Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)
1944-07-01 / 145. szám
1944 július 1. Kisfaludy Sándor az egész pécsi társulatot meghívta a balatonfüredi színházába vendégszereplésre Egy kaszinó, amely büszkén tekinthet vissza a múltjára A több mint százesztendős Pécsi Nemzeti j Kaszinó jubiláns évkönyvében dr. Kosztics Ákos nyug. árvaszéki elnök, kormányfőtanácsos érdekes tanulmányban számol be a Kaszinó által megteremtett nagymultú pécsi színészet hőskoráról. A tanulmány megállapítása szerint a közelmúltban volt száz esztendeje annak, hogy Pécáett, ahol a törökdúlás kipusztította a törzsökös magyar lakosságot, először szóltak magyarul a pécsi polgárokhoz. Farkas József színigazgató társulata, egytől-egyig tehetséges kisasszonyok és urak, a Pécsi Nemzeti Kaszinó jóvoltából kaptak hajlékot a me- csekalji városban és ettől kezdve számítódik a magyar színházi élet virágzása Pécsett. A 19. század elején csak alig beszélt néhány ember' magyarul az öttorony városában, mert az irodalmat és a színmüvészetet a városi hatóság által támogatott német társulatok terjesztették. A Pécsi Nemzeti Kaszinó urai azonban ekkor már magukévá tették Széchenyi mondását: »Amíg a nemzeti nyelv fennmarad, a nemzet is él« — és elhatározták, hogy magyar színjátszó társaságot szerződtetnek. A Kaszinó választmánya a legtekintélyesebb magyarérzésű urakból bizottságot alakított, amely aztán a révkomáromi színésztársaság igazgatójával, Farkas Józseffel meg is állapodott egy hathónapos pécsi évadban. A Kaszinó akkor még maga is csak alig egyéves múltra tekintett vissza: Ennek ellenére megteremtette a magyar színtársulat anyagi előfeltételeit azzal, hogy 120 kaszinótag betelt zsöllyét és zártszéket, amelyeknek ára 3—7 forint volt. A színtársulat működésének ellenőrzésére a kaszinó tagjaiból színibizottságot alakítottak, amelynek széles jogkört biztosítottak. Beleszólása volt a színésztársaság kormányzásába, a művészek félfogadásába és elbocsátásába. A Regény jfc Magyarra fordította Q a á 1 Olga (36) Az őszi reggel hűvös és nedves volt. Dideregve húztam magamra a köpenyem. Lábaim nehezek voltak, mint az ólom. Számtalanszor jártam niár ezen a vasútállomáson, minden fát és bokrot ismertem. Azon gondolkoztam, hogy Bogomolov vájjon meglátogatta-e már házunkat a cseka-embereivel. Ha úgy lenne s engem nem találtak volna otthon, akkor már bizonyára nyomomban lennének a kopói. Óvatosan körülnéztem. Grisa észrevette és nevetve nyugtatott meg: — Nyugodt lehetsz, én is gondoltam már rá, hogy utánunk jönnek. De ha jönnek, akkor lóháton, vagy szekéren közelednek s mindkettőnek hallanánk a zaját. Hálásan bólintottam és csodálattal néztem rá, hogy ilyen bölcs és tapasztalt. A sok bujdosás és menekülés éleseszűvé és körültekintővé teszi az embert — mondta Grisa. • A pénztárnál a főnök csodálkozva kérdezte tőlem: — Na, mi az, Petja, csak nem utazol? — A városba kell mennem, — válaszoltam egykedvűen — mikor jön be a vonat? — Jaj, kisfiam, ha én azt tudnám! Ki tudná azt megmondani, bogy mikor fut be a vonat? Mindig úgy van az, hogy ba az ember a vonatra vár, akkor nem jön. De ide figyelj, ha végül is megúnod a várakozást bizottság ügyelt föl a műsorra, meghatározta a fizetéseket és döntött a művészek között fölmerülő viszályokban. A legmagasabb fizetés havi ,200 forint A kaszinó színibizottsága a Farkas Józseffel kötött szerződésbe ilyen pontot is szöve- gezett: »Azon esetre, ha ezen szerződéstől időközben a fent tisztelt Művész Ur elállana, bánatpénz fejében 400 pengő forintokat fizetni köteleztetik, mit ha befizetni azonnal nem tudna, bárhol is találandó légyen, az Igazgatóságnak személyéhez is tellyes hatalma lészen« ... Ami magyarán azt jelenti, hogy a szerződés- szegő színész bárhol elfogható és áristomba csukható. A kórussal és műszaki személyzettel együtt 43 tagja volt az első pécsi magyar társulatnak!, A főfelügyelő Lendvay Márton úr, a primadonna pedig Liptsey Klára kisasszony. Mai értelemben ők voltak a színház csillagai. Lendvay fizetését havi 200 forintokban állapították meg, ezenkívül pesti jutalomjátékának elmaradása címén 300 forint kárpótlást kapott. A primadonna fizetése pedig 150 forint volt. A társulat ilyenképpen már együtt volt, csak színházról kellett gondoskodni. Mivel a város teátrumát a német társulat birtokolta, a kaszinó magánházat bérelt és azt megfelelően átalakította. A ruhatárat Farkas Józseftől bérelték, de vásároltak új jelmezeket is és a kaszinó-tagok maguk is értékes ruhákkal ajándékozták meg a társulatot. Mikor már minden akadály elhárult az évad megnyitása elől, a társulat 1839 októberében megkezdte működését. Az ősztől tavaszig tartó évadban többek között a Peleskei nótárius, és visszatérsz Kotovkiba, akkor biztos, hogy bejön a vonat. Nem elégedtem meg a főnök salamoni böl- cseségével, magam néztem menetrend után. Az elszakadt és megsárgult menetrendből kiböngésztem, hogy a vonat hajnali 5 órakor indult. Most félnyolc, tehát arról a vonatról már lemaradtunk. Minél jobban telt az idő, annál jobban nyugtalanított a helyzetünk. Az állomásfőnök felesége végre felforralta az orosz állomások számára nélkülözhetetlen teavizet, amivel én is megtöltöttem a kulacsomat. Amikor az erdő felé vettem utamat, az asszony kíváncsian nézett utánam. Grisa jóelőre megbeszélte Mark zsidóval, hogy számomra a személyi, iratokat egyik fölkelő segítőtárshoz adja le, egy másiktól pedig a revolvereket kapjuk meg. Ezután tehát hamis névvel szerepelek, csak a keresztnevem marad meg továbbra is Petjának. Grisa is nevet változtatott. Szorult helyzetünk ellenére szívből mulattunk az állomásfőnök felvilágosításán. A bolsevista rendszerben valóban lutri a vasúti utazás. Az ember csak akkor tud elutazni, ha különös szerencséje van. A küzdelem többnyire már a jegyváltásnál kezdődik. Mihajlovszkaja jelentéktelen kis vasútállomás és ezért remélhetjük, hogy sikerül jegyet kapnunk. De a nagyobb állomásokon sokszor óraszámra, sőt néha napokon át kell várni és sorbanállni, amíg jegyhez jut az ember. Ezt a nehézséget sokan kihasználják és a főnökkel összejátszva, többszörös áron adják el a jegyeket. De a jegy megszerzése még mindig nem jelenti, hogy az ember utazhat is vele. A keleti részeken és Szibériában — amint Grisa mesélte — annyi vagonra és motorra van szükség a fogolyszállítmányok részére, hogy néha 5 Ludas Matyi, Molnár és gyermeke, Velencei kalmár, Richard király, Borgia Lukrécia, Báthory Mária, Falusi lakodalom, Politikus csizmadia, Tudor Mária került színre, az operák közül pedig az Othello, Szevillai borbély, Romeo, Beatrice, Norma, Zampa, Capuleti és Monaldeszki... Ilka színésznő jámbor magaviseletéről megfeledkezvén... Persze a színésznépség már száz évvel ezelőtt is sok zűrzavart okozott. Egymásközt tusáztak a művésznők és művészek, sőt akadtak köztük olyanok is, akiknek erkölcse sem volt feddhetetlen. A kaszinó fegyelmi bírósága azonban példás ítéletet hozott. Egyik ítélet például így hangzott: »Jelentvén azt, hogy minekutána ... Ilka színésznő az érvényességen túl lépvén maga jámbor viseletéről megfeledkezett volna, mely végett a többi tisztes színésznők vele fellépni nem akarának, annak okáért tisztelt színésznő az igazgatóságtól elbocsájtatván, Lendvay úrnak meg- hagyatik, miszerint Ilka színésznőt elbocsájtá- sáról értesítvén, folyó november végéig sorsáról gondoskodjon, mely ideig csak fizetését veendi...« A pécsi társulatnak hamarosan a pesti színházi1 körökben is igen jó híre lett és a legnevesebb színészek is szívesen utaztak Pécsre vendégszereplésre. így Lendvayné öt estén vendégszerepeit Pécsett és a közönség lelkes fogadtatását és a kaszinó urainak gavallériáját azzal viszonozta, hogy a fellépti díjat nem fogadta el, az 1840 március 2-án tartott jutalomjátékának jövedelmét pedig a pécsi városi kórház céljaira ajánlotta fel. A színtársulat igen rövid idő alatt bebizonyította életrevalóságát és azt, hogy valóban- szívvel-lélekkel terjeszti a magyar irodalmat és a műveltséget. Baranya vármegye már 1839 november 5-én tartott ülésén így emlékezett meg a társulat működéséről: »A közjónak előmozdítása és honi nyelvünk kiművelődése tekintetéből jelen színi társulatnak pártolását elfogadta.« Á vármegye vezetősége a járásokban gyűjtést is rendezett a társulat javára és az adományokat a színház igazgatóságának rendelkezésére bocsájtotta. A pécsi színház jóhírére mi sem jellemzőbb, napokon át szünetel az Utasforgalom. Az utasok ilyenkor türelemmel várnak a pályaudvaron, amíg végre hajlandó fölvenni őket valamelyik vonat. Valóságos népvándorlás folyt akkor szerte Oroszországban. A földjükből kisemmizett parasztok asszonynyal és gyermekkel együtt fölkerekedtek, hogy más vidéken biztosítsanak maguknak megélhetést. A kormány teljesen tehetetlen volt a vándorlási áradattal szemben, mert megfékezhette volna ugyan, de akkor a birtok elközösí- tését kellett volna feladnia. Amerre csak nézett az ember, mindenütt látta, hogy a vagyonközösítés mennyife tönkretette és szétszórta a falvak népét. — Menj és kérdezd meg, hogy nem érkezik-e ma még egy vonat — bíztatott Grisa, Késő délután lett. Az eső finoman szitált és el ..kellett döntenünk a kérdést, hogy mit csinálunk, ha már a fák lombjai sem nyújtanak menedéket az eső elől. — Szerencséd van, fiacskám, —- mondta a főnök. — Danilov állomás épp most jelezte (a vonat érkezését, gyere hamar a pénztárhoz, adom a jegyet. —- Két jegyet kérek! — mondtam a pénztárnál. — Kettőt? — kérdezte a főnök. — Minek neked két jegy? Kínos csend keletkezett. Erre a kérdésre nem készültem föl. — Egyik falubeli ismerősöm kért meg — vágtam ki végre magamat. — Hol van ez az ismerősöd? — kérdezte, a főnök. Ebben a pillanatban csak a cseka-megbi- zottat láttam benne. (Folytatjuk.)
