Zalai Magyar Élet, 1944. január-március (5. évfolyam, 1-72. szám)
1944-01-22 / 17. szám
1944 január 22. 7 HÍREK AZ ELSÖTÉTÍTÉS ma este nyolc ÓRÁTÓL REGGEL NÉGY ÓRÁIG TART. Pásztor ének Álmatag juhászok Halkan furulyáznak. Istent is dicsérnek, Ezüst csengőt ráznak. Sárgul a vadkörte, Hullik a levele. Olyan szép a nóta, Majd meghalunk bele. Náluk az új világ Dudaszóval épül. Lobogó tűz mellett Az arcuk megszépül. Tanulj tőlük, világ, Mély egyszerűséget. Lelki tisztaságot, Örök békességet. Varga Lajos (Balatonfiired). — o — — A zalaegerszegi ferences plébánia hírei. A plébánfahivatal ezúton értesíti a nemrég felavatott Jézus Szíve Szövetség férfitagjiit, hogy január 23-án délután 1/24—5-ig havi gyűlésükre kézikönyvvel együtt a ferences harmadrend helyiségében jelenjenek meg. A csoportvezetők a csoportok esetleges hiányairól (jelvény, kézikönyv, újság) tegyenek jelentést. A jelvény hordása az ülés folyamán kívánatos. — Zalaegerszeg polgármestere — tartalékos százados. Dr. vitéz Tamásy István, Zalaegerszeg város polgármesterét tartalékos századossá léptették elő. — Házasság. Kövesdy Kata és Brenner Jenő m. kir. tüzéralezredes január 25-én, kedden délután fél 6 órakor tartják esküvőjüket Zalaegerszegen a Mária Magdolna plébániatemplomban. — Holnap díszközgyűlést tart a zalaegerszegi Move. A Magyar Országos Véderő Egyesület (Move) fennállásának 25 éves fordulója alkalmából a Move Zalaegerszegi Sport Egylet holnap, január 23-án délelőtt 11 órakor a vármegyeház nagytermében díszközgyűlést tart. Legyen ott minden hazafiasán érző magyar polgár a családjával együtt. — Névmagyarosítások. Jug Edit Mária (Sümeg) járásbírósági díjnok Jászteleki-re, Hóbics Sándor gutorföldei földmíves Cser-re, Perger Antal tapolcai "honvéd Pergő-re, Túrák Ferenc cserföldi állami útőr Turai-ra, Szélig Lajos m. kir. állampénztári tiszt, nagykanizsai lakos Simay-ra változtatta meg a családi nevét belügyminiszteri engedéllyel. — Uj nemzetvédelmi keresztes. A Kormányzó Ur Major Jenő ukki körjegyzőt a Nemzetvédelmi Kereszttel tüntette ki. — Jóváhagyott alapszabályok. A földmíve- lésügyi miniszter a petesháza-benicei birtokosság legeltetési társulatának alapszabályait jóváhagyta. — Előadások a szőlősgazdák részére. A földművelésügyi miniszter elrendelte, hogy a szőlészeti és borászati szakismeretek minél! szélesebb körben való terjesztése érdekében az állami szőlőtelepek és az állami közpincék, valamint a Magyar Szőlősgazdák Országos Borértékesítő Szövetkezetének kezelése alatt álló állami borpincék a fontosabb szőlő-, illetve borgazdasági munkálatok gyakorlati bemutatása céljából az év egyes megfelelő időszakaiban, de legalább négy alkalommal 3—3 napos szemléltető előadásokat tartsanak. MAd8ä£bjET — Újabb »anyák iskolája« kedden. A zalaegerszegi védőintézet helyiségében (Tüttőssy- utca '32.) kedden délután 4 órai kezdettel ismét 'előiadást tart az anyák részére dr. Németh János »A beteg csecsemő és ismertető jelei« címmel. — A zalaegerszegi zeneiskola februárban kezdődő második félévére zongora-, hegedű-, ének-tanszakra és a játékos osztályba beiratkozó tjj növendékeknek behatási díjon felül csak a második félévi tandíjat kell havi részletekben megfizetni. 1—2 — A Zalaegerszeg és vidéke ipartestületébe tartozó fodrász-szakosztály közli a közönséggel, hogy az áramkorlátozások miatt üzletüket szombaton este 7 órakor, a.többi napokon délután 5 órakor zárják. — Elütötte a gépkocsi. Fleisz Lajos sümegi szabómesternek hároméves fia kifutott az utcára, amikor felhangzott a kisbíró dobolása, A gyermek az utca közepén bámészkodott, nem vette észre, hogy gépkocsi közeledik!, így történt, hogy Anda Ernő szepetki fuvarozónak tehergépkocsija elütötte. A szerencsétlenül járt gyermeket, akinek apja az orosz harctéren eltűnt, koponyatöréssel’ szállították a mentők kórházba. — Nagykanizsa is pályázik a háziasszojny- képső iskolára. A nagykanizsaiak olvasták a Zalai Magyar Életben, hogy a földmívelésügyi miniszter háziasszonyképző iskolát szárit Zalaegerszegnek, ahol már több mint két évtizedes az óhajtás az ilyen intézménynek létesítése. Most tehát az ottani képviselőtestület mozgalmat indított, hogy a háziasszonyok és ’nyák részére ilyen iskola létesüljön. Ez a körülmény arra utal, hogy Zalaegerszegnek erősen kell tartani a gyeplőt az iskola érdekében, nehogy Nagykanizsa megelőzze, bár természetesen kívánjuk, hogy ott is létesülhessen ilyen intéz-, mény. — Tangóharmonika ellenében hízott sertéséket akartak Muraközből kicsempészni. A muraközi határon Hétvezér község mellett 4<ét pompásan meghízlalt, négyfelé elhasított és megtisztított sertést akartak a határon átcsempészni. Az éber határvadászok észrevették a csempészeket, mire azok eldobálták a húst és menekültek. A határvadászok körülbelül 250 kiló elsőrangú szalonnát és húst szedtek össze, két nap múlva pedig ugyancsak egy hasított sertést találtak a határ mentén. Megállapították, hogy a csempészek a sertéshús ps szalonna ellenében tangóharmonikát és gépkocsigumit akartak szerezni a határon túlról). — Hirdetmény. Azok a gazdakönyvvel rendelkező gazdák, akiknek családjában 1943 évben hadbavonult volt, kérhetik a beszolgálta- tási kötelezettségük mérséklését. Akik a csökkentésre igényt tartanak, azok a gazdakönyvükkel és katonai okmányukkal 1944 február 29-éig jelentkezzenek a városházán a II. emelet 19. számú helyiségben. — Forróvízzel telt fazékba ült. Lenner Dénes bazsi földmívesnek 3 éves fia a konyhában játék közben szülei jelenlétében forró vízzel1 telt fazékba ült. Súlyos égési sebekkel a mentők a sümegi kórházba szállították, azonban belehalt sérülésébe. Köz- és magánérdek,, hogy a jő újság pontosan eljuiton az előlizetők kazáné. Akinek a postai vagy házhoz való hiányos kézbesí tése miatt bármi panasza vari, azonnal jelentse be (helybeliek szóban, vidékiek írásban) kiadóhivatalunknak. Csak bejelentés után Sebet orvosolni a panaszokat. HETI ÉRDEKESSÉGEK »Ma meglepetés készül a zalaegerszegi színházban« — ezt a rejtélyes mondatot írtuk bele tegnap az újságunkba. A nagy kíváncsiságot keltett jóslat be is teljesedett. A színház; első meglepetése az volt, hogy aki az első helyre váltott magának jegyet, az az állóhelyre került. A második rneglepetés az volt, hogy a meghirdetett Bolond Ásvayné előadása helyett a Kamétiás hölgy került színre. A harmadik meglepetés az volt, hogy a közönségnek járatlanabb része mindvégig azt hitte, hogy valóban a Bolond Ásvayné előadását látta. Mert a műsorváltozást nem jelentették be a színpadon és utóvégre mindenki nem tudhatja, vájjon a viharos múltú kamétiás hölgyet azelőtt nem Ásvaynénak hívták-e, aki végül is belebolondult egy tapasztalatlan ifjú roppant szerelmébe. P.?. Törött, elhasznált gramofonlemezt vásárol KAKAS ÁGOSTON könyv papír, Írószer, zenemű és hangszerkereskedése Zalaegerszeg Kossuth Lajos-utca 3. Telefon 131. HIRDETMÉNY A m. kir. minisztérium 30—1944 M. E. sz. rendeletének 6. szakasza alapján értesítem az érdekelt • munkavállalókat, hogy azok, akik az 1943 évben egészen, vagy túlnyomórészben gazdasági munkából tartották fenn magukat és gazdasági munkára el voltak szerződve, kötelesek 1944 február 15-éig legalább olyan időtartamú mezőgazdasági munkára leszerződni, mint az előző évben. Aki február 15-éig le nem szerződik, köteles hivatalomban (városháza í. emelet 9. ajtó) 1944 február 20-áig jelentkezni. Annak a mezőgazdasági munkásnak munkahelyét, aki addig munkára önként le nem szerződik, hivatalosan jelölik ki. Az ilyen munkás tehát teljesen elesik attól, hogy maga válassza meg, hol kíván a jövő munkaidényben dolgozni, mert a munkára való hatósági és katonai kirendelésnek a kormány. a jövőben még fokozottabb mértékben kíván érvényt szerezni. Polgármester. HIRDETMÉNY. Több esetben előfordult, hogy az utcán élelmiszerjegyet találtak, azt hozzám, vagy a rendőrkapitánysághoz beszolgáltatták és nem lehet megállapítani’, hogy ki a tulajdonosa, mert sem a név, sem a kartorilap száma ninr csen rávezetve. A közellátásügyi miniszter úr rendeleté értelmében az elveszett, vagy ellopott jegyek helyett pótjegyet kiszolgáltatni nem szabad. Az elveszett jegyekkel való' üzérkedés és minden további visszaélés elkerülése céljából felhívom a város Iakásságát, hogy az átvett élelmiszerjegyékre tintával a tulajdonos nevét és kartonlap számát a saját érdekében is vezesse rá. Figyelmeztetem továbbá az ösz- szes kereskedőket és húsiparosokat, hogy csak olyan élelmiszerjegyre adjanak ki árút, amelyikre a tulajdonos neve és kartonlapszáma rá van vezetve. Ha tudomásomra jut, hogy valamelyik kereskedő, vagy húsiparos a jövőben olyan élelmiszerjegyre szolgáltat ki árút, amer lyikre a tulajdonos neve nincs rávezetve, azt minden kötött árucikk eladásából kizárom. Polgármester.