Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)
1887-06-26 / 26. szám
sulyoztatott, hogy tekintettel körünk szerény anyagi helyzetére, csakis csekély költséggel járó különleges kiállítás rendezése jöhet szóba. A közgyűlés abban állapodott meg, hogy a iolyó évben, úgy mint tavai árpakiállítás rendeztessék, azon különbséggel, hogy árpán kívül egyéb vetőmagnak való termények, nevezetesen különféle gazdasági magvak, — buza, rozs, zab, lóher, lucerna, répamag esetleg burgonya, is kiállítható legyen. A kiállítás rendezésével a mult évi kiállítás bizottsága bízatott meg, melynek tagjai Deininger Imre elnöklete alatt Ambrus Mihály, Roller Ferenc, dr. Csanády Gusztáv és Henseh Árpád. A kiállítás feltételei és módozatai jelen értesítőnek egy későbbi számában közzéteendők. 6.,i Bucsy József meszes-györki tanító és körünk tagja következő kérelmét intézi a közgyűléshez: Tekintettel azou sajnos körülményre, hogy a filloxera a meszes györki szőlőkben folyton terjed és már a szomszédos beczei szőlőkben is fellépeti, hogy továbbá Meszes Győrök fekvésénél és talaj viszonyainál fogva a szőlőmi velősre van utalva, mely termelési ágtól megfosztva, egyedüli kereseti forrásától elesnék, ennélfogva nagyon óhajtandónak tartja, — hogy a meszes-györki szőlőkben oly amerikai szőlőfajtákkal kísérletek eszközöltetnének, — melyek egyrészt a filloxerának biztosan ellentállanak, másrészt a költséges ojlás elkerülésével is élvezhető piacképes bort szolgáltatnak; áthatva az ügy nagy fontosságától, kérelmező késznek nyilatkozik a kísérletezést az iskola szőlőtelepen megkezdeni és arra kéri a közgyűlést, szíveskednék kérelmezőt a szükséges szőlővesszők birtokába juttatni. A felvetett kérdés felett élénk eszmecsere fejlődött melyben a közgyűlés összes tagjai egyhangúlag oda nyilatkoztak, hogy tekintettel azon elvitázhatlan tényre, hogy a tilloxera vész nemcsak körünk, hanem egész Zalamegye területén folyton terjed és kivált a szőlőtermelésre természeti viszonyai folytán utalt tapolczai járás létkérdését fenyegeti, ugy a gazdakör, mint a zala megyei gazdasági egyesület legfontosabb feladatát képezi, a filloxera vésszel szemben végre oly intézkedéseket folyamatba venni, melyek a szőlőtermelésnek haszonnal való űzését jövőben a tilloxera dacára is lehetővé teszik és ezen úgy mező- mint nemzet gazdaságilag fontos termelési ágat, mely egyúttal nagybecsű adóalapot is szolgáltat, a végveszélytől megmenteni hivatvák lennének; tartja pedig a közgyűlés ezen, a fiüox 'ra vészszel szemben tervbe veendő intézkedéseket annál sürgősebbeknek, ne későbben a gazdakör és az anya egyesület a mulasztás nehéz vádjával terheltessék. Ezen érvekből kiindulva a közgyűlés elvileg na gyou helyesnek és egyúttal elkeriilhetlen szükségesnek is tartja, hogy a filloxerának biztosan ellentálló és egyúttal közvetlen bortermelésre alkalmas amerikai szőlőfajtákkal, melyek szám i aránylag csekély és melyekhez első sorban a Nádor Izabella (Jork Madaira), Herbemont és Jaquc, másod sorban Cunningham és Vialla nevű szőlőfajták tartoznak, nagyobb szabású kísérletek tényleg filoxeia lepte területeken eszközöltessenek, melyeknek céljok kettős volna t. i. egyrészt kipuhatolni az említett fájták közül, melyek felelnek meg legjobban a helyi viszonyoknak, másrészt oly telepek birtokába jutni, melyekről a filloxera által sújtott szőlősgazdák szükség esetére jutányos áron a szükséges vesszőket megnyerhetnék. Ezek alapján a közgyűlés következő határozatokban állapodott meg. 1.) Mivelhogy amerikai szőlővesszők beszerzés a jelen évre elkésett : Bucsy József úr kérvénye nem valósítható meg, de azért korántsem ejtetik el, hanem kérelmező oda utasíttatik, hogy Meszes Gvörök község részéről Írásbeli kérvényt nyújtson be a gazdakörhöz, melyben említett község kimutatja, hogy a jövő vagyis 1888-ik évre mennyi és minő amerikai szőlővesszők re lenne szüksége. '2.) A zala megyei gazdasági egyesület jelen jegyzőkönyv alapján felkérendő, hogy Meszes-Györkön egy amerikai szőlő fajtákkal beültetendő területet szerezne meg, melyben egyrészt több amerikai szőlőfajtákkal termelési kísérletek kicsinyben eszközöltetnének, honnét másrészt kiültetésre alkalmas szőlővesszők eladatnának, mely utóbbi körülmény kivált azért nagy fontosságú, mert jelenleg az amerikai szőlővesszők ára oly magas, hogy nagyobb szőlőtelepek beültetését költség szempontjából úgy szólván lehetetlenné teszi. 3.) A zala-megyei gazdasági egyesület jelen jegyzőkönyv alapján felkérendő, szíveskedjék odahatni, hogv azon megyei határozat, mely sima és gvökeres szőlő vessző behozatalát Zalamegye területére eltiltja, érvényen kiviil helyeztessék, illetve oda módosíttassék, hogy oly szőlőterületekre uézve, melyekben a filloxera már konstatáltatott, a szőlővessző behozatal a szükséges óvrendszabályok szem előtt tartásával engedélyeztetnék. Több tárgy nem lévén, elnük megköszönvén a jelenvoltak szíves türelmét, berekeszti a gyűlést. Kelt mint fent. Bogyay Máté s. k. Jegyzette Henseh Árpád s. k. titkár. Közegészségügy. Dr. Manyin Károly megyei főorvos úr a megye területén a f. évi május hónapban észlelt közegészségi állapotról, és egyéb, a közegészségügyet érdeklőkről a következő részletes havi jelentést terjesztette elő a közigazgatási bizottság f. hó 14-én tartott ülésén: Az időjárás mindvégig szeszélyesnek volt mondható; mert emelt hőmérsék és hűvös hideg napok, derült idő és eső, szél gyakran váltakoztak. A feljegyzett meteorologiai észleletek szerint a légnyomás maximuma volt 754 3 m ,„, minimuma 737-9, havi közép 737*4 >" m. Léghőniérsék maximuma f 28°C, minimuma f 5"C, havi közép f 14.8"C. Közép nedvesség százalékokban 67 m n, Csapadékok havi összege 93 m m. Szelek irányára nézve leggyakrabban észleltetett északi és nyugoti, azutáu DNy. DK. EK. A közegészségi állapat szórványos betegségek tekintetéből, de általában is nemcsak kielégítő, de a megye legnagyobb részében teljesen kedvező volt. A keszthelyi és letidvai járásokban, valamint Egerszeg városban némileg emelkedett ugyan a légzőszervi hurutbani megbetegedések száma, de" az esetek majdnem mind enyhe lefolyásúak lévén, meggyógyultak; a megye többi vi dékeín a betegforgalom csökkent. A gyógykezelés tárgyát képezett kórnemek közt legnagyobb szaázalékkal szerepeltek a légzőszervek hurutjai, továbbá emésztő szervi bántalmak, gyermekek közt ezenkívül némely vidéken nagyobb mennyiségű szelíd letolyású fültőmi rígylob, Egerszegen hökhurutuak több esete, s itt ott egyes vörheny esetek. — A heveny fertőző kórok közül az elmúlt hónapban a vörheny Szent-Andráson öltött járványos jelleget, de a hónap végére meg is szűnt, megbetegült 7 gyermek, kik közül meggyógyult 6, meghalt 1. — A vörhenyen kiviil még a kanyaró Mura Kereszturon és Kollátszegen, a himlő pedig Komárvároson és Kis-Komáromban uralgott járványosán, kanyaróban a fentebb említett két községben megbetegült 35 gyermek, ezek közül meggyógyult 30, meghalt 4, a hó végén további ápolás alatt maradt 1 ; — himlőben pedig Komárvároson és KisKomáromban megbetegült 19 egyén, kikből gyógyult 16, meghalt 3, ujabb niegbetegüles nem történt. A védhimlő ojtás a megye egész területén folyamatbau van, némely vidéken teljesen befejeztetett. A perlaki és lendvai ja rásokban uralgó szemcsés köthártyalob mikénti állásáról ujabban is személyes meggyőződést szerzendő, folyó hó 1 én a helyszínére utaztam, a perlaki főszolgabiró és járá si orvos urakkal junius 2. 3. és 4 én bejártam Alsó-Kraljevecz, Hodosán, Goricsán, Szobotieza, Orehovicza, Podbrett, Ottók, Perlak, Czlrkovlyáu, Dráskovecz, A.-Mihálovecz, Szt. Mária, Alsó-Vidovecz, A.-Domború és Kottori községeket, e helyek mindegyikén nem csak a helyben lakó betegeket vizsgáltam meg, s láttuk el mindnyáját egyenként orvosi segélvlyel, de még 7 szomszédos községből ide berendelt és megjelent beteget is, összesen 250, legnagyobb részbeu kifejlődött trachomában szenvedő egyént. — A főszolgabiró úr erélyes és buzgó támogatása mellett eljárásomat alighogy befejeztem, kaptuk a hivatalos értesítést, hogy dr. Féner Náthán kir. egészségi felügyelő úr a trachoma ügybeni kiküldetés folytán szinte legközelebb Muraközbe érkezik, és ugyanazon napon (^4-én) meg is érkezott; hogy a mikénti eljárás körüli felügyelet és ellenőrzés, valamint a gyógykezelés tekintetéből lehető legcélszerűbb beosztásra nézve megteendő javaslatom a felügyelő úr irányadó szaktanácsával egyértelmüleg történhessék, nevezett úr mellett maradtam s őt kőrútjában elkísértem ; a már említett, és a felügyelő úr által újra megvizsgált községeken kívül a perlaki járásban még beutaztuk Osehovecz, Palinovecz, Domasiuecz, Novakovecz és Dekanoveez községeket; a betegeken kiviil 4 községben a lakosság általános vizsgálatra lett elrendelve, a melyre Czirkovlyánban megjelent 430, Kottoriban 1226, Szoboticzán 531, Dekanoveczeh 382 egyén; a megvizsgáltakból a lakósság 2 n/„-a találtatott szemcsés köthártyalobban szenvedőnek. Junius 8-án Lendvára érve, itt legelsőben is az iskolásokat vizsgáltuk meg, kik közt semmiféle ragályos természetű szembajt fel nem fedeztünk; 9. 10. és 11-én Lendván, Bellatinczon és Dobronakon a cserencsóczi — bellatinczi és dobronaki körjegyzőségekbőli községekben lévő szembetegfeket vettük vizsgálat alá, valamint Bella tinezon és Lentiben az iskolásokat; ezen kiviil 7 köz ségben általános vizsgálatot tartottunk, melyre megjelent Hosszufaluban 336, Turnischán 970, Dobronakon 603, Lenti-Kápolnán 130, Baksán 187, Csesztregen 365 egyén, Radamosban az idő előrehaladottsága miatt a vizsgálatra csak 20 egyén jelent meg; Turnischán a lakósságból 3%, Dobronakon 2 n „ találtatott szemcsés köthártyalobban szenvedőnek, mig a többi, tisztán magyar ajkú lakossággal biró községekben megvizsgáltak mindnyájan egészségesek. — Az elővezetett szembetegek közt az általános vizsgálatkor általuk találtakkal együtt volt, a perlaki járásban 188 teljese.? kifejlett trachomában szenvedő, és 75 ragály gyanús eset; a lendvai járásban 102 trachoma és 19 gyanús köthártyalob; minthogy a községek legtöbbjében általános pontos vizsgálat a körülmények miatt mindezideíg nem teljesítetthetett, feltehető, hogy az eddig találtakon kívül még elegendő számmal vannak a szemcsés köthártyalobban szenvedők. — A vizsgálat pontos teljesítése, a betegek célszerű gyógykezelése, nevezetesen járványorvos alkalmazása tárgyában az egészségi felügyelő urrali érintkezés és tőle nyert ajánlat folytán! készített javaslatomat a tekintetes alispán úrhoz külön beterjesztettem. — Boncvizsgálat teljesíttetett 10; és pedig 4 esetben törvényszéki megbizatás folytán, hatszor rendőri tekintetből. — A halál legközelebbi okai voltak amazoknál: 2 agy vérömleny, 1 agyhártyalob, 1 szivhűdés ; emezeknél 3 agyguta, 2 agybénulás lövésből, 1 hasihagymáz. — Rülső hullaszemle rendőri tekintetből megejtetett 9; súlyos sértés bejelentetett 5. — Öngyilkosságot 5 egyén követett el, kik közül 2 agyonlövéssel, 1 felakasztással vetett véget életének, 1 vízbe ugrott, 1 nyakát átmetszé. — Egy öngyilkossági kísérlet is történt, az illető azonban a gyorsan alkalmazott segély által megmentetett. — Véletlen szerencsétlenség általi halálnak 6 egyén esett áldozatává, és pedig: vizbefuladt 2 (Töreky Elek N.-Vitán és Marton Verona Iklódon), véletlenül "elégett, 2 (Vörös József Lispén, Német Istvánné Mumórban), leomló homokdomb alá temettetett 1, ledülő fa által agyonüttetett 1 (Szt.-Erzsébeten). — Elmekórnak egy esete lett hivatalos beavatkozás tárgya, az illető mint közveszélyes, tébolydába szállíttatott. — Veszettség gyanújában állott eb által özv. Gábor F.-né maratott meg Cserszeg-Tomajon, ki azonnal gyógykézelés alá vétetett." — B. Füred, junius 22. 1887. Főispáni fogadtatás. Képviselő választás. Gyújtogatás boszuból. Folyó hó 16-áu örveudetes napra virradtunk ; szeretve tisztelt főispánunk, Svastits Beuó úr ő méltósága tisztelte meg a fürdő helyiséget s községünket magas látogatásával. Reggel három tagból álló küldöttség ment Siófokra a Kisfaludy gőzhajón fogadni ő méltóságát; nevezetesen : Kovács Ruuolí szolgabíró — a fürdő idény alatt fürdőbiztos, — Orbán Ignác gyógyszerész s Nagy Áron szeretetházi igazgató urak. Délelőtt már 11 órakor óriási néptömeg volt a Balaton partján, úgy, hogy a hosszú sétányt egészen elfoglalták. A Kisfaludy amint messziről kivehető volt, üunepies szint mutatott; igen szépen tarkáztak rajta a kiilönféle-szinü iobogók, melyeket csak akkor emelnek ki pihenő ágyaikból, iia nevezetes személyiség lép fedélzetére. A hajó hídnál f'tdő. Vaszary Dózsa tihanyi perjel úr fogadta ő méltóságát, a parton pedig Segesdy Miklós füredi ref. lelkész úr,_ nemkülönben Somogyi Zsigmond füredi jegyző úr, mint a helybeli önkéntes tűzoltók főparancsnoka ; a beszédek mindenikét hangos „éljen" kiáltások szakították meg többször. Ezután ő méltósága lakására ment, hol a tisztelgőket fogadta, egy órakor pedig banquett volt tiszteletére, melyen harminc személy vett részt. Ebéd alatt poharat emeltek : főtiszteleudő Vaszarv perjel úr — Tihany ból, — Éesy László kir. tanácsos úr, mint a fürdő igazgatója, László József kir. tanácsos úr, Kocs község ref. lelkésze Komárommegyéből; ő méltósága a felköszöntők mindenikére nagy tetszés között válaszolt. A víg társaság több tagja, köztük főispán úr ő méltósága is, siettek a szeretetházi növendékek vizsgájára, mi ! ., négykor vette kezdetét s 1 ,8-ig tartott, s jeles eredményt mutatott, mit bizonyított a jelen volt nagyszámú vendégek többszörös tetszés-nyilatkozata. Esti tiz óra után a füredi polgári dalárda serenadeval tisztelte megő méltóságát, aki köszönetét nyilvánítá a dalárdának szép dalaiért s a figyelemért. Másnap 17-én reggel távozott tőlünk ő méltósága székhelyére Zala-Egerszegre, kisérve mindnyájunk azon forró óhajtásával, hogy „a Mindenható igen sokáig é.l tesse szeretve tisztelt főispánunkat!" A képviselő választás kerületünkben — Tapolcza — is megtörtéut, Vadnay Andor antiszemita jelölt lett megválasztva 576 szótöbbséggel Horváth Sándor kor mánypárti jelölt ellenében. A választási nap estéjén — 18-án — Füred csaknem a tűz áldozata lett. A csendőr laktanyát akarta egy névtelen Herostrates lángba borítani, mit azonban a véletlen megakadályozott; a nádtetőre dobott egv kővel összekötött tiizes taplót, ini rongyba volt göngyölítve, 10 órakor a cseléd vette észre, mi már úgy "világított a száraz tetőn, mint egy égő szivar ; a szomszéd korcsmába futott, hounau többen jöttek, s egy iigyes férfi a ház mellett levő pince-tetőről — mert létra nem volt — gyorsan felkúszott a háztető oldalon a mindjobban fénylő zsaráthoz, mit egy csapással az udvarra dobott, a már tüzesedő nádat pedig néhány öntöző vizzel sikerült végkép elfojtani. A laktanya az országút mellett van, s ha a gonosz kéz a gyujtóanyagot az épület tetőjének éjszaki oldalára dobja, Füred egészen elpusztul. Hála légyen az Istennek, hogy nem úgy történt. Kánovics György. Helyi, megyei és vegyes hirek. Lapunk jelen száma ez évnegyedben utolsó levén tisztelettel felkérjük lapunk pártolóit az előfizetés megújítására; hátralékos előfizetőinket pedig a hátralékos összeg mielőbbi békül desere kérjük. A lap kiadóhivatala. A megyei országos képviselő választásokról közlött távirati tudósításaink kiegészítéséül közöljük, hogy a balcsai választó kerületben a kerület volt mérsékelt ellenzéki képviselője Dr. Berger Ignác választatott meg jelentékeny szavazattöbbséggel. — A mult országgyűlési cycluson Zalainegyét 2 kormánypárt', 4 mérsékelt ellenzéki, egy függetlenségi és két antisemita párti képviselő képviselte. Jelenleg van megyénknek 5 kormánypárti, 2 mérsékelt ellenzéki, egv függetlenségi és egy antisemita párti képviselője. Áz új választásnál tehát megyénkben a kormánypárt nyert 3 kerületet, melyek közül kettőt a mérsékelt ellenzéki és egyet az antisemta párt veszített el. Nepes bankettet rendeztek Nagy-Ranizsán Hertelendv Béla megválasztott képviselő tiszteletére f. hó 20-án este. Hatásos tósztokban nem volt hiány. Poharat emeltek : Babóchay György polgármester a királyra, Varga Lajos a „Zala" szerkesztője, Hertelendy Bélára, Hertelendy a választókra ; Rapoeh Gyula Hertelendyre, Hoffmann Mór Varga Lajosra, mint a végrehajtó bizottság ritka buzgalmú elnökére; továbbá Eperjessy Sándor és Plihál Ferenc választási elnökökre; Simon Gábor a társadalmi osztályok közti békére; Gvörffv János a nőkre. Dr. Hajós (a fiatalság nevében) Hertelendyre, Szalay Mihály az iparos ifjak önképző körének elnöke, Hertelendyre, Plihál Ferenc az egyetértésre, Garay Benő Győrffyre és Hajgatóra, mint kik függetlenségi elveik fentartásával bár, de Hertelendy diadaláért buzgólkodtak ; Győrffy válaszában Irányi Dánielre. A kedélyes lakoma csak a hajnali órákban ért véget. A városi kepviselö testület f. hó 27-én d. e. 9 órakor rendkivüli közgyűlést tart következő tárgysorozattal: I. Az 1887. évre elkészített kö'tségvetés tervezet nek jóváhagyás végett leendő előterjesztése. II. A vá-