Zalai Közlöny, 1925. április-május (64. évfolyam, 73-143. szám)
1925-04-26 / 93. szám
ZALAI HŐZLÖNV 2 reskedők egy részének kérelme a nyitvatartás iránt pedig egészen uj keletit, mindössze két hónapos. Most, amikor a kereskedelmi életre is nehéz idők járnak s az idők súlyát egyre jobban érzi a merkantilvilág, most vetődött fel az a gondolat, hogy az üzleteket a vasárnap i délelőtti 2—3 órai nyitvatartással segitsék át a válságos időkön. A nagykanizsai rőfös-, rövidáru- és divatáru-kereskedők ugyanis a rendelet érteimében a vasárnapi nyitvatartás érdekében indítottak mozgalmat az elsőfokú iparhatóságnál. A városi tanács utolsó ülésén már tudomásul is vette azt a bejelentést, hogy a felsorolt üzletek vasárnap és Szent István-nap délelőttönként 10 óráig nyitva tarthassanak. Az érdekelt kereskedőknek ez a mozgalma lehet paragrafusok alapján megengedett, morális, gazdasági és szociális szempontokból azonban teljesen érthetetlen. Elsősorban nem tudjuk megérteni, mit remélnek kereskedőink a vasárnap délelőtti 2 órai nyitvatartástól, mikor hétköznapokon sem hallunk mást, csak azt, hogy általános a pangás és nincs vevő az árura, mert nincs pénz. A vegyeskereskedések, élelmiszer-üzletek nyitvatartását megmagyarázza az a szükségesség, hogy táplálkozni mindennap kell s a konyhára bizony nem lehet mindig pontosan kiszámítani a szükségletet. Nem ez a helyzet azonban a textil-nemüeknél. Még ha minden hónapban van is valakinek ruhaféle venni-valója, akkor sem fogja ebbéli üzleteit 30 nap közül épen a 4 vasárnap valamelyikén lebonyolítani. A falusiak is kivásárolják magukat kedvükre szerdán és pénteken, a hetivásáros napok bevételeiből s nem fognak bejönni fejkendőért épen vasárnap délelőtt. Morális szemponthói nem értjük, mire való a vasárnapi munkaszünet törvényben lefektetett kötelezettsége; miért büntetik meg az ellene vétő iparosokat vagy polgárembert, ha a kereskedőknek megengedik, hogy vasárnap is dolgozzanak ? Az emberek igen nagy részénék vallási meggyőződését is sérti az Ur napjának ez az üzleti célokra való felhasználása. Szociális szempontból pedig teljesen jogos és helyénvaló a kereskedelmi alkalmazottak energikus állásfoglalása, kik egész héten át dolgoznak s érthetőleg ragaszkodnak a hét egyetlen vasárnapi napján teljes pihenőjükhöz, melyre délelőtt annál is inkább szükségük van, mert hiszen épen délelőtt leveníe-órákra és istentiszteletre is kell menniük, ha hazájuk és vallásuk törvényeivel nem akarnak összeütközésbe kerülni. Bizonyítva a nyitvatartás helytelenségét az is, hogy a zárvetartást egyszer már elrendeltették az iparhatósággal. holott akkor jobban mentek az üzletek; több remény volt, \ hogy vasárnap is árulnak valamit; j ezenkívül az is, hogy a vaskereskedők csoportja, melyre nézve a nyitvatartási szintén csak nemrégen hagyták jóvá, üzleteit jobbnak, helyesebb- j nek látta vasárnap csak becsukva J tartani. Szombathely város kereskedői is ) j hasonló mozgalmat indítottak a nyit- ] j vatartás érdekében. Az ottani Kereskedelmi Kör kérte erre a városi tanácsot, hogy ezt a mozgalmat ne pártolja A tanács aztán úgy határozott, hogy korábbi állásfoglalását a vasárnapi munkaszünet mellett fenntartja. Nagykanizsa város tanácsa átírt ezügyben Szombathely város tanácsához, hogy megtudja milyen jogalapon hozta meg ezt a határozatát. Nem tudjuk, vájjon a városi tanács módot óhajt-e keresni ezzel a szombathelyihez hasonló állásfoglalásra, annyit azonban bizonyosan tudunk, hogy érdekelt kereskedőink vasárnapi haszna nem fog felérni azzal a morális és szociális kártétellel, amit a közvéleményben okoznak a vasárnapi munkaszünet eme nem kényszerítő, nem közérdekű, csupán üzleti célokért való megsértésével. (bl) Megtalálták Koudelka jobb liánját. A budapesti főkapitányságra jelentés érkezett, hogy Albertfalva határában kifogtak a Dunából egy férfi jobb karját, amely két hónap óta már a vízben lehetett. A kapitányságon a kifogott testrészben Koudelka jobb karját vélte megtalálni. A nagykanizsai festőművészek Nagykanizsa, április 25 A pesti emberről mondják, hogy nem ismeri Budapestet s múzeumait és egyéb kultúrintézményeit még annyiszor sem látta, mint a külföld hasonló büszkeségeit. Körülbelül igy vannak a nagykanizsaiak -is Nagykanizsán. Váljon hányán élnek köztünk, kik tudják, hogy van a városnak egy múzeuma is (hacsak épen a „Zalai Közlönyéből nem értesültek róla, hogy ilyen is létezik) s hogy élénk művészeti élet is lüktet falai között. Igaz, hogy ezeknek feltalálására valóságos felfedező utat kell tenni. Mi, rnegkirnélendő a közönséget az ezzel járó fáradalmaktól, magunkra vállaltuk ezt a nehéz feladatot s ezúttal a festőiskolákat látogattuk meg. Budapesten az úgynevezett Epreskert volt valamikor a festő- és szob rászmüvészeknek főtelepük. Nagykanizsán nincsenek szétszórva paVillonokban s bizony még műtermeiknek ablakai sem nyílnak kertre. A mi városunkban az állami fémipari iskola épületében nyertek néhány tantermet, közelebb-távolabb egymástól. Számszerint három festőművész- nőnek és festőnek van itt „műterme.“ Van köztük te;em is iskolapadokkal, de vannak egészen üres szobák is, melyekből hiányzik minden olyan berendezés, mely iskolára emlékeztetne. Iróniája a sorsnak, hogy az egyik ilyen iskolaszer nélküli szobából meg a mester csinált „iskolát“, még pedig — festőiskolát. De ha már szóvá tettük ezt ^ festőiskolát, foglalkozzunk el f ősorban ezz^l, ha mindjáií vélünk is vele a köteles udvariasság ellen. Ennek az iskolának tulaj Ionosa és vezetője Sass Ferenc festőművész. Tizenkét növendéke van; talán kettőnek kivételével valamennyi nő. A legügyesebb Pauck Magda, akinek két aktrajza finom meglátásról és ügyes müvészkézről tesz tanúságot. A többiek közül kiválnak Hrazdina Pál, Horváth Éva, és Golsdtein Ella. Valamennyien szépen rajzolnak, csak még a festőecsettel szemben van illő respektusuk, mert azt sehogysem akarják a kezükbe venni. Helyettük a mester fest, hol aktot, hol arcképet, ma épen almavirágot. — A falon festmények, az övé és neje által festett tájképek; valamennyi levegős, színes, jól megrajzolt dolgok. A folyosó másik végén Péczely Piroskának „műterme“ egy hatalmas tanteremben van. A fiatal művésznőt kezében hatalmas palettával a festő- állvány előtt találtuk, amint loyolai szent Ignácz arcképét festette. Hosz- szasan elmerültünk a kép szemléletében s mennél toyább néztük, annál jobbnak és szebbnek tűnt fel. Kevés ilyen kifejezésteljes szentképet láttunk még mint ez. Nagyon szép oltárkép lenne. Oldali Faics Lajos poríraitja áll. Eláruljuk róla, hogy a művésznő a jobb kezet egészen átdolgozta, ami kitünően sikerült. Körülötte még néhány vázlat kötötte le figyelmünket. A művésznő jelenleg egy Krisztusfejen dolgozik. Még ugyan csak az alapozás van meg, de Krisztus szemeiben máris annyi szenvedés és megnyugvás tükröződik vissza, amennyit csak a nagy bibliai festők tudnak az isten-ember arcba belehelni. Távozásunkkor szives meghívására meg kelleti Ígérnünk, hogy a jövő héten újból meglátogatjuk. Frank György tanár „műtermé“- ben különösen két kép ragadta meg érdeklődésünké!:. Az egyik egy budai utcarészlet ritkán látható leiompitott színezéssel és eredeti fényhatásokkal. A festmény még nem kész, de az előtér napsütéses része máris nagyon síké'ült munka. A másik önarcképe, kétoldali megvilágításban. A tanár ur a svéd Zorn mester követője. Van valami érdekesség ebben a festő-modorban, melynél a fény az egyik oldalon szinte elnyeli a vonalakat s az arcnak csak közép részeit domborítja ki. Ennek a technikának isme teíése egész külön tanulmányt kívánna, amire ezúttal sem helyünk, sem pedig időnk nincs. Iparművészeti rajzait az ornamentika teljes hiánya s a lehető egyszerűség jellemzik. Mind a három művész mütermé_________________1925 április 26. „E mpress of Iceberg“ (Délamerikai emlékeimből) Irta: Péchy-Horváth Rezső (2) 4. A hetedik nap délelőttjén azonban, mialatt az „Empress of Iceberg“ életunt csavarja dohogva, zihálva, berregve paskoita a langyos vizeket, enyhe fiistlobogó tűnt fel a fekete hajó mögött. Az irány kelet-északkelet volt, az „Empress“ menetiránya és a vén, piszkos kabátu kapitány elégetlenkedve lapozgatta végig a hajózási almanachot. Hogy nem találta meg benne a semmilyen rendes járatokat végző hajó nevét sem, megcsóválta mogorva fejét és komoran távcsövezte a lengő, szétterülő füstlobogót. A kevés, egynéhány utas vidáman, újjáéledt arccal leste a távoli, emberi lényeket sejttető jelenségeket és örültek, hogy az egész heti álmositó unalom után végre valamiféle szórakozás is kerül. Meleg eső apró szemei lassan, halk szitálással permeteztek. Délfelé a füstfelhő vastagabb és feketébb lett és már jóval közelebbről látszott. Délután pedig már oly közel úszott az „Empress“ mögött, hogy a távcsővel tisztán látszott egy alacsony felépítményű, sötétszürke hajó, amelynek két kéménye fáradhatatlanul ontotta a barnásfekete, gomolygó füstöt. Halavány szürkület derengett már a tengeren, amikor az idegen hajó beérte az öreg tehergőzöst. Tisztán látszott az ólomszinü szürkületben a hajó orrtőkéje mögött az a széles, magas, villogón fehér vízfal, amit a gyors rohanás freccsentgetett fel rája. Hirtelen jelzőzászlók röppentek fel a rohanó hajó árbocának kereszt- ! rudjáról lefutó köteleken. És az ! „Empress“ kapitánya csak most esz- j mélt rá, hogy gyanús hajóval van dolga, mert rendes, békés, fuvarozó kereskedelmi gőzösnek nincsen szüksége keresztrudra az előárbócon és rajta jelző kötelekre!... De azért mégis — szinte gépiesen, megszokásból — kihámozta a jelzőzászlók beszédét: — Itt német cirkáló, álljon meg rögtön ! Háború ! Háború ! Tehát mégis kitört a háború! Érezte ő ezt abból a feszült hangulatból, amely Európában körüllengte az emberek riadt, aggódó árva fejét. Fülledt, mélységesen hallgató volt a levegő, mint gigászi égiháboru előtt: egy-két perc még és csattog az egek lángoló ostora, fákat csavar ki a jajgatva tomboló szélvész és zengve morajlik messze a haragos mennybolt... Egy kurta parancsszó a gépházba és az „Empress“ csavarja riadtan, keményebben kapott frissebb forgásba és a fekete hajótest suhogva hasította a sötétedő óceánt. De azért ez a válasz ragyogott le a színes zászlócskákról a sebesen I közeledő hajó felé: — Már megálíottunk. A hajócsavar éles acélja gorombán paskolja a vizeket és a hideg elem élesen forlyog tovább. Ekkor az üidöző hajó oldalán éles villanás rőtszin fényfáklyája lobbant fel és egy gránát vijjongva süvített el az „Empress“ orra élőit. — What did you shoot at ?! — kérdezte gúnyosan az „Empress“ kapitánya. Es most már megáll a hajócsavar és a vénecske teherhajót már csak a saját súlya lenditi előre. A far mögött ebben a pillanatban megjelent az idegen hajó. Sebes rohanását lefogta és az „Empress“ mellé kanyarodott. A viz sós tajtékot köpött a hajó födélzetére és amikor ez eloszlott, tisztán lehetett látni az idegen hajót. Békés álcáját — a fedélzeti kabinoknak festett deszkákat — az oldalára eresztette és helyekről most hosszú, komor hajóágyuk meredtek át a tehergő- zösre. Mögöttük tüzérek sürgölődtek. A hajó farán pedig vidáman, fölényesen és engesztelhetetlenül csattogott egy színes vászcnkocka: a német hadilobogó. Most egymás mellett haladt a két hajó, aztán nemsokára lassult a futás és elcsendesedve megálltak a nagy vizen. Csónak állt meg az „Empress“ lépcsője alatt és egy tiszt futott fel rajía. Nyomában tizenkét matróz, szuronvos fegyverrel. — Kapitány — jelentkezett a hídon a német tiszt — hazám és Anglia, valamint szövetségesei kü- zött tegnapelőtt óta beállott a hadi- állapot és sajnálatomra kénytelen vagyok az ön hajóját elsülyeszteni. Kérem az esetleges utasokat! Megdöbbent alakok, elgyávult lelkű utasok szaladoztak és futkároztak a fedélzeten és félelemtől torz arcok meredtek a német tengerészíisztre. A lelkekben riadt vijjongások szakadoztak fel ás borzadozva, reszketve, fagyott lélekkel néztek végig egy-egy pillanatra az estéli színeiben hidegen elfekvő óceánon. — Csak a hajót sülyesztjük el, az utasok és a személyzet haladéktalanul a csónakba megy és a cirkálóra jönnek — rendelkezett a kis hadnagy. Sorba állított k az embereket és Humildo urnák vércsekarmokkal kap- dosott szivébe a fájdalom, amikor
