Zalai Magyar Élet, 1944. január-március (5. évfolyam, 1-72. szám)
1944-01-22 / 17. szám
1044 január 22. Miniszteri rendelkezés a bevonult, vagy hősi halált halt gazdasági cselédek lakásáról Több (oldalról kérdést intéztek a Iföldmívelés- ügyi miniszterhez az iránt, hogy a bevonult, elesett, vagy eltűnt gazdasági cseléd családtagjai számára a munkaadó meddig köteles lakást szolgáltatni és hogy általában a bevonult éves gazdasági cselédek lakására vonatkozó jogszabályokat miként kell alkalmazni. A miniszter ez ügyben most magyarázó rendeletet adott ki. Hivatkozik arra a korábbi törvényes rendelkezésre, amely szerint ha ia cseléd meghal, a szerződés Inyomban megszűnik, de la gazda köteles az elhalt cseléd családját az elhalálozás napjától számított egy hónapig a lakásban meghagyni és a családnak minden levonás nélkül annyit kiadni, amennyi !a cselédnek egy hónapra jár bér és egyéb járandóság címén. Ez a törvényes intézkedés más rendelkezés hiányában a hősi halált halt gazdasági cselédre is vonatkozik. Az eltűntekre vonatkozóan sem a gazdasági cselédtörvény, sem más jogszabály kifejezett rendelkezést nem tartalmaz. Nem kétséges, azonban, hogy az eltűnt az eltűnés hatósági megállapításától kezdődően bevonultnak már nem tekinthető. Ebből az következik, hogy a bevonult és eltűnt gazdasági cseléd szolgálati viszonya az eltűnés folytán önmagától épp úgy megszűnik, mint a hősi halált halt gazdasági cseléd szolgálati viszonya. A munkaadó az eltűnt családjának is köteles az eltűnés időpontjától számítva egy havi teljes járandóságot kiadni. Amennyiben az eltűnt gazdasági cseléd később visszatérne és katonai szolgálatból való elbocsátását követő két héten belül szolgálatra jelentkeznék, a munkaadó köteles őt a szolgá- látba visszavenni. Ami a jelenleg is katonai szolgálatot teljesítő gazdasági cselédeket illeti, a legtöbb gazdaságot nagy és nehezen áthidalható nehézségek elé állította az a körülmény, hogy cselédje bevonult és az otthonmaradt családtagok a szolgálati lakásokat elfoglalva tartják. Emiatt az újonnan fölvett gazdasági cselédek és családjaik elhelyezése sokszor lehetetlen. A miniszter szerint, ha a gazdálkodás érdekét ez nem veszélyezteti, természetesen a legkézenfekvőbb megoldás az otthonmaradt családot az eddig élvezett szolgálati lakásban meghagyni. Ha azonban az új cseléd elhelyezése másként nem biztosítható, nincs akadálya annak, hogy a munkaadó a lakásszolgáltatásra vonatkozó kötelezettségének az új alkalmazottal szemben úgy tegyen eleget, hogy a bevonult családja részére akár a birtokon, akár azon kívül valamelyik közeli községben biztosít megfelelő lakást. Ilyen esetben a lakásváltozással fölmerülő költségek, valamint a teljes lakbér a munkaadót terheli és ő köteles gondoskodni tüzelőanyagellátásról is. KÖNYVEK Gedényi Mihály: Pesti ének. Egy nagy pesti bérház élete elevenedik meg Gedényi Mihály új regényében. Az író könnyből és mosolyból szőtte a regény gazdag áramlási! meséjét, amely hol drámai lüktetéssel, hol epikus szerteágazáss'al hömpölyög a könyv lapjain. A regény hármas erénye, hogy mindvégig szórakoztató, érdekes, emellett költői magasságokba ragadó írás és végül erényéül számítsuk, hogy a szerzőnek volt bátorsága a mai, háborús Budapestet megénekelni. Olyan ez a regény, mint egy érdekes, izgalmas francia film. Áz öreg Bodó János levél- hordó nyomán egymásután tárulnak fel a szobakonyhás lakások, az előszobák, az albérleti odúk, meg a légvédelmi óvóhely különös, furcsa, izgalmas titkai. A macskabolond vénember, a rosszhírű »tanácsos úr«, a bolondos művész, az elszáradt vénkisasszony, a fecsegő artista, a züllött kenyereslány, a gyermekbolond könyvkötő, a pnpos vadházastárs, a csapodár pincér és a többi szereplő mind, mind régi ismerősünk. A regény befejezése költői zenemű Budapest szépségéről. Az öreg postás emlékezésén keresztül elvonul előttünk a főváros utolsó évtizedeinek története. Valósággal pesti kavalkád a regény befejezése. (MVS) * Murgács Kálmán hetedik nótáskönyve. Zsebnaptár alakban, igen ízléses, hazafias; hangulatú kiállításban jelentette meg Murgáes Kálmán, a Zalában is kitűnően ismert jeles dalköltő nólagyüjteményének hetedik füzetét. Murgácsról tudjuk, hogy nemcsak melegséget, szórakozást, kedves órákat szerez azízig- vérig magyar nótáival, de hazafias munkát is teljesített velük: hitet, reményt öntött a megszállt területek magyarságába, erősíti a nemzeti öntudatot. Sohasem lehet elfelejteni azt a forró hangulatot, amelyet személyes szereplésével legutóbb Alsólendván teljesített, ahol az anyaországhoz visszatért lakosság a rajongásának minden jelével elhalmozta. Akkor mutatta be az Alsólendvai induló című, pattogó ütemű szerzeményét is, amelyet Skalies Sándor szövegére költött. Ebbe a 30 darabot magában foglaló új füzetben több olyan dal van, amelyeket itt Zalában hallottunk tőle és amelyek megkopogtatták a szívünket. Ilyen: Ahol nyúl van, bokor is van..., Eldugta a pincekulcsot az asszony..., Dal egy kis zászlósról..., Ha felöntött valaki a garatra... A nótáskönyv Cegléden készült Garab József könyvnyomdájában, ára 5 pengő. Megrendelhető a szerzőnél, Budapest, VIII., József- utca 7. aPRÓHiRDETÉSEH APRÓHIRDETÉSEK ÁRÁT előre kell fi. zetni. Telefonon tehát nem vehetők föl apró- hirdetések. GÉPÍRÁSBAN jártas alkalmazottat keres a vármegyei lótenyésztési szakosztály. (Kossuth Lajos-utca 55.). ÁLLANDÓ Utazásra pénztárosnőt keres az Országos Kamaraszínház. Jelentkezés a színház titkáránál. ELADÓ bőrfedeles, bőrüléses sárga natúr- kocsi jó állapotban. Bővebbet »Békebeli« jeligére a kiadóhivatal továbbít. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hír« desse. Fillérekért gyors eredmény, HÁZASSÁGOK az égben köttetnek, de az újságban hirdettetnek ki. MoxI - Film AZ EDISON-MOZGÖ MŰSORA. Szombat, vasárnap, hétfő, kedd: Álom. keringő (magyar film). Szerda, csütörtök: Csókolj meg. * A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) 23-án, vasárnap fél 3, 5, negyed 8 órakorr Gyurkovics fiúk (magyar film). Január 26-án, szerdán este negyed 8-kor:: A király bolondja. * AZ ALSÓLENDVAI BANFFY-MOZGO MŰSORA. Január 21-én és 23-án: Az éjtszaka lánya (magyar). Laptulajdonos: Zalai Magyar Elel lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131< Minden alkalomra—könyv! Mindenféle könyvet. írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket, lemezjátszó gépeket stb. Fekete légvédelmi papiros kapható! előnyős árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda könyv* papír« írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth Laios-u. 8. Telefon 131.