Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-07-02 / 145. szám
65. évfolyam, 145. szám Nagykanizsa, 1925 Julius 2, csütörtök Ära 1800 korona POLITIKAI NAPILAP Iwkcsxtőség és kiadót l/stsl Fő nt 5 Intanurban-Telefon 78, nyomda 117. szám Felelős szerkesztő: Kempelen Béla Elősistíési ára; Rgy bóra 3G.0Qv korona Káfons bóra—----------90.000 korous VÁ GI és társai Vági István és társai munkásszervezkedés ürügye alatt kommunista mozgalmat készítettek elő Magyarországon. A rendőrség hónapok óta figyelte a titokban folyó aknamunkát. Tegnap végül Vági István és 26 társa, köztük 4 nő, rengeteg mennyiségű házilag, titkos nyomdájukban sokszorosított kommunista propaganda-irat a rendőrség elé került. Az előzetes letartóztatást Vági és 6 társa ellen rendelték el az állami és társadalmi rend ellen irányuló bűncselekmény elkövetése, röviden kommunista agitáció miatt. Vági István Magyar Szocialista Munkáspártnak keresztelt tábora, mint a szociáldemokrata párt szélső baloldali ellenzéke, a fővárosi választások idején alakult. Akkor nagyhangon meg is kezdte az uj alakulás a választási harcot, amelynek eredmé- nyeképen azonban egyetlen mandátumot sem tudott magának biztosítani. Később egy nem engedélyezett gyűlésük megboszu- lásaképen tüntető felvonulást rendeztek a Népszava előtt a szociáldemokratapárt ellen. Feltűnő, hogy ez az uj párt, amely a munkásságot igyekezett hálójába keríteni, pénzzel tul- böven el van látva s határozott tervek szerint jár el. Zsákszámra halmozták fel az izzó forradalmi hangú röpcédulákat, hogy adott alkalommal szétszórják a társadalomban. „Fáklya“ cim alatt újságot is indítottak, amelyet kíméletlen felforgató tendenciája miatt a belügyminiszter betiltott. Nagyszámban gyártottak ujság- szerü kommunista tanokat széthintő röplapokat.' A szovjetnek Magyarországon elplántált eme sejtjei igyekeztek meghálálni azokat a súlyos pénzeket, amelyeket Párisból és Bécsből juttatott el hozzájuk a moszkvai kéz s igy a magyar szocialista munkáspárt melegágya volt a szélsőséges kommunista törekvéseknek. Szándékuk az volt, hogy visszaállítsák Magyarországon a tanácsköztársaságot s evégből összeköttetést tartottak a Becsbe szökött magyar kommunistákkal, hogy általuk remélt elközelgő jövőben ismét megalapíthassák Kun Béla uralmát. Tűrhetetlen, hogy hazánkban ez a szélső kommunista propaganda minden beavatkozás nélkül, zavartalanul folyhassék. A hatóságoknak kötelességük, hogy preventív intézkedéseket tegyenek annak megakadályozására. Magyarország már ismeri a szociális termelésből fakadó jólétet s abból nem kér mégegyszer. Gyökeresen ki kell irtani ebből Budapest, Julius 1 Tizenegy óra után nyitotta meg a nemzetgyűlés mai ülését Scitovszki Béla elnök. Farkas István napirendelött Vági István és társai ügyében szólal fel. 1919-ben megalakították a magyar munkáspártot; a keresztényszocialisták kedvezményeket nyújtottak a munkásoknak, hogy megbontsák a munkások egységét, a szociáldemokrata pártban. Vannak vélemény- különbségek és ezt a pártonbelüli ellenzéket használták föl a pártegység megbontására. A rendőrségen folyt a tanácskozás arról, hogy Vágiék állítsanak a fővárosi választásokon minden kerületben jelölteket. De tárgyalt velük Bencs Zoltán a belügyminisztériumi szociálpolitikai osztály vezetője is. A kormánynak tehát nem volt joga őket letartóztatni, mert ő biztatta őket aktivitásra. Felolvassa Gömbös Gyula beszédét, amelyet Vágiék megalakulása alkalmával tartott egy vacsorán és amelyben örömmel emlékezett meg Vágiék akciójáról. Rakovszky Iván belügyminiszter: A miniszterelnökség szociálpolitikai osztálya vezetőjének kötelessége fogadni mindenkit, aki kéréssel jön hozzá és lehet, hogy Vági azért jelentkezett Bencs Zoltánnál, hogy lapjának engedélyezését kérje. Ő első pillanattól kezdve aggályosnak tartotta Vágiék mozgalmát. Tudtuk, hogy meg nem engedhető összeköttetéseik vannak és hiába hangoztatni országból az ilyen Vági-féle sejteket, nem mintha attól tartanánk, hogy ezek a sejtek lombos fákká nőnek, hanem mert féltjük a lehiggadt konszolidációt, irtózunk már minden felforgatási törekvéstől s irtózva fordulunk el már magától a szótól is, amelyik forradalmat jelent. A magyar közvélemény azt követeli, hogy ezeket a kísérletezéseket tegyék lehetetlenné, mielőtt még újra a pusztulás útjára irányíthatnák a magyar hazának az újraéledés vizein elindult hajóját. nak békés jelszavakat, törekvéseik törvénybe ütköztek. A kormány kötelessége volt ezt az aknamunkát megakadályozni. Megállapítást nyert, hogy igen gyanús külföldi összeköttetéseik vannak és külföldi pénzforrásból fedezték kiadásaikat. — Vági Istvánt és társait átadták az ügyészségnek, az eljárást a törvény szerint fogják ellenük lefolytatni. Ezután a napirendi tárgyalásra téitek át. A választójogi javaslat részletes tárgyalása során Kabók Lajos szólalt fel a 60. szakaszhoz. Rakovszky Iván belügyminiszter: Eddig az volt a kifogás, miért nem szabályozzák a gyülekezési jogot törvényileg. Most ez is megtörténik. Eddig engedélyt kellett kérni, most azonban csak bejelentés szükséges s a hatóság köteles záros határidőn belül nyilatkozni, mert különben a gyűlés engedélyezettnek tekintendő. A 30 napos határidőt megfelelőnek tartja. A szakasz eredeti szövegben fogadtatott el. A 61. szakaszhoz, mely a választások tisztaságáról szól, Rupert Rezső szólal fel. Az első bekezdés megtiltja az etetést, itatást, de megengedi a nyilvános társadalmi érintkezésen belül a vendéglátást. Ilyen értelemben szólal fel Meskó Zoltán, Vázsonyi Vilmos, Propper Sándor, Malasits Géza és Hegymegi- Kiss Pál is. Dabasi-Halász Móricz szükségesA belügyminiszter a parlamentben nyilatkozott a Vági-ügyről A választójogi javaslat vitája — A gyülekezési jog és az emigráns szakasz tárgyalása nek tartja, hogy magyar emberhez illően vendégeket fogadhassanak. Rakovszky Iván belügyminiszter: A túloldalon nem olvasták el figyelmesen a szakaszt. Az olyan vendéglátás, amely a választók befolyásolása céljából történt, büntetőjogi következményekkel jár. Ha a szakasz első részét törölnék, akkor a jelölt még saját gyermekének sem adhatna ellátást. A Ház többsége a szakaszt eredeti szövegében fogadja el. A 62. szakasznál Puky Endre előadó módosítást terjeszt be arra vonatkozólag, hogy azok a külföldön huzamosabb ideig tartózkodó személyek, akik az állam vagy a kormány megbízásából időznek külföldön, jelölés esetén kü'ügyi hatóságunknál hitelesíttethetik a jelölés elfogadását. A 12. bekezdésnél az előadó indítványt terjeszt be, mely szerint az ajánlásoknál a szavazó igazolványok szelvényeit ne kelljen felragasztani. Sajnálattal látja, hogy el kell ejteni a szelvény felragaszíására vonatkozó rendelkezést, pedig becsületes végrehajtásának rendkívül sok előnye lenne. A fővárosi választásoknál történt események azonban indokolttá teszik, hogy a szelvények csatolását elhagyják. Egyúttal azonban indítványozza, hogy az ajánlások aláírása körül elkövetett visszaéléseket súlyos büntetésekkel torolják meg. Javaslatot tesz, hogy ha az aláírások száma nem elegendő, a kiegészítésnek uj ivén kell történnie. Indítványt terjeszt elő, hogy amennyiben az aláírások hitelessége körül visszaélések történnének, az ügyet a választási biztos büntető eljárás megindítása végett a választás befejezése után tegye át az ügyészséghez. Az előadó egy uj 20. bekezdést is indítványozott, amely azokra vonatkozik, akik nem az állam vagy a kormány megbízásából, hanem valami nyomós okból tartózkodnak külföldön, de akiknek a jelöltségéből való kizárása nem látszik indokoltnak. Amikor ennek az uj bekezdésnek az elfogadását ajánlja, nem azokra gondol, akik politikai magatartásuk miatt a büntetés elől menekültek külföldre, hanem azokra, akik valami más komoly ok miatt kénytelenek külföldön tartózkodni. Ezek ügyének elbírálását a választhatóság szempontjából egy magas hatáskörébe kívánja utalni^és erre a miniszter- tanácsot tartja legalkalmasabbnak,