Zalai Magyar Élet, 1944. április-június (5. évfolyam, 74-143. szám)
1944-05-16 / 110. szám
MfléSSKtiET 1944 május 16. hírek r AZ ELSÖTÉTÍTÉS MA ESTE FÉLTIZ ÓRÁTÓL HAJNALI NÉGY ÓRÁIG TART. 4P» »Élniakarásunkból folyik, hogy ma harcban állunk. Ha a harcbanállás gondolatát feladnék, az élniakarás gondolata is vele íegyütt menne veszendőbe. A cél a nemzeti hivatás további betöltésének biztosítása s ebből önként következik alapvető magatartásunk: az azonos érdekű nemzetekkel barátságban vállalnunk kellett a harcot és azt a vele járó áldozatok és kockázatok kemény és férfias vállalásával végig kell „ _ küzdenünk.« Vitéz Imrédy Bélái, 4' ' —0“ — Csáktornyán temették el a keleti arcvonal egyik hősi halottját. Grábár Viktor Csáktornyái lakos megsebesült a keleti arcvonalion,. A máramarosszigeti kórházban meghalt. Holttestét- édesanyja hazahozatta és Csáktornyán katonai pompával temették élj. A temetésen nagyszámú közönség, a Csáktornyái ZTE és a fodrászsegédek testületileg vettek részt. A honvédség részéről Kapossy Béla alezredes, a CsZTE részéről pedig dr„ Antal Pál járás- bírósági elnök búcsúztatta el a hősi halottat, — Eltemették a csöruyeföldei hősi halottakat. Csörnyefötde határában az ellenség bombát dobott le. A bomba nem robbant föl, úgy hogy egy tűzszerész járőr hatástalanította., A hatástalanítás közben hősi halált haltak Peischl Richárd, Delli György és Tóth Ferenc honvédek, Temetésükön az egész falu lakossága megjelent, A római katolikus lelkész búcsúztatta a halottakat, majd a nagykanizsai református lelkész méltatta a honvédek áldozatát. A tűzszerész járőr parancsnoka beszédében megemlékezett arról, hogy a hősi halált halt honvédek esküjükhöz híven, kötelességteljesítés közben áldozták életüket a hazáért. A búcsúszavak elhangzása után örök nyugalomra helyezték a három hősi halottat. A rengeteg koszorú és virág teljesen befödte sírjukat, — Áthelyezés. Nagy Zoltánt, a nagykanizsai Mezőgazdasági Közraktárak főtisztviselőjét Szombathelyre helyezték át az ottani Mező- gazdasági közraktárak főnökévé,. Bombakárosultak segélyezése. A Biztosító intézetek Országos Szövetsége által tagintézetei között megindított gyűjtés további eredményekép a következő adományok érkeztek be: Gazdák Biztosító Szövetkezete 8.100 pengő, Első Magyar Általános Biztosító Társaság 7,400 pengő, Elemi Általános Biztosító Rt. 1,000 pengő, Középeurópai és Minerva általános biztosító rt„ 600 pengő, Kisbirtokosok Biztosító Intézete 200 pengő. Ezzel az előbb már kimutatott gyűjtés 39.652 pengőre emelkedett. — Pályázat postanövendéknek való felvételre. A m. kir. posta vezérigazgatóság 200 postanövendéket vesz föl. Négy középiskolát végzett, de 17 évnél nem idősebb férfiifjúság pályázhat. Bővebb felvilágosítást ad a zalaegerszegi postahivatal. — A rendőrség felhívásai. A zalaegerszegi rendőrség felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a zsidó kereskedők és iparosok holnapi tói kezdve vasárnap reggel 7 órától 9 óráig üzletüket nyitva tartják abból a célból, hogy a megvásárolt, de el nem vitt, valamint megrendelt árúkat onnan a keresztény vevők elvii- hessék. — Zalai színművész kapta a Farkas—Rat kocáját. A Nemzeti Színház művészei titkos szavazás alapján az idén Ujlaky Lászlónak, a zalai származású, kiváló tehetségű fiatal művésznek ítélték a Farkas—Ratkó-díjat. Az 500 pengőt és a hozzátartozó ezüstgyűrűt tudvalévőén egyik évben férfi, másik évben női tag kapja. Hogy a tulajdon kartársai mennyire értékelik Ujlaky tehetségét, annak bizonyítéka, hogy a leadott 66 szavazat közül 51-et kapott., — Május 19-én gyűjtik össze a papírt, gumit és rongyot a leventék. Mindenki készítse elő, ^ 1—2 — önmagát nyilvánította élhette egy nagy- kanizsai magántisztviselő. Lengyel János nagy- kanizsai magántisztviselő közokirathamisítás miatt került a vádlottak padjára., A vádirat szerint felső kereskedelmi iskolai érettségi bizonyítványt hamisított • a maga nevében, hogy bizonyíthassa karpaszomány viselésére való jogosultságát. A nagykanizsai törvényi- szék előtt azzal védekezett, hogy a budapesti Röser-intézetben érettségizett, de eredeti bi- zonyítványja az állásra való pályázatok során eltűnt. Azt állította, hogy a közjegyzői má-\ solat mindenben megegyezik az eredetivel., A törvényszék megállapította, hogy Lengyel János neve nem szerepel a Röser-intézetben érettségizettek között. Héthónapi börtönre ítélték, amit a pécsi tábla helybenhagyott és most a kir. Kúria jogerőre emelt. — ADAKOZZUNK A LÉGITÁMADÁSOK ÁLDOZATAINAK MEGSEGÍTÉSÉRE! — Üzenet a harctérről. Keszler Lajos honvéd őrvezető (tábori postaszám F 358) tudatja hozzátartozóival, ismerőseivel és a Zalavár- megyei Állattenyésztő Egyesület tisztikarával, hogy jól érzi magát, ne aggódjanak miatta. Megköszöni mindenkinek a szeretettel teljes üdvözléseket. — Főző- és gyorsíró-tanfolyam Alsólendván. Alsótendván egyszerre két tanfolyam nyílt meg a polgári iskolában. A főzőtanfolyamra 22 nő iratkozott be. Vezetője Kiss Szilvia gazdasági szaktanár és Jeszenszky Adél kisegítő munkaerő,, A gyiorsíró-tanfolyamot 50 növendék látogatja és Miajos Ákos nagykanizsai szakiskolai igazgató vezeti. — Májujs végéig lehet beváltani az áprilisi vasjegy eket. Az Ipari Anyaghivatal az 1944 április jelzésű vasjegyeknek beváltási határidejét május 31-éig meglhosszabbította. E határidőn túl sem a kis-, sem a nagykereskedők nem váltják be az áprilisi vasjegyeket. — Gyenge forgalmú volt a zalaegerszegi állatvásár. A legutóbbi országos állatvásárt gyenge felhajtás és igen kicsi kereslet jellemezte, Felhajtottak 514 szarvasmarhát (előző hónapban 573) és 210 lovat (előző hónapban 284), Gazdát cserélt 357 szarvasmarha (előző hónapban 255), és 35 ló (előző hónapban 34), — Nagyszabású regény közlését kezdi mejgj holnfap a Zalai Magyar Élet. A Zalai Magyar Élet, amely a háborús nehézségek mellett is szemmelláthatólag állandóan halad az értékben való fejlődés útján, az olvasói iránt érzett szeretetének újabb állomásához jutott el. Holnaptól kezdve megindítjuk a folytatólagos közlését Nikolajiew Péter orosz író »Párasztok a sarló és kalapács árnyékában« című regényének. Az érdeklődést állandó drámai feszültségben tartó regényt Gaál Olga fordította magyarra. A regény annál értékesebb, mert írójának személyes benyomásait tükrözi visz- s?a s bár képzeletünket élénken foglalkoztatja a meseszövés, az előadás mindvégig tárgyilagos marad. Meg vagyaink arról győződve, hogy kedves olvasóinknak örömet és élvezetet szerzünk lapunk tartalmának ezzel az újabb gyarapodásával. Még csak arra kérjük olvat- sóinkat, hogy állandóan biztosítsák maguknak a lapszámokat előfizetés, vagy egyéb újon való rendelés útján, mert az egyes példányok Utólagos pótlása nehezen lesz biztosítható,) — Járási mezőgazdasági bizottsági értekezlet Alsólendván. Vasárnap Alsólendván járási mezőgazdasági bizottsági értekezlet volt, amelyen az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara is képviseltette magát. Tárgyalták a vízlecsa- polási ügyet, a gálickérdést és a feketepiacnak eredményes felszámolása érdekében kérték a mezőgazdasági és az ipari cikkek árának összhangba hozatalát. Mozi - Film AZ EDISON MOZGÓ MŰSORA. Előadások kezdete: vasár- és ünnepnap 2, háromnegyed 4, fél 6 és fél 8 órakor, hétköznap fél 6 és fél 8 órakor. Kedden: Az élet megy tovább. Szerda, csütörtök, péntek: Mesél az élet. Szombat, vasárnap, hétfő: Késő (magyar film). Kedd, szerda: Szerelmi láz (magyar film). Csütörtök, péntek: Talpraesett leány. * A SÜMEGI APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) Május 17-én, szerdán negyed 8-kor: Szakadék felé (csak felnőtteknek). Május 18-án, csütörtökön fél 3, 5, negyed 8 órakor: Behajtani tilos (magyar film). Május 19-én, pénteken negyed 8 órakor: 20- án, szombaton este negyed 8 órakor és 21- én, vasárnap délután fél 3, 5 és este negyed 8 órakor: Rákóczi nótája (magyar film). Május 24-én, szerdán este negyed 8-kor; Egy szív regénye. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Minden alkalomra skönyv! Mindenféle könyvet. Írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket. lemezjátszó gépeket stb. előnyös árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda könyv, papír, írószer és Zalaegerszeg, Kossuth Lasos~u. 8. Telefon 131.