Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)
1925-05-03 / 98. szám
» ZALAI KÖZLÖNY 1925 május 3. Az ajánlatok a következők voltak teljesen elkészített s a temetőben felállított egy-egy sírkőre vonatkozólag: Weisz Soma 121.500 korona, Sartory Oszkár utóda 122.000 korona, gróf Zchy Ödön Zákányi Iparművek R.-T. 143.000 korona, Tomasicsés Kovács 143.700 korona. A bizottság úgy döntött., hogy ? munkát a két legolcsóbb ajánlattévő cégnek, Weisz Somának és Sarbr Oszkár utódának adja ki. k S •.'. utóda cég képviselője bejelentette, hogy egységesítés végett ajánlata 500 koronás többletét elengedve, azt szintén 121.500 koronára módosítja. A két cég a munkát a hét folyamán már meg is kezdi. így tehát 121.500 koronába fog kerülni minden egyes sírköve a nagy- kanizsai kaíonatemetőben nyugvó hősöknek. 1924 november közepén 70.000 koronás alapon indítottuk el akciónkat, mely rövidesen elnyerte az egész város áldozatokra kész érdeklődését. Akkor ugyanis úgy képzeltük, hogy egyszerű, alacsony, minden disz és szépség nélküli, négyszögletes követ állítunk minden sir fejéhez, belevésve az alatta pihenő nevét. Erre a megoldásra, valóban 70.000 koronás árban érkezett is be természetes nagyságban elkészített minta, amely azonban egyszerű kilométerkő, vagy alacsony határjelző oszlop benyomását keltette volna. Igaz, hogy az első elgondolás ilyen volt s igaz, hogy ilyennel is meg kellett volna elégednünk — ha a nagykanizsai közönség, hivatalos város, katonaság, hivatalok, iskolák, egyesületek stb. lelkes támogatása nem késztetett volna bennünket arra, hogy városunk színvonalához méltó sírkövek felállítására gondoljunk. így született meg a terv, amit azután a bizottság minden tagja is helyeselt, hogy, ha már sikerül elérnünk valamit, akkor olyant alkossunk, amit büszkén s biztosan hagyhassunk hátra a messze utókor számára. Aáikor a 70.000 koronás pályamunka mellé a vállalkozók elkészítették a bizottság által javasolt megoldás szerinti minta-darabokat, akkor láttuk csak, hogy a formában, kifejezésben, értékben és tartósságban nyert különbségek megérnek mégegyszer annyi munkát, mint amennyivel az eddigi összegeket összegyűjtöttük s még egyszer nnévi áldozatot, mint amennyit előirányz tunk. ___70 .0<y'r" * n kaptunk . na műi . ináén o/na- | tulka nélküli, 35 centimeter magas kődarabokat, míg 121.500 koronáért örökös tartóssága, 70 centiméter magas, elsőrendű anyagból készült, művészileg is tetszetős megoldása, egyszóval igazi hősi sírköveket sikerült biztosítanunk. Eddig összegyűlt pénzünk a város 100 darab sírkövével együtt 75 mf/hd korona és kamatai. Ebből most megcsináltatunk 615 darab sirkövet. A gyűjtést azután folytatjuk mindaddig, mig a még hiányzó 485 sírra is sírköveket állíthatunk. Itt az elv vezetett bennünket, hogy inkább tartson az akció 2 évig, mintsem hogy az idén novemberre az összes sírokra egy-egy mitsem jelentő kődarabot állítsunk, amely nem vállna dicsőségére értünk elvérzett hőseink emlékezetének, sem a városnak, sem annak az utókornak, melynek örök magyar mementóként fog szolgálni magyar földön minden katonatemető. Az összes szükséges sírkövek száma 1100; a többieken ugyanis már vannak síremlékek. Felkérünk most mindenkit, hogy akciónkat részesítse további támogatásában s azok, kik már 70.000 koronát adakoztak, amennyiben módjukban áll egészítsék ki adományaikat. Az adományoknak ez a kiegészítése természetesen minden régebbi adakozónak saját akaratától függ s hisszük, hogy sokan lesznek, kik jó szivük sugalatát követve ezt meg is fogják tenni, mely esetben az ado- mánykiegészitéseket esetről esetre lapunkban nyugtázni fogjak. Az adakozás további mikéntjére vonatkozólag megjegyezzük, hogy mától kezdődőleg fél sírkőre is elfőMunkácsy Mihály emlékezete Folyó hó esején volt huszonöt éve, hogy a legnagyobb festőművész, Munkácsy Mihály meghalt. Pályatársai közül egy sincs, kinek neve az országban — a palotáktól kezdve le az utolsó kunyhóig — annyira ismert lenne, mint az övé. A magyar művészettörténetben nincs párja a magyar szellem pregnánsabb kifejezésében ; sem a külföldi mesterekkel való összehasonlításában is markánsan domborodnak ki művészetében lelkének komor hangulata s borongós szin- és világlátásának egyéni érzéséből fakadt mélységes megnyilatkozásai. Mert ha csak úgy futtában is végig vezetjük emlékezetünket az ő munkáin, lehetetlen fel nem ismerni rajtuk azokat a sötét gammákat, melyek bársonyos simaságuk mellett is csak itt-ott olvadnak fel melegebb színekké s finom vonalak helyett hatalmas foltok alakjában ütik reá érzésbeli kitöréseinek bélyegét vásznaira. Az „Ecce homo“, „Krisztus Pilátus előtt“, „Siralomház“, a „Tépéscsi- nálók“, „Milton gyásza“ s a többi klasszikus alkotásain mind melan- cholikus szomorúság ömlik el s még azokban a festményeiben is, melyek legkevésbbé éreztetik sajátos lelki világát, ösztönszerüleg kisugároznak az életének keserű emlékeire való visszaemlékezés fájó érzetei. A külföldi kritika nem egy müvénél túlságosan szigorú volt vele szemben. Monumentális alkotásaiban szemére lobbantották Krisztus alakjának elhibázottságát, a túlságos színpadias elrendezettséget, a koncepciónak merev hidegségét, rajzbeli el- nagyolását, széles ecsetkezelését és még sok más hibát, de ezek a kemény bírálatok részben a magyar léleknek az ő művészi intuícióinak és egyéni körülményeinek fogyatékos ismeretében találják magyarázatukat. Az ő értékének megállapításában talán annak a kritikusának volt igaza, ki akképen jellemezte, hogy primitiv meglátása mellett modern keze volt. Barátom, Burka Irta: Oyimessy József (1) Ha rád gondolok, végig fut rajtam a hideg borzongás, kicsordul a köny- nyem. Nem tudom megállapítani: a bánat csalja-e ki szememből, avagy az öröm könnyét hullatom-e? A közönségre bízom, hogy könnycsep- jeimről Ítéljen. Persze, nem is igen ismernek téged. Uraim! Burka Jánoshoz van szerencséjük. Burkához, a költőhöz. Örülnek a szerencsének? — Úgy elmesélem barátságunk történetét. Cigánynak született költő lett és... Eh, egyszerre nem árulok el mindent. A végére is kell hagynom valamit! — Ifjúságáról igy zengedez: „Burka volt azs idesapám, Burkának silettem, Futkároztam, saladgáltam, Sok degct megettem. (Bocsánat, én nem tehetek róla, ha barátom rokonszenvezett a jobblétre szenderült állatocskákkal!) Mire felserdült, konyitott a betü- és vályogvetéshez. Néha-néha bejött hozzám, kéregetett. Ilyenkor mindig énekelt valami szokatlan nótát. Egyszer megkérdeztem: — Mondd Jancsi, hol tanultad ezt a gyönyörű éneket? — Magam keltettem! — felelt önérzetesen. A hogyan meglátott valamit s a hogyan azt megfestette, mindabban az ő mélységesen szomorú lelke nyilatkozott meg s széles gesztusokkal a vászonra vetett ecsetvonásaiban egyéni érzéséve-1 párosult naturalizmus domborodik ki. Munkácsy mégis nagy festő volt; a magyar szellem legkiválóbb kifejezője s a magyar lélek legnagyobb érzékeltetöje. Halálának huszonötödik évfordulója alkalmával tűzzünk be mi is egy babérlevelet abba a koszorúba, mellet emléke köré kell, hogy fonjon a neki mindörökre hálás utókor. Kempelen Béla Hősi sir akciónk beszámolója Két helybeli vállalkozó nyerte el a munkát Nagykanizsa, május 2 A szerkesztőségünk által indított és vezetett hősi sir-akció a mai nappal eljutott a kivitelezés megkezdéséig. Öt és fél hónapi állandó munkánk eredményeképen ma délután az általunk erre a célra már régebben összehívott bizottság kiadta a munkát a sírkövek elkészítésének megkezdése végeit. Ma délután 4 órakor ült össze a bizottság szerkesztőségünkben, hogy döntsön a formailag helyesbített, elfogadott tervre vonatkozólag beérkezett ajánlatok felett. Az ülésen jelen voltak a bizottság összes tagjai: dr. Krátky István főjegyző, Koös Ottó alezredes, a szolgálatiig akadályozott állomásparancsnok képviseletében, Király Sándor városi műszaki tanácsos, Szeghalmy Bálint városi mérnök, Kempelen Béla lapunk felelős szerkesztője, Barbarits Lajos helyettes szerkesztő s az ajánlattévő cégek képviselői. A vidéki pályázók — mint ismeretes — már az első versenytárgyalás alkalmával kiestek ajánlataikkal, úgy, hogy ma csak a számításba jöhető négy helyi cég újabb egységesített ajánlatainak felbontására került a sor. Ha cigarettát adtam neki Ítéletnapig is nótázott volna. Sokszor nagyon érdekes volt a nótája. Legjobban az tetszett, melyet a gróf lakodalmára szerzett. A gróf ur igazi világfi volt. Nagyon szerette a pénzt — elkölteni. Mikor feje fölött már-már összecsapott a hullám, elsülyedéssel fenyegette adósságának tengere, gondolt egy merészet és... és feleségül kérte főhitelezőjének egyetlen, bájosnak egyáltalán nem nevezhető leányát. És mivel a grófi korona sokat jelent a gazdag bankárnak is, képzelhetik, hogy nem utasította vissza kezét Amália kisasszony. Azt mondják, hogy a házasság repülőgép, melyen a boldogságba repül az ember. Ha ez állítás igaz, akkor a gróf ur házasságát hajónak kell neveznem, mert rajta, vele evezett ki az adósság tengeréből. A repülőgépes hasonlat csak azután jöhet számításba nála, amint szilárdnak érezte maga alatt a talajt, felvehette a hozomány első részletét. A lakodalomra sokan elmentünk. Mindazok, akik csak valaha hiteleztünk a gróf urnák. Talán a meghívás kárpótlás akart lenni az elmaradt kamatokért. Mikor már mindnyájan az égig magasztaltuk a mél- tóságos asszony szépségét, kimerítettük a diszitőjelzők utolsó forrását is, — jelenti a komorna, hogy egy cigány kér bebocsájtást. — Engedd! — szólt a férjéhez a szépek-szépe, — tetszik nekem a cigány, ez a furcsa náció. — Legyen, — felelt a gróf. Föltárult az ajtó, belépett Burka. Alig ismertem rá. A tőlem kapott kék kabát lyukas könyökére egy piros rongyot varrt, kezében kopott zsíros cilinder. A földig meghajolt és zengé vala: „Naccságos gróf ur, tekintetes ásson! Ázsa nagy Úristen sok kis rajkót adjon. Seressék is egymást, mint a kis gerüce, Gyenyerü serelmük tartson el örökre!“ Ismét meghajolt. Bár a grófné kegyelmes el-elpirult, a gróf gazdagon megjutalmazta a cigány Petőfit. Jancsinak fejébe szállt a siker, még többet akart, azért folytatá-: „Tekintetes ásson, naccságos assonság! Hete utjain nyiljik a sip virág! Izs mig a gróf ur vadászik a kegyen Seretője mindig et-hat legyen!“ A grófné ájuldozott. Burka arcán hatalmas csattanás, — a gróf gyűrűjének helye még egy hét múlva is látszott — s az ünneprontó börtönbe került. A parádés kocsis csukta be a félszerébe. Éjfélkor bandukoltam haza. Amint a félszer mellett elhaladok, nyögést, nyöszörgést, hangot hallott. Sötét volt és én — mit tagadjam — féltem ! Félelmemben önkénytelenül kiszaladt a számon: — Ki az, mit akar?! — Sabadits meg, segény erdeg vagyok, jaj, jaj! Mit tehettem, kieresztettem! A cigány hálálkodását be sem vártam, valósággal rohantam. Reggel jelentkezik az én Jancsim. Elénekelte az a verset, amit a „bertenben“ szerzett. „A berten mily fenekibe íldegil a rab cigány, Segin fejem ki segít meg Nem gondol senki sem rád ... Ides devla, verd meg kérlek Aki engem ide kildett! Ez csak kisebbik része az ajándéknak. Más szerencse is ért. Jancsi tegezni kezdett. Kitalálta, hogy rokonok vagyunk. A költők ides testvérek ! Mivel engem is költőnek tartanak és Burka is megadta ezt a titulust, beletörődtem a sorsomba. És ha már barátommá fogadtam, élt is a jogával! Állandó vendégem lett. Cigarettáimat pusztította, boromat kóstolgatta. Lassankint kellemetlen barátnak bizonyult, kiállhatatlanná vált. Hogyan szabaduljak meg tőle ? Főtt a fejem, nem tudtam semmit nyugodtan cselekedni, mindig hátráltatott munkámban. Még a mennyasszonyomhoz is elakart kisérni! Éppen ez a cselekedete adta a mentő eszmét. Megkérdeztem. — Mondd, sirighü komám, voltál-e már szerelmes? — Amióta azs esemet tudom! (Vége köv.)
