Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)

1944-11-28 / 17. szám

ft. ZALAI ÖSSZETARTÁS Színház (Moxí htfyi^ég) Igazgató: IL&poiys Jájwos* I Gazdátlan asszony- Az utóbbi idők operett- tobzódása után szinte jólesett látnunk egy jó vígjátékot. Barabás Pál a házasságot boncol­gatja három felvonáson keresztül és minden­áron el akarja hitetni a közönséggel, hogy az okos házassághoz nemcsak szív, nemcsak szerelem, hanem ész és bizonyos fokú meg­szokás is kell. Az író módot nyújt a darab alakjainak arra, hogy játéktudásukat és egyéni stílusukat kiki a maga tehetsége szerint ki­domborítsa. Érdekesen és megdöbbentő át­éléssel rajzolja meg a házasság igáját meg­unó és fellázadó asszonyt, a modern Évát, akibe hangot és lelket Károlyi Judit vitt di­csérendő igyekezettel. Fábián János a bib­liával kölcsönvett nevű férjet, Ádámot ját­szotta és meggyőzte a férfiakat a házasság intézményének szentségéről és fontosságáról. A feldübörgő tapsokból ítélve — amelyből minden férfi alaposan kivette a részét —, úgy gondoljuk: igaza volt. K. Simon Sári tel­jesen ój oldaláról mutatkozott be a nagy- anyó szerepében. Maszkja és játéka őszinte tetszést váltott ki. A boldog és kevésbbé bol­dog házasságok rémét, az örök szerelem-tol­vajt. \ arga Jenő alakította. Szerepének szö­vegét nem nagyon tanulta meg, de mozdulatai jók voltak. Erőss Irént, Dományi Olgát, Szá­vait és Kállait együttesen kell megdicsérnünk szép, lendületes játékukért. A darab sikeréhez még hozzájárult: Regényi Péter, Kékesi Autal, Sugár Gitta és Pintv Margit. (G. I.) Színházi műsor: November 27-én, 28-án, hétfőn és kedden •ste Gazdátlan asszony (vígjáték.). November 29-én, szerdán este Egy boldog pesti nyár. (Operett) November 30-án. csütörtökön este 6 órakor A cigány (népszínmű). December 1-én, 2-án, pénteken és szombaton este, 3-án, vasárnap délután és este Mosoly országa. (Operett.) ( Az előadások minden este 6 árakor kér-1 d<ülnek, vaaár- ás ünnepnap a délutáni I előadás 3 árakor kezdődik. AUTÓBUSZ MENETREND Érvényes 1944. november 22-től. Zalaegerszeg—Keszthely. 14-45 i. Zalaegerszeg Széchenyi-íér é. 15*17 6. Bak Hangya szövetkezet i. 15-25 i. Bak Hangya szövetkezet é. 15-55 é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 17-35 é. Keszthely Hungária szálló í. 1745 é. Keszthely pályaudvar i. 8-15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér 6. 8*47 é. Bak Hangya szövetkezet i. 8-55 i. Bak Hangya szövetkezet 6. 9*20 é. Zalaszentmihály—Pacsa pu . i. 11 — é. Keszthely Hungária szálló i. 11-10 é. Keszthely pu. t. Bak—Nova. 9 — *í. Bak Hangya szövetkezet é. 9-40 é Nova í. **i5-40 *­—•— 1, Bak pályaudvar é. 15*45 17T5Í. Bak Hangya szövetk. i. 16-25 17 456. Nova í. 9 25 8 53 845 8.20 645 6-30 17-35 17 03 17 — 16-35 14*55 14-40 8-40 8 — *15-15 15-10 14 30 Zal*eger«zeg—Bánokszentgytrgy 18- — í. Zalaegerszeg Széchenyi-tér 6, 7-40 18*35 i. Bak Hangya szövetkezei é. 7 05 18*53 6. Söjtör Búza vendéglő i. fr52 19- 40 é, Bánokszentgyörgy i, 6-— *) Csak hétfőn, szerdán éa assondwitian köz­lekedik. **) Csak kedden, csütörtökön cm pénte­ken közlekedik. \y *mtóbu87kŐzlekedéa «asár- éo ft* « .1 r -r-rt*-» Hozzaiarioiód keresi Bakonyi Béla számvevőségi ellenőrt keresi Schrádi Istvánná Zalalövőrői, hogy pontoa cí­mét vele közölje. Schrádi Istvánná ZaLalöv* címre. Jakab Báláéi csángó sebesült honvéd a ke**t- helyi Ranolder Intézetből keresi feleségét, Pol­gár Margitét, s két gyermekét, akik sVlagyar- kanizsáról, továbbá Foga<Ijistenből testvérét,. Jakab Józsefet, sógorát, Polgár Istvánt, akűc Istenáldása községből menekültek. Kaszás Lajos rendőrtisztheh éttes keirfei Nyíregyházáról menekült feleségét és fiát, Fé­rem et. Uc tud róluk, küldjön értesítést Zala- eger.-y.eg. ieml őr kapitányság címre. Bányay Károly keresi fiát, ifj. Bánvay Ká­rolyt, aki a maros vásárhelyi 27-es hadikiegé­szítőtől szeptember 6-án bevonult .Marosvá­sárhelyre. Kérem feletteseit és bajtársait, ha tudnak ró lej, értesítsenek a következő címre: Zalalövő, Mindszent-utca 75. sz. Salka Ilona keresi Salka József ákosi (Bihar megye) lakost. Kéri, címét mielőbb közölje vele. Címe: Zalaegerszeg, közkórház. Ster Jánosné tapsonyi lakos keresi Kocsis József, Koka Ferenc, Gizella és Albert, volt hadikfalvai lakosokat. Aki a felsoroltak lak­címét tudja, értesítse a kereső felet. Császár Sándor tizedes, a hévízszentandrási 525. számó hadikórházból keresi feleségét, és Magdolna nevű leányát. Aki tud a keresettek­ről, közvetlenül értesítse a keresőt. Antal József tizedes keresi feleségét, kis­lányát és szüleit, akik Marosvásárhelyről me­nekültek. Akik tudnak róla, adják le címüket Zalaegerszeg, 527-es hadikórház 5-ös részlet I. em. 5. szobába. Beck István honvéd keresi család ját, akik ál­lítólag Újvidékről elmeneküllek. Akik tudnak róla, értesítsenek engem. Címem: Beck István Ságod. Molnár Dávid keresi fe'eségét Molnár Dá- vidné szül. Fekete Ásrnest, két családját és édesanyját. Értesítést Za'aeeerszeg, 527. hadi­kórház I. em. 5. szobába kér. Lupuy András keresi feleségét szül. Pus­kás Irént. Címe: 2. felderítő mkp. század. Perbál, Pest megye. Pávai Viktor Dósról menekült m. kir. pénztári liszt, aki jelenleg Pankaszon. Vas me­gyében lakik, keresi szü'eit. Pávai Károlyt, só­gorait, Losonezv Károlyt, Vogel Gábort, Eckert Györgyöt, paniti Nagy Kálmán tanítót, nagy­bátyját. Finta Árpádot és ismerőseit: Szabó Rezsőné f őmozdonvvezetőné 'éjét. Bojtás Kál­mán és Kováts Lajost, a Gazdák Biztosító In­tézetének dési megbízottját. Kómán István keresi fiát. Kámán Zsigmond uradalmi gazdái és családját, balmazújvárosi fkortwű lakosokat, valamint Szabó Jánosné Kama Erzsébet halmazújvárosi lakost. Aki tud hollétük felől értesítse Elmont János Zala­egerszeg. \V1 assies-utca 16. sz. alatti lakost. Biró Péter keresi feleségét és három gyer­meket. akik Nagyivafelsőről menekültek. Akik tudnak róluk, értesítsék a következő címen: Andráshidjff, Zala megye, törzspótszázad. 24-es határvadász. Kopf Miklós keresi édesanyját, Kopf Pálné Debrecen, Csapó-utca 55 szám alatti és Löchli Baba tanítójelölt, Debrecen, Kisfaludy-utca 37/a szám alatti lakosokat. Akik tudnak róla, a következő címen értesítsék: Csácsbozsok, 22. pótkeret. Juhász János őrvezető keresi feleségét, szül. Béres Veronikát, kisfiát. Jánost, Debrecen. Ho­mok-ót 86. szám alatti lakosokat és Béres Mihály nyirbel telei lakost. Akik tudnak róluk, a következő címen értesítsék: Csácsbozsok, 22. pótkeret. Ács István főtörzsőrmester, csácsbozsoki la­kos keresi Ács Eta varrónőt, özv. Nagy La- josné csapókerti és Szabó Péter debreceni la­kosokat. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PESTHY PÁL Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépoúa, Zalaegerszeg, Szechenyi-tér 4. Nyomdaberlői Cv\i, {vrVIN Í544. mmmb-er 28. wwwwwwwwwwwwwwwwww Megnyílt Zalaegerszegen a Jákum-utcai , kádfürdő Menekült légoltalmi szolgálatosok jelentkezési kötelezettsége A hivatalos lap november 29-i. szerdai szá­ma közli a honvédelmi miniszter rendeletét, amely szerbit a kiürített területekről a fel­vevő területre menekült, bármilyen beosztás­ban lévő légoltalmi i nun kaszol gá! at osok jelent­kezni kötelesek december 9-ig a tartózkodáaá helyük szerint illetékes polgármesternél, vagy községi elöljáróságnál és az esetleges légoltalmi eszközöket is he keil szóIgált atniok. (MTI) Egy mai magyar művész Hal ász Géza, a Nemzeti Színház kitűnő mű­vésze ezidő szerint is katonai szolgálatot tel­jesít a harctéren és onnan jár be esténként » színházba. Megteszi kötelességét: mind a mun­ka, mind a harc terén. Most értesülünk arról* hogy közelharcban több orosz páncélost semmi­sített meg, amiért nagyezüst vitézségi érem­mel tüntették ki. Ugyanakkor a honvédelmi, miniszter szakaszvezetőből soronkívül zászlóssá léptette elő. Példáját érdemes az egész nemzet elé állítani. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy ez évben az ebek veszettség ellen való oltása Zalaegerszegen no­vember hó 30-án és december I-én 8—10 óráig és 14—17 óráig a v. óvodában (\\ las- sics-u. 15. sz.) fog megtörténni. Az oltást dr. Homoly Béla városi állatorvos végzi. Min­den 3 hónaposnál idősebb ehet köte’es tulaj­donosa a közölt időben és bel ven elő\ e/etni. A távolmaradó ebtulajdonosok ellen a kihá- gási eljárást meg fogom indítani és az elő nem vezetett ebek kiirtását fogom elrendelni. Az oltás költsége minden elővezetett eb után 3 pengő. Polgármester. JlpréKirdetések--•--­Mind en szó 8 fillér. A vastag betű dupláé számít. A »Cím a kiadóban« feladott hirde­tések kezelési díja 50 fillér. Két darab értékes olajfestmény eladó. Ér­deklődni lehet Zalaegerszeg, Erzsébet-királymd utca 37 sz. Egy pár 2~-es fekete gyermekcipő elveszett új temetőtől az Onesa-házakig. Becsü'etes meg­találó a kiadóban adja le. M cnekült vizsgázott gépész malomba, 'agy, más tizembe állást keres. Drvalovszky Istvá« menekült gépész. Ságod. u. p. Zalaegerszeg. Egy angóra-rokkát keresek megvételre. Gin* a kiadóban. Gyors fényképek I óra alatt elkészülnek A»- tal fényképésznél. Bíró Márton-utca 4. Felkérem azokat, akik a »Függetlenség« elő­fizetői, szíveskedjenek az október 28. es 29-i számokat egy menekült résszére a kiadóhiva­talban leadni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom