Zala, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-06 / 286. szám
A sajtóhibák történetéből Melyik újságíró, szerkesztő, nyom. dász, na, és melyik olvasó ne bosz- szamkodoitit volna már amiatt, hogy amikor olvasotó — önfeledten, belemerül* en, figyelmesen, clmélyülten — egyszer csak szeme elé ugró t a 'aj'óhiba ördöge. Kö'-etekre, sőt bátran mondhatni, könyvtárakra rúg nak a világszerte előfordul! legkülönbözőbb sajtóhibák esetei. A sajtóhibák történetéből nyuj-unk át olvasóinknak néhány rövidke fejezetet. (Reméljük, sajtóhiba nélkül.) A könyvnyomtatás feltalálása utáni években minden példányon kézzel javították ki a sajtóhibákat. A Tengeteg- javítás azonban elcsúfította, a könyveket. Igv született meg az az ötlet, hogy a könyv végén külön oldalakon sorolják fel a sajtóhibákat. Egy 1507-ben megjelent könyvben „mindössze“ 15 oldalon közölték a kötetben előfordult sajtóhibákat. Ezeknek az oldalaknak a száma egy 1578. évi kiadású könyvben lOS.ra szökött fel. Honnan származik a sajtóhiba ördöge elnevezés? 1562-ben megjelent egy latinnyelvü pápaságellenes munka. A '172 oldalas könyvben 15 oldalt a sajtóhibák foglaltak el. A kiadó kétségbeesve menteget özö'-t hogy bizonnyal az ördög- keze van a dologban. „Az átkozott sálán — irta — minden ravaszságát felhasználta, hogy értelmetlenség ekt >t csempésszen o szövegbe. s ezáltal elvegye a kegyes olvasó kedvét az olvasástól Azóta társult a saj -óhiba az ördöggel. A sok-sokezer saj‘óhiba közül vannak klasszikusok, amelyeket iró. és nyomdászkörökbeu a világ minden táján emlegetnek. Ilyen a következő. Malte-Brun, nevea francia geográfus (1775—1826) azifc irta egy hegyről, hogy magassága 36.000 láb a tenger színe fölött. A nyomdász szeme előtt összefolytak a nullák és a levonatban a magasság fel-, szökött 360.000 lábra. A szerző a korrektúrában (javítási levonat) ki őrölt egy zérót, de a szedő rosszul értelmezte a javi!á.st és most már 3,600.000 lett a magasság, A tudós dühbe gurult. Ezt irta a levona' szé lére: 36.000 lábat Írtam-, 36 milliónyi marha! A megjegyzést nem ke Etette körül, ami a szokás szerin. a szedőt, figyelmeztette volna, hogy ez a szöveg nem nyomtatásra van szánva, hanem kedves“ figyelmeztet'és. Újabb levonatot nem küldtek a tu dósnak, a könyvben azután elképesztő ada;. látott napvilágot-: a legfelső fensik, amelyen 36.000 fajta marha él, a tenger színe fölött 36 millió láb magasságban terűi eV A régi magyar éJclapok ,,Sajtóhibák1 * címen gyűjtötték a lapokban előforduló nyomtatási hibákat. Itt közölték azt az esetet, hogy egy könyv címlapjáról kiesett egy be ü, s a fordításra így utta.lt a címlap: .,ordította x. y.“. Egy színházi hir a köve-kezőkép hangzott: ,,X. kisasszony, e tehén kétszer lépett fel“. (A végzetes beíiiésere a „hétén“ szóval esett- meg.) Ilyet is lehetett olvasni: ,.a mennyezetről ragyogó suszterek ontották a világosságot“. Állítólag régiesrég egy újság végén: ,, felelős szerkesztő, Katona József“ helyett ez volt olvasható: ,,fél öles ssőrkeszlyii Katónak jó lesz“. (Ugy e a fenti porokban nincs, hiba ?) 3. sz. keresztrejtvényünk a Zala Állandó rovatait rejtettük el MAI FELADVÁNYUNKBAN 4 " z 3 ■ V y 6 • m 5 * ■ H mmS 9 m Jo 44 /* n 43 & /S' M ff§ 46 % f a m 46 ■ ^ . 49 to a §§ Zf i f§ II Us, it Vi 19 zs9 U z% 19 Jo m Hl U n n Jsr 3Z I Ü----1 33 U4 ü-*• Ü 3é-Ui if fgqgj gggj Vízszintes: l. Az első rovat, 4. Fontos ruha-darab. 8. Rádióaktiv fém. 9. Slag. 10. HsO. 12. Csak félig apa. 13. Nem biztos szerencse. 16. Az ABC tizedik és nyolcadik mássalhangzója. 17. Olaszországi folyó. 13. Természetes. 21. Déi- dunáníuli megye- 22. Félig szakad. 25. Labdarugó Torna Egylet. 26. Ismétlődik. 23. Van ilyen politika is. 29. Nem elegendő kevés. 31. Induliatszó. 32. Nem oda. 36. Utolsó. Függőleges: 1. Gondolatot papírra vef. 2. Az egyik hónap rövidítése. 3. Európát választja el Ázsiától. 4. írásban közszemlére tette. 5. Német betű. 6. Ismert autómárka. 7. Soka-p olvassák a második rovaJot a Zal? ........ 9. A harmadik rovat. 11. Sorszám végződése. 12. A negyedik rovat. 14. Bányászvárosunk. 16. Nem egészen kiuí. 19. Az ötödik rovat.. 20- Legyőzi a tüzet. 23. A zéró két vége. 24 Tevékeny. 23. Friss. 27. J. M. 30- Elönti.... 33. Kö*ős?ó fordítva 34 Lángrnk"'p 35 Kö'ő- szó. A 3, számú szelvénnyel együtt péntek délig beküldendő: vissz- 1,. függ. 7,. 9., 12. és 19. A 2. számú rejtvényünk megfejtése: A béketa-lálkozók. A békebizottsági beszélgetések. A pontverseny állása: 10 pont: Lévai Tibor, Simon József, Lőrincz Ágnes. Bozsnász- ki Vilmos, dr. Adorján Andrásáé, Temesvári Lajosné, Farsang László, Gordán Sarolta. Horváth Márta, Ábrahám József, Kosa Endre. Szabó Emma, dr. Fekete Istvánná. Béres Zsuzsanna-, Ger. gye Károly, Ambrus Anitái. Biró Pálné, Berke József. Marton Emil, — 8 pont: Leffler István. Horváth Arttal. — 7 pont: Hermann Károly. — 6. pont: Dóczi Piroska. Tötola Frigyes. — 5 pont: Sza- üias-ios Mária, Kovács Kálmán. Csermai Lászlóné, Nádasi Imre, Garai Andorné, Dezső Gyula, Tó-h Magdolna, ifj. Bőrönd József, Kolongya János, Kiss Erzsé- b>-t. — 3 pont: Tihanyi Ferenc, 7 nonit: Palotai Gizella. A pontverseny állását legközelebb az 5. számú keresztrejtvény után közöljük. Klasszikus bürokrácia Még 1953 májusában történt, mikor egy napsütéses reggelen a zalalövöi Téglagyár kútját — mely ihatatlan vizet szolgáltatott — a tisztiorvos zordan lezáratta. — A viz fertőző, ezért emberi használatra alkalmatlan — jelentette ki, ellentmondást nem tűrő hangon és ezzel megpecsételte a kút sorsát. S éppen itt volt a baj. Rosszabbul álltak a munkások a kuttal, mint Petőfi, Megyeri barátja, ki egyetlen kabátját leöntötte tintával és kénytelen volt úgy hordani. De Megyeri legalább a kárnak is valami hasznát vette, míg a téglagyári munkások a rossznak is a kárát látták, mert a kút használhatatlanná vált. Azóta — 1953 májusa óta — mint az egyiptomiak a Nílus partjáról, ők bádogkannában a faluból hordják a vizet. A vizhordás kényelmetlen. 500— 600 méterre van az első kút, s a gyár poros fullasztó légkörében sok viz kell a munkásoknak. A pártszervezet jelentette az esetei a járási bizottságnak. Nem történt semmi. Jelentette még egyszer. Megint nem történt semmi. Újra csak jelentette... — de hagyjuk ezt, mert ez a láncolat igen hosz- szu. Mentek tehát az újabb jelentések: ezúttal a Helyiipari Szakszervezet területi bizottságára. A tizenegyedik jelentésnél azonban megunták a dolgot a téglagyáriak és elkezdték a jelentések sorozatát küldeni a Megyei Tanács Téglagyári ES Igazgatóságának. Azonba a bürokrácia állta a sarat — illetve a jelentések özönét. Végre aztán sok hónapi jelentés-ciklus után megérkezett a válasz az Igazgatóságtól, mely röviden, de velősen volt fogalmazva: „nincs rá pénz, hordjanak, ahonnan tudnak“. Ez igen. Májustól novemberig kieszeltek egy ilyen nagyjelentőségű, bürokrata klasz- szikus mondatot. Most már csak arra kiváncsiak a téglagyári dolgozók, hogy unokáiknak lesz-e kút, vagy a fennálló ügyben egykét éven belül megszületik-e valami pontos és tárgyilagos válasz az illetékes szervek részéről. Erre mi is kiváncsiak vagyunk! jjoJ szórakozzunk ma ? Vasárnap a járási székhelyeken tartandó pedagógus-napokat kultúrműsor követi. Zalaegerszegen, Lebenyén és Zala szén tgr ötön a járási kuUurotithonok várják színvonalas műsorral a pedagógusokat és a dolgozóikat. Eszlergályon nak. könyvtárt avaitEgész nap nyitva tart a zalaegerszegi Göcseji Muzeum. Zalaegerszegen este 7 óraikor a járási kultúrótthonban sportbál. Disznótoros vacsora, zene, tánc. FELVÉTEL A ZALAEGERSZEGI ZENEISKOLÁBA. A zalaegerszegi állami zeneiskola felvételt hirdet a következő tanszakokra: Cselló, nagybőgő, fuvola, oboa, klarinét, fagot. Jelentkezések határideje: december 22. Igazgatóság. — ÜGYELETES ORVOS ma, vasárnap Zalaegerszegen dr. Kiss Sán- do-rné, Ady'u. 12. SPORT JELENET A NAGYKANIZSA—ZALAEGERSZEG VÁROSOK KÖZÖTTI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSRŐL. Téli magasan felugorva elfejeli a labdát az egerszegi védők elől. Balról jobbra: Kerkai III, Rétsági, Téli (felugorva), Dávid, Stefanek, Szabados, Sztraka. Csodavárás helyett A hosszú téli hónapok alatt városban és falun egyaránt elcsendesednek a labdarugó-berkek. A bajnoki idény befejezése után egy.-két hétig még elbeszélgetnek a szurkolók az elmúlt évad eseményeiről, visszaemlékeznek a kiemelkedő teljesítményekre, vagy fájó vereségekre, s azután tavaszig csendesek a vasárnapok, nem sok szó esik a labdarúgásról. így volt ez bosszú éveken keresztül Zalaegerszegen is, az idén azonban meg. változott a helyzet. A sport rajongóinak körében most is szóbeszéd tárgya a város reprezentatív labdarúgócsapatának, a Vörös Meteornak sorsa, s előreláthatólag még sokáig az is marad. A tények közismertek A bajnokság befejezése előtt néhány héttel az Országos Társadalmi Labdarugó Szövetség fegyelmi bizottsága az ellenlábas Pécsi Vörös Lobogótól egy játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt hat pontot elvett. Ez a határozat Zalaegerszegnek azt jelentette, hogy csapata már nem esik ki az NB II.-bői, még abban az esetben sem, ha, a hátralévő mérkőzéseken esetleg mérsékeltebben szerepel is Ez a tudat azután valóban könnyebb játékra csábította a játékosokat és például a Várpalotai Bányász elleni hazai mérkőzésén elliul 1 aj tolt a csapat olyan pontot, amelyet egy kiesés ellen küzdő csapat minden bizonnyal megszerzett volna. A bajnokság befejezése előtt két héttel azután jött a jeges zuhany: az Országos Társadalmi Labdarugó Szövetség elnöksége a Pécsi Vörös Lobogó pontjait visszaadta. Ezzel a Vörös Meteor csapata egyszerre a két kiesőjelölt egyike lelt, s hiába jött már a Csillaghegy elleni ragyogó hajrá,, a Pécsujhelyi Bányász ..lefeküdt” a jóval kisebb képességű honfitársának, s igy végeredményben a Pécsi Vörös Lobogó helyett- a Zalaegerszegi Vörös Meteor jutott a kiesők sorsára. Az események láncolatának itt vége szakadt, a zalaegerszegi népes labdarugó tábor azonban bízik abban, hogy a kör még nem zárult be. Bíznak abban, hogy a legfelsőbb sporthatóság az Országos Társadalmi Labdarugó Szövetség elnökségének kellően nem indokolható és eddigi joggyakorlatot figyelmen kívül hagyó határozatát megsemmisíti, s ezzel igazságot szolgáltat Zalaegerszeg csapatának. Lebert; azonban, hogy tévedünk, s ez azt jelenti, hogy a Z. Vörös Meteor az 105-1-es évben a megyei labdarugó bajnokságban szerepel. Ez a körülmény jó időre ismét visszaveti majd a város sportját, de egy biztos:, a jelenlegi csapat feltétlenül megüti az NB II színvonalát. A csapat felfrissítése, fiatalítása, talán kissé elkésve, de mégis csak sikerült, az uj játékosok komoly nyereségei Zalaegerszeg labdarugósportjának. A Vörös Meteor edzőjének, vezetőségének a feladata most az, . hogy ezt a csapatot együtt-tartsa. a csapat-részeket kialakítsa, összeszoktassa s olyan kollektívát alakítson ki belőlük, melynek tagjait nem az anyagi érdekek, hanem a kölcsönös megbecsülésen alapuló sport- baráti kapcsolatok tartják össze. Nein tudjuk, hogy mit tartogat a jövő a Vörös Meteor számára, de ez ebben a pillanatban talán nem is oíyan nagyon fontos. A lényeg az. hogy együtt van egy jóképességü csapat, s ’ha ennek a. csapatnak a tagjai a) tétlen csadgyájjLs helyett a most következő aktiv pihenő, majd az alapozó edzések időszakát jói hasznosítják, nagy esélyekkel indulhatnak a tavaszi feladatok megoldása elé, akármik is lesznek azok. MOTORSZERELŐ, lakatos szakmunkásokat azonnali belépésre felvesz Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Zalaegerszeg. EGY lovat, egy lószerszámot és egy lapostetejü féderes könnyű kocsit veszünk. Kórház, Nagykanizsa. (188) SÉRVKÖTÖK, GUMIHARIS- NYÄK, LÚDTALPBETÉTEK minden mértékben kaphatók a 61-es számú illatszerboltban, Zalaegerszeg, Marx-tér 1. (V: TÉLIKABAT Ara: 1037 forint Kapható: áruházakban — szaküzletekbenl ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megye! Bzottságának lapla Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc, felelős kiadó: Söjtör János. — Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-u 22. Telefon 250. 178, 130. — Kiadóhivatal: Zalaeger«zeg. Szé- chenyl tér 4. Telefon: 102 — Készül: a Vasmegyei Nyomdaipari Vállalatnál, Szombathely. Ko'suth Lajos u 8 Telefon 75 — Felelős vezető: Hofmann MIWÓ*.-|í||| 11—li -1) |||| HTIHl TlTTTlllirrTTUI—I--------______