Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)

1944-09-07 / 203. szám

4 1944 szeptember 7. PRO PATRIA Józsa Ferenc honvéd sza­kaszvezető, vindornyaszől- lősi földmíves a szovjet ellen folytatott keresztes harcokban életét áldozta ’ a hazáért. — Farkas Ká­roly honvéd, hosztóti föld­míves a szovjet ellen ví­vott harcokban, hazánk vé­delmében hősi halált halt. Emlékük örökké él! — Iskolanyítások Sümegen. A sümegi állami népiskola szeptember 4-én tartotta Szabó Sán­dor esperesplébános által mondott szentmisé­vel történt bevezetéssel az ünnepélyes meg­nyitást. Szeptember 5-ével az 1—IV. osztályo­sok oktatása megkezdődött délelőtti és dél­utáni előadásokkal az Árpád-utca (alsó) úgy­nevezett Zsófia és a Rothermere-utcai (felső) Vince-ovodában az igénybevett iskolaépület helyett. Az V—VIII. osztályosok oktatása ok­tóber 2-án kezdődik. Az állami gimnáziumban szeptember 8-án van a Veni Sancte és 9-én a tanítás, a polgári leányiskolában szintén 9-én jkezdődik a tanítás. — Az Ifjú Repülő, a magyar fiúk repülő­lapja, legújabb számát a modellversenyeknek szenteli és közli az országos, valamint a kör­zeti versenyek részletes eredményét. — A Magyar Szárnyak legújabb számában érdekes fölvételeket ad a repülőhadnagyok felavatásáról, a magyar vadászrepülők hősi harcairól pedig Stieling György cikke számol be. Riportot ad a lap a főiskolások honvédelmi munkájáról, László István képes riportban szá­mol be Méray-Horváth Róbert vitorlázógépen való új, nagyszerű magassági csúcsteljesítmé­nyéről. — Gondoljunk a zalaegerszegi hadikórház­ban ápolt homvédeinkmek testi és szellemi felkarolására! Küldjünk nekik édességet, sava­nyúságot, bort, gyümölcsöt s egyebet. A lába­dozóknak botra van szükségük. Küldjünk nekik! Küldjünk nekik jó könyveket, képes­lapokat, napilapokat. De ne öreg újságokat, hanem mindjárt, ahogy kiolvastuk őket. Ami figyelmességet gyakorolunk, a hazának tesz- szük. Gondoljunk a hadikórházakban ápolt hős fiaink áldozataira! i — Piaci árak Sümegen. A sümegi piacon az árak legutóbb a következőképpen alakultak: fejeskáposzta 40, kel 30—40, paradicsom 80— 100 fillér kilónként, tök darabja 80—100, paraj tányéronként 60—100, sóska 50, puhabab li­terje 130, nyúlgomba tányéronként 100, őszi­barack kilója 300, körte 60—150, alma 80— 120, hosszúszilva 80—100 fillér. Szőnyegszövő nőket keresünk állandó jellegű foglalkoztatásra. Szövőszéket kinek-kinek rendelkezésére bocsátunk az otthon elvégezhető munkához. Jelentkezés Zalaegerszegen, Vörösmarty-u. 18. Sakk-torna A zalaegerszegi városbajnokság és Kálmán Oszkár sakkszimultánja a Levente-Egyesületben A városbajnokságban már csak egy mérkő­zés van hátra s így az első öt versenyző sor­rendje tisztázódott: az első két helyen Kálmán Oszkár és dr. Sipos Béla végeztek, egyenlő pontszámmal, de Kálmán ismét veretlenül, két eldöntetlennel — Maczek és Bita Lajos ellen, — míg dr. Sípos egy vereséggel (Kálmánnal szemben); harmadik dr. Pintér Lajos, aki Kálmántól és dr. Sípostól szenvedett veresé­get; negyedik Maczek József, ötödik Bita Lajos. A városbajnoki címért Kálmán Oszkár és dr. Sípos Béla között 4 mérkőzésre menő pá­rosverseny kezdődött, amelynek eddigi ered­ménye: 2:0 Kálmán javára, A bajnoki cím vá*- rományosa tehát Kálmán. A II. osztályú versenyen az az érdekesség, hogy Dankovits József, Gergely és Kinyő között esetleg hármas holtverseny alakul ki. A másik érdekesség, hogy a keddi fordulón a vezető Gergely váratlanul vereséget szenve­dett a verseny női résztvevőjétől: Chornitzer Edémétől. Kálmán Oszkár délnyugatdunántúli sakkbaj­nok s a városbajnokság várományosa szeptem­ber 8-án, pénteken délután 5 órai kezdettel a Levente Egyesületben, a zalaegerszegi Baross Gábor Sakkor rendezésében, egy táblanélkúli »vakjátszmával« kapcsolatos szimultánt tart a sakkozás népszerűsítése céljából. A szimultán igen érdekesnek Ígérkezik és kívánatos, hogy sokan nevezzenek azok sorából is, akik még nem tagjai a Sakkörnek, mert csak sok ellenfél jelenthet nehéz feladatot az egyszerre több résztvevővel küzdő bajnokunknak. Ezért a díj­talan nevezéseket közvetlenül a szimultán előtt is elfogadja a rendező egyesület. —n—t Ne halassza holnapra, ami újdonságot már ma olvashat a flACúM'í'.IKT -ben. Apró zalai hírek A földmívelésügyi miniszter Vass Gyula nyi- rádi lakost a nyirádi körjegyzőségben a gaz­dasági elöljárói teendők elvégzésével , meg­bízta. — Járási tisztiértekezlet volt a sümegi főszolgabírói hivatalban dr. Nagy Béla fő­szolgabíró elnöklésével a járásbeli jegyzők be­vonásával. LELKIISMERETVIZSGALAT ESTE: Holnap okvetlenül be kell fizetnem a Zalai Magyar Élet-nél fennálló »elő­fizetési« hátralékomat. Nem kívánok külön költséget csinálni a lapnak, hogy felszólító levelet küldjenek. De azt se szeretném, ha a lap küldését meg­szüntetnék. SZÍNHÁZ MŰSOR. Csütörtökön, szeptember 7-én színre Tcerül bérlet mellett Szilágyi—Huszka operettje; Mária főhadnagy. Ugyanezt a darabot játsz- szák el péntekem délután fél 4-kor és este; fél 7-kor is bérletszúnet mellett. Főszereplők: Károlyi Judit, Szávay Lajos (bonviván), Moj- zes Mária, Károlyi János. Szombaton, szeptember 9-én bérlet mellett megy Szilágyi — Orbók —Buday—Eisemann— Fényes: Egy boldog pesti nyár című operettje. Ugyancsak ezt a darabot adják vasárnap dél­után fél 4 és este fél 7 órakor bérletszúnet mellett. Hétfőm, szeptember 11-én Csadó Pál víg­játéka: a Zsuzsó kerül színre bérlet mellett Kedden, szeptember 12-én bérlet mellett: Az asszony verve jó című régesrégi, zamatos darab. Az esti előadások kezdete fél 7. Hely árak 1.50—5 pengőig. ZZALjPJL nA(rmRFI.F.T * PR ÓHIRDETÉSEK APRÖHIRDETESEK ARAT előre kell fi- zetni. Telefonon tehát nem vehetők föl apró- hirdetések. FELVESZEK molnártanulónak lakással, élel­mezéssel jól fejlett, egészséges, ügyes, szor­galmas fiút. Középiskolát végzett előnyben. Csécsi malom. DARÁLTATÁSOKAT kérem 454-es tele­fonon bejelenteni. Csácsi malom. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hú- desse, Fillérekért gyors eredmény. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Minden alkalomra sskönyvf Mindenféle könyvet. Írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket, lemezlátszó gépeket stb. előnyős árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda v papír, írószar és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-u. 8. Telefon 131.

Next

/
Oldalképek
Tartalom