Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)

1941-09-20 / 214. szám

ARA 10 FILLÉR 1941 SZEPTEMBER 20. SZOMBAT ff. évfolyam ♦ politikai napilap # 214, szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 P. Tüitőssy-utca 12. Telefon SO. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. Igazságos kőzes névtelen magyar honvédeknek áldozatos hősi teljesítményeihez képest szerény követelmény az, hogy a nemzet itthon maradt, jobbmódú polgárai is tanuljanak meg békebeli igényeik­ről, fényűzésükről és kényelmükről egy kicsit lemondani. Én a magam részéről a lehetőségek'Iegmesz- szebbmenő kihasználásával olyan közellátási helyzetet akarok teremteni, hogy minden ellá­tatlan magyar testvérem ácsorgás és sorbán- állás nélkül a lehető leggyorsabb és legrövi­debb utón hozzájusson elsőrendű közellátási szükségleteihez. Befejezésül katona-szívem egész melegével köszöntőm minden magyar testvéremet, kérve, hogy • álljatok melém az igazságos közellátás ér­dekében a rejtegetés, a halmozás, az ame- rikázái, at árdrágítás és a fekete zugfor­galom ellen indított elszánt harcomban. Tegyétek ezt hazafias meggyőződésből a végső győzelembe vetett törhetetlen hittel, nemze­tünk jövője érdekében. Gróf Széchenyi Győrfíy-Bengyel Sándor titkos tanácsos, szolgálatonkívüli vezérezredes, az újonnan ki­nevezett közellátási miniszter a következő rá­dióbeszédben ismertette programját: Trianoni nyomorúságunkból most emelke­dünk fölfelé és most kell, hogy kiverekedjük magunknak azt a helyet, amely bennünket a Dunamedencében megillet. Diadalaink sorozata biztosíték nekünk arra, hogy szövetségeseinken és honvédeinken fegyverrel semmiféle ellenség sem vesz erőt. Ellenségeink is ráeszméltek már erre a tényre és most a halált megvető vitézséggel küzdő katonáink háta mögött, a hátországban, a polgári lakosság körében az anyagi éllátás vonalán szeretnének elcsüggedést és zavart felidézni. Majd így folytatta a miniszter: — A nehéz­ségeket át akarom hidalni, az esetleges anyag- és áruhiányokat minden rendelkezésemre álló eszközzel idejében el is fogom hárítani. Vegye tudomásul minden magyar testvérem, hogy van az országban annyi élelmiszerünk és egyéb közellátási anyagkészletünk, hogy azokból nemzetünk minden tagja igazságos mértékben folyamatosan és fennakadás nélkül ellátható lesz. Gondoskodni akarok arról, hogy az el­látatlanok minden rétege, de különösen a falu, a gyárak és kézműves ipáink munkásai, a terhes és szoptató anyák, valamint a gyermekek hozzájut­hassanak mindazokhoz a közellátási javak­hoz, amelyekre feltétlenül szükségük van. » Egyben továbbra is biztosítani kívánom azt, hogy mind a gyárak, mind pedig a kis- és nagyipari vállalatok nyersanyagszükségleteik­hez ütemesen hozzájussanak. Vésse emlékezetébe mindenki, hogy a hadi­anyagokat képező cikkekkel, különösen bőrrel, gumival, úgyszintén az élelmiszerekkel való feltétlen takarékosság hazafias, becsületes kö­telessége minden magyarnak. Aki ezzel ellen­kezőleg cselekszik, ellensége a hazának. A közellátási cikkek ideges halmozását — folytatta a továbbiakban a miniszter, — vala­mint elrejtését, vagy a közellátásból bármely más módon történt elvonását, árdrágításokat, vagy áruzsorát kérlelhetetlen szigorral logom megtorolni. Azokat a rendbontó elemeket pe- dik, akik a mostani él'et-halálharcot vívó há­borús helyzetünkkel járó kisebb ellátási nehéz­ségeket, vagy pedig az egyes árucikkekben időnként mutatkozó átmeneíi hiányokat rossz­indulatúan kiszínezve és felnagyítva hireszteltii merészelik, a törvény teljes szigorával sújtom. A gazdatársadalomtól, mint természetes szö­vetségeseinktől és a termelő osztályok minden rétegétől a haza nevében elvárom és kérem, hogy fölösleges és értékesítésre váró terményei­ket és termékeiket ajánlják fel az ország közellátási céljaira. Egy pillanatra se tévesszétek szem elől azt, hogy a magyar honvédeink a távol keleti harc­mezőn fegyverek gyilkos ropogása, zuhanó bombázók és harckocsik halálthozó dörgése közepette küzdenek és nyomulnak esőben, sárban, viharban, éjt nappallá téve, életük kockáztatásával előre. Ezeknek a hazáért küzdő Széchenyi alakja: a legőszintébb romantikus léleké. Alapja is sajátos ellentmondás: az örö­kös függés szükségessége és az örökös önálló­ság szomja. Boldog a családjában. »Van-e oly boldog család, — így kiált fel — mint a miénk, melyet a hála és kegyelet oly szorosan egybefűz? Mennyire ügyelhetnek oly sokan, kik ezt a boldogságot eljátszották; kik csak megszokásból, vagy tettetésből mutatnak bi­zalmat szülőik iránt...« A hála és ragaszkodás valósággal áradoz ajkán, de azért boldog, hogy katona lehet, l ogy a világot járhatja, hogy a maga útján halad. A lelke örökkön a ragaszkodást szolgálja: a megértő lelket, akit szerethet és akinek szeretetét élvezheti. Mikor Wesselényivel megismerkedik, lelke örömben úszik. »Nem is képzelheti'Ön, — írja Cserey Ilonának — mily nagy nyereség nekem az ő ismeretsége, s mily új betse lett életemnek a szerencsés lelet által... A mi barátságunk állandó fog maradni, mert alapját azon óhaj­tásunk képezi, hogy egymást kölcsönösen tö­kéletesítsük.« Az eszményi barátnak tiize he­víti: erőt és bizalmat érez magában, amikor tiszteletével, szeretetével ilyen lelket övezhet. Ilyen a szerelme is: minden dobbanása halálo­san égő. Egy-egy válás az öngyilkosság gon­dolatát villantja ieí előtte. Szerelme gyorsan gyullad és egész valóját lángbahorítja. De ez a szerelem a kielégülhetetlen epekedés vi­lága, ezért nem tudta megbocsátani Petrarcá­nak Lauráját, a polgári asszonnyá vált esz­ményt. Neki Gabriella kellett, aki a szerelmet a lélek vágyódó kisugárzásának tartotta és benne a legszebbnek az örökös vágyódást mondotta. Meáde Selina annál jobban von­zotta, mennél kevésbbé remélhette, hogy el­nyeri kezét. Carolina halála lelkifurdalások vi­peráit veti szívébe. Crescenoe alakja szentet illető hódolatra Tesztet'. A íőhaditanács egy alkalommal így ítélt fe­lette: »Zu viel Imagination!« (Túlságosan'kép­zelődő.) Egész érzésvilágát ez jellemzi: a túl­fűtött képzelet. Állandó nyugtalanság gyötri nagy és kis dolgokban egyarán t. Egy-egy nap­nak végzetes jelentőségétől remeg; egy-egy név, egy-egy emlék pírt hajt az arcára, a társaságból menekülésre készteti. Az élet Leg­közönségesebb eseményeit is regénnyé ala­kítja képzelődése és oediposi hősnek önmagát látja abban. Minden szóban, minden tekin­tetben jelentős Ígéretet sejt, tele van önváddal, örökös nyugtalanság­gal. A szerelmi életében mindennek túlozza a ion­tor ságát, mindig feldúltnak érzi kedélyét, vér­zőnek szívsebét, kínzónak, elviselhetetlennek csalódásait. Tele van önelemzéssel. Naplót ír, melyben alig van más, mint vád önmaga ellen. Alig lehet őszintébb, önmagához kegyetlenebb gyó- nást elképzelni, mint amilyen ez a napló. Szi­gorúan veszi számba minden szavát, tettét, keresi a másoknak róla mondott ítéletében az alapot. Nincs megnyugvása, önmagával soha sincs megelégedve. Ez már nem vallásosság, ez romantikus betegség. A vallásos lelkidet romantikus mázzal vonódik be, noha minden során látszik, hogy a vallásosság erős benne. Hívő katolikus, aki szorosan megtartja egyházának törvényeit. Húsvéti ájtatosságát el nem mulasztja, Albach leikipásztorkodását odaadással hallgatja. A val­lás tanítását azzal az óhajjal fogadja, hogy az lelkén nemesítsen és irtózik a fölösleges, csak a lelket megzavaró okoskodástól. Meg­elégszik azzal, amit a túlvilágról vallása mond. Oktalanságnak, boldogtalanságnak ítéli, hogy apja a vallásénál világosabb sejtelmek után törekszik. Szereti vallásában azt, ami titokza­tos, vonzza minden, ami rendkívüli. Csodálat­tal áll a normán trappista-zárda kapujában., Látja, hogy a »testnek ez a sanyargatása, minden földinek ez a teljes megvetése kell, hogy a lelket magasra emelje«, de hódolatába beleszól a képzelődés is. »Vájjon fájó emlé­keim nem utalnak-e ilyen helyre engem ’is? Nem fogom-e utóbb is így végezni életemet?«: Íme, a vallásos lélek átlép a küszöbön, amel'y az alázatosságot és bűntudatot a romantikus képzelgéstől elválasztja. Lelkét nemes érzelmek töltik el. Kész az önfeláldozásra a közjó érdeké­ben, ha hiába hozná is áldozatát. Szívét emberszeretet dobogtatja, amely szíve­sen veti váltságid önmagát. Érdekes, hogy még a Napoleon elleni hadakozásait is ebben a nregvilágosításban látja. »Szívesen magunkra vállalunk minden fáradságot, erőfeszítést, hogy a rabláncokat szétzúzzuk; áldozunk életet, va­gyont, hogy Európa határai közt a .békét és egyetértőid, melytől egyedül függ minden bol­dogságunk, ismét visszaállítsuk és biztosítsuk.« Rajongója a szabadságnak, de nemcsak annyiban, hogy zarándokutat jár ThermopylaChoz, hanem az egyes ember sor­sát illetőleg is. Egy török pasa méltatlan fog-

Next

/
Oldalképek
Tartalom