Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)
1941-04-10 / 82. szám
ÁRA 8 FILLÉR II. @2. szám. napilap # 1941. április 10. Csütörtök. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 1.40, 3 hónapra 4 P. Tittőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. azt a közösség érdeke ellen játssza ki. Azonban a lelki háborúnak ezen a terén is Anglia egyik vereséget a másik után kénytelen elviselni. Európa lelkisége elfordul az angolzsidó anyagias világnézettől, amely az egyes ember korlátok közé nem szorított szabadságát hirdeti és követeli. Európa lelkisége a tengely- hatalmak népi szabadságeszménye közé zárkózik, amelyben nem az egyes ember önzése, hanem a népi közösség java emelkedik legfőbb törvénnyé. A döntés ebben a világnézeti harcban az egyes ember és a népek lelkében megy végbe. Ezért a döntésért épp úgy küzdenek, mint a véres csatatereken a fegyverek erejével. Mert a jelenlegi háború a valóságban a világnézetek és a lelkek háborúja. A mai nap világ-és vonatkozású eseményei Római jelentés szerint a német hadsereg közeledik az albán—jugoszláv határhoz. Már csak órák kérdése, hogy bevonuljanak Albánia területére. A gyors német előnyomulás teljesen áthúzta Angliának azt a számítását, hogy az olasz csapatokat Albániából a tengerbe szorítsák vissza. Olaszország gondoskodott már idejében arról, hogy az albániai sereget megerősítse és az tartsa magát. A német csapatok tovább nyomultak előre jugoszláv területen és igen sok foglyot ejtettek. A foglyok elmondták, hogy az angolok már február óta beszivárogtak Jugoszláviába és németellenes propagandát fejtettek ki. Megerősítették azokat a híreket, hogy a német páncélos osztagok behatoltak Szalon i- kibe. Nagyfontosságú hadiesemények vannak az északafrikai hadszíntéren is. A német-olasz egyesített csapatok nagy erővel üldözik i menekülő angol csapatokat és most már közvetlen veszély fenyegeti Egyiptomot is. A német lapok hosszú cikkekben számolnak be a magyar légvédelem fejlettségéről és a magyar repülők sikeréről. A lapok szerint az elsötétítés egész Magyarországon a legnagyobb rendben történt és a lakosság fegyelmezettséget tanúsít a légiriadók alkalmával. A német légihaderő mára virradó éjjel Dovert és más angol támaszpontokat bombázott sikerrel. A bombázások során súlyos károkat szenvedtek az angol védelmi berendezések. A Duna alsó részén a forgalom megszűnt. Az angol légierő tegnap Berlin ellen intézett támadást. A német légvédelmi tüzérség és a vadászgépek már a berepülés előtt 11 angol gépet lelőttek. Romboló és gyújtó bomba esett tölbb lakóházra, .két kórházra, a híres porosz állami könyvtárra és az Állami Oeperára. Hadioélpontokat egyáltalán nem ért találat. A német légierő az északiskóciai partok mentén elsüllyesztett egy 20.000 tonnás megrakott angol gőzöst, egy 15.000 tonnás angol gőzös pedig megrongálódott. Macuöka japán külügyminiszter másodízben folytatott megbeszélést Molotov szovjet külügyi népbiztossal. Macuoka tegnap Moszkvából Leningrádba utazott. * Bárdossy László miniszterelnök és külügyminiszter Ullein-Reviczky Antal rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert megbízta a magyar sajtónak bel- és külpolitikai egységes irányításával sajtófőnöki minőségben. A miniszterelnökség sajtóosztálya ezentúl, mint a miniszterelnökség III. ügyosztálya vitéz Thu- ránszky László miniszteri osztályfőnök vezetésével változatlanul ellátja az eddig is hatáskörébe tartozott sajtóközigazgatást. Kormányrendelet értelmében április 12-étőI kezdődőién katonai büntetőbíráskodás alá kerülnek polgári személyek is katonai érdekeket sértő bűncselekmények miatt. A Magyar Élet Pártja a nemzet egyetemét jelenti Bárdossy László miniszterelnökünk átvette a Magyar Él^t Pártjának vezetését A lelki háború Clausewitz tábornok, a háború legnagyabb német elméleti tudósa (adott kifejezést annak a tételnek, hogy a háború a politika tovább folytatása más, katonai eszközökkel. Ezáltal Clausewitz félreérthetetlenül megállapította, hogy a háborúkat a politika idézi elő, kormányozza és alakítja. Aki tehát a háború lényegét meg akarja érteni, annak először a politika fogalmával kell tisztába jönnie. A politikai közösség, az állam, a nép vezetése, azonkívül az államok és népek élietérde- keinek a kiegyenlítése. A politika tehát a nemzeti 'közösségnek és a nemzieten felül álló hatalmi csoportnak befelé és kifelé irányuló alakítását, befolyásolását jelenti. A politikának tehát az (egyes emberekkel és a népekkel van dolga. Az emberek és népek vezetése és alakítása azonban a neveléssel azonos értelmű. A nevelés pedig állandóan folyó harc az emberekért, örökös küzdelem azoknak lelki ás szellemi erőiért. Ha már békében sem lehetséges a politika alakítása a vezető államférfi részéről anélkül, hogy a nemzet tagjainak lelkét és szellemét az ő politikai céljai számára meg ne nyerje, ez még kevésbbé lehetséges háborúban. Mert a háború a nemzet egyes tagjai számára nagy és sokszor a legnehezebb személyes áldozattal van egybekapcsolva. Az egyes emberek és népek azonban csak akkoir lesznek áldozatkészek, ha nem az anyagi, hanem a lelki, a szellemi érdekek állanak az előtérben. Annak tudata, hogy csak azok az emberek éis népek vannak abban a helyzetben, hogy a háború teherpróbáját eredménnyel megállják, amelyek erős ós az eszmények felé fordult lélekkel rendelkeznek, olyan régi, mint maga az emberiség. Erre számtalan történelmi bizonyítékot lehetne felhozni. A spártaiak és a rómaiak katonai ereje csak azért volt legyőzhetetlen, mert elsősorban a katonák lelke volt fölszerelve szétzúz hatatlan keménységű erkölcsi páncéllal. Ugyanez a lelki szilárdság élt Arminius germánjaiban, a német lovagrend tagjaiban, Nagy Frigyes tisztikarában, a szabadságharcok néphadseregében, és a világháború arc vonalharcosainak millióiban. Talán még nagyobb fokban érvényes ez a mostani nagy német birodalom hadseregére nézve. A nagy győzelmek elsősorban a fölényes lelki hadrafoghatóságon alapulnak. Már sóikkal előbb, semhogy a harc föllángolt volna a csatatereken, eldőlt a győzelem minden egyes német katona lelkében és az egész német népében. Az új eszmék óriási átütő ereje azon alapul, hogy azok a német nép cselekvő lelki és szellemi erői felé fordulták, azokat mozgósították és azonos irányba terelték. Ezért kell, hogy hatástalanul lepattanjon minden ellenpropaganda a német katonának az eszmény felé fordított lelki páncélzatáról. Annak á propagandának, amelyet Anglia kezdettől fogva vezetett, csak akkor lehetett volna eredménye, ha lelkileg előkészületleni népet talajt volna. A német nép lelki küzdőterét azonban az új eszmék világnézete és a' nevelés már előzőleg kivonta az angol behatás alól. Köztudomású, hogy Európa néhány népié még meg van fertőzve az angol propaganda mérgétől, amely állandóan az egyes ember beteges önzéséhez fordul és megkísérli, hogy A Magyar Élet Pártja vit Lukács Béla országos elnök elnöklésével .ekezletet tartott, amelyen a kormány tagjai és a párt törvényhozó tagjai úgyszólván kivétel nélkül megjelentek. Vitéz Lukács Béla a miniszterelnököt és a kormány tagjait biztosította arról, hogy/ a párt sziklaszilárdan áll a kormány mögött és megadja neki azt a politikai támaszpontot, amelyre a mai gondterhes időben különösen szükség van. Azután üdvözölte a miniszterelnököt, mint a pártnak új vezérét, aki iránt szeretettel és hűséggel viseltetünk. Bárdossy László miniszterelnök szólalt fel ezután és azzal a barátsággal fordult a párt tagjaihoz, amely barátság az azonos célok, feladatok és ezeknek teljesítésére vonatkozó közös felfogásban gyökerezik. Hangsúlyozta, hogy a kormány politikája és munkája töretlenül az eddigi szellemben és irányban halad tovább. Tudatában van annak — hangoztatta tovább, — hogy a kormány politikájának alapja és a nemzet egyeteméért való kapcsolat a Magyar Élet Pártja, amelynek vezetését a párt alkotmányának értelmében most átveszi. Ha most, a rendkívüli időben nem is áll módjában laz, hogy a párttal magával sokat foglalkozzék, mivel ezekben a pillanatokban a várbeli hivatali szobában a telefonok mellett a helye, székiemben mégis állandó kapcsolatot Áart fenn a párttal és á párton keresztül a nemzet egyetemével, mert a pártban a nemzet egyeteméért való kapcsolatot látja. A párt tagjai zúgó tapssal és nagy éljenzéssel fogadták a pártvezér bemutatkozását és őt hűségükről és ragaszkodásukról biztosították.