Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 1-26. szám)

1888-03-04 / 10. szám

VII. évfolyam Zala-Egerszeg, 1888. márciusi. 10. szám. Előfizetési dij: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 ft Hirdetmények: •i hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Xyilttír petltNoru 12 kr. 1, M ""i 55 gaászatí hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kttldfink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A rejtőző n.yomor. Mult évben egy valóban megrázó eset bivta föl a fővárosi sajtó figyelmét. Történt u. i. hogy egy —• a fővárosi járásbiróságok egyikénél alkalmazott irnok, ki a hivatalos órákat mindig .szigorúan betartotta és soha igazolatlanul el nem maradt, — egy alkalommal két hétig nem ment hivatalba, azt adván okul, hogy beteg. A járásbiró már kezdte sokalni az elmaradást s részben hogy biztos tudomást szerezzen a hivatalnok betegségéről, részben, hogy gyógyulását orvosi segély nyújtása által előmozdíttassa, orvost küldött annak lakására. A hivatalnok — ha jól emlékezünk — Soroksárott lakott. Az orvos oda hajtatott s bekopogtatott a hivatalnokhoz. Csak az Isten őrizte, hogy hátra nem tántorodott az eléje tárult látványtól. Talált és látott ott minden valamire való és valamit érő ingóságtól tiszta szobát. Egy beteges, kiaszott, sápadt nő guggolt a padlóra tett silány rongyokon és szalmán; kezében csecsemő, körülötte négy-öt éhségaszalt gyermek. Odább iilt az atya, a hivatalnok, ki ké't kezébe rejtett homlokkal mélyedt el gondolataiba. Az orvos láttára a hivatalnok fölkelt s üdvözölte. Az orvos csak ekkor vette észre, hogy a hivatalnok lábán semmiféle lábbeli nincs s talpára irománypapir van kötözve. Az orvos rögtön belátta, hogy itt nem medicina, hanem kenyér, irgalom kell. Részvéttel kérdezősködött a szegény kétségbeesett ember l| baja iránt. Az azután elmondta neki, hogy heted-, nyolcad-magával csekély fizetéséből megélnie lehetetlen. A téli szükségletek igénybe vették minden ingóságát. Mindenét zálogba tette vagy eladta, hogy családjának élelmet és meleg szobát adhasson. Minden elment, csupán a rajta volt ruha maradt meg. Ruháját a legvégsőig nem adta el, mert tudta, hogy akkor nem lesz képes hivatalba menni s a miatt még nagyobb baja lehet. Végre mégis rá került a sor. Két hét óta az ő eladott ruhája árából tengette | családját. Most már mindenből kifogytak; nincs más hátra, mint meghalniok éhen. Az orvost vérig borzongatta az Istenhez kiált«) nyomor s a szegény embernek saját zsebjéből rögtöni segélyt nyújtva, minden tétovázás nélkül egyenesen az igazságügyminiszteri palota elé hajtatott; ott előadta közvetlen tapasztalatait. A minisztérium azonnal 50 forint segélyt utalt ki a szegény elcsaládosodott nyomorgó hivatalnoknak. íme egy eset, egy idegborzongató eset a rejtőző nyomorból! De hány van, amit azután senki föl nem fedez! Mennyi nálunk, Magyarországon, a szemérmes vagy helyesebben az önérzetes koldus, kik közöl akárhány meghal éhen, öngyilkosa lesz magának és egész családjának, de alamizsnáért nem fordul senkihez. Az ily koldusoknak, ily nyomorultaknak kipuhatolása, segitése igen szép föladatul jutott a jótékony egyesületeknek. Lapunk inult számában jeleztük, hogy Nagy-Kanizsán „Keresztény jótékony nőegylet" fog alakulni. Ez — amint olvasóink lapunk más helyén részletesen értesülhetnek — ténynyé válott: az egylet megalakult. Célja, intentioja nagyon szép, nagyon nemes. „Segélyezni a hatósagilaq nem segélyzett házi szegényeket és szűkölködőket, betegeket es más nyomorban levőket. — A keresetnélkülieknek munkát adni, — szerezni; munkájok eladását közvetíteni; munkaképteleneknek könyöradományt nyújtani kor- es nemkülönbség nélkül " Igy van az ujon alakult egyletnek nemes célja kifejezve szóról szóra, a belügyminisztérium által jóváhagyott alapszabályaiban. — Semmi kétségünk sincs az iránt, hogy az Egylet céljának elérésére meg fogja találni a módokat és eszközöket. Valamint az iránt sincs semmi kétségünk, hogy akad dolga eléo-. Már O ' o ^ Ö magában Nagy-Kanizsában tág tér nyílik az áldásos működésre, még inkább kifejtheti szép tevékenységét akkor, ha anyagilag is megerősödve, működését vidékre is kiterjesztheti. Egyelőre az a fődolog, hogy a tagokban meglegyen az önzetlenség, a nemes ügyszeretet, mely az egyéni érdekeket, a kicsinyeskedéseket előtérbe jutni ne engedje. Reményünk van, hogy ez meg is lesz. Örömmel üdvözöljük tehát a „Nagy-Kanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet" egyetemét s működésükre Isten áldását kérjük. De midőn megyénknek ez irányban való örvendetes haladása szivünket megdobogtatja, — remélő lélekkel fordulunk Zala-Egerszeg lelkes hölgy közönségéhez. Városunknak és vidékének éppen úgy megvan nyomora, sok hely en rejtőző nyomora is; teljesen fölösleges tehát fejtegetnünk, bizonyítgatnunk, hogy egy keresztény jótékony nőegylet itt is meglelné missióját. Tettre hát városunk és vidékünk lelkes hölgyei! Legyen önök közöl egy, ki^ kezébe ragadja a magasztos eszme zászlóját! És bizonyára csakhamar százak fognak tömörülni a kibontott lobogó köré. Hisz a nyomoron segítení szent hazafiúi kötelességök a vagyonosabbaknak, hogy ne szedhesse az közölünk minden lépten nyomon áldozatait, hogy ne fogyaszsza oly ijesztő mértékben a különben is csekélyszámú magyart. Nagy-Kanizsa keresztény női már megtették ez irányban hazatias kötelességöket. Bizton hiszsziik, hogy meg fogják tenni Zala-Egerszeg lelkes női is! Szép és követésre méltó példát nyújtanak e részben izr. polgártársaink, akik a saját kebelükben alakított különböző, jótékony célú s nem kis anyagi áldozatot igénylő egyesületeikkel saját szegényeikről oly nemessziviien gondoskodnak. Igy a legközelebbi télen is városunkban egyesesek dicséretre méltó buzgolkodása folytán kenyéregyletet alakítottak, mely feladatáúl tűzte ki szegény és a nyomorral küzdő izr. polgártársaikat s azok családtagjait is a legszükségesebb élelmi szerrel: kenyérrel egész éven át ellátni. „Zalamegye" tárcája. Az első perem. — Karcolat. — Iita: Dr. Jenvay Géza. Épen ma három esztendeje, hogy kiütöttem szülővárosomban a firmámat. A fehérkői „kedves kartársak" persze a legkevésbbé sem örültek ennek a „megszaporodásnak", mert amint igaz az — amit a latin közmondás is mond -hogy a tazekas gyűlöli a fazekast, azonképpen igaz az is, hogy a prókátor sem valami nagyon rajong a prókátorért. Éreztem ezt a collegialis antipathiát magam is, csakhogy vajmi keveset törődtem vele s ha rá pillantottam arra a főutca legszebb emeletes házának kapuján díszelgő, gömbölyű kék táblára, melyről aranybetükkel mosolygott felém, hogy: Dr. Bokross Dezső köz- és váltó ügyvéd (Landes und Wechselgerichts Advocat) meg tudtam volna bocsátani még a halálos ellenségemnek is, amint hogy azt meg a legelkeseredettebb ellenfelemnek is be kellett ismerni, hogy Fehérkövön akkoriban az én irodám volt a legelegánsabb ügyvédi iroda. Divatos, faragott bútorzat közepett, süppedő fauteuilok hívogatták pihenőre a zaklatott alperest; a padlót vastag szőnyeg borítá, melyen elnémult volna még a legvakmerőbb felperesi „fellépés" is. Szóval az egész berendezés olyan volt, hogy --a mint bájos házi asszonyom trélásan megjegyzé — inkább hasonlított lakásom valami kényes delnő salonjához, mint komoly, kenyérkereső bureauhoz. Csakhogy mit ért az elegantia, mit a drága szőnyegek, ha még hetek multán sem látszott meg azokon a paraszt csizma nyoma. Meg volt minden, csak az hiányzott, a mi legjobban kellett volna a — cliens. Egy-két kétségbeesett ember, néhány agyon exequált gentry fel-fel keresett ugyan néha-néha; de ezek is csak azért jártak hozzám, mert tudták, hogy ingyen tanácsokat csak a kezdő fiskálisok szoktak osztogatni. Tanácsot azután adtam is nekik eleget, de ügyesbajos dolgaikat sehogy sem lehetett ugy nyélbe titni, hogy azokból valami jóravaló per kerekedhetett volna, mert ezeknek az „uraknak" vagy nem volt egyebük a rajtuk valónál, vagy ha volt, akkor meg uem volt igazuk. Már pedig — azt tartottam — inkább semmi, mintsem, hogy veszett ügygyei kezdjem meg a mester séget : mert ez küriilbelől olyanforma a fiskálisra nézve, mint a hadvezérnek az első vesztett csata: megbénitja az ünbecsérzetet s tünkre teszi a publicum bizalmát. Igy mult nap nap után s már már kezdtem kétségbeesni a „rózsás" jüvő felett, midőn egyik délután háziasszonyom, a bájos Harasztyné — a legszebb fiatal özvegy az egész kürnyéken — kopogtatott be hozzám. — Ha terhére nem leszek —- szólala meg fuvola hangon, miközben a kölcsünös íidvüzlések után a legküzelebbi fauteuilba foglalt helyet — egy, rám nézve felette kellemetlen ügyben lennék bátor tanácsát s |j szives támogatását kikérni. — Parancsoljon Nagysád! — válaszoltam öröm sugárzó arccal s az a gondolat, hogy végre, valahára még is egy igazi clienssel állok szemben, annyira elvette eszemet, hogy majdnem szivarral kínáltam meg a szép asszonyt, lévén a kezdő prókátoroknak az is egyik hagyományos szokása, hogy a hozzájuk forduló nagyérdemű jogkereső küzüuséget" holmi rang feletti miláressal, vagy londressal szokták leszivarozni, — akarom mondani — lekenyerezni. — Olvassa el kérem ezeket az irományokat — folytatá a bájos cliens — s legyen szives megmondani, mitévő legyek; mert mi asszonyok vajmi keveset értünk az eféle dolgokhoz. Mohón kaptam az apró kacsok által feléin nyújtott iratcsomó után s lazas sietséggel futottam végig annak minden egyes darabját. — Nos, hát mit szól hozzá? — türelmetlenkedett Harasztvné s éreztem, hogy ragyogó szemeivel arcomról akarja leolvasni a választ. — Az ügy nagyon is bonyolódott — szóltam fontoskodó ábrázattal — de erősen hiszem, hogy a kezeink között lévő okmányok s a törvények idevágó határozmányainak kellő felhasználása és alkalmazása mellett, még nincsen minden elveszve. — Elveszve!? — De hát, mondja csak kérem, init akarnak velem ? Én az egészből nem értek semmit. Férjem végrendeletileg összes vagyonát rám hagyta » most még is annak lennék kitéve, hogy elveszítsek mindent! Hisz ez több, mint lehetetlenség! — Legyen egészen nyugodt kedves Nagysád! még ma meg teszek minden szükséges lépést, mi védelmünk szempontjából elkerülhetlen s ismétlem, nincs okunk semmit aggódni. Szavaim, ugy látszott, megnyugtatták bájos ügy telemet, noha — magam sem hittem el azt, mit megnyugtatására mondtam; mert —- be kell vallanom — soha életemben még olyan bolond végrendeletet nem láttam, mint a milyennel az öreg Haraszty gondoskodott fiatal özvegyének jó voltáról. Különc, önfejű embernek ismerte az egész város, sok ostobaságot követett el életében s ezek közé sorozható méltán az is, hogy hatvan éves, törődött ember létére, feleségül vett egy ragyogó szépségű, fiatal, tizen nyolc éves leányt, akiért rajongott mindenki s aki szintén rajongott mindenkiért, csak a — férjéért nem. Tudta jól ezt az öreg ur maga is; de azért soha, egv szóval sem bántotta a fiatal asszonyt. Némán, zúgolódás nélkül tűrte fényes anyagi körülményei dacára sem irigylendő sorsát s csak mielőtt örökre itt hagyta volna az árnyék világot, a vagyona feletti végintézkedés komoly pillanatában támadt fel lelkében a retorzió eszméje s fundált egy olyan végrendeletet, melyen megakadt még a legraffinirozottabb prókátori Jelen számunkhoz '/< 'v melléklet van csatolva.