Zala, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-29 / 280. szám

PÁRT t, LÉ 7* A politikai oktatás helyzete I liefen A POLITIKAI OKTATÁS sokkal nagyobb feladatokat ró az idei év­ben propagandistáinkra, mint az el­múlt években. Megnövekedett párt' tagjaink érdeklődése az elmélet iránt, s ennek kielégítésére határozta el pártunk Központi Vezetősége, hogy az idei oktatási idényben sokkal több párttagot von be a rendszeres politikai oktatásba, mint az elmúlt években. Már augusztus és szeptember hó fo- lyamán megbeszéltük párttagjaink­kal, hogy a politikai oktatás milyen formájában, melyik fokán akarnak résztvenni Községünk négy alapszervezete ré­szére 3 kétéves politikai iskolát és 3 párttörténetet tanulmányozó tan­folyamot szerveztünk Ezeken kívül még két DISz politikai iskola is mű­ködik. A megszervezett iskolákra minden párttagot bevontunk. Hogy az egyeo oktatási formák zavarta.an me­netét biztosítsuk, megszerveztük az iskolák ellenőrzését is. Egj'-egy al­kalommal más és más pártvezetőségi tag ellenőrzi az iskola foglalkozásá­nak menetét, a hallgatók felkészülő" set, s nem utolsói- sorban propagan­distáink munkáját. ELLENŐRZÉSEINK során megái' ] lapítottuk, hogy az idei ontatási évadban párttagjaink érdeklődése nőtt, főleg az elméleti kérdések iránt. Sok olyan aktuális kérdést vet-. nek fel az anyaggal kapcsolatban,! melyek ma még tisztázatlanok párttag­jaink előtt, s ezek tisztázása nagyban elősegíti a párthatározatok és a kor- mányprogramm végrehajtását, párt­tagjaink ideológiai képzése és érdek­lődése nem kis mértékben járult hozzá ahhoz hogy községünk az őszi betakarításban, továbbá az őszi mun­kák elvégzésében, a begyűjtésben a járás élenjáró községei között szere" pel. Eredményeink mellett azonban sok még a fogyatékosság is. Ezek a hi­bák főles az elméleti oktatás jelen­tőségének lebecsüléséből származnak. A gépállomás megyei központja pél­dául nem veszi figyelembe a pártha­tározatot és pénteki napon rendez ellenőrzést a gépállomáson, s ezzel elvonja a dolgozókat a politikai ok­tatáson való részvételtől. Elhisszük, hogy az ellenőrzés azt célozza, hogy megjavítsák a gépállomás munkáját, de nem hathatósabb eszköz-e, ha hagy­juk a dolgozókat ideológiailag is fejlődni, s akkor a megyei központ is jobban támaszkodhatna a türjei gépállomás kommunistáinak alkotó kezdeményezésere ? A megyei központ „jó'’ példáján tanulva Oláh József, a gépállomás igazgatója nem tartotta szükséges­nek, hogy megtartsa a Disz politi­kai iskolát. Vezetőink példamutatása elengedhetetlen feltét-ele a párttagság nevelésének. Hogjmn követelheti meg a község végrehajtóbizottságának tit­kára, hogy a községi tanács dolgozói résztvegyenek az oktatásokon, ha Vincze elvtáxs sem jár rendszeresen a politikai foglalkozásokra? rvz ed­digi foglalkozásokon még csak egy alkalommal vett részt azzal a kifo­gással, hogy ő ezt már tanulta. A párttörténet tanulmányozása műn" kánk kimeríthetetlen forrása, s ezt nem elég csak egyszer elolvasni. HIBÁINK OKA azonban nem­csak bennünk rejlik. Több csetnen, mint például az állami gazdaság ese­tében, a járási pártbizottság is nibás. A párttörténeti tanfolyam propagan­distájának Doma elvtársat bízták meg, holott kérte felmentését, hi­vatkozva többirányú elfoglaltságára. Ezt a járási pártbizottság nem vette figyelembe s az eredmény az lett, hogy a foglalkozásokat majdnem minden alkalommal más és más tartja meg. Ezt felvetettük már a járási pártbizottság felé, de eddig még nem történt változás. Egészében értékelve idei propa­gandamunkánkat, megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva nagy utat tettünk meg. Szervezetteb­bé, elmélyültebbé lett propaganda- munkánk, mely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy községünkben sikerrel hajtsuk végre & párt határozatait, s a kormányprogrammot. Szántó Lajos, az egységes pártvez2tőség , ágit. prop, titkára. Hogyan segíti a DISz a tanulmányi munkát az általános gimnáziumban? Amikor szocialista társadalmat építő hazánk munkás, paraszt és értelmiségi dolgozói készítik szá­munkra a. jövőt, akkor mi a tankönyvek tudományá­ból készülünk olyan emberekké válni, akik méltók lesznek majd a szocialista Magyarország vezetésére. Nagyon jól tudjuk, hogy jó tanulással, jó munkával a jövőt* ‘ tesszük szebbé, boldogabbá. A lehetőségek, melyek dőltünk, fiatalok előtt állnak, kia-padhulaHa- nok. E lehe/ösegek kihasználására nemcsak a jogunk van meg, e lehe ősegek kihasználása kötelességünk. _4 DISz feladóid' hogy a lehetőségek kihaszná­lásával segítséget nyújtson a DlS-Z-tegoknál: és a tanulóknak. j tanulók egy része a tanulást csak ,,idő­töltésnek“ tekinti. Nem tanulnak rendszeresen, pedig a jó eredmény alapja a jó tanulás. Iskolánk negyed­évi eredménye nem. érte el a három egészet sem. Mi volt ennek az oka.? Elsősorban az, hogy a tan-év meg- kezdése elején a sok apró ügy közöli elf eled,kez-Hink o legfontosabb feladatunkról, a tanulmányi munka jó megszervezéséről. Azonban nem- leheti azt mondani, hogy egyáltalán nem foglalkoztunk a tanulmányi ■munkával. Megpróbáltuk a tanuló póri módszert. A tapasztalat azt mutatja, hogy a; tanulópárok mindent csinálnak, csak éppen nem tanulnak. Ez különben sem helyes módszer számukra-, mert tanulóink nagy- része vidékről jár be. ,'Ea meg van adva a helyes vonal, ha meg van adva a kérdés helyes eldöntése, a- dolog sikere a szer­vezeti munkától függ ...“ — mondotta Sztálin elv­társ. Ezt szem elölt tartva, a negyedévi konferencia Vitám megbeszéltük a módszereket, hogy hogyan tud­| nánk a tanulmányi színvonalat emelni-. Elhatároztuk, hogy a gyenge tanulókat rendszeres korrepetálásban részesítjük, Vagy a tanár elv társak által rendszeresen m-cgtarto'A korrepetálásokon, vagy egy egy jó tanuló segítségével veszik át az anyagot. Szembetűnő az is, hogy már nem egy esetben megjelent olyan rendelőt, hogy csak a közepes, vagy annál jobb taműók sportolhatnak, ennek ellenére, a mi iskolánkban mégis sportolnak a közepesnél rosszabb eredményű >tanulók. Ennek az az oka, hogy a patro­náló sport egyesületek nem- veszik tekintetbe, hogy a tanuló elsősorban tanuljon és csak utána sportoljon. Feltűnő még az is, hogy olya-n egyoldalúan jó tanulók is vannak, kik csak a tankönyv ékre láma-szkodnak, olvasottságuk, más-iránti érdeklődésük a minimummal egyenlő. Hiba még az is, hogy nem fordulunk elég gyak­ran nevelőinkhez tanácsokért. Pedig nagyon- sokat jelent, nevelőink segítsége és tanácsa,. Kovács Bétáné elv-társnő (a DISz felelős nevelő) sok cselben a- helyes wtat mutatta meg számunkra. Zsuppán tanár - elvtárs például faliújság cikkel segíti a DlSz-munkál. Móra János a magyar szakkör vezetésével nyújt se­gítséget. Tehát elmondhatjuk azt, hogy vannak eredmé­nyeink is, de hibáinkat sem kell nagyítóval keresni. Feladatunk a tanulmányi- eredmény növelése. a szer­vezeti munka, o, fegyelem javítása. Munkánkban el­kísér Kölcsey verssora: ,, U áss, alkoss, gyarapüs, s a haza fényre derül* *. FERENC NÁNDOR Ma alakul meg a Társadalom- és Természettudom ínyi Ismeretterjesztő Társulat Zala megyei szervezete Mintegy 300 zalai értelmiségi dolgozó, orvos, mérnök, pedagó­gus, agronómus gyűl majd ösz- sze a megyei tanács dísztermé­ben, hogy résztvegyen az értel­miség uj tömegszervezete Zala megyei szervezetének alakuló, ve zetőségválasztó közgyűlésén. Jelentős dátum ez a zala értel­miségi dolgozók életében. Mi. akik az ismeretterjesztő munka különböző területein már évek óta dolgozunk, nap, mint nap éreztük már hosszú idő óta, hogy a tudományos ismeretterjesztő propaganda korábbi szervezési formája elmaradt az élet követel­ményeitől, nem tudta kielégíteni megyénk dolgozóinak egyre nö­vekvő kulturális igényeit. Szűk volt az a keret, amelyet a koráb­ban működő természettudomá­nyi társulat nyújtott. Hiányoz­tak a tárgyi és személyi feltéte­lek ahhoz, hogy a szocialista tu­domány vívmányait megfelelő módon népszerűsíteni tudjuk. A zalai olaj üzemek, tégla­gyárak, gépállomások, termelő csoportok dolgozói, falvaink kul­túrát szomjazó tízezres tömegei többet vártak tőlünk, mint amennyit adni tudtunk. Az uj értelmiségi tömegszerve­zet segíteni fog ezen, hisz bevon ja a tudományos ismeretterjesz­tő munkába az értelmiségi dol­gozók többségét. Lehetőséget ad arra, hogy megyénk kiváló szak­emberei, tudósai megfelelő, al­kotó, kísérleti munkát végezze­nek. A tömegszer vezeti jelleg biz­tosítani fogja, hogy az eddigi szűk előadó gárda helyett váro­son, falun egyaránt megfelelő számban, megfelelő felkészült­séggel rendelkező előadók lépje­nek sorompóba megyénk dolgozói kulturális színvonalának mielőb­bi gyors emelése érdekében. A mai nappal csak a széleskörű í’elvilágositó munka lehetősége teremtődik meg. Hogy a lehető­ségekből valóság legyen, ahhoz most a mi közreműködésünk, te­vékeny munkánk, a zalai értel­miség tömeges csatlakozása szük­séges. A mai tanácskozáson az uj társadalom alakitó tagjai beszé­lik meg a feladatokat, kimond­ják a társulat megalakulását azonban a munka dandárja ezu­tán jön, hisz a meginduló szer­vezéssel biztosítani kell, hogy minden becsületes zalai értelmi­ségi bekapcsolódjon a társulat munkájába. Szeretettel várunk mindenkit, akinek szívügye dol­gozó népünk kulturális színvona­lának emelése, aki tudását, ta­pasztalatait őszinte segitőkészség- gel adja át, aki ezen keresztül is tevékeny harcosa akar lenni a kormányprogramra mielőbbi ered­ményes megvalósításának! Vasvári Ferenc ABsóffakoson is orvosol 9 a (Solg^ozók jpiiaassaái Elsősorban a politikai munka terén felmerülő hibákat és hiá­nyosságokat hozom fel. Nálunk Alsófakoson a párt- szervezet élete majdnem teljesen elmaradott. Ezért hibás vagyok magam is, mert néha lazaság, nemtörődömség mutatkozott meg munkánkban. Felelős azonban minden kommunista, mert ha taggyűlést akarunk tartani, nem mindig jelennek meg. Politikai­lag el vagyunk maradva, mert újsághoz is ritkán jutunk. A gazdaság vezetősége nem gondoskodik arról, ami a munkásnak megjár. A jogos pa­naszt meghallgatják, de viszont elintézve nincs. A lakások rosz- szak, a kutak bedőlnek, a villa­nyok rosszak. Lengyel István kovácsmester valamelyik nap elment a központba, hogy cse­réljék ki a lakását, mert az övé lakhatatlan. — Várjon türelmesen, úgyis javítva lesznek az épületek — mondták neki. Ugyanakkor a főagronómusnak, Győréi Ist­vánnak a baromfiai. tyúkjai pad­lásszobában vannak. Az alsófakosi üzemegység-bri­gád agronőmusa is súlyos mu­lasztásokat követett el. A ieg több esetben rosszul szervezi meg a munkát s ezért volt le­maradás az őszi betakarítási munkákban. Tavaszai nem tu­dott az embereknek munkát ad­ni. annyian voltak, most pedig alig cgy-két embert lát dolgozni. Arra kérjük Luksz elvtársat, változtasson ezen a rossz mód­szerén, mert a gazdaságban nem marad egy ember sem. Kérjük a többi gazdaság vezetőit is, hogy segitsenek ebben a munkában, mert csak igy tudjuk eredmé­nyesen végezni munkánkat. Horváth János Alsófakos, MI>P-ti*kár, ELMÉLETI T ANÁCSADÓ * Előrehaladásunk hajtóereje a bírálat és önbirálat állandó alkalmazása A Központi Vezetőség júniusi J*~ határozat a Rákosi elvtárs október 31-én elmondott beszéde is iuételien felhívja a figyelmet a bi Tálat és önbirálat, különösen az alulról jövő bírálat, a pártdemo kráeia kövekeze!es alkalmazására. Feladatként áll előttünk, hogy párt bizottságainknál és párt szervezete inknél áilandóán fejlesszük a bírá­lata: és önbirálatot, neveljük a kom. munis ákat a hibák elleni engesztel, hetetlenség szellemében. A pártnak a szocializmus építésé­nek minden területén szüksége van valamennyi párttag és pávtonkivüli dolgozó egészséges bírálatára és ja vaslátára. Olyan légkört kell tehát teremtenünk a pártban és a párton- kivüli tömegek között, hogy az era berek szabadon, félelem nélkül fejt. sék ki véleményüket, s ezzel is se­gitsenek kialaki -ani a vezet ás jobb módszereit, megelőzni a hibák elter­jedését, Ilyen légkör meg'eremiésé­hez olyan káderek és párttagok kel­lenek, akik kommunista türelemmel és szenvedéllyel, ak'iv példarauta ás sal a hibákkal szembeni kérlelhe- tetlenségre nevelik a dolgozókat, s mozgósítják őke* a fogyatékosságok kiküszöbölésére. A pár szerű birála és önbirálat, a hibák őszinte fel.árú sa. következetesség a fogva'okossá gok megszüutétéseben a párt iránti hűséget fejezi ki. Lenin elvtárs azk anitja: „A hibát nyíltam beismerni, okait feltárni, elemezni azt a helyze­tet, amely a hibát szülte, gondosan megvitatni, hogy milyen eszközökkel lehet a hibát kijavítani — ez jel­lemzi a komoly pártot, igy teljesíti a, párt kötelességét, igy neveli és ta­nítja az osztályt, azután pedig a tömegeket is.“ A forradalmi munkásmozgalmat megalakít'ása ő*a mindig az jellemezte, hogy kemény szókimon- dással engesztelhetetlenül küzdött minden helytelen felfogás és gvakor lat ellen, amely soraiban fellépett. Egyik napról a másikra azonban nem mindenki válik képessé ama, hogy önbirálatot gyakoroljon, bogy az elkövetett hibákat nyíltan fel­tárja a tömegek előtt., különösen azok nem, akik más helytelen mód­szerekhez vannak szokva. Ezért nem szabad velük szemben türelmetlennek lennünk, nevelnünk, tanítanunk kell őket- a bírálatra és ön bírálatra, meg' kell értetni velük, elősegítik a párt- demokrácia erősödését, a párt tömeg kapcsolatának elmélyülését, a szo- eiaHzmus építésé'. A birála. és ön bírálat jelentőségére Sztálin elv társ igy világított rá: ..Életünkben min­dig elhal valami-. De az, ami elhal, nem akar egyszerűen meghalni, ha­nem harcol a létéért, védelmezi ide­jétmúlt ügyét. Életünkben mindig születik vala­mi, ami u-j. De az, ami születik, nem egyszerűen születik, hanem visit, kia­bál, védi a léthez való jogát. A régi és az uj, az elhaló és a keletkező közöli harc — ez a mi fejlődé­sünk alapja. Ha nem vesszük észre és nem tárjuk fel nyíltan és becsü­letesen, ahogy bolsevikokhoz ülik, munkánk fogyatékosságait és hibáit, akkor elzárjuk magunk előtt az előre­haladás útját. De mi előre akarunk haladni. És éppen ezért, mert előre akarunk haladná, a becsületes és for. radalmi önbirálakfV egyik legfonto, sabb feladatunkká kell tennünk,“ A bírálat és önbirálat előrehala elásunk egyik legfontosabb haj'óereje. Nagyon helytelen az a nézet, amely azt mondja, hogy a hibák mostani fel-órásával minden megváltozik, s utána már nincs szükség önbirála-tra és biráTa’ira. Aki ig.7 gondolkodik, az nem érti, hogy ez fontos hajtóerő a szocializmus építésében. Világos, hogy most szin­te egyszerre kelle-t feljárnunk évek 6< a elkovete’t súlyos hibákat, de az egyáltalán nem jelembe'i azt, hogy az önbirálat és a bírálat al kalmazásának kampányjellege van. Ellenkezőleg, az önbirálatcé és a bi­rálatot a jövőben is állandóan al­kalmaznunk kell munkánkban, s arra kell 'törekednünk, hogy a hibák gyorsan megszűnjenek és ne ismét­lődjenek meg. Megyénkben is több helyen nem fedik fel idejében a hibákat, hanem hagyják, hogy elhatalmasodjanak, sőt. helyenként csak akkor bírálnak, amikor már sok hiba gyűlt össze. Ez összeegyez'*ethe etlen a kommunista veze'és stílusával; a hibákat csira jukban kell felfednünk, s azonnal intézkednünk kell, hogy megszűnje­nek. ,,A párttagnak nincs joga- hogy eliitkolja a- rendellenességeket és közömbösen viselkedjék a párt és az állam érdekét sértő, helytelen csele­kedetekkel szemben‘ ‘ — tanítja az SzKP Szervezeti Szabályzata. Párt. tagjainkat' arra. kell nevelnünk; tart­sák kötelességüknek, hogy éberen figyeljenek s ahol hibát vagy mu­lasztás' tapasztalnak, azonnal lépje nck fel bíráló szavukkal, ha pedig módjuk van rá, telitekkel is segítse­nek e munka megjavításában, vagy az ellenséges elemek leleplezésében. Az ilyen bírálat persze nem fejlődik ki magától, szüntelenül segíteni, bátorítani kell pártszorveze’einknek, A legjobb bátorítás, ha a pártszer I vezetek meghallgatják e bírálatot és nyomban intézkednek is: megszün tó ik a fel'árt hibákat, meű'vnlósi'* .iák a helyes javaslatokat. Ez vált­ba* ki csak tömegméretű birála o1' széleskörű, alulróljövő ellenőrzőt; ez biztosítja, hogy megnövekedjék a tö­megek felelősségérzete, aíktivi'ása pártunk, kormányunk hatdroza ai nak végrehajtásáért. A bírálat és önbirálat szellemé*, -'tA a hibákkal szembeni engesz el. heíetlenség szellemét; szocialista épi ■tésünk minden területén erősi eniii-k kell; üzemben, tsz-ben, városon, fa lun egyaránt. Ennek feltétele azon ban az, hogy elsősorban a kommu nis áknak váljék vérükké, a párt munkának váljék elengedhetetlen és csorbíthat allan alkotórészévé a pár' szerű bi rálát és önbirálat. Funkcionáriusainknak és párt1'-ag jainknak kell példát mu'aftniok egész dolgozó népünk előtt e hibák és rendellenességek bátor feltárásé ban. Nekik kell ösztönözniük dől gozóinkat arra, hogy gazdag ta paszitala-aik és hasznos észrevételeik bátor fel árasával segítsenek mi­előbb megvalósítani a Központi Ve­zetőség határozatát; a kormány pro­gramúi j át. Nekik kell síkra szállniok az egészséges véleménynyilvánítás el­hajlásának, vagy pár‘-szerüt]en kor­látozásának minden kísérletével szemben, nekik kell gondoskodni ok arról, hogy a tömegek alulról jövő bité1 valóban a felszínre ho­zott hibák kijavítása ' kövesse. A Központi Vezetőség határozatta és a kormányprocrrámih megmutatta az u'a* ebhez A megye kommunistáinak az a feladatuk, bogy párttagságun* kát és dolgozó népünket- a bírálatról es ón birála1 ról szóló lenini sztálini aniíás szellemében neveljék, dolgo­zóinkat h ar cba vigyék a szocializ­mus fel épi éséért. . Tokáéi lám»

Next

/
Oldalképek
Tartalom