Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-05-15 / 109. szám
4 riACT^ttl.K.T 1943 május 15. A VÉR TITKAI Irta: Or. ÁBRAHÁM AMBRUS, egyetemi ny. r. tanár A vér az emberi testnek legcsodálatosabb s a róla szóló bőséges ismeretek ellenére is egyik legtitokzatosabb alkotó eleme. Egyesít magában mindent, ami hajtja az élet kerekét és egyesít magában mindent, ami minden pillanatban előrángathatja a »pallida mors« sejtelmes árnyékát. Lényegében piros színű, sós ízű, sajátságos szagú, lúgos vegyhitású folyadék, amely zárt csőrendszerében állandóan mozog. Piros színét a benne lévő hemoglobintól kapja, sós íze a konyhasótól, sajátságos szaga a zsírsavaktól ered. Jöttére rózsák nyílnak a bársonyos puha arcon. Hullását lelki szorongással nézi az érzőszívű ember. Ha elfolyt, beesnek a szemek, elsápad az előbb még üde pírban égő ajak, a gondolat tárháza kiürül és nincs tovább ... »Azt a kis patakot, mely a szívet hajtja, Ha egyszer elapad, ki nem pótolhatja óceánja vérnek ...« — írja a legnagyobb magyar költő, mintha csak tisztában lett volna az élettanával a rettegett szívkoszorúérnek, amelynek ma divatos elváltozásai annyi bajt és fájdalmat okoznak. A vér élete, szerkezete és mozgása nemcsak az igazságot önmagáért kereső kutatót s a betegségeket gyógyító orvost érdekelte mindig, hanem a jelenségek okán öntudatlanul eltűnődő embert sem hagyta soha különös hatás nélkül. A népek művelődéstörténete írásos bizonyíték arra, hogy a mindennapi élet alakulásában s a nagy feladatok elvégzésében milyen fontos és döntő szerepe volt a vérnek. A természet ölén élő ember a vérben látta a lelket, benne találta meg a bátorságod s a szerelmet. Vele kedveskedett isteneinek s vele pecsételte meg az adott szó szentségét és a barátságot. Itták, hogy bátrak és erősek legyenek. Gyönyörködtek kéjjel ártatlan hullásában, fü- rödtek benne, hogy szépek legyenek és hozzá menekültek akkor is, ha a súlyos betegségből való szabadulásra más út már nem kínálkozott. * Őseinkről írja Anonymus, Béla király névtelen jegyzője, hogy mikor Álmost, Ugek fiát a IX. század elején vezérükké választották: »Fusis propriis sanguinibus in unum vas, ra- tum fecerunt iuramentum« (Miután vérüket egy edénybe csurgatták, esküt tettek), amit halálukig meg is tartottak. A délszlávok tűvel jobb karjuk ütőerébe szúrnak, a seb helyén egymás véréből isznak, egymást megcsókolják s így esküsznek egymásnak sírig tartó tántoríthatatlan hűséget. A Kézay krónika Bulcsu vezérről jegyzi meg, hogy ellenségeinek, kik öregapját megölték, úgy itta a vérét, akár csak a bort. A felsőstájeri vadász megissza frissen ejtett vadnak a vérét, hogy »erős mellet« kapjon tőle. Mikor Toulouseban 1632-ben felakasztották a montmorenci herceget, a katonák megitták a vérét, hogy vitézségének részeseivé váljanak. Jean de Brebeuf nevű jezsuita atyát 1649-ben az irokézek kínozták halálra s mikor a szörnyű kínok közepette egyetlen jajszó nélkül vált meg az élettől, az indiánok előosontak mindenfelől az erdőből, hogy a bátor ember vérével hősiességét magukba vegyék. Nem kisebb szerepe volt a vérnek a szerelemszerzésben és megtartásában s biztos tudomásom van, hogy a nép között még ma is dívik az a szokás, hogy a szerelmesek valamiféle csalafintasággal saját vérüket etetik, vagy itatják meg a kedvesükkel. A múltban ilyen célzattal saját vérüket is itták a szerelmesek, amire vonatkozólag a »Poeni- tentiale parisiense«-ben a következő olvasható: »aki saját vérét egy férfinak, vagy nőnek a szerelméért megissza, három évig szenvedjen«. Hessenben és Csehországban szokásos, hogy a férjhezmenendő leány az esztendő utolsó órájában az ujjába harap, onnan három csepp vért szorít ki, valami italba keveri és azt kedvesének adja. * Szerepe van az ember vérének a szépség- ápolás történetében s itt talán a leghírhedtebb szereplő Báthory Erzsébet, Csejthe várának rémes asszonya. Thuróczy László beszéli, hogy ez az elvetemült asszony egy alkalommal egyik szolgálóját, mivel a feje díszítésénél valamit elhibázott, úgy vágta arcul, hogy a lány orravére megeredt. A kiömlő vér néhány cseppje az úrnő arcára esett. Mikor Erzsébet a vércseppeket arcáról lemosta, bőre a vérrel érintett helyen puhábbnak és finomabbnak látszott. Ez adta neki azt a borzalmas gondolatot, hogy bőrének üdeségét, szépségét és frisseségét rendszeresen vett embervérfürdőkkel biztosítsa. Ezért szolgálat címén mit sem sejtő lányokat szerződtetett udvarába, ezeket a vár pincéjében megölette s hajnali négy órakor vérükben fürdött. Mivel tapasztalata szerint a fürdőből mindig szebben jött elő, hatszázötven leánynak ontatta ki a vérét ez az emberbőrbe öltöztetett szörnyeteg. Már az ókori népeknél is fölvetődött az a gondolat, hogy a vérnek egészben, vagy részben való kicserélésével az embert meg lehet fiatalítani s az emberi természetet is meg lehet változtatni. Ovidius írja 'Metamorpho- zisában, hogy Medea, a hírhedt varázsnő Jason apját, az agg Aesont fiatalította meg úgy, hogy a nyakerén kiengedett vére helyébe füvek, virágok és kérgek nedvével felhígított kosnak a vérét öntötte, mire megjött a mithosi csoda, amit Ovidius eképpen ecsetel: » ... hajfürtje, szakálla őszességét levetvén, díszelgett gesztenye színnel. Hajtva szikárság fut; ránc és halovány orca enyészik; A kiürült erek is vérrel megtelve dagadnak S duzzad minden tag. Felocsúdván, bámula Aeoson És jut eszébe, hogy így négyszer tíz évek előtt volt.« Ez mese és monda, azonban a megfiatalításnak s az emberi természet ilymódon való megváltoztatásának a gondolata a művelt népek életében továbbra is megmaradt. Elsholz — a brandenburgi herceg háziorvosa — azt a kérdést is föltette, »Vájjon nem lehetne-e veszekedő hitvestársakat többszörös vércsere által kibékíteni, vagy kicsapongó és szenvedélyes embereket szelíd bárány-, vagy borjúVér átömlesztése által csendes vérmérsékletűekké változtatni«. Ezekhez a gondolatokhoz szegődött hozzá a másik, nevezetesen az, hogy a vércserével az embert a gyötrő betegségtől részben, vagy egészen meg lehet szabadítani. És ezt a gondolatot vérátömlesztés alakjában csakugyan tett is követte. Az első vérátömlesztésről Sismond francia történetíró emlékezik meg. Szerinte 1462-ben VIII. Ince pápán végeztek vérátömlesztést. A pápa súlyos álomkórban szenvedett, aminek következtében egészségi állapota annyira megrendült, hogy orvosai teljesen lemondtak róla. Ekkor jelentkezett egy idegen orvos, aki azt mondta, hogy megmenti a pápa életét, ha megengedi, hogy vérátömlesztést végezzenek rajta. És az orvos, miután az engedélyt megkapta, három ifjúnak a karviszeréből vért vett és ezt a pápa véredényrendszerébe juttatta. Az eredmény azonban felette rossz volt, amennyiben a pápát nem lehetett életben tartani, a három ifjú pedig légbehatolás következtében életét vesztette. Sismondi nyomán ezt az estet szokták tárgyalni, mint az első vérátömlesztési próbálkozást, azonban tévesen, mert mint Hochhalt cikkéből kiderül, Belina Swintokowsky történeti adatokkal is igazolta, hogy Vili. Ince pápán vérátömlesztést sohasem hajtottak végre. Az igazság csak annyi, hogy a pápa vegyileg készített vért ivott. De ilyenféle beavatkozásra akkoriban nem is gondolhattak, hiszen még ismeretlen volt a, vérkeringés tana. Akkortájt idevonatkozólag még az Aristoteles-féle tanítások voltak érvényben, amelyek szerint »a vér a szív üreiben képződvén, mint tápnedv a test különféle részeibe szétfoly, de vissza a szívhez sohasem jut.«1 1619-ben fedezte fel Harvey a nagy vérkört és állapította meg, hogy a viszeres vér központi irányba halad. Harvey fölfedezése most már megadta az alapot ahhoz, hogy az ókori gondolat valóra válhassék. És ez meg is történt. & 1638 ban egy Potter nevezetű hittudós a londoni Royal Philosophical Society előtt a vérkeringésről tartott előadást s ebben felvetette azt a gondolatot, hogy nem volna-e lehetséges egyik állatnak a kifolyt vérét a másikéval pótolni. Potter elgondolása hamarosan valósággá vált. 1668 ban Lower Richard a londoni Gresham Colledgeben előkelő közönség jelenlétében egy kutya vérét maradék nélkül átömlesztette egy másik kutya véredényrendszerébe. Az eredmény az volt, hogy az a kutya, amelyikbe átfolyt a másik kutyának a vére, sem a műtét alatt, sem a műtét után, semmiféle olyan tünetei nem mutatott, amelyből belső zavarokra, vagy említésre méltó elváltozásokra lehetett volna következtetni. Lower kísérletét később megismételték és olyan formában is elvégezték, hogy különböző fajú állatoknak a vérét ömlesztették egymásba. Mivel ezeknek a kísérleteknek különleges káros hatását nem észlelték, nyomban felvetődött az Ovidius féle gondolat, ami Sismondi Írásaiban is testet öltött, hogy az emberi betegségeket vérátömlesztéssel kellene gyógyítani. A gondolat hamarosan meg is valósult Franciaország. MÁVAUT Zalaegerszeg autóbusz menetrendle Érvényes 1943 május 17-től Zalaegerszeg—Bak—Keszthely. MAVAUT —--*-14 45 17-25 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 1000 17-05 — —*-15-17 17-57 é. Bak Hangya szövetkezet i. 9-28 16-33 810--•--15-20 —-— i. Bak Hangya szövetkezet é. 926 1631 8 55--*-15 45 —•— é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 9 00 16 05 1030 11 40 17 25-•— é. Hévizfürdő i. —•— 14 20 10-45 11 55 17-40 —é. Keszthely Hungária szálló i. 7-25 1405 10-55 12*05 17 50 — — é. Keszthely pályaudvar i. —• — —•— Bak—Nova 9.35 15 40 i. 9- 30 15-45 i 10- 10 16 25 é. é. é. i. Bak pályaudvar Bak Hangya szövetkezet Nova Zalaegerszeg—Bak—Lispe—Szehtadorján —1715 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 1000 14"20 1805 i Bak Hangya szövetkezet é. 7-00 14 58 18 19 é. Söjtör Búza-vendéglő i. 6-42 —19 50é. Szentadorján i. 5-10 6 55 13 15 650 13-10 610 1230 17-05 15 30 1513
