Zalai Magyar Élet, 1942. február-március (3. évfolyam, 36-71. szám)
1942-03-28 / 70. szám
2 MAátARÍlET 1942 március 28. GASPARICH MARK KIÜT, a Zrínyiek földje vértanújának arcképe Irta: P. KISS ELEMÉR ferences házfőnök. Hivatalos, vasy cégbélyegzőjét Zalaegerszegen rendelje a Cserkészüzletben ennek legalább annyi bámulója akad, mint néhány évvel ezelőtt a legújabb mintájú városi kocsiknak, vagy az elérhetetlen vágyálomként feltűnő kocsinak, amilyenben csak a csalfa mozivásznon jelentkező ál- és valódi démonok robognak. Érdemes megállni egy könyvkereskedés előtt is. Kirakatában ugyancsak a háborúról beszél minden munka. Repülők, tengeralattjárók, páncélosok hőstetteiről számolnak be a tarkafedelű írások. De beszélnek ezek másról is. Arról, hogy egyidejűleg komoly tudományos munka is folyik. Egyre-másra jelennek meg munkák, amelyek elvont, vagy gyakorlati jelentőségű kérdésekkel foglalkoznak. Rengeteg most Németországban a külföldi munkás, akikkel olykor nehéz az érintkezés. A munkaadók részére tehát külön kis szakkönyvek készültek, mint például: »Hogyan beszélek olasz építömunká- saimmal?« Vagy: »Beszélgetés lengyel mező- gazdasági munkásokkal«. Hasonló művek készültek Európa minden valamirevaló nyelvén, de látni viszont ilyen című nyelvkönyvet is: »Egyiptomi nyelvtan«, vagy »Az élő mongol nyelvek szótára«. Vendéglőben, kávéházban s minden nyilvános helyen jelentkezik valamilyen alakban a háború. Az étlapkorlátozásokon, a sok katonán kívül is. Minden helyiségben hangszóró van. Amikor délben, vagy este a rádió a hadijelentéseket közvetíti, elcsöndesül a rendes éttermi zaj, megszűnik a kiszolgálás is és mindenki feszült figyelemmel hallgatja a legújabb híreket. Nagy a fegyelem, helyesebben az önfegyelem. Nincsen tomboló zaj, túláradó újjon- gás, vagy öröm, ha egy-egy érdekesebb bejelentés elhangzik. De meglátszik mindenkin a konok elszántság, a makacs kitartás, amely átsegít a mindennapi korlátozások kis bosz- szuságain, apró kényelmetlenségem. Ez az az elszánt kitartás, amely nem ismer túláradó lelkesedést, de nem roppan össze a nehézségek terhe alatt sem. Ez a fegyelmezett, illetve önfegyelmezett akarat adja meg a mai Németországnak a további harchoz szükséges összefogó erőt, amely meggyőződésük szerint biztosítja a végső győzelmet. SIMONFFY ALADÁR. Mózes László Nemzetvédelmi Keresztje A Nemzetvédelmi Kereszttel kitüntetettek legutóbb közzétett névsorában szerepelt Mózes László volt zalaegerszegi hivatásos tűzoltóparancsnok is. Mózes neve a nemzetvé- dölmi keresztesek között kínos feltűnést keltett, hiszen köztudomású, hogy a zalaegerszegi törvényszék Mózest hivatali sikkasztások "bűntette miatt négyévi fegyházra ítélte, amely büntetést a győri királyi ítélőtábla háromévi fegyházra szállította le. A büntető per iratai végső döntésre a Kúria előtt vannak. Köztudomású az is, hogy a Nemzetvédelmi Kereszttel való kitüntetésnek alapföltéte’e nemcsak az, hogy valaki a forradalmak és a megszállás idején életének kockára vetésével szerzett legyen hazafiás érdemeket, hanem az is, hogy polgári hivatásában is feddhetetlen. Mivel Mózes ügyében a megtévesztés esete látszik fennnforogni, dr. Szász Gero nyug. kir. főügyészhelyettes, aki a Nemzetvédelmi Kereszt tulajdonosa, az Országos Nemzetvédelmi Bizottságnál bejelentést tett. A fő- ügyészhelvettes a következő választ kapta az Országos Nemzetvédelmi Bizottságtól: »Magasházy László vezérőrnagy és elnök úrhoz küldött, Mózes Lászlóra vonatkozó bejelentését köszönettel vettük és egyben értesítjük, hogy nevezettől a Nemzetvédelmi Kereszt megvonását folyamatba tettük. Budapest, 1942 március 23. Magyar szeretettel köszönti: Kováts Tivadar országos igazgató.« (Zala vármegye közgyűlése legutóbb elhatározta, hogy a Muraköz visszatérésének emlékezetére, a hálás kegyeletérzéstől indíttatva megfestteti a díszes nagyteremben való elhelyezésre Muraköz vértanújának, Gasparich Márk Kilit ferences szerzetesnek arcképét. Milyen volt a testi arca a hőslelkű szerzetesnek, nem tudjuk. Kép nem maradt róla, amely megbízható eredetiséggel ábrázolná azt, ami belőle mulandó volt. A festőművész tehát a lelket tanulmányozza benne, a lelket, amely erejét, tartalmát jellegzetesen kivetíti a külső vonásokra. Azért közöljük az alábbi remek jellemrajzot, hogy a művésznek segítsünk, amikor az ihlet kiinduló sugarakat keres.) A szabadságharcot követő elnyomás szomorú idejében, 1852 február 8nán történt. Az esztergomi ferences kolostor hátsó ajtaján bekopogtatott egy borostás állú, elcsigázott, napszámosforma ember. Elnyűtt, szakadozott, szénégető ruha volt rajta, amelyet át meg átjárt a süvítő szél és csatakosra áztat a sűrű eseppekhen hulló ólmoseső. A szerencsétlen földönfutó munkát kért. A gvárdián szíve megesett rajta. S mert éppen volt egy rakás hasábfa az udvaron, megbízta vele, hogy vágja össze. Az ismeretlen jövevény becsülettel ellátta a munkát. Majd az összevágott fát csendes szótlansággal behordta a konyhába és az ott foglalatoskodó szakács testvér szíves biztatására a tűzhely mellé húzódott, hogy melengesse elgémberedett tagjait, megszárítsa csatakos gúnyáját. A városháza, Vak Bottyán egykori kúriájának barokk tornyában már éjfélt mutatott az óra, mikor a vad szélviharban, szakadó esőben sötét árnyak tűntek föl a ferencesek kolosA Magyar Szőlősgazdák és Hegyközségek Országos Egyesülete a mezőgazdasági kiállítás alkalmából ez évben is megrendezte bor- bírálattal és oklevéldíjazással egybekötött országos borkiállítását. A legkitűnőbb szakértőkből álló 18 tagú bizottság bírálta el az ország bortermelő helyeiről igen nagy számban beküldött bormintákat. Harminchárom oklevelet adott ki a bíráló bizottság. Legtöbb díjat — elsősorban a kitűnő révfülöpi borok révén — zalai bortermelők nyertek el. Zalai vonatkozású részletes eredmény a következő : Arany oklevelet nyert: Bodonyi László, Révfülöp, 1941 évi szürke-barát borával. Ezüst oklevelet nyert: vitéz Bydeskuthy Sándor, Révfülöp, 1941 évi burgundi vörös borával, Czuppon Sándor, Révfülöp, 1938 évi szemelt rizling borával, Engelbrecht Károly, Révfülöp, 1941 évi zöld szilvám borával, dr. Czin- dery Károly, Csopak, 1940 évi rizling borával, Marton Károly, Badacsonylábdi, 1940 évi rizling borával, Parapatics Dezső, Kisörs, 1938 évi kéknyelű borával. Bronz oklevelet nyert; Sághváry Béla, Révfülöp, 1941 évi rizling-szilváni borával, Csigó testvérek, Kisörs, 1940 évi muskotály borukkal, Pettkó Zsigmond, Balatonfüred, 1941 évi szürke-barát borával. A díjnyertes borok a kiállítási borcsarnok főbejáratával szemben, ízléses összeállításban hirdetik a zalai borok kiválóságát. tora körül. Egy szákasz csen-morva zsoldos közeledett. Pillanatok alatt körülvették az ősi falakat, még a templom ajtaját is elállták, majd a vezetőjük, egy pelyhedző állú hadnagy erélyesen megrázta a porta csengőjét. Az igazak álmából fölvert jámbor, alázatos portás testvér riadtan ajtót nyit, mire a 'járőrnek vagy tíz embere a hetyke császári tiszttel az élen betódul. Fegyvercsörgetés, sáros-szöges csizmák kopogása veri föl a boltíves kolostor- folyosó csendjét. A zord, idegen martalócok a házfőnököt keresik, majd néhány ingerült hangú kérdés után házkutatáshoz fognak. Nem kell sokat kutatniok, egy-kettőre belebotlanak a tűzhely körül szárítkozó jövevénybe. — Ugy-e, maga az a rebellis barát? — mordul rá a tiszt. — Én Gasparieh Kilit vagyok! — felelt az üldözött bujdosó. — Ha engem keresnek, hát vigyenek, csak azt kérem, hogy szerzetes- társaimnak hagyjanak békét, mert ők nem tudják, ki vagyok. Pár pillanat és előkerülnek a bilincsek és kis vártatva pedig, még azon az éjtszakán, megindultak a pribékek foglyukkal a hírhedt pesti börtön, a Neugebäude felé. Ki volt ez a szegény, szerencsétlen bujdosó, üldözött rab? Gasparieh Kilit, mint a neve is mutatja, Délvidékről származott. Hazája a Zrínyiek földje, Muraköz. A Perlak mellett fekvő jelentéktelen kis faluban, Drávaegyházán született 1810-ben, egyszerű, földhöztapadt földmíves családból. Hatan voltak testvérek. Velük és 150—180 társával együtt a perlaki »normális oskola« egyetlen osztályában tanulgatta a hittant, írást, olvasást, számtant, meg az egyházi éneket. (Folytatjuk.) Kívánatos lett volna a kiállítás rengeteg borkedvelő látogatóját a díjnyertes nagyszerű zalai borok propagálásának szolgálatába állítani a poharazva való kimérés segítségével. Sajnos, á kiállítás számos termelő-kim érője közül éppién a zalai b »rosgazdák és hegyközségek hiányoztak. Pedig az évek sora óta elért kiváló eredmények alapján kétségtelen, hogy termelőinknek — elsősorban a sokszor levizsgázott révfülöpi bortermelőknek — helyett kell szerezniök a nagy kiállítások borkóstoló pavillonjaiban is. Tapasztalatból tudjuk, hogy az ügyes hírverés révén még másodrangú borok is milyen komoly versenyt tudnak támasztani a történelmi hegyvidékiek sokkal nagyobb értékű, évszázados múltú borainak is. A versenytársak visszaszorításának, előretörésük megakadályozásának legjobb módja az, ha eljuttatjuk a nemesebb, zamatosabb, értékesebb bort a versenytárs fogyasztóihoz. Erre pedig kitűnő alkalmat nyújtanak az ország minden résziéből, (sőt a külföldről százezres tömegeket megmozgató kiállítások és nemzetközi vásárok. Ha minden bortermelő-vidék a »jó bornak nem kell cégér« elve alapján állna, akkor lassan bár, de mégis diadalt aratna az a bizonyos »jó bor«. De ma, a hírverés századában, a szerényen meghúzódó, értékes árút könnyen visszaszoríthatja a kevésbbé értékes hangoskodása. Gazdáinkon múlik, hogy termelvényeik számára kivívják és megőrizzék a méltó helyet. Úgy látjuk, hogy a zalai borosgazdák megtalálták a célhoz vezető helyes utat. Zalai borok sikere az országos mezőgazdasági kiállításon Révfülöpi termelők érték el a lesszebb eredményt
