Zalai Magyar Élet, 1942. szeptember-december (3. évfolyam, 196-269. szám)
1942-11-19 / 261. szám
III. évfolyam + POLITIKAI NAPILAP # 2 6 f. szám. §terkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Töttóssy-atca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 $x. A mai nap országos és világ vonatkozású eseményei A képviselőház tegnapi ülésén elfogadták az igazságügyi tárca költségvetését és megkezdték a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalását. A tárgyalást ma folytatták. A délutáni órákban került sor Nagy Vilmos honvédelmi miniszter nagy érdeklődéssel várt beszédére. A miniszter beszámolt a harctéren szerzett személyes tapasztalatairól is és részletese,n ismertette az új hadisegély-rendieleteít. , ! 1 Megjelelt az új hadisegély-rendelet, amely lényegese^ fölemeli a hadisegélyeket, a hadirokkantak és hadigondozottak járulékait. Január elsejétől kezdve több ellátási csoportban és osztályban javítanak a hadigondozottak helyzetén. A hadisegélyek összege szempontjából három csoportot állapított meg a rendelet. A 12 ezer lakosnál kevesebb lélekszámú községek az I., a nagyobb lakosságú községek, továbbá a megyei és törvényhatósági jogú városok a II., Budapest és környéke pedig a III. csoportba tartozik. A zsidó munkaszolgálatosok behívása, értesülésünk szerint, túlnyomórészt még ebben az évben megtörténik és január közepéig mindenesetre befejeződik. Kilenc zsidó korosztályt hívnak be munkaszolgálatra. A kérdést az egyenlő teherviselés elve alapján szabályozzák és 18 évtől 48 évig kataszterbe vesznek) mindenkit, aki az 1941: XV. te. hatálya alá esik. Az újfajta ellenőrzési rendszer teljesein kizárja, hogy bárki kivonhassa magát az intézkedések alól. A Máv igazgatósága a háztartást vezető családos nyugdíjas alkalmazottak és a gyermekes özvegyek részére 'legfeljebb 400 kilogram összsúlyig, az önálló háztartást nem vezető, hanem családos nyugdíjasok és özvegyiek részére pedig 200 kilogram összsúlyig 50 százalékos fuvardíjmérséklést engedélyezett a darabárúként szállított legfontosabb élelmiszerekre. A földmívelésügyi minisztérium államsegélyt utal ki a városoknak az állatok gyógyítására szolgáló gázkamrák létesítésére, mert a kisér- letek eredményeképpen azok alkalmazása jó szolgálatot tesz állategészségügyünknek. A hivatalos lap közölte 'a honvédelmi miniszternek 63.000 sz. rendelkezését 'a közúti járóműveknek a honvédelmi igénybevétel alól való fölmentése tárgyában. A folyó év március 1-ie után vásárolt új gépjáróművek a gépjiáró- mű rendőrhatósági megvizsgálásának és nyilvános forgalomba bocsátásának napjától számított egy év tartamára a honvédelmi igénybevétel alól mentesek. Egyéb jogcímekre alapozott fölmentési kérelem csak beadvány alapján vehető tárgyalás alá. Ezeket a bizottságok tárgyalják le. A fölmentési, illetve mentességi kérelmeket a véleményezésre hivatott szervhez minden év szeptember 1. napjáig lehet benyújtani. A kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium adottt ügy kapcsán úgy döntött, hogy az ipartörvénynek az a rendelkezései, amely szerint üzletvezető csak az lehet, aki saját személyében mindazokat a föltételeket igazolja, amelyek az illető iparnak önálló gyakorlásához szükségesek, vonatkozik a keresztény származásra is. Az ipar önálló gyakorlásának — bizonyos kivételektől eltekintve — a keresztény származás is lelőföltétele, ezért az 1939: IV. te. szempontjából zsidónak tekintendő személy üzletvezetőként való bejelentése tudomásul nem vehető. Természetes azonban, hogy ez a rendelkezés csak a második zsidótörvény (1939: IV. te.) életbeléptetése után üzletvezetőként bejelentett zsidók esetében alkalmazható. * A francia hírszolgálat jelenti, hogy Laval francia kormányfőt Pétain tábornagy, államelnök utódjának nevezték ki. Pétain teljes felhatalmazást adott Lavalnak törvényerejű renDr. Hajdú István, a földmívelésügyi minisztérium földbirtokpolitikai osztályának vezetője', dr. Nagy István, a délvidéki kirendeltség’ vezetője, valamint vitéz gróf Teleki Béla főispán az alsólendvai földreformbizottság vezetőivel értekezletet tartott, amelyen a földjuttatás elveit beszélték meg. Az értekezleten ‘résztvettek az alsólendvai, Csáktornyái, muraszombati járások főszolgabírái, gazdasági felügyelői, valamint dr. Országú Pál és Pecsornik Ottó országgyűlési képviselők. Az értekezlet eredménye gyanánt a földhözjuttatás gyors és méltányos lebonyolítása várható. így a Vitás földek most már nem maradnak bevértetlenül. Délután a főispán meglátogatta az alsólendvai MÉP szervezet új helyiségeit. Kiséretébén volt Gasparich József központi vármegyei titkár, dr. Széli György járási elnök, Sabján István Mép titkár, továbbá dr. Országú Pál A magyar tanító állandóan alaiplerakó mum- ! kát végez, erre az alapra épült fel az állam i épülete és minden, ami az állam életévei kapcsolatos. Tudták ezt évtizedek óta igen sokan, csak a kézzelfogható elismerés maradt el érte. A tanítót vállveregetve kezelték, úgyszólván lenézték és csak az új idők lelkiismeretes politikusai állították az iskolamestert arra a polcra, amelyet régóta kiérdemelt. Igaz, hogy évtizedeken át a tanítóság is kilépett szenvedő- leges magatartásából , a képzőkben nyert kiváló kiképeztetését állandó önképzéssel is fokozta, úgy hogy öntudata, önérzete emelkedeletek kibocsátására, alkotmányjogi törvények kivételével. Tuniszban befejeződtek a német és az olasz csapatok biztonsági intézkedései. Algírtól keletre eltávozott az erősen megsérült angol kereskedelmi hajóhad. (NTI) Nalcsiktól keletre a német légierő támogatta a földön harcoló német csapatokat. A jszov- jet légierő megkisérelte elhárítani a némeít repülők támadását, de ez sikertelen maradt. A volchovi szakaszon befejeződött a 80 óra ója tartó elkeseredett küzdelem a német és a szovjet csapatok között. A Kaukázusban a németek újra nagy tért nyertek. (NTI) Tegnap az esti órákban Genfben és Lau- sanneban légiriadó volt. A svájci légvédelmi tüzérség működésbe lépett. (MTI) Madrid mellett bemutatták azt a villany- vonatot, amely óránként 200 kilométeres gyorsasággal halad. A több kocsiból álló szerelvényt különleges módon kapcsolták össze, hogy a kanyarodókban se szakadjanak el a kocsik egymástól. A vonatot dinamó hajtja. és Pecsornik Ottó képviselő, Dervarics Elemér községbíró. A főispánt a párthelyiségben Tomka György elnök és Skalios Sándor titkár fogadta. A közel egyórás megbeszélésen sok kérdés vetődött fel, köztük a villanyügy és a Murán átvezető vasúti hídnak sürgős helyreállítása is. A főispán nagy megértéssel fogadta a méltányos kívánságok előterjesztését és a legmesszebbmenő támogatást helyezte kilátásba. Itt említjük meg, hogy Alsólendván a párt- helyiségben minden pénteken délelőtt 9 órától déli 1 óráig, vasárnaponként plédig délelőtt 11 órától déli 1 óráig panasznapot tartanak. Minden pénteken a járási titkár is panasznapot tart. Ezekután remény van1 arra, hogy az alsólendvai Mép szervezet is a legbiehatóbb dett. Eddig az irodalomban is szerették némelyek vígjátéki alaknak szerepeltetni a tanítót, ma azonban vége van ezeknek az időknek. Az új nemzedék előtt fényesen bontakozik ki a tanítónak apostoli lélekkel telt, nemzeti hivatástól fűtött, eszményi gondolkodású, de a gyakorlati élet síkján mozgó személyisége. Akadt egy fiatal tanító, Kerecsendi Kiss Márton, aki »A harmincadik« címein filmre vette a magyar tanítót és bemutatta ezt a hivatás- rendet úgy, amilyennek már régen hirdetnie kellett volna a társadalomnak. Ezek a gondolatok viliództak bennünk afcÉrtekezlet Alsólend a földhöziuttatás ügyében életmüködést folytatja. Tanító önképző-összeiövetel volt íeten