Zala, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-01 / 257. szám
0LUm FIATAL ZALA! ÍRÓK ÍRÁSAIBÓL HALADÓ HAGYOMÁNYAINKBÓL ' »ai i i 11> i ~ i i rn ii i , , , I,,,,,,, ,,, c/l zului damíxak között íjlák&li Q,trg.tly. : A KACORLAKI CSATA Van, lei délre, a tengerre vágyik, pálmás szigetre, bősz szírire állna. Engem karjába vesz és elringat e dombok lankás hulláma. Tegnap még csak a talpam, alatt volt. Ráléptem, hogy szétnézzek: most merre? S nem indultam. Kötött a szeretet hazára vágyó gyökere. Akit más kötött, gőbölyre hízott, míg roggyuntan ástunk a halmokon. És nekünk, jó igásnak. betömte szánkat a szélpergös homok, a pár csiknyi föld, puruttya ugar, tehénke,'viskó — s amire telt még: egy szoba. Ne lássa meg a világ a cseléd ember-szerelmét. Volt, ki kalapját szemére vágta s kibújt e gondból, mint a ruhából: nappalra indult — és éjszakába érkezett az ó-világból. s Kötélre fogták, vissza ne törjön, ^ Ne szökjék el, béklyóra vetették. Nem mások, csak más nyelven szívták el vérének rubintos cseppjét. Tájam, mi összeforrtunk. Ojtv'ány se f így, férfi se jobban hitvesével. Pedig nem szerelmes szóval hívtál, de a szolgaság nevével. S hozzád bújtam sebeidet látni. Kötözni fájt, enyém lett a kínja. ^ Hogyan mehetnék, más táj vízéből szomjas szám ma hogyan inna, és hogyan fürödne bele szemem más tájék haloványkék egébe, mikor te itattál a szomjúság - idején? Hogy is mennék el?, ; Amerre nézek, földek bársonyán békénk vetett magjai csíráznak. Nem a keserv, ma napjaink dolga ad szárnyat a pacsirtának. Az emel föl! S míg repeső széllel dalom dús vetésink föWtt száll ma, ~ vedd karodba fiadat, és ringass el dombok lankás hulláma. Pál József. (HmmíuU ÉRTELMISÉGI MUNKANÉLKÜLISÉG INDIÁBAN A „Manchester Guardian“ bombayi tudósítója rámutat: indiai politikusok igen sokat hangoztatják, hogy Indiában komoly pro» bléma a munkanélküliség. A tudósító megírja, hogy különösen nagy a munkanélküliség a fiatal értelmiségiek körében. „Amikor például az egyik olajtársaság hirdetést tett közzé arról, hogy fel akar venni néhány tisztviselőt, 150.000-en jelentkeztek. Kalkut-’ tában a városi közlekedés autóbuszvezetőket keresett. A hirdo» tésre több mint 5000 egyetemi végzettségű fiatal jelentkezett* Gyakran előfordul, hogy egyetemi végzettségű fiatalok kifutónak' is hajlandók elmenni. A gyárkapuk előtt álló hosszú sorok azon-! mindannál +ívKVv»+ mrmHnnak .** A z 1587, évben, dinnyeszűre’ idején, egy por.ól S2 űrkén belepett lovas hajszol ta kimerüli há-asát a leg nagyobb sebességre. Nem kiméi e sem a korbácsot, sem a sarkantyú’, b mindke.*öt oly hévvel és kitartással alkalmazta, hogy nemcsak lováról omlott a.' tajték, hanem ő maga is patakokban ontotta az izzadtság- cseppeket. 'A paripa hátsó lábaip az izmok ökölnyire kiduzzad ak, s mikor a sarkantyút újra megérezte, immáron eléggé elfásult oldalába mélyedni, isméit vágtatásba lendült. Egy ké‘ szökellés után lába váltott. A vál tás, vagy a/, egyenesen u. miatt-e, bal első lábára hatalmasat botlott. A lovas egy pillanatra megingott, de utána oly vas térdekkel szorította meg az izzadtság! ól fekete ló oldalait, s oly vadul rántotta vissza a kantárt, hogy a hajszol, állat remegve megállóit. — Te, cudar bestve. . , — tört ki az utas, s sarkát már kijebb emelte, hogy büntetésként belevágja lovának horpaszába, amikor eszébe ju. totf. a közel egynapos ut, melyet- ló-' halálában telit meg, s elszégycllette magát. Hiszen neon hibás ez. a lelkes állat, mert- más ló már régen a keselyüknek marad) volna ilyen hajsza után, s ez még lábon áll és igyekszik, mintha érezné, hogy mennyire sie'-ős a dolguk. — Jól van, no, Fiiles! — Ledobta a szárat. Füles mindjárt tudta, hogy ez rövid pihenőt jelent, s röhögve hajtotta vissza fejét, hogy puha orrával hízelegve döf köd je meg gazdája lábszárát, melyre ez azzal válaszolt, hogy sörényé; engesztelőén meghuzogatta. A z ilyen lóháton való megeresz- kedés vob minden pihenője, ha sietős tolt; útja- Arról szó sem lehelt-ett, hogy leszálljon. Különben is a végváriak hozzá voltak szokva az ilyen lovon való pihenéshez, mert leshányáskor sem egyszer, sem kétszer megtörténik, hogy napokhosszat ülnek, bóbiskolnak mereven a nyeregben, mintha le lennének gyökerezve. Amerre csak ellátott mindenütt hatalmas erdőségek borították a dombos vidéket. Lent, a Zala völgyé, ben oly buján elszaporodtak a füzesekkel tarkított nádasok hogy a folyót inkább csak sejteni, de nem látni. Egerszeg felé mutatkozott egy-két szőlőhegy is, amelyet ilyen távolságból csakis gyakorlott szem vehetett észre. Neki az volt, mert, ha nem letit volna, akkor biztosan nem küldték volna ki nyomjárásra. Végvári vitéznek mindenhez tudni kell. Nohiszen ő tud is hozzá, de Uez Jancsi még jobban tudott. — Túlzott vakmerőség sohsem vezet jóra, — gondolta és elkomorulva tette fel süvegét, gondosan megigazítva raj'-a a darutollab Nemsokára oly gyorsan ment lefe. lé a dombon, hogy lova fenéken ülve úgy csúszott- le az oldalon. ★ gervárott a vár körül táborozott immáron egy hete Zrínyi, Nádasdy és Batthyány ezerö-tazáz jó lovassal. Cjk küldöttét Usz Jánost és Kiss Benedeket Orosztony éa Kiskomárom vidékére, hogy néznének utána a töröknek, ha az a hír igaz. Hírül kapták ugyanis már Hz napja idestova, hogy a koppányi és pécsi bégek egyesülten betörtek a hódolat-lan területre, Kiskomárom táján, s megkezdték a fosztogatást. Azonnal menesztették hát a két elvá. lasz-thatatlan jóbarátot hogy kikémlelnék ; igaz-e a hir, s ha igaz, meny. nyien, milyen erővel és szándékkal vannak a törökök. E jelentések nélkül vaksetéÁen tapogatóznának. Meg különben is ezerötszáz ember nem indulhat a nagyvilágba nyo.mjáró- tudakozás nélkül. Különösen akkor nem, amikor még a falat ennivalót és folt Tuhát is annyira meg kell nézni, mert pótlás nincs. Heverő emberen nem foszlik annyira a gúnya, s a gyomor sem olyan k > iűző, mint portyázáskor. Jól me., kell nézni -ellát a fát, mielőt bele vágnák a fejszét. Szerte széjjel tarkállőt'ak a sarak, melyek különböző anyagokba kcsz-ül'ek, s közülük csak Nád a háromárbócos sátra emelkedett k Itt hált Zrínyi György és Ba i'óyány Boldizsár is. A sátor ilyenkor augusztusban inkább csak a nap hév- sége ellen volt jó. Szívesebben tar- tózkod'ak a sáriakban, mint a szűk. ablaku, fojtó-levegöjü várban. Meg aztán mindenki o-t el sem férhetett volna. A főtiszteknek a vitézek között a helye. A szélső végházak messze ide voltak, rajtaütéstől tartani nem kellet-. Bezzeg Kanizsa körül nem lett volna bátorságos vár. falakon kívül hálni. A forróságtól izzóan remegő leve. ** gö ráborult a táborra, be- akarta azt. Mindenki fa, vagy sátorárnyék- ban húzódott meg. Ki a nyeregszerszámát kente, ki a kardját fente, ki ruháját fotózta. Voltak, akik kockáztak, de csak a jövendő zsákmányra, vagy megnyomatva a melegtől izzadó arccal, nyitott szájjal horkoltak a füvön elnyúlva. Azonban még az alvónak is az édesítette az álmát, hogy derék harc van kilátásban és ami ezzel szorosan összefügg; a zsákmány sem fog elmarad, ni. A látszólagos nyugalomban izzóan feszültek ki a várakozás aeél- hurjai. S csak egy pendités kellett volna és- megmozdul az egész tábor, mintha ez a húr ezerö’siáz férfi eggyésodródott idege lenne. "O' ogy lesz valami a dologból, azt. mindenki gondolta, mert ha a hir szóbeszéd lett volna csak, akkoT a két nyomjáró már itthon lenne Té- gen. Már pedig egy hete, hogy oda vannak. S nem olyan legények, hogy hiába töltsék az időt A magyar táborban minden egyes vitéz pontosan tudta a tisztek szándékát-. Ha valahova indultak, vagy valamire vártak, tudták hova é? kire indulnak, vagy miért és miié várnak. Ez a nyiT-ság növelte a csapatok hareiszellemét, de bizo'ny sok elárulta-tásnak is kútfője lett, ha kém keveredett a csapat tagjai közé. Nem igy volt a töröknél. A díván határozatairól még az alacsonyabb xang-u tisztek sem értesülhettek, s sokszor már napokig vonultak, s art. sem tudták, hova mennek és milyen célból, egészen az utolsó percig— Már legfőbb ideje, hogy Benedekek megtérjenek, — mondta türelmetlenkedve egy horgas bajuszu hajdú a körülötte lévő katonáknak. — Úgy van, úgy, — bólogattak rá többen. — Mer, lám, ennyi idő alatt még a szultán táborát is ki lehetne kémlelni, Már peg a szultán messze van, ásnák meg a kutyák a sírját. — Jába való beszédekkel megtérésüket siettetni nem fogod. Mit lehet kémleni, mit se, én azt tartom, megvan az oka, hogy még váratnak magukra, — állt a távollevők védelmére egy keménykötésü fiatal legény, akinek a balarcán egy nagy forradás ékesen bizonyította, hogy nem az évek számával mérik a vitézséget— Nem is azért, — felelt a horgas bajuszu, — hanem, mert kikopjunk, fogytunk mindenünkből. — Hát az igaz, se posztó, se hópénz már két év ót átül, — vetet-e közbe több hang. — Ezért kellene már egy kis zsákmány, mert. különben felkopik az állunk. — Hát akinek még családja is van ... —-Meg aki nem tudott ezidén elmenni ara'-ásra, mibül lesz kenyered — A szent séges császár nem gondol ránkl — A kegyelmes őfölsége elfelejt, kezik rólunk. — Nem felejtkezhetjk meg olya nőkről, akikről nem is vett soha tudomást, — kesérgett a forradásosar. cu. — De nem baj, hiszen mi nem őórette, hanem szegény Magvaroxjzágéri harcolunk. Becsületért és azáért! — De azért éhen sem veszhe ; > • k . . A uorgasbajszu nekiszomorodva mondo la, inkább csak morg a.: — Nem jó anya mostaná uan a mi hazánk .., Ezen aztán mindannyian elgondol koztak jóidéig, de ugylátszik senkinek sem volt- semmi ellen ve* ése, mert hallgatásba merültek, A csöndet a tárogafósip hangja vágta ketté, mely jelentette, hogy a várvavárt hírhozó megérkezett. Benedek fáradtan ugrott le a lóiról, s azt a sok segiteniakaró kéz közül egynek odaadta, hogy csu'a- kolná le szárazra, s csak azután csapja ki a többi közé. Már eddigre az egész tábor ott tolongott körülötte, s szálltak a kérdések olyan tömegben, mint a felzavart vadméhraj. — Vannak e valóban? — Hányán vannak? — Rabi ott ak-e? — Milyen lovaik vannak? — Több-e a szpáhi, mint a jani csár? Hát bosztáncsi mennyi? — Merről jöttek, s merre vannak? Csak egveüen-egynek jutott eszébe megkérdezni: — Hová hagytad Usz Jánost? Tán csak nem le*-1 pribék ? Kis Benedek nem sok szót vesztegetett a válaszadásra. Egy-két igen-nemet elröppente-1, de azontúl csak azt nézte, minél előbb az urak sáriába juthasson. Tudta, hogy min. den percnyi késedelem elmaraszthat ja a sikert. És minden pillanat késés végzetessé lehet az ő kedves jó cimborájára, Usz Jánosra, kinek kiszabadít ása fontosabb volt neki most minden zsákmánynál. Belépett a háromárbócfás sátor előcsarnokába, azonmód törődötten és poros-izzadtan, ahogy lováról lé- szállott, Az ajtónálló mindjárt be- bccsátd'-ta. — Menj csak, várnak rád nagyon. /A t ültek mind a hárman a kecs- kelábu asztal mellett, bőrökkel letakart székeken, s mikor Benedek belépett, mindhárman felállottak, s nagyon hasonlóan a kinti jelenethez, ők is izgatott kérdésekkel ostromolták, s Benedek, mivel egyszerre minden kérdésre úgysem felelhetett inkább hallgatott. — Uramöcséim, várjunk, — intet*. kezével a legidősebb Batthyány, — rnertha igy vénasszonyosan kári- csáljuk körül ezt a szegény legényt, akkor ugyan semmit megtudni nem fogunk. Kérdezzen hát mindig egyickünk, s várjuk meg rendire, mig Benedek sort vesz a válaszra. — Legyen, — felelt a másik két. tő, — Tegye fel bátyánk mindjárt az elsőt-. — Az első kérdésem az, — fordult mosolyogva az őszbecsavarodott Batthyány Boldizsár Benedekhez, — ,megszomjaztál-e ezen a hosszú utón? — Az szent igaz. hogy meg — fe. lelt a legény, már előre félretöröl- ve bajuszát szájából, hogy-több helye legyen a bornak. Mire a daliás Zrínyi egy félpintes fakupát színül tig töltött borral, s odanyujtotta Mindhárman nagy élvezettel nézték, mily hosszú, mohó kortyokban nyeli a száraz torok az erőtadó italt. Úgy látszott-, hogy az ádámcsutka is örö. mében ugrál le-föl a hátrahajtott iz. mos nyakon. Zrínyi és a közöttük legfiatalabb Nádasdy kissé el is szé- gyelték magukat, mikor látták, hogy a legény mennyire szomjas volt, hogy nekik nem jutott eszükbe a kínálás. A második kérdés, melyet Zrínyi tett föl, igy hangzott: — Hány sátort láttál és mennyi a zászló? — Annyi, — felelt Benedek a bor. tói egészen helyrejőve, — annyi a sátor, amennyiben elfér háromezer ember. Zászló ugyan több főt mu tat, de az csak a lá'-szat kedvéért van úgy. (Folyta*^ NYOMOEOGNaK ANGLIÁBAN As egyetemi hallgatók feltűnően magas öngyilkossági arány számának föolca a megélhetési nehézségek és a pénzgondok — Írja az oxfordi egyetemi hallgatók lapja, a „Cher. wel“. — A hallgatók túlnyomó többsége a szünidőben kénytelen fizikai ★ AZ EGYETEMI HALLGATÓK munkát végezni, hogy a legszüksége. sebb egyetemi költségeket összegyüjt- hesse. Az állam által fizetett ösztön, dij és a szünidei segélyek összege oly nevetségesen csekély, hogy még a templom egere sem élhetne meg belőlük — irja a lap. ★ NÖVEKEDETT A FIATALKORÚ BŰNÖZÖK SZÁMA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN A Newsweek*' című amerikai burzsoá hetilap „bizalmas adatokra" hivatkozva közli, hogy az Egyesült Államokban 1949 óta 29 százalékkal növekedett a fiatalkorúak által elkövetett büntettek száma. 1952-ben 10 százalékkal több fiatalt állítottak bíróság eléf mint 1951-Jben,
