Zalai Magyar Élet, 1943. október-november (4. évfolyam, 222-255. szám)

1943-10-05 / 225. szám

? ARA 14 FILLÉR ' 1943 OKTÓBER 5. KEDD IV. évfolyam #• POLITIKAI NAPILAP # 225. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. A mai nap országos és világ vonatkozású Budapesten rövid szenvedés után elhunyt 69 éves korában Raoul Francé, a világhírű ma­gyar élettantudós. Egyik nagy munkája, a Bios egyedül Németországban több mint egy­millió példányban fogyott el. Hasonló nagy példányszámban terjedtek el könyvei Ameri­kában is. A csikágói Lincoln-egyetem tiszte­letbeli tanárává nevezte ki. Könyvei a világ valamennyi művelt nyelvén megjelentek. Ma­gyar fordításban is számos, eredetileg néme­tül megírt könyve jelent meg. A budapesti Uránia Tudományos Színház többször bemu­tatta annakidején a növények érzelmi életéről írt vetítettképes előadását. Francénak első természettudományi művei magyar nyelven jelentek meg. Kisebb természettudományi munkái százezernyi példányszámban kerültek az olvasók elé. Dolgozott napilapok tudomá­nyos rovatai számára is. a kötelékeket és több gépet lelőttek belőlükj. Erre az amerikai repülőraj visszafordult.( (MTI) Zürichből jelentik: Olaszország leszerelésé­nek kérdésében a szövetségesek között né- zeteltérések támadtak. (Búd. Tud.) A Suisse című lap jelentése szerint az olasz király a trónörökössel és Badoglioval együtt Nápolyba érkezett és a királyi palotában szállt meg. (NST) A csendes-óceáni szövetséges főhadiszállás hivatalos jelentést közölt, amely szerint a szövetséges csapatok elfoglalták Finshafent. (MTI) Angolszász bombavetőgépek vasárnap ismét támadást intéztek Páris ellen. Félszázan meg­sebesültek, nyolcán meghaltak. (MTI) * A legutóbbi légitámadás, amelyet az angolszászok Bologna ellen intéztek, 800 ha­lálos áldozatot követelt. (NST) Csunkingból jelentik: A japánok erős tüzér­ségi előkészítés után támadást indítottak a kínai vonalak ellen. A kínai arcvonalat hát-r rább helyezték a támadás következtében. A harcok hevessége fokozódott. (MTI) A hétfői román lapok újra közük Bukarest katonai parancsnokának rendeletét, amelynek értelmében tilos nyilvános helyen katonai kér­désekről, vagy hadmozdulatokról, kül-, vagy belpolitikai kérdésekről beszélni es ezekkel kapcsolatosan igaz, vagy valótlan híreket ter­jeszteni. (MTI) A torontálmegyei Alibunár község mellett a Becskerek felől jövő személyvonat az állo­más előtt belerohant egy ott veszteglő teher- vonatba. A személyvonat több kocsija kisík- lott és összetörött. A szerencsétlenségnek 10 halálos és 27 sebesült áldozata van. (MTI) Moziból való hazatérés után felakasztotta magát dr. Csík Béla sümegi szolgabíró Vasárnap megdöbbentő hatású hivatalos ér­tesítés érkezett a vármegyéhez a sümegi főr szolgabírói hivatalból. Eszerint dr. Csík Béla szolgabíró öngyilkosságot követett el és meg­halt. Hivatalos ügyeit rendben találták. A rövid jelentés mögött megrázó tragédia húzódik meg. Az alig 30 éves, rokonszenves modorú vármegyei tisztviselő, aki az utóbbi időkben Zalaegerszegen, Csáktornyán, majd Sümegen teljesített szolgálatot, csak pár hó­nappal ezelőtt nősült meg, feleségül vette a nagykanizsai postaigazgató tanítónő leányát, akit csak a közelmúlt hetekben helyeztek áí a felsőpálfai népiskolától a sümegi iskolához. Úgy látszott tehát, hogy a teljes boldogság­hoz, amelyet Csík Béla olyan sóvárogva kívánt éveken át, semmi sem hiányzik. Szombaton este a fiatal házaspár még a moziban volt,* ahonnan együtt tértek haza a lakásukra. Hogy közben mi történhetett, az rejtély. A szomorúi valóság az, hogy a szolgabíró a lakásának egyik szobájában a kilincsre felakasztotta ma­gát és mire megtalálták, halott volt. Min­den körülmény arra vall, hogy az egyébként nyugodtnak látszó emberben az idegek gyen­gesége miatt belső háborúk folytak és hir-f télén támadt idegrohamában követte el vég­zetes tettét. Dr. Csík Béla zalai származású, a 'borsfái nyugalmazott körjegyző családnak sarja volt. Halálos vasúti szerencsétlenség érte Balázs István volt zalai főszolgabírót Tegnap múlt 35 éve, hogy dr. Raffay Sán­dor evangélikus püspököt a budapesti Deák­téri evangélikus egyház lelkészévé választot­ták. A fővárosba a pozsonyi teológiai akadé- démia tanári székéből került. Három és féí! évtizedes munkája során a budapesti evan­gélikus egyházi élet kiépítésében fontos sze­repet töltött be. A keleti arcvonalon a szovjet átcsoportosítá­sokat hajt végre. Kiev mindkét oldalán he­ves harcok dúlnak. A Dnyeperen átkelt bol­sevisták hídfőit ismét szűkebbre szorították össze. A szovjet jelentések szerint a keleti arcvonalon ellanyhultak a harcok, amit a be­állott őszi esőzések rovására írnak. (MTI) Az olasz hadszíntéren a szövetségesek Ná­poly környékén nem tudták kiszorítani állá­saikból a német előőrsöket. A németek szét­verték az angol gyalogság egyTk kötelékét. A brit gyalogosok és páncélosok a foggiai síkságról kiindulva támadást intéztek a néme­tek ellen. Ezt a támadást a németek véresen visszaverték. Az ötletes német vezetésen meg­hiúsult a szövetségesek minden áttörő kísér­lete. A 8-ik angol hadsereg kötelékei Foggiá- ból kiindulva legyezőszerűen nyomulnak előre. Az olasz harctéren mozgóharcok alakultak ki, ami a szövetségesek erősödött nyomásának következménye. (MTI) Termoli kis kikötővárosnál a szövetségesek kisebb erőkkel partraszálltak. A harcok fo­lyamatban vannak. (MTI) Német búvárhajók a Földközi-tengeren és az északafrikai partok előtt újabb sikereket értek el. Elsüllyesztettek 7 ellenséges hajót 50 ezer tonna űrtartalmon felül. (MTI) Amerikai repülők tegnap támadást kísérel­tek meg az északnémet öböl és az ott fekvő szigetek ellen. A német repülők megtámadták Balázs István tb. főszolgabíró közismert kedves egyéniség volt Zala vármegyében attól az időtől kezdve, hogy mint Máramarosbóí menekült szolgabíró Zalaegerszegen telepedett le és vármegyénk szolgálatába lépett át. A ki- hágási ügyek tartoztak hozzá hivatali beosztá­sában, de hivatását mindig a legnagyobb megértéssel és emberszeretettel gyakorolta. Csendes, halkszavú ember volt, a törtetést nem ismerte, fájt neki, hogy sokszor mellő­zést is tapasztalt, mindazáltal türelemmel és bizalommal nézett a jövő elé és várta azt az időt, amikor újra visszatérhet a kedvelt Mára- marosba hivataloskodni és medvevadászatra. Amikor visszatért a kárpátaljai terület, első­nek jelentkezett oda szolgálatra. Először a katonai közigazgatás mellé osztották be Huszt­ra polgári előadónak, majd Máramaros vár­megye árvaszéki elnökévé nevezték ki. Akkor búcsúzott el Zalaegerszegtől, ahol időközben házat és szőlőbirtokot is szerzett magánaké Most az a hír érkezett Máramarosszigetről, hogy a 62 éves Balázs István Visóvölgyön egy vadásztársasággal az esti vonatra való várakozás után a nagy sötétben az utasok tömegével együtt sietett előre, hogy helyet kapjon a vonaton. Eközben a tömeg a beH futó szerelvény oldalához nyomta, úgy hogy összezúzódott a koponyája, jobb karja és álla és súlyosan megsérült. Beszállították a mára- marosszigeti kórházba, műtétet hajtottak vég­re rajta, de megállapították, hogy állapota reménytelen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom