A csáktornyai dalárda legközelebb tartott ülésén elhatározta, hogy március 15-ét az idén is megfogja ünnepelni a Prusaez-féle vendéglőben. Ünnepi szónoknak Belányi Tivadar képezdei tanár kéretett föl, aki azt szíves készséggel elfogadta. Eljegyzés. Ritscher Gyula kereskedő Münchenben, legközelebb tartotta eljegyzését Fürst Regina kisasszonynyal, Fürst Bence zala-egerszegi kereskedő és birtokos kedves leányával. Ügyvédi irodát nyitott Zala-Egerszegen, fehérképi utcában özv. Krizmanitsné házában dr. Obersohn Mór köz- és váltó ügyvéd. Gyűjtés a „Gönczy alapitvány"-ra. Gönczy Pál vallás- és közoktatásügyi államtitkár úr 50 éves szolgálati jubileumát t. évi május hóban ünnepelvén, az ország tanítói körében mozgalom indult meg „Gönczy alapítvány" cimén az országos tanítói árvaháznál alap létesitése tárgyában. A megyei kir. tanfelügyelőség Udvardy Ignác polgári iskolai igazgatónak ily gyüjtőivet küldvén, a jelzett célra adakoztak : Kiss Lajos 1 frt, Bődy József 1 frt, Kiss Dénes 1 frt, Schmidt József 1 frt," Faller József 1 frt, Markovich Sándor 1 frt. Horváth Jenőné 1 frt, Réfy Mari 50 kr., Páukovich György 1 frt, Stern Miksa 50 kr., Reehnitz Mari 1 frt, Polánszky Róza 1 frt, Udvardy Ignác 2 frt, összesen 13 frt, mely összeg a gyűjtőivvel együtt a kir. tanfelügyelőséghez beküldetett. A zala egerszegi nő-egyletnek 1887. évi pénztár kimutatásai szerint bevételei voltak: 1886. évi pénztármaradvány 42 frt 92 kr., tagsági dijakból befolyt 473 f.it 07 kr., borzsolya gyűjtésekből 56 frt 34 kr., az elhelyezett tőkéből kivétetett 150 frt; adományok: Radocza János orsz. képviselőtől 50 frt, zala-egerszegi takarékpénztártól 80 frt, dr. Graner Adolftól 10 frt, Balaton József esperes-plebánostól 1 frt, Szigethy Antal iigvvédtől 1 frt, Steiner Maritól Budapestről 10 frt, az izr. templomban egyesek által 8 frt, az izr. hitközségtől 12 frt; összesbevétel 894 frt 33 kr. Kiadások: helybeli szegények havi segélyezése 325 frt 71 kr., egyleti szolga fizetése 64 frt, a tandíj szegény gyermekek számára 119 frt 85 kr., bábáknak 10 frt, különuemű segélyezések és költségek 94 frt 73 kr., betegeknek és betegágyasoknak 138 frt 70 kr., összes kiadás 752 frt 99 kr. s igy pénzlármaradvány 1887. dec. 31-én 141 frt 34 kr. — Az egylet vagyona 1887. dec. 31-én készpénzben, takarékpénztári könyvben és sorsjegyek értékeiben összesen 1847 frt 37 kr. Jótékonycélú piknik. Kaszaházán f. hó 18-án az „Arany szarvas" vendéglő nagytermében Berger Miksa, Kaufer Lajos, Singer Gyula, Reich Vilmos, Krausz Soma, Berger Béla, Rágendorfer Géza, Sclnvartz József, Hofmán Károly és Schlcsinger Soma urakból álló rendezőség — tombola és piknikkel egybekötött táncestélyt rendezett a Chanuka egylet javára. A rosz idő dacára a közönség oly szép számban gviilt össze, hogy a nagv terem zsúfolásig megtelt. Poiitban 8 órakor rázendítette Horváth Jóska kitűnő bandája a talpalávalót és a kedélyes társaság csakhamar táncra kerekedett és folytatta a kedves mulatságot éjfélig. •— A nemes szivüek szép adományai valának a tombola játék tárgyai; a kedves hölgyek által hozott jobbnál jobb ételek és italok pedig az egy óráig tartott sziinórát oly kedvessé és felejtethetlenné tevék, hogy a jelenvoltak a mulatság édes mámorától lelkesítve s buzdítva egész reggeli 6 óráig tettek eleget farsangi kötelességüknek. Az első négyest 26 pár táncolta. Az estély tiszta jövödelme 30 frt volt, mit a rendezőség átadott nevezett egylet elnökének a szegény gyermekek felruházására. Hálás köszönetét fejezi ki a rendezőség elsősorban Rosenberger Sándorné, Graner Jakabné, Graner Gézáné, Balassa Benőné, Fenyvesi Miksáné, Boschán Emiiné, Rosenthál Gyuláné, Pauk Edéné, Ungár Frigyesné, Tausig Lujzáné, Mondschein Zsigáné, Grünbaum Ferencné, Weinberger Hermáimé, Grünwald Hedvig és Rozália nemes szivű úrhölgyeknek, kik a tombolatárgyakat ajándékozni szívesek valának, másodsorban azon hölgyeknek, kik a piknikhez hozzájárultak és végre Lázár Antal vendéglős urnák, ki a jötékony célra való tekintetből a termet díjtalanul volt szíves átengedni. A nagykanizsai „Hadastyán egylet" által f. hó 11-én tartott tombola és táncestély összesen 219 frt 90 krt jövedelmezett. A kiadások levonása után tiszta jövedelműi maradt: 134 frt 37 kr. A mulatság költségeinek füdözésére előlegesen adakoztak: Próbáld Károlyné, Orsy Antal, Fesselhofer, N. N., dr. Hauser János, Knorczer György, Tóth Lajos, dr. Tuboly Gyula, Oroszváry Gyula, Schlesinger Gyula, Nentwich Gyula, Karczag Béla és István, Práger Béla, Utiger U. Klek, Gelsei Gutmann Henrik, Vidor Samu, Klein Illés, Ebenspanger Lipót, Fodor József, Remete Géza, Zerkowitz Albert, Síréin Vilmos, Clement Lipót, Hofmann, özv. Greinerné, Ilegyi Bálint, Glavina, N. N., Koller, Birch Oszkár, Wolf, Wagner, Hertelendy Béla, Somsieh Lőrinc, Schneider Ferenc, Lőwinger Izrael, Knausz Boldizsár, Kollay Rókus, Hirschler Lipót-János, Hirschler Miksa, Hirschler Jakab, Hirschler Henrik, Czimmermann Ferenc, Hajdú Sándor, Tóth Antal, Scheiber Lajos, Varga Imre. — Felülfizettek: Kozma György, Göncz, Kasztner János, Lengyel Ignác, Próbáld Károly, Gerstner Vilmos, Rohrer Károly, Steiner Alajos, Klinger Béla, Bubik, Kovács (kapitány), Csuha Illés, Burján (főhadnagy), ifj. Hein, Szauer Lajos, Horváth Boldizsár, Pollák Samu, Pranger, Keller Gyula, Loke, Clement Lipót, Hein Mihály, N. N., Oszeszly Antal, N. N. — Tombola-tárgyakat ajándékoztak : Gondéi, Saller, Knobloch, Sauer, Szeilcr, Strasser, Veinovieh, Purgli, Ritter, Bubik,' Csillag, Pintér, N. N., Rosenfeld. Horváth, Czimbalek, Kozma, Petrics, Horváth Ferenc, Hűnnek és Hell urak. A szives pártfogóknak és résztvevőknek, különösen a 48. gyalog sorezered tömegesen megjelent tisztikarának lapunk utján meleg köszönetet mond a rendezőség. A „Keresztény nőegylet" mégis meg fog alakulni Nagy-Kanizsán. Az alapszabályok leérkeztek jóváhagyottan a belügyminisztertől. Az alakuló ülés ma, f. hó 26-án tartatik az ottani gymnasiuin rajztermében. Az ülés lefolyásáról s általában az új egyletről lapunk legközelebbi számában bővebben meg fogunk emlékezni annál is inkább, mert a megalakulandó egylet eszméjét már egy vezércikkünkben futólag méltattuk. * A keszthelyi takarékpénztári részvenytársulat XVIII-ik rendes évi közgyűlését Hoft'mau Soma elnöklete alatt febr. hó 19-én tartotta meg. Jelen volt 31 részvényes, kik 120 részvényt képviseltek. A nagy gonddal egybeállított igazgatói jelentés örvendetes tudomásul vétetett, s igazgatónak köszönet szavaztatott. A tiszta nyeremény 4121 frt 22 kr., ebből osztalék 30O részvényre 10 írtjával 3000 írt, tartalékalaphoz helyeztetett 800 frt, jótékony célokra megszavaztatott 300 frt, 1888-ra előiratott 21 frt 22 kr. Az igazgató-tanácsba három évre beválasztattak Beck Kálmán, Koller Ferenc, Lázár Sándor, Oszmán Pál, Prager Farkas, Stoeker Antal, Oppel Károly. Az igazgatóság felhataluiaztatott, hogy a létesítendő keszthelyi vasútra elsőbbségi részvényeket annak idejében belátása szerint jegyezhessen elő. A jótékony célokra szánt összeg a következőkép oszlik meg: keszthelyi szegényeknek 65 frt, közs. elemi isk. szegény gyermekek ruházatára 40 frt, ugyanazok tanszereire 10 frt, az apácák vezetése alatti elemi leány isk. szegény gyermekek ruházatára 30 frt, ugyanazoí< tanszereire 10 frt, városi kórháznak 40 frt, tűzoltó egyletnek 20 frt, polg. isk. tanulók segély egyletének 10 frt, felső-leány isk. szegéuy tanulók tanszereire 5 frt, balaton-füredi szeretetháznak 10 frt, az iparos ifjúsági egyletének 10 frt, kereskedelmi ifj. egyletnek 10 írt, sármelléki tiizkárosultaknak 30 frt, eperjesi tüzkárosultaknak 10 frt. Ez is szédelgés. Még mult évben történt, hogy Keller Ignác nagy-kanizsai cipészhez beálllitott egy mesteremberesen öltözött egyén s levelet adott át, melyben Baan Kálmán szabari földbirtokostól megrendelés volt két pár cipőre. A megrendelés után a határidőül adott 3 nap eltelvén, 8 nap múlva ugyanazon egyén egy másik, szintén Baan Kálmántól eredett levelet viu Kellemek, melyben az rosszalását fejezte ki, hogy a cipők a kitűzött időre el nem készültek s ki nem küldetlek. Ekkor a cipők rögtön becsomagoltatván, átadattak a levélvivőtek. Újévkor, a számlabenyújtásakor tűnt csak ki, hogy Baan a kérdéses cipőket nem rendelte meg. Keller belátta, hogy valami csalónak ült fel s elhallgatott a dologgal. Hónapok multán gondolt csuk rá, hogy jelentést tegyen. A nagy-kanizsai rendőrség az értesülés utáni napon már íülfedezte a tettest, D. G. nagy-kanizsai rongyszedő személyében, kit már át is adott az illetékes bíróságnak. Rendőri hirek Nagy Kanizsáról. Sárfi András soproni illetőségű kőmives-segéd egy emeletes ház padlásáról több fehérneműt ellopva, Iháros-J^erény felé vette útját. A gyorsan értesített rendőrség útközben elfogta. — Ankerer Gyula stájer országi és Geyer János bajorországi egyének azon ürügy alatt, hogy megszorult vándorlegények, több, ezüsttel futtatott órát és láncot ezüst órák s láncok gyanánt eladtak. A rendőrség a tárgyakat elkobozván, az eladókat csalási vétség miatt letartóztatta. — Varga (Penecz) János f. hó 22-én este Cserfő szőlőhegyről betért Mészáros József cipész lakába, hova kedvese aznap állott ba szolgálónak. Ottf kedvesével szóváltásba keveredvén, tettleg is bántalmazta. A szolgáló védelmére siető gazdát s áldott állapotban levő nejét földre teperte. Majd a rendőrség elé kísértetvén s elzáratván, oly garázda viseletet tanúsított, hogy megláncolása válott szükségessé. 5 rendőr fogta meg, de egyiket úgy állon rngta, hogy elesett. Ekkor egy, már bezárt egyén a rendőrök segélyére menvén, azt úgy rúgta vállon, hogy az egész vállcsont helyét hagyta. A diihüngőt csak nagy nehezen lehetett megfékezni. Megfagyott. Schwab Miklós, zala-egerszegi sziiletésii, 39 éves, teljesen elzüllött, iszákos egyént az alsó erdőre vezető ut mellett megfagyva találták. Két elbeszelés foglalja el a Singer és Wolfner kiadásában megjelenő' s oly közkedveltségii Egyetemes regénytár legújabb kötetét. Szerzője Kazár Emil. Két olyan különböző tárgyú, különböző hangú elbeszélés, mintha nem is ugyanegy toll irta volna, de ugyanaz az egy toll épen a különböző tárgyhoz alkalmazkodott. A „Lég és föld 11 maga egy kisebb regény, az élet küzdelmeinek, a fővárosba kerülő ifjúságnak rajza, erős vonásokkal. Egy fiatal ember és egy fiatal leány története van elmondva benne, kiket a mindennapi életfolyása egymás útjába állít, s kik egymás boldogulásának akadályai lesznek, noha vonzódnak eyymásh z. A nagyvárosi élet komorságában vész el a két főalak fiatalságának öröme, szerelmének idyllje és megsemmisül életcéljok is. A drámai helgzetekben annyira változatos elbeszélést „A kitörült évek u ciműnovella követi könnyűden írva, folyton bonyolodó mesével, mely egy ti tokzatos eset körül szövődik, s az olvasót abban a hitben tartja, hogy a rejtélyt kitalálta, pedig a szerző egész másképen fejti meg, s a megfejtéssel két régi jó bánit és egy szerelmes pár szivét hozza közvetlen közelségbe. — A két elbeszélés díszes piros vászonkötésben 50 kr. Minden nőnek a legmelegebben ajanlva! Sidzina (Galiczia, u. p. Jordanór). Feleségein majd egész öt évig szenvedett gyomorbajokban, székrekedésben, étvágya is teljesen elveszett, pedig agyán csak szedte a Morison és Pserhofer-féle labdacsokat, végre is Brandt Rich. gyógyszerész svajezi labdacsainak használata után nyerte vissza egészségét s elvesztett étvágyát. Fogadja ezért legszívesebb köszönetem! Wiats Lajos, népiskolai főtanító. Aláirásom valódiságául szolgáljon e hivatalos iskolai pecsét. (P. H.) Brandt Rich. gyógyszerész svájci labdacsai a gyógyszertárakban egy ' dobozzal 70 kr. kaphatók, figyelni kell a rajta lévő fehér keresztre I vörös mezőben, s Brandt Rich. névaláírására.