Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)

1925-04-02 / 74. szám

ZALÁI KÖZLÖNY 1925 április 2. — A vonat elé akart ugrani egy nagykanizsai leány. Kei den este a városi sétnkeríben egy ma­gányos, jól öltözött leány bolyongott. A rendőrőrszemnek úgy tűnt fel a leány bujkálása, mintha az valami rosszban töt te volna a fejét. Figye­lemmel kisérte tehát s VilO felé, mikor messziről már hallatszott a 9 óra 20 perckor Budapest felől ér­kező gyorsvonat dübörgése, látta, hogy a leány gyors léptekkel neki indul a vasúti töltésnek, leereszkedik a meredek bevágás oldalán nyilván azzal a szándékkal, hogy a vonat elé vesse magát. A rendőr gondol­kodás nélkül utána vetette magát. A leány kérte, hogy hagyja őt meg­halni, feltett szándéka az öngyilkos­ság. A vonat egyre közelebbről dü­börgőit s igy a rendőrnek nem sok ideje volt beszélgetni, hanem meg­ragadta az ellenkező leányt s kihúzta a sínek közül. Néhány pillanat múlva a gyors átrobogott a vágányokon. A rnajdnen önkívületi állapotban lévő leányt ekkor a rendőr vissza­vezette a városba, megtette jelenté­sét s a leányt hazavitték hozzátar­tozóihoz. A kis varróleány elkesere­dett próbálkozásának oka szerelmi bánat volt. = Ma este Pesti Kabaré, pénz- tárnyifás 8 órakor. — Bezárták a leánypolgári iskolát. Az alispán azonnali hatállyal elrendelte a nagykanizsai állami pol­gári leányiskolának a iáthaláz-járvány miatt való bezárását. — A vakoknak. A Vakok Or­szágos Menháza és Segélyegylete emberfeletti munkával tud csak meg­felelni szomorú emberbaráti köteles­ségeinek : szemük világát vesztett embertársaink ápolásának. Az állam anyagi erői szegényesek s ha sok minden egyébre jut is, a vakok menháza támogatására majdnem semmi sem került. Ezért fordult az igazgatóság a magyar társadalom­hoz s igy lapunk utján Nagykanizsa közönségéhez is, hogy segítséget kérjen a menház falai közt ápolt szerencsétlen sorsra kárhoztatott em­bertársaink részére. Ma B.D. 25.000 koronás adományát nyugtázzuk. = Helyi vállalat térhódítása a vidéken. A Nagykanizsai Városépítő részvénytársaság, amely a Dunántúl egyik legnagyobb építési vállalata, legújabban Zalaegerszegre is kitér­je .zíi üzemét, ahol fiókot létesített. A fiók vezetésével Ziegler Béla nyug. kir. főmérnököt bízták meg. — Öngyilkossági kísérlet. Sebestyén József 85 éves zalaegerszegi lakos a kasza­háza felé vezető utón a hídnál a Zalába akart ugrani. Az épen arra járó csend­őröknek az utolsó pillanatban sikerült megmenteniük. Az öreg ember anyagi és családi bajai miatt akart megválni életétől. — Telefonforgalom megnyitása. Zala- lövő és Zalaegerszeg közt a telefonforgal­mat április 11-én ünnepélyes keretek közt megnyitják. = Ma este Pesti Kabaré, pénz­tárnyitás 8 órakor. — Megyeszerte gyűjtenek a győrfiszegi tüzkárosuítaknak. — Megírtuk, hogy Győríiszeg zalame- gyei község a napokban 4—5 ház kivételével teljesen tűzvész áldozatául esett. Az alispán intézkedett, hogy a tüzkárosultak legalább pillanatnyi felsegélyezésére a megyében akció induljon. Az erre vonatkozó felhívás tegnap érkezett meg Nagykanizsára. — Vendéglősök összejövetele. A nagykanizsai vendéglősök mai barátságos összejövetelüket Nagy István Csengery-uti vendéglőjében fogják megtartani. = Ma este Pesti Kabaré, pénz­tárnyitás 8 órakor. — A szerdai hetipiac árai. A szerdai hetivásáron a piaci árak a kö­vetkezőképen alakultak: Zöldségpiac • bab 2000—3200, mák 10.000, dió 5—6000 korona literenként; vörös­hagyma 3000—4000, foghagyma 5000—6000, sárgarépa 2000, zöldség 2000 korona csomónként; fejeská­poszta 4—5000, kelkáposzta 5—6000 korona fejenként; burgonya 1500— 2500, savanyukáposzta 4000, sava- nyurépa 3000, karfiol 20—25.000 K kilogrammonként. Tejpiac: tej 4000— 4500, tejfel 14—15.000 korona lite­renként; túró 10—12.000, vaj 60— 70.000 korona kilogrammonként; to­jás 1100—1200 korona. Gyümölcs­piac : alma 8—15.000 korona kilo­grammonként, narancs darabja 2— 4000 K. Haspiac: növendékmarha 10—12, marha eleje 16—20, há­tulja 20—24, borjú eleje 16, há­tulja 20—24, sertés 30.000, zsir 40, háj 38, zsirszalonna 34, füstölt ser­téshús 60, kolbászfélék 50—60 ezer korona kilogrammonként. Termény- piac: búza 470—490, rozs 450—470, tengeri szemes 260—270 ezer korona métermázsánként. Baromfipiac: egy tyuk 35—40, egy pulyka 1-20—150, pár csirke 60—80, pár sovány kacsa 80—100, egy sovány liba 90—110, egy hízott kacsa 90—110, egy hí­zott liba 180—240, szopós malac 50—100 ezer korona. Takarmány­piac: Széna 40—60, lóher 70, lu­cerna 80, alomszalma 25—28, zsupp- szalma 70—80 ezer korona méter- mázsánként. = Veszünk, ajánlott levélben cí­münkre megküldött, olasz vörös- kereszt sorsjegyet á 220.000, sor­sokat á 140.000, nyeremény jegyet á 42.000, szerb sorsjegyet á 80.000, nyereményjegyet á 80.000 koronáért. Záloglevelek és állampapírok vétele és el idása: Jakobovits Gyula és Társa Budapest, V., Bálvány-ucca 16. — Megszűntetett postahivatal. A nagy-- lengyeli postahivatalt április elsejével meg­szüntették. — A zalaegerszegi gazdasági szak­iskola építése. Zalaegerszegen még a nyár folyamán megkezdődik a práterdombi ön­álló gazdasági szakiskola felépítése. A tan­felügyelőség már megkezdte a várossal a tárgyalásokat a bérleti szerződésre vonat­kozólag. A tervezet szerint a 11 és fél holdat 1925. október 1-íől 40 évre veszik bérbe ecélra. Az épületek a szerződés le­jártával a jelenlegi tulajdonos, a Farkas Dávid alapítvány tulajdonába mennek át. A kultusztárca egy métermázsa búzabért fizet holdanként, ebből azonban 75 kilo­grammot visszatart beruházásokra. = Ha nem tudja, hogy mi a betegsége, keresse fel (Budapesten ' I., Nagy János-u. 47.) a dr. Jakab- féle Liget szanatóriumot, amely a legtökéletesebben berendezett diag- nostikai gyógyintézet. Amerikában az életbiztosító társaságok alapítottak ilyennernii vizsgálati intézetet, ahol minden jelentkezőt a legalaposabban megvizsgálnak. Az orvosi tudomány bevált összes vizsgálati eszközei a dr. Jakab-féle Liget szanatóriumban az orvosok rendelkezésére állanak. Szabad orvos választás, mérsékelt árak. Napidij a magánklinikai osz­tályon 150.000 korona. — Zalai tisztiorvosok nem I léptek be az országos tisztior­vosi egyesületbe. Megírtuk, hogy Budapesten megalakult Magyaror­j szág Tisztiorvosainak Országos Egye- I sülete. Ehhez Zala és Békés vár­megye, valamint több város tiszti­orvosai nem csatlakoztak. A gyűlésen Zalamegye tisztiorvosait Halász Miksa dr. képviselte Zalaegerszegről, aki ott ki is fejtette a zalai tisztiorvosok megelőző értekezletén leszögezett állásfoglalásának okait s azt indít­ványozta, hogy az uj egyesület ne gyöngítse az Örvosszöveíség egysé­gét, hanem annak kebelében alakul­jon meg, mint annak egyik szak­osztálya. A többség az alakuló ülésen ehhez az indítványhoz nem csatla­kozott. Zalamegye tisztiorvosai most • felírnak az Orvosszövetséghez s annak véleményétől teszik függővé csatlakozásukat az újonnan alakult tisztiorvosi egyesülethez. = Ma este Pesti Kabaré, pénz- tárnyítás 8 órakor. — Egy somogyrnegyei község­ben megkövesedett mamut-csont­vázat találtak. Pécsről jelentik: A somogyrnegyei Oszlopán községben egy téglagyár telepén dolgozó mun­kások három méter mélységben egy mamut megkövesedett csontvázára bukkantak. Az óriási állat másfél- méter hosszú és tizenegy centiméter vastag agyarai egymástól két méter távolságban feküdtek. Az értékes le­letet a somogyrnegyei Muzeum Egye­sület szerzi meg. | — Ma és minden este kaposvári J Balogh Károly hírneves zenekara j hangversenyez a Korona-éttermében. = Schwarez Dezső cégnél úri és női divatárnkban legszolidabb ki­szolgálás. = Cigarettázik Öli? Sodorjon Janina papirt. TŐRVÉHYSZÉ8Í Fiatal leány a törvényszék előtt. Egy szerencsétlen fiatal leány került tegnap vádlottként Makáry Vilmos törvényszéki egyesbiró elé: Patai Mária 18 éves nagykanizsai leány. Szülei korán elhaltak s mint cseléd kereste meg sovány darabka kenyerét. A sors azonban mostoha voit hozzája és lerongyolódva bűnre vetemedett. Szolgálatadónőjétől 800 cseh és és 500.000 magyar koronát tulajdonított el, majd elment Szabó cipőkereskedőhöz és mintha asszo­nyának engedőimével tenné, cipőt vásárolt nála. Persze csalási fondor­lattal. így itt is 250.000 K kárt okozott. Feljelentésre a leányt letar­tóztatták és az ügyészségnek átadták. A tegnapi törvényszéki tárgyaláson a megtévedt leány zokogás közepette töredelmesen bevallotta tettét, amit őszintén megbánt. Nagy nyomorával védekezett. Nem volt ruhája-cipője és hogy féltü l joii öltözni — a másé­hoz nyúlt. A törvényszék a nyomatékos eny­hítő kőrü'ményeket figyelembe véve Polai Máriát 3 hónapi fogházra és 600.000 K pénzbüntetésre Ítélte. Az ítélet jogerős. Irodalom és művészet Uj Idők. Herczeg Ferenc képes irodalmi hetilapja, az Uj Idők, fennállásának 30. év­fordulója alkalmából 100 milliót sorsol ki olvasói között. 13. számában folytatódnak Csathó Kálmán é3 Ludwig Wolff érdekes regényei. Közli a lap azonkívül Herczeg Ferenc, Rákosi Jenő cikkeit, Illés Endre és Izsáknc Székely Erzsi elbeszéléseit, Ju­hász Gyula versét, Zoltán Vilmos műfor­dítását, Mühlbeck Károly elmés fejléceit, igen sok művészi és időszerű képet és a lap rendkívüli népszerű rovatait, a szer­kesztői üzeneteket és a szépségápolást. Előfizetési ára: negyedévre 80.000 korona. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16. KÖZGAZDASÁG A soproni iparkiáiütás A soproni íparkiállitás előkészítő mun­kálatai serényen folynak. Március a kiállí­tók bejelentésének hónapja; bejelentések már szép számmal történtek is és bár a nagy vállalatok többjével még folynak a tárgyalások a részvétel módozatait illető­leg, már nem kétséges, hogy a soproni Íparkiállitás Moson, Sopron, Vas és Zala vármegyék iparának teljes képét fogja a szemlélő elé tárni. A kiállításon gazdag képviselete lesz a vas- és fém-, gép-, fa-, textil-, ruházati-, malom-, nyomó-, vegyészeti-, élelmezési-, kő és agyagiparnak. A nyugati határvidék ipara az utolsó tiz évben erős fejlődésen ment át és ha a kiállításnak sikerülni fog ezt a köztudatba átvinni, a nyugati végek gazdasági életére ebből jelentékeny elő­nyök fognak háramolní. A kereskedelemügyi miniszter már ren­deletileg intézkedett e tekintetben, hogy amennyiben a kiállítási tárgyak a kiállítás bezárása után előállításuk helyére vissza- száilittatuak, e szállítás ingyenes legyen s a pénzügyminiszter is kijelentette, hogy a kiállítási tárdijakbó! származó jövedelem a forgalmi adótól mentes. (Ez az adó is a kiállítókat terhelte volna.) A kiállítás végrehajtó bizottsága április ! elején dönt a kiállítási főcsarnok építkezé­seinek kiadása iránt, mig a második csar­nok építtetése ügyében .a döntés csak ké­sőbb történhetik meg, mert e csarnok mé­retei a még ezután megnyilvánuló hely­igénylések mérvéhez fognak igazodni. A kiállításban résztvenni szándékozó ipar- vállalatok, ha e szándékukat még nem je­lentették be, igyekezzenek bejelentésüket mielőbb megtenni, mert igényeiknek meg­felelő elhelyezkedésük a kiállítási csarnok­ban csak idején való jelentkezés esetében válik lehetségessé. A térdijak, mint ezt az érdekelt körök egyértelműen elismerik, igen mérsékeltek s a fizetési módozatok olyanok, amelyeket szerény erők is megbirnak. TŐZSDE A mai értéktőzsdén az irányzat nyitáskor lanyha volt. A tőzsdeidő későbbi folyamán kedvezőbb spekulációs vásárlásokra meg­javult. A kulisz- és a vaspiac értékei nagy­részt elérték a tegnapi zárlati nívót, sőt sok esetben meg is haladták azt. A többi piacok papírjai azonban tepnaphoz képest alacsonyak maradtak. A kulisz piacon a legutóbbi zárlathoz viszonyítva alig 1—2000 koronás eltolódás állott be, csak a Salgó esett 8000 és Államvasut 10.000 koronával. A vaspiacon Villamos 10.000 koronás ja­vulást ért el. A kisebb papírok szintén jobban tendáltak, viszont Danubius 20.000 koronával olcsóbbodott, tegnaphoz képest. A bányapiac mindvégig lanyha volt. A Magnesit 25.000, Kőszén 15.000 koronával ment vissza. Feltűnő az Egyesült Fővárosi árhullámzása, mely 10.000 koronát, azaz 16o/o-ot veszített árfolyamából. A Pesti Hazai árvesztesége 35.000 korona volt. Utótőzsde Irányzat barátságos, üzletiden. Magyar Hitel 386, Osztrák Hitel 1445, Rima 145, Salgó 522, Hazai Bank 108, Angol Magyar 31-5, Fabank 4, Danubius 2345, Fegyver 585, Villamos 1080, Kőszén 3050. Az arany korona mai árfolyama font sterling alapon átszámítva — 14.626*— papír korona. in MiiBH mii i mwimriiBii———ai — Többszáz darab maradék kerül olcsó áron eladásra

Next

/
Oldalképek
Tartalom