Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)

1943-09-24 / 216. szám

4 1943 szeptember 24. HÍREK AZ ELSÖTÉTÍTÉS M£ este kilenc ÓRÁTÓL REGGEL NÉGY ÓRÁIG TART. A zalaegerszegi ferences plébánia Jézus Szíve szövetségének hirei A zalaegerszegi ferences plébániahivatal ez utón is kéri a csoportvezetőket, hogy vasárnap, szeptember 26-án délután félöt órakor tag­jaikkal együtt (kézikönyvvel és gyertyával) a templomban jelenjenek meg, hogy az ünne­pélyes felvételt pontosan 5 órakor megkezd­hessék. Ki-ki gyónását lehetőleg még szom­baton délután 4—8-ig végezze el. A felava­tásra készülő tagok a következő sorrendben álljanak fel: ifjak, hajadonok, asszonyok, fér­fiak csoportjai. A csoportok felállása a szen­télyben kezdődik és folytatódik a templom hajójában. Az egyes csoportok, miután a jelvényt és a kézikönyvet az igazgató kezé­ből átvették, a sekrestyén és gyóntató helyi­ségen keresztül bevonulnak a templomba, ahol a rendező a kijelölt helyre vezeti őket. A szer­tartás alatt előforduló közösen mondandó imákat értelmesen, hangosan és a szüneteket pontosan megtartva végezzék a hívek. Ha Valaki az egyes csoportokba nem nyert volna még beosztást, az még vasárnap délelőtt je­lentkezzék. A csoportvezetők a szombati li- tania után a harmadik rend termében jelenje­nek meg. A vezetők hozzák magukkal cso­portjuk végleges névsorát. i , —o — — Tanügyi hír. Dr. Csík Béláné szül. Be- reczk Zsuzsanna felsőpálfai tanítónőt hasonló minőségben a sümegi állami elemi népiskolá­hoz helyezték át. (A kir. tanfelüigyelőségen nyert értesülésünk szerint Sümegen nincs üre­sedés, így az áthelyezés csak,számfeletti mi­nőségben történhetett.) — A vallás- és köz- tíktatájSÜigyi miniszter Hárs László alsólend- vai, Papp István, Túrák János, Túrák Jánosné Soíymosi Irma, Visontay Ilona, Bájint Sarolta és özv. Vavroh Friigyesné Pecsornik Paula Csáktornyái, továbbá Varga Antal tapolcai polgári iskolai helyettes tanárt rendes tanárrá nevezte ki. — Névváltoztatás. Somogyi István m. kir. százados családi nevét belügyminiszteri en­gedéllyel az anyai név fölvételével Korchmáros- Somogyi névre változtatta. — Áramszünet Zalaégeíiszegen. Vasárnap, 26-án Zalaegerszegen reggel hattól délután kettőig áramszünet lesz. T—2 jjc Divatos női ruhák, blúzok, szoknyák, gyermekruhák szép választékban találhatók a Schütz Árúház ruhaosztályán. t1/*YARÍlKT — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban a hét folyamán a kö­vetkező bejegyzések történtek. Születés: Far­kas József cipészsegéd és Preisinger Anna Ferenc fia rk., Devecser Kálmán kisbirtokos és Takács Gizella Margit leánya rk. (Zala- szentmihályfa), Nagy József kisbirtokos és Tornyos Katalin László fia rk. (Gellénháza), Soós Ferenc napszámos és Újhelyi Anna Ist­ván fia rk. (Göntérháza), Somlyai Zoltán m. kir. százados és Szilágyi Erzsébet Miklós fia rk. (Körmend), Keszi Joachim kisbirtokos és Kovács Valéria Árpád fia rk. (Kiskutas). Ha­lálozás: Tóth József tanuló 10 éves rk. (Ne- meshetés). Házasságot kötött 6 pár: Miszori Géza Máv vonatfékező Vass Juliannával rk.; Dervalics Sándor napszámos Horváth Máriá­val rk., Dévényi József Maort vasesztergá­lyos Szalai Saroltával rk., Nagy Károly keres­kedősegéd Juhász Amáliával rk., Kövér Sán­dor hentes- és mészárossegéd Fehér Magdol­nával rk., dr. Bertalan Pál orvos Füredi Ilona 'tanárnővel izr. — Betegsége helyett a halált választotta. Gyimesi János kiskanizsai gazda hosszabb idő óta betegeskedett. Mindinkább elvesztette a türelmét és miközben családtagjai távol vol­tak, felakasztotta magát. Az istállóban találták meg holtan. — Meghalt az országúton egy keszthelyi asszony. Kovács La,os keszthelyi nyug. vas­úti altiszt felesége vásárlások eszközlése végett a szomszédos Somogy megyébe ment. Bala- tonújlak és Kéthely között az Országúton hir­telen rosszul lett és összeesett. Mire a járóí- kelők ráaláltak, már-nem volt benne élet. jft Lakásának dísze a szép függöny. Valódi klöpli, grenadin és egyéb függönyök minden méretben azonnal szállíthatók a Schütz Árú­házból. — Piaci árak Sümegen. A sümegi piacon az árak legutóbb a következőképpen alakul­tak: tök 30, sóska 100, paraj 200, fejeská­poszta 60, vöröskáposzta 70, kel 70, cukor­borsó 200, zöldbab 120, kelvirág 160 fillér kilónként, kalarábé darabja 10, kukorica csö­venként 10—14, barack 60—120, szilva 100, alma 100—120, körte 140—160, szőlő 200— 240 fillér kilónként. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGO MŰSORA. Csütörtök, péntek: Életre ítélitek. (Magyar film.) Szombat, vasárnap, hétfő, kedd: Bajtársak. (Magyar film.) A SÜMEGI APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) Szeptember 25-én, Szombaton negyed 9, 26-án, vasárnap fél 4, 6, negyed 9 órakor: Egy asszony visszanéz. (Magyar film.) Szeptember 29-én, szerdán negyed 9-kor: 103-as nem tér vissza. (Olasz film.) Piaci árak Zalaegerszegen A mai zalaegerszegi hetipiacra gyenge volt a felhozatal. Paradicsom 100, zöldbab 160, cukorborsó 240, vöröshagyma 80 filléres ki­lónkénti árban kapható. Paprika darabonként 6—12, kilóban 160—200 fillér. Szilva 150— 160, körte 280, alma 140, szőlő 250—270, barack 60—100, újdonságnak számító gesz­tenye kilója 270 fillér. Dióból 3 darabot 10, vagy öt darabot adnak 20 fillérért. Túró sze­letenként 20 fillér. Tejfelnek még nyoma sem volt. A baromfipiac is teljesen üres. Egyetlen darab árú sem volt látható. Ennek azonban van egy kis előzménye. Ugyanis több falusi eladó vonult rendőrkísérettel, hónuk alatt a libákkal olyan helyre, ahol lemérték a szár­nyasokat és azokat hatósági áron árulták. Elő­zetesen 31 pengőt is elkértek egy libáért. A megállapított áron vásárolni szándékozók az­után körmenetszerűen követték a libákat. A' hír persze másodpercek alatt elterjedt a pia­con és a jelenlevők fejüket összedugva tárgyal­ták az eseményt, ki-ki a saját elgondolása szerint. A városiak örültek az »olcsó« pecse­nyének, a falusiak azonban — nagy a gya­núnk — nem helyeselték a rendőrök eljárását, amint az .elkapott szófoszlányokból észleltük. hAóvMTrirT APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési dij előzetes lefizetés esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 88 Hllér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri köziéit esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hir­desse. Fillérekért gyors eredmény. ELADÓ kitűnő jó, használt kerékpár, jó gumikkal. Zalaegerszeg, Festetics-utca 4. Bog­nár-műhely. HÁZASSÁGOK az égben köttetnek, de az újságban hirdettetnek ki. HIRDETÉSEKNEK ötletes összeállítását, vállalkozásoknak ügyes reklámozását vállalja a Zalai Magyar Élet. MENYASSZONYOKNAK jótanácsokat ad tapasztalt és erkölcsös öregasszony. Tisztelet- díj tetszés szerint. ÉLETTÁRSNAK szeretnék 40—55 év kö­zött levő, kis szőlőbirtokkal rendelkező, ma­gányos özvegyasszonyt. Gyermektelen, 62 éves, özvegy, iparos ember vagyok, vagyon­kám szerény megélhetést nyújt. Levél útján való megismerkedést »Atkonyi fény« címen kérek. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Mikiden alkalomra—könyv! Mindenféle könyvet. írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket. lemezjátszó gépeket stb. előnyős árban, nagy választékban talál a Fekete légvédelmi papiros Kakas-nyomda kapható! könyv, papír, Írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth Laios-u. 8. Telefon 131.

Next

/
Oldalképek
Tartalom