Zala, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-19 / 194. szám
MAI SZAMUNKBÓL: IX. évfolyam, 194. szám. Ára 50 fillér 1953. aug. 19. Szerda Pille PRÖLET ÁRJAI EGYESÜLJETEK ! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Ami orvoslásra vár a lenti gépállomáson (2. old.). — Nem állunk le a versennyel augusztus 20 után sem (2. old.). — Zala megyei nevelők földrajzi tanulmányi kirándulása (2. old.). — Pártélet: A Béke-brigád pártcsoportjának munkájáról (3 old.) — A kormányprogramm megvalósításáért, a tervért, az alkotmányi verseny továbbviteléért (3. old.). — Hét nappal a határidő előtt (3. old.). — A begyűjtési minisztérium versenyjelentése (4. old). „ rAz idei bő gabonatermés elcséplé- sére jobban fel kellett készülnie gépállomásainknak, szerelőinknek, eséplögépkezelőinknek, mint eddig bármikor. A gépállomások dolgozóinak nagy többsége jól fel is készült. Gondosan végezték cl a gépek kijavítását, ltogy idei be termésünket minél élőbb elcsépeljék és dolgozó népünk kenyere minél hamarabb magtárakba kerüljön. Dicséretet érdekelnek ezek a cséplőgépkezelök, /«Sséplőesapatok, gépállomások vezetői, akik ebben a munkában derekasan megálltak a helyüket és minden lene őségét kihasználtak, hogy a csépi est a legrövidebb időn belül befejezzük, elősegítették, hogy a tszcs-k, egyénileg dolgozó parasztok az állam iránti kötelezettségüket minél hamarább teljesítsék é3 felesleg terményeiket szabadpiacon értékesítsék. Az 1933-as évben sokkal több gabona termett, megyénkben, mint az elmúlt évben. Az augusztus 14 óla csépelt gabona má,r a múlt évben termett összgabonatermésen felül van, amely bizonyítja, hogy ezévi kenyérellátásunk bőségesen biztosítva lesz. A cséplés bár lendületesen folyik, azonban a gépállomások vezetősége, a brigádvezetök és a felelős eséplőgépvezeitök egyresze nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a cséplés megyénkben minél hamarabb befejeződjön. Főképpen a cséplés lassú ütemének tudható be. hogy Zala megye a megyék között folyó begyűjtési versenyben a 15 helyen van. Egyes gépállomások, brigádok C3 cséplőgép vezet ők munkája, eddigi teljesitményo megmutatja, hogyan készültek fel a eséplésre. A felsöba- godi gépállomásnak az egész eddigi cséplési időszak alatt' alig volt gépkiesése a cséplésből, amely bizonyltja, hogy a felsőbagodi szerelők jól kijavították a gépeket. Az oroszto- nyi, fairjei és lenti gépállomásnál állandóan magas volt a gépkiesések száma, ami bizonyítja, hogy a gépek egy részét nem készítették kellően elő. De nemcsak ezen gépállomások, hanem a megyei, mezőgazdasági gépjavító vállalat hanyag munkáját is bizonyítja az erőgépek rossz kijavítása. A szenfpéteruri községi tanács heti képeshiradója helyesen bírálja a tőrjei gépállomást^ de ez a bírálat vonatkozik a megyei gépjavító vállalatra is, amikor azt Írja, hogy ,,a községben motorkerékpáros szerelők jönnek be, a csapágyak pedig mennek ki‘ ‘. vagyis egymásután mennek tönkre. De nemcsak a szentpéteruri. hanem a kiskoináromi, pókaszépetki és még több község dolgpzó parasztjai elmondhatják azt, amit a szentpéter- uriak képeshiradója. akik szintén a gépállomások egyes ’hanyag vezetői miatt elmaradtak a csépléssel és ennek következtében a begyűjtéssel is, A cséplőgépvezetők, cséplőcsapatok között a cséplés megkezdése óta harcos verseny folyik ,,a megye első cséplőcsapata' ‘ címért és az ezzel járó 8000 forint jutalomért. A legjobban teljesítők sorrendjét a megyei gépállomás igazgatósága rendszeresen értékeli. Azonban ez az értékelés legtöbbször nem a reális valóságot mutatja. A versenyben elért helyezést a cséplőgép dobszélessége, vagyis az 1 dobmilliméterre eső teljesítmény szerint kellene érlékelni, hiszen eszerint fogják a ju'almat kiosztani. A gépállomások megyei vezetői az élenjárók .teljesítményét azonban igy értékelik. Például a Zala vasárnapi szalmában ezt közli: „a verseny sorrendje a következő": második Kollár József 1070-es géppel 4632 mázsa, harmadik Mátyás István 900-as géppel 4228 mázsa. Ez helytelen, Mátyás Istvánnal 1 dobmillimóterre eső teljesítménye 469 kiló, mig Kollár Józsefnek 432. Nyilvánvaló és ezt a megyei vezetőknek is tudnia kell, hogy nagyobb géppel többet lehet csépelni. ,.Versenyben van minden traktoros a mi gépállomásunkon' ‘ — mondják a gépállomás igazgatói. — Nézzük meg, mit mondanak a csép- lőgépvezetök’ Tényleg versenyben vannak, de azt már nagyon kevesen tudják, hogy a gépállomás területén dolgozó gépek között hányadik helyezést értek el és a velük párosversenyben lévő cséplőgépnek mennyi a teljesítménye. Ezt pedig minden traktorvezető szeretné tudni. A gépállomások vezetői pedig ezt nem közük a cséplőgénvezetőkkel. így történhet az, hogy a lenti gépállomás rédicsi ,,Uj Elet" tsz-nél dolgozó cséplőgép vezetője hihetetlennek tartja, hogy egy gépen 50 vagonnal csépeltek, mert ő csak 9 vagonnal csépelt Pedig a lenti gépállomáson is vannak jól teljesítők, de a gépállomás vezetői ezt a cséplőgép- vezetők előtt titokban tartják. A verseny nyilvánosságáról megfeledkezett a megyei MEDOSz gépállomási felelőse is. Mindennel foglalkozik, csak a versennyel nem. A gépállomás igazgatósága vezetőinek munkája szaladgálásból áll, ahelyett, hogy segítséget nyújtanának a gépállomásoknak a verseny nyilvántartásában. A gépállomások 22 cséplőgépet alakítottak át Bredjuk-módszerre és mintegy 40 gépnél tervezték a kettős műszak bevezetését. Ebből csupán 1 gép csépelt rövid ideig Bred- jük-módszerrel és 2 cséplő a palini gépállomás területén kettős műszakban. Ez megmutatja a gépállomások és a megyei igazgatóság helytelen tervezését, , illetve közömbösségét az uj bevezetése iránt. A letenyei és szenttiszlói gépállomások befejezték a letenyei járásban a cséplést. Ez bizonyítja, hogy jó volt a tervezésük, jó munkát végeztek a cséplőgépvezetők és ezért kaptak dicséretet a megyei pártbizottságtól is. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a begyűjtési tervét teljesítette a letenyei járás és elnyerte a megye legjobb járása cimü vándor- zászlót. Jól dolgozott mindkét gépállomáson a pártszervezet és a népnevelők. A jó politikai munka segítette elő a .cséplés gyors befeje, zését. A járási pártbizottság nagy segítséget nyújtott, ezen gépállomások párszervezeteinek és. tanácsokkal látta el a gépállomás vezetőségéi A lenti járás gépállomásai nem végeztek ilyen jó munkát. A ■ esesz- 4regi gépállomás igazgatója Szabó elv-társ, a szomszédos gépi állomásoknak már augusztus 30-én gépeket ígért, közben a munka rossz megszervezése, a politikai munka hiánya miatt a cséplésben egész kampány ideje alatt a hátsók között kullog a gépállomás. A többi gépállomás dolgozói joggal ve'ik fel: „Gsesztreg a legjobb gépekkel a legutolsó". A lenti gépállomás igazgatója állandóan a Fordson-flektorokat okozza, ahelyett, hogy . jól kihasználnák a gépeket. A felsőba- godiaknak is sok Fordson-(faktora vau és mégis legkevesebb a gépkiesésük. A gépállomások megyei politikai osztálya a cséplés ideje alatt keveset- foglalkozott a politikai neveléssel, a pártszervezetekkel és DISz- tagokkal. Nem bírálta eléggé a megyei szakvezetésben elkövetett hibákat és nem nyújtott kellő segítséget a munka hiányosságainak kiküszöbölésére. A tűrjei gépállomás politikai helyotfese szívesebben foglalkozott a gépekhez való esavarki- szállitásokkal, mint a traktorosok politikai nevelésével. A gépállomás területén Zalaapátiban dolgozó egyik cséplőgép vezetője elmondotta, hogy már rég nem olvasott újságot, igy Oolgszó parasztok! Ünnepeljetek holnap begyűjtési tcötelezeltségeltek teljesítésével! Újabb községek és tszcs-k a szabadpiacon Tauber sze eé.á3 É nunP Községeink, termelőszövetkeze-' teink és csoportjaink egyre nagyobb számban jelentik, hogy a cséplést befejezve eleget tettek begyűjtési kötelezettségeiknek. Termelőszövetkezeteinkben és csoportjainkban pedig meg sem várják a cséplés befejezését, hanem ahogyan gyűlik a zsákokba a mag, úgy hordják a begyűjtő- helyre s még a cséplés befejezése előtt teljesítik beadási tervüket. A begyűjtési miniszter megyei meghatalmazottjának jelentése szerint augusztus 17-íg megyénkben 14 község és 24 tsz, illetve tszcs kapta meg kenyér- és takarmánygabonából a szabadpiaci értékesítés jogát. A legutóbbi napokban Kemendollár, Sormás, Pusztaszentlászló, Tűrje, Nagyhorváti, Zalavég szövetkezeti község, Egeraracsa, Dötk és Tüs- keszentpéter községek jutottak hozzá jó munkájuk jutalmaként a szabadpiachoz. 4 vagon gabonát gyűjtöttek he egy bét alatt Bakon Bak dolgozó parasztjai méltó-* képpen kívánják megünnepelni alkotmányunk ünnepét. Kezdetben lemaradt a község a gabona- begyűjtésben, most azonban úgy igyekeznek, hogy a legrövidebb időn belül behozzák , lemaradásukat és 20-án a begyűjtési terv teljesítésével ünnepelhessenek. A jó felvilágosító munkának komoly eredményei születtek. Egy hét alatt négy vagon kenyér- és takarmánygabonát gyűjtöttek be. Tervteljesítésük ezzel 95 százalékos lett s minden lehetőséget megszereztek ahhoz, hogy húszadikáig teljes egészében eleget te-* gyenek kötelezettségüknek, Már napokkal ezelőtt megkezdték a készülődést az augusztus 19-én és 20-án rendezendő ünnepi vásárra. A vásárnak kijelölt réten jókora deszkapavillonokat emeltek. Most vonják be valamennyit piros, kék, fehér drapériával. A bejáratnál toronymagas deszkaoszlop, tetején zászlótartó. Már leng is fönn a szabad életet hirdető piros zászló. Távolabb a rét közepe felé, vörös téglából épített tornyos csárda áll. — Az én apám fog itt bort mérni — mondja büszkén egy ott őgyelgő tiz év körüli, szőke kisfiú. A rét közepén ÓRIÁSI PAVILLON HÚZÓDIK. Kissé távolabb tőle, párhuzamosan még egy, mgötte pedig ki tudná megmondani • hány kisebb6 maga sem tud politikai munkát végezni a cséplőcsapat- között. A cséplés gyors befejezése a gépállomások legfőbb feladata. A gépállomások vezetői és a megyei igazgatóság1 nem kismértékben felelős azért, hogy Zala megye az országos begyűjtési versenyben csúfosan visszaesett. Megfeledkeztek arról, hogy a minisztertanács határozata szerint legkésőbb augusztus 30-ig vállalásaik és a megyei terv alapján nagyobb deszkaépület. A kék színről rájuk lehet ismerni: ezek a népboltok elárusító helyei lesznek. Itt halmozzák majd föl mindazt a sok szemnek és szájnak egyaránt kedves árut, ami csak van a népboltokban. Most azonban, még üresen tátongnak a polcok- Csak ' sejteni lehet, hogy is fog festeni, ha tele lesz. Emitt még kopácsolnak, a deszkát ütik össze, másutt a szines drapériát húzzák föl a faalkotmányokra. deszkatornyokra. Szerszámok, hevenyében összeácsolt létrák, deszkák, diszitésre szánt eszközök szanaszét hevernek a fűben. A munkások ajkáról füttyszó, VIDÁM NÓTA HANGZIK A gyümölcsösiákat cipelő asszonyok piros kendőjét lobogtatja a kellemes, hűvös szellő. pedig augusztus 18-ig minden gabona cséplését be kellett volna fejezni. A cséplőgépek gyor3 átcsoportosi. fásával, a munka jó megszervezésével fejezzék be a cséplést gépállo. másaink. A gépállomások megyei politikai osztálya ezt politikai munkával segítse elő. Pártbizottságaink, pártszervezeteink a népnevelőkön keresztül mozgósítsák a cséplögépvezet6Tcet} csép-Mindenütt lázas munka észlelhető. Hosszan húzódik a nagykanizsai Kiskereskedelmi Vállalat magyaros stilban épült pavillon- ja. Homlokzatán a felírás, melyből megtudjuk, hogy ott ruhákat fognak árusítani. Másfelöl szerény, nádfonatos göcseji házacska húzódik meg a rét szélében, falát magyaros tulipánmotivumok díszítik. Ez lesz a . halászcsárda. A rétet fákkal szegélyezett sétány szeli át. Azon túl messze még sok félig kész pavilion látszik. Messziről .kalapácsütések hangját sodorja ide a szél. Emberek sürögnek, forognak, szorgoskodnak. — Mi igyekszünk — mondja valaki. — Mindent megteszünk a siker érdekében. Ennek a vásárnak valóban ünnepinek keli lenni. lőcsapatokat, a dolgozó parasztságot a cséplés gyors befejezésére, a beadási kötelezettség teljesítésére. Fel kell lépni minden ellenséges megnyilvánulás ellen amely gátolja a cséplés gyors befejezését. a a beadási kötelezettség teljesítését. A cséplés jó elvégzése, gyors befejezése hozzásegíti dolgozó népünket a kenyérellátás bőséges biztosi!úsá- hoz, életszínvonalának emeléséhez. Csohona Sándor Ismét Mátyás István a második a felelős cséplőgépvezetők versenyében Rég emlékszünk olyan lendületes, kiváló, szorgalmas munkát, igaz embereket igénylő versenyre, mint ami most alakult ki megyénk legjobb felelős cséplőgépvezetői között. A megye valamennyi dolgozójának rokonszenve kíséri élénk figyelemmel az idei kenyércsata legkiválóbbjainak hatalmas küzdelmét. Olyan verseny ez, ahol nemcsak a legjobbaknak járó pénzjutalom serkenti felelős vezetőink legjavát, hanem a szocialista öntudat, a gépállomás, a megye becsülete is hatalmas hajtóerőt képvisel. Bár Kollár József, a palini gépállomás kiváló felelős vezetője gépállomáson végrehajtott átszervezés miatt másfél napra kiesett a küzdelemből, már ismét csatasorba lépett és normájának mindennapos alapos túlszárnyalásával igyekszik behozni lemaradását. Mátyás István, a letenyei gépállomás kiváló felelős vezetője is ostromolja az első helyet. A teljesítmények az egy dobmilliméterre eső számolása alapján már csak 4 kilogrammal marad el Háns István mögött, aki azonban szintén fokozza teljesítményeit az utolsó napok hajrájában és a 14-i, valamint 17-i értékelés között eltelt időben közel 7 vagon gabonát csépelt. Versenyértékeléseink eddig nem minden esetben voltak reálisak, mert a közölt sorrendet nem az egy dobmilliméterre eső elcsépelt kilogrammok szerint állapították meg. Az eszerint készült sorrend az ÁMG Megyei Igazgatósága Politikai Osztályának jelentése alapján az alábbi: 1. Háns István Letenye. Teljesítménye 1070-es géppel 5707 mázsa. Egy dobmm-re eső kg: 532. 2. Mátyás István Letenye. Teljesítménye 930-as géppel 491C mázsa. Egy dobmm-re eső kg: 528. 3. Kollár József Palin. Teljesítménye 1070-es géppel 5173 mázsa. Egy dobmm-re eső kg: 483. 4. Dömők Ferenc Letenye. Teljesítménye 1000-es géppel 47Ó1 mázsa. Egy dobmm-re eső kg: 470. 5. Takács Ferenc Zalatárnok. Teljesítménye 1100-as géppel 4258 mázsa. Egy dobmm-re eső kg-: 387. 6. Szakasits József Szenilis zló. Teljesítménye 1070-es géppel 4113 mázsa. Egy dobmm-re eső kg: 384. 7. Gerencsér János Pölöske. Teljesítménye 1070-es géppel 3954 mázsa. Egy dobmm-re eső kg: 369. 8. Tuboly János Szentliszló. Teljesítménye 1100-as géppel 3906 mázsa. Egy dobmm-re eső kg: 354. 9. Márti János Palin. Teljesítménye 1200-as géppel 4217 mázsa. Egy dobmm-re eső kg: 351. 10. Kovács Károly Pölöske. Teljesítménye 1370-es géppel 4256 mázsa. Egy dobirm-re eső kg: 319. Minden erővel gyorsítsuk a cséplést! ünnep less as ünnepi vásár