Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)

1883-10-21 / 42. szám

Irodalom. A Regéli)'világ harmadik évfolyamának befejezését már je­leztük, most ismét örömmel ragadjuk meg az alkalmat annak köz­lésére. hogy Révai testvérek e kitűnő szépirodalmi vállalatának immár negyedik évfolyama is megindult és az első két füzet szer­kesztőségünknek is megküldetett. A' mi e vállalatot életképessé tette, a mi a magyar szépiro­dalom elsőrangú közlönyévé emelte, nem más. mint az a körül­mény. hogy kitűzött programmjához e lap mindig hü maradt és a célt, melyet maga elé tűzött, hogy felvirágoztatja az eredeti re­gényirodalmat, már az előbbi évfolyamokban is megvalósította. Legjelesebb Íróink, kik hallgatni kénytelenültek. mert nem volt terük, hol muzsájukat megszólaltassák, most egymásután veszik fel a'rég pihentetett tollat és szebbnél-szebb regényeikkel a Regény­világ hasábjait keresik fel. itt mindenkor biztosítva lévén arról. ho"y a müveikhez illő keretet, a nevükhöz méltó irói kört feltalálják. " Az uj évlolyaniot Jókai Mór vezeti be „A cigány-báró ' cimü regényével. Koszorús irónk nem szorul a mi ajánlatunkra. A ne­gyedik egény ez már. mit a Regényvilág számára irt és ez ma­gában véve nemcsak ajánlata a kitűnő lapoknak, de fentebbi alli tásának legpontosabb igazolása is. Érdekes bir gyanánt közöljük, hogy a regényt az iró gyámleánya Jókai Róza kisasszony rajzai díszítik és az első két kép után Ítélve, ónja alól szép dolgok ke­rülnek ki. Beniczkyné-Bajza Lenke „Az erdei lak" cimu regenyevel sze­repel az uj évfolyam régi jeles munkatársai között. Egyik legvon­zóbb és egyszersmind legérdekesebb müvét a kötetnek ez évben Robida „Száz év múlva" cimü fantastikus regénye fogja képezni, mely nemcsak élénk képzelő tehetségről tanúskodik, de humoros, a jeleii század viszonyait parodizáló tartalmánál fogva nők és férfiak előtt egyaránt kedves olvasmány lesz. Kobida müve is számtalan illusztrátióval van díszítve, miket az a körülmény tesz érdekessé. h«gy egytől egyig maga a szerző rajzolta. A tárcarovatban a régi ismerősökkel találkozunk. „Fekete ördög" is bevonult egy gyönyörű kis csevegéssel. Cime : „Mi is az a szerelem ?" Hölgyközönségünket érdekelni fogja A ki már tudja, megítélheti, csakugyan igy van-e, a ki még esak sejti, ta­nulhat belőle Mutatványpéldányt a „Begény világ"-ból szívesen küld a kiadóhivatal egyszerű megkeresésre Előfizetési ára negyedévre I frt 95 kr . félévre 3 frt 90 kr.. egész évre 7 Irt !-0 kr. Egyes szám ára 15 kr. Megjelent és beküldetett az Istóczy Győző, országgyűlési képviselő szerkesztésében és kiadásában megjelenő : «12 röpirat" cimíí antisemita pártközlöny 4-ik évfolyamának 1 -ső (októberi) fü­zete. Az egész évi előfizetési ár 3 frt Gyűjtők 3 gyűjtött előli ető után tisztelet példányt kapnak. Az előfizetési összegek legeélsze rültben pósta-utálvány utján, a „12 röpirat" kiadóhivatalához (Bu­dapest, VIII. Gvöngytvukutca 8 szám) küldendők Az "Olvasó kör" szépirodalmi regényfolyóirat 1883 4. évi folyamának 2-ik füzete megjelent Fülöp György szerkesztése mel­lett. Montepin Xaver érdekfeszítő történeti regényének „A rejtett milliók'-uak folytatását lartalmazza A minden hó 1-én és 15-én megjelenő füzeteknek ára 25 kr. !• Kifizetési feltételek : Negyed­évre (6 füzet) 1 frt 50 kr., félévre (12 f.) 3 frt, egész éve (24 f.) 6 frt. — Kiadó tulajdonos • Kormányes Róza (Budapest, Stacio utca 31. szám.) i\ YILTTÉB.*) Nyilatkozat. It'j. Bezerédy Miklós földbirtokos és Karny Ferenc ni. kir. bonvéd hadnagy urak közt felmerült becsület­beli ügy előttünk a mai napon lovagias uton elintéztetett, Nagy-Kanizsán, 1883. évi október hó 13-án. Rogosinczky Antal s. k. Yizlendvay Imre s. k. hadnagy. Gruber József s. k. Csesznák Ödön s. k. főhadnagy. *) E rovat alatt közlőitekért. felelősséget nem vállal a Szerk Felelős szerkesztő s kiadéi-tulajdouos: UDVARDY IGNÁC. Hirdetések. 2766 tk. 1883. Árverési hirdetmény. A zala-egerszegi kir. törvényszék mint tikkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Sövegjarto Lajos végrehaj­tatónak Düj Anna férj Csuti Lörincne végrehajtást szen­vedő elleni 2(1(1 frt tőke követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a zala-egerszegi kir. törvényszék területén levő, a kemendi 37. sztjkvben I. 1. 2. 4. ö. sorsz. alatt felvett ingatlanokra l!f!> frt kikiáltási árban, továbbá a f 1. sorsz. alatti ingatlanra 330 frt, a f 2. sorsz. alatti ingatlanra 47 frt s a kemendi 296. sztjkvb. t 1. sorsz. alatt felvett ingatlanra 250 frt kikiáltási árban az árverést elrendelte és bogy a fennebb megje­lölt ingatlanok az 1883. évi november hó 5 napjan d. e. 10 órakor Kernend községben a biró háznál megtartandó nyil­vános árverésen a niegállapitott kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10"'„-át, vagyis 19 frt 90 krt. :'.:» frtot, 4 frt 7ll krt s -_';> frtot készpénzben, vagy az 18*1. LX. t. c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. alatt kelt igazságügyininisz­teri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapír­ban a kiküldött kezéhez letenni, avagv az 1881. LX. t. e. 170. íja értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismer­vényt átszolgál tat 11 i. A királyi törvényszék mint telekkönyvi hatóság Zala-Kgerszegen 1883. évi junius hó :i(l-ik napján. Ruzsits Imre Dr. Gyömörey Vince jegyző. 109. 1 1. elnök. Csak hölgyeknek. 1 forint 38 Krajcárért kapr.i az alább jegyzetteket, melyek egész Európában feltű­nést keltettek - csaknem minden nagy napilap által meg­emiíttettek : 1 sz. Melusíne-t. az örök-ifjúság titkát. — 2 sz Nana-t, a megszépülés és örök-szépség titkát. — 3 sz. A togvesztés vagy fogfájdalom elkerülésének, úgyszin­tén a fogak gyöngyfehérségé « a száj kelleme'len szaga el­kerülésének titkát.. 4. sz. A megbízás titkát Mind a négy különlegesség összesen I frt 9S kr kezességgel. 92. 4 3. Gyár: Bécs, II. ltIX. I I Elért gyógyhatások. melyek a csudával határosak, melyeket a Hoff János-féle maláta gyógy táp láló-pr&paratumok eredményeztek, amit egész Európában +00 nyilvános gyógyintézetnél több hi­vatalosan bizonyított. Legkínosabb kellék, legveszedelmesebb tiidö- és gyo­morbajok meglettek gyógyítva az első Hoff János-féle ma­láta- gyógytápszerek által. (A meggyógyultak saját szavai.) Hoff Jánosnak a valódi maláta gyógytápláló- präparatumok egyedüli feltaláló­jának és készítőjének, a legtöbb európai hatalmak udvari szál­lítójának. es. és kir. tanácsosnak, a koronás arpny érdemkereszt tulajdonosának, a porosz és német re: dek lovagjának és Hoff János-féle maláta präparatumok egyedüli gyártóján;-],. Bécsben. Gyári helyiség: Grabenhof. Bräunerstrasse 2 sz. Iroda és gyári raktárhelyiség : Graben. Bräunerstrasse. x sz. Legújabb nyilvános gyógytudéisítás és köszönet­nyilvánítás. Tekintetes uram ! Április óta igen nigy mérvű torok-gégé­katarusban szenvedtem, minden, az orvosok által ajánlott szerek eredménynelküliek voltak. Oly rekedt voltam, hogy egy szót sem tudtam hangosan beszélni, erős köhögési rohamban szén vedtem. semmi étvágyam sem volt. nein tudtam aludni, folyton soványodtam és erőim fogytak ; végre egy helybeli lapban fi­gyelmessé lettem az ön gyógyeredményére (torokgégekatarus' ; habár nem vagyok barátja alapokban való hirdetéseknek, végre mégis elhatároztam magamat és rendelést tettem öni ek itteni raktárában maláta kivonat-egészség söréből és maláta cukorkái ból és kinyilvánítom, hogy Isten segítégéve és az ön kitül ő gyógyhatású szere által most jelentékenyen jobbár érzem ma­gamat. Sokkal .jobban érzem magamat, észrevehetöleg erősbö­döm, kitűnő étvágyam van, nyugodtan alszom é-s dolgaimat ép oly rendesen végezhetem, mint az előtt A mindenható Isten áldja meg tekintetes urat es sokáig éltesse a szenvedő emberi­ség javára. Még egyszer kifejezem legforróbb köszönetemet az ön kitűnő hatású gyógypraprárilátumííért. Kérem, szíveskedjék számomra küldeni ismét 58 palackkal maláta gyógyegészségü söréből, 5 doboz maláta-cukrot, 10 kilo gyógyhatású csokoládét, 5 palack concenírált maláta kivonatot. — Kitűnő 'tisztelettel lekötelezettje Kerner Antonia kapitány leánya. hivatalos gyógv­Pozsony. 1 s82. december 23-án Katona-kórházak főorvosainak jelentése. Cs. és kir. 28 számú Helyőrségi kórház Agramban. Hoff János maláta-kivonatú eg-és'zség-söre és maláta egészségi cs<>­kaládéja kitűnő hatásúnak nyilvánult lábbadozó betegeknél, to­vábbá katarus, nehéz légzési bajban szenvedőknél legkitűnőbb erősítő és gyógyító szer. I)r. Kaiser törzs és kórházi orvos. Kr. I schitz fő törzsorvos A valódi Hoff János-féle maláta-kivonatú egészségi sör ára: 13 palack ti frt 0« kr., 28 palack 12 frt «S kr , 58 palack 25 frt is ki 13 palacktól fölfelé házhoz ingyen szállíttatik. Bécstől szállítva: 13 palack 7 frt 2ti kr.. 28 palack l-l frt (»0 kr.. 58 palack 2ÍI frt 10 kr.. negved kilo maláta csokoládé I. 2 frt 40 kr., 11. 1 frt (iO kr . III. I frt Nagyobb megren­delésnél árleengedés. Maláta-cukor 1 doboz (10 kr. (fél és ne­gyed doboz is kapható). 2 frt áron alul nem küldetik. Az első. valódi hamisítatlan Hoff János-féle mell-malátacukur kék papír­ban van. Vételnél csak ilyent kell kérni. Kapható : Zala-Egerszen Hollósy József gyógyszertárában, valamint Hubinszky Adolf és Weisz Jónás unokaöcscse keres­kedésében. 96. 12—'. r!^oooot Orvosilag ajánlva : Dr Koch orvostiuior általános gyomor keserűje egy eredeti üveg ára 60 kr. Kitűnő szer étvágyliiánvuál és gyomormeg­hiilésnél, a leghatásosabb gvógvfüvek és gyö­kerekből készitve, a. lassú emésztést előmoz­dítja és igy étvágyat idéz elő; a gyomorra erősitőleg, nielegitőleg és vértisztitólag hat; épen ugy : Di-. HOFFMAXX orvostudor novény-mell­SZÖrpje mellbetegeknek; köhögés, rekedtség és torokfájás stöbb e féle bajok elleti, egv eredeti egész üveg ára 2 frt, egy fél üveg ára . frt. egy negyed üveg ára 50 kr. továbbá : fciiyoáfj-éther -zárazfájások, i Gicht és Rheuniai kereszt- és mellfájások ellen egv egész üveg ára 75 kr., egy fél üveg ára 40 kr. Fülolaj. neliézhallás és fülzúgás ellen egy egész üveg ára I frt, fél üveg ára £0 kr. Jägerbalzsam. égési sebek ellen; a legnagyobb fájások pár peri- alatt már elmullanak. egv egész üveg ára 50 kr. fagybalzsam, egy üveggel 30 kr. Ezen már 50 év óta kitűnő sikerrel használt s föntebb elősorolt szereket, ezerekre menő bizonyítványok s a legelső orvosi tekintélyek a legmelegebben ajánlják — ug> annyira, hogy ezen szereknek egy házba sem volna szabad hiáuvozüjok. — Minden egyes kész t­mény védjegyemmel van ellátva és azok! a föntebb emiitett orvostudor urak által nálam letéteményezett vények szerint gyáramban készíttetnek. Ii Kocli (N: Comp. vegytani laboratóriuma 6. *—1U. Bodenbach, an der Elba. Főraktárak Magvarország részére : HOLLOSV JÓZSEF, gyógyszertára Z.-Egerszegen. PUNTIGAM Rl'D és GRAB EB ALA.I. Győrben, RKIC HARDT és TÁRSA Székesfehérvár Adr. Popp J. G.-féle Anatherin szájvíz és Növény fogpor jótékonyan hat a szájüreg nyákhártyáira, erősíti a fog­luis véredéiiyeit, biztosan csillapítja a fogfájást, s a fogak, a foghús és a szájüreg valamennyi betegségei­nél a legjobb s a legbiztosabb credméiiynyel alkal­mazható, mint szinte a ii ö v é ii y í f o g ]> o r elhárítja a fogkövet, fenntartja és vakító fehérré teszi a fog mázát s a szájban igen kellemes illatot hagy hátra. ORVOSI VÉI.FMENY. Az Anatherin-szájviz Popp ,1. (1. cs. kir. udv. fog­orvostól Bécs, I. Rognergassc N'r. 2., jótékonyan hat a szájüreg nyákhártyáira. erősíti a fogliús vé: edényeit, tisz­títja a fogakat, s visszaadja i/oknak természetes színűket, biztosan csillapítja a t-jgak fájását s a fogak, a foghús és a szájüreg valamennyi betegségénél a legjobb és a legbiztosabb eredménynyel alkalmazható. A NÖVÉNYI FOGPOR l'opp .1. G. csász. kir. ud­vari fogorvostól, alaposan tisztítja a fogakat, elhárítja a fogkőt, fenntartja a fogak mázát s erősíti a foghúst, a szájnak kellemes illatot kölcsönöz, a miért is én ezen két gyógyszert bárkinek is a leglelkiismeretesebben ajánlhatom használat végett. Hohenmauth (Csehorszá v). Dr. Fischel Józs., orvostudor, a sebészet mestere és szemorvos. KAPHATÓ: Zala-Kgerszegen: Hollósv J. Készt­I helyen : B aun Pál.. Sümegen: Stámborszkv 1,., Tapol­I ezáli : Glaser S.. Nagy-Kanizsán : Práger B., Belu^ J. I | Szombathelyen: Simon A.. Rudoll A.. Alsó-Lendván : i Kiss B.. Körmenden : Sonennveud M. gyógyszerészeknél f Mindennemű fotifájás, még lm a fogfak lyu­.i ~ O j kiisak vagy töröttek is, pdlanatnvi idő alatt é-s tartósan elhárittatik a hires INDIAI KIVONAT (indischer Extrakt) által. kitűnő tulaj­donságánál fogva ezen szernek egy háznál sem szabad hiányoznia. Valódi hamisítatlan minősé"­« c ben. palackokban elhelyezve, palackja 35 kíjá­val Zala-Egerszegen egyedül Hollósy József gyógyszerész urnái kapható. -, . 22 M ' " " ' Cs. kir. szabadalmazott egyetemes emésztö-por Dr. GÖLlS-től. (IS?5-től fogva kereskedelmi eikk. — Bejeg\zett cég.) F.ddig még utol nem éretett hatására nézve az I emésztés- és vértisztítás terén, s a test táplálása és erő­sítésére nézve. Ezáltal naponkint kétszeri és sokáig folytatott használata mellett valódi gyógyszerré válik 1 számos még makacs betegségekben is. mint p. 0. I emésztési gyengeség, mellégés, a gyomor-túlterhelése, a belek petyhüdtségc, itleggyengeség, mindennemű arany­| eres bajok, görvély, gugtt. sápadtság, sárgását], vala­1 mennyi idült bőrbaj, rák, időszakos főfájások. férges és köves betegségei,', twlnyálkásodás, stb. Fz az egyet­I len és gyökeres szer a megrögzött köszvény és mellbaj­| ban (iurberculose). Ásvány viz, gyógymódnál ugy ezelőtt, mint annak használata alatt, valamint utólagosan gyógy­szerül is kitűnő szolgálatot tesz. 68. 25 18. j l'.gy 11 ..gy doboz ára I Irl 2<> kr. Egy kis doboz 80 kr. | Kapható: Z.-Eyernzegen Hollósy József gyógyszerész I nél, valamint általában az osztrák-magyar monarchia legtöbb gyógyszertárában és füszerkereskedésében. j A hamisílásloli megmenekülésre figyelmeztetek mindenkit, hogy a valódi egyetemes eniesztö por tlr. Gölis pecsetjevel van elzárva, s minden do­boz a védbélyeggel, s kividről ilv ciminel van ellátva. /K.k. concess.Uniu.Speisen-Puluerdesdr.Gölis l/Vien.\ Főszállífóhely: Bécsben, Stefansplatz ti, (Zwetl lliof). ! S I \ t \ * \ t \ í \ Kitii illettetett, Bécs Tri est 1882, Kecskemét, Fehérvár, Wels. Egger- féle clijjutalmazott különlegességek. t \ i \ t \ Az Egger-féle mellpasztilla, általánosan ismert és ki­tüntetett szer köhögés, rekedtség és elnyálkásodás ellen elannyira, hogy számos bel- és külföldi szak-tudós e nemben a legjobbnak ismerte el. A 25 és 50 krajcáros eredeti do­bozok Magyarország minden nagyobb gyógyszertárában kap­hatók. — í 1 írn >»->/»fl ni 1 n11r»rí Egger-féle Sodapasztillák UyUlllUI UtlJ L11LI1 mindenféle gyoinorbajok, emésztéshiány, gyomorhév, béltunyaság, görvély. halvány­ság. ismétlődő főfájás ellen. Ezen pasztillák, nlelyek egy ezen célra készült és szabadalmazott gépen készülnek, könv­nyen olvadnak, kellemes ízűek és elősegítik a könnyű lélek­zést. — Egy eredeti doboz utasítással 30 kr. A Egger zuzinohnövény cukorkái f (licheniB carraghen) a legfinomabb anyagból készült, hatásuk nedvesítő köhögési csillapító szer. Igen kellemes gyümölcs­izüek, különösen ó-ják a lé zési szerveket a száradástól. Szónokok, bírók, szinészek. tanítók, különösen mindazok, kik hivatásuknál lógva sokat beszélnek, el re mulaszszák ezen kitűnő cukrokat használni. Jóságuk dacara könnyen besze­rezhetők : egy doboz 15 kr. Egger val. mandula formájú ma­I'ít'l hnnhnn Csomagolva, valódi amerikai hártyá­idba UUI1PHUI papírzacskókban. Biztos óvszer köhö­gés, rekedtség és gége kiszárítás ellen Igen tiszta maláta­kivonatokból és cukorból vannak készitve és nem képeznek semmiféle gyomorsavat Egy eredeti zacskó 10 kr. Ezen különlegességek eredeti áron kaphatók : Zala-Egei-szegen Hollósy Jó sef; Nagy-Kanizsán Belus József és Práger Béla, Szombathelyen Rudolf Alajos és Si­mon Gyula gyógyszerészeknél. — 30. *—21. i \ t \ t Nyom. özv. Tahy R.-uál Zala-Egerszegen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom