Zala, 1953. július (9. évfolyam, 154-178. szám)

1953-07-29 / 176. szám

Németh János söjíöri 9 holdas dolgozó paraszt portáján hug a gép. Ősijeinek, de ez a cséplés más, mint az előző éneken. Derűs, mosolygó ar. cokid látni. A dolgozó parasztok lát jak, hogy a hő termésből telik a beadásra cs bőven marad felesleg is. Németh János az elsők között csépelt, mert elsők között volt a töb bi mezőgazdasági munkában is. —Minden munkát időben végeztem el — mondja Németh János — felszántottam a tarlót, már csak a kepék helye szántatlan. 400 négy­szögöl kölest és dOO négyszögöl keré krépát vetettem. A köles helyét trá­gyáztam, mert. tudom, hogy a másod növény is jobban fizet, ha frissen trágyázott földbe vetjük. Németh János, ahogy gyűlt a, gabona, a zsákokba, a cséplőgép mellett álló kocsira rakta á megtelt zsákokat. Ahogy megtelt a szekér, elindult a szövetkezet terményfelvás árló helyisége felé, hogy teljesítse az állammal szembeni kötelességét. _ Az elmúlt évben is teljesite ttem a beadásomat, meg is dicsértek ér te. Most is első feladatom a bead ás teljesítése. Búzából 18 mázsa, rozsból pedig 13 mázsa termett. Ebb öl a beadás 433 kiló. Nálam sohasem fordult elő, hogy a beadást ne telje sitettem volna. Németh János nem sajnálja a f óidtól a, jó munkát. Szorgalmasan dolgozik és mint tanácstag meg ma tatja dolgozótársainak, hogyan kell termelni és teljesíteni az állammal szembeni kötelességeket,, Magyarszeíöahety, HomoKkomárom, Aisórajk község tanácsai még mindig nem ismerték fel, hogy a versenytáb­lák mozgósítanak a tervek mi­előbbi teljesítésére. Ha csak versenytáblát nézzük, azt lehetne megállapítani, hogy ezekben i községekben nem dolgoznak a dől gozó parasztok, nem folyik a be- hordás, cséplés, begyűjtés, tarló­hántás és másodvetés. Pedig ezek­ben a községekben is folyik a munka, csak ezt a munkát nem értékeli a községi tanács. Nem tartja érdemesnek az eredmé­nyek, a hibák nyilvánosságra- hozását. A versenytáblákon régi, az eső­től elmosódott írások vannak. A tanács gondoskodjon, hogy a ver­senytáblára naponkint a legfris­sebb adatok kerüljenek. Ezzel is segítse a jobb eredmények el­érését. A termelőszövetkezetek életéből A szentliszlói Szabadság ter­melőszövetkezeti csoport 23-án 100 százalékra teljesítette gabona­beadási kötelezettségét. Megkapta a szabadpiac értékesítési jogát. Jó termés volt a tszcs-ben, az eddigi számítás szerint munka­egységenként 6 kiló kenyérgabona és nagyobb mennyiségű árpa jut. ★ Horváth Ferenc pölöskei I. tí­pusú tszcs-tag egy hold búzaföld­ről 18, egy hold rozsföldről pedig 9.67 mázsa gabonát takarított be. A kötelezettség teljesítése után 22 mázsa 48 kiló gabonája ma­radt. ' A felsőerzsébeti Kerkamenti Haladás, a nemesnépi Vörös Haj­nal és a lentikápolnai Dózsa Népe termelőszövetkezetek és a szentlászlói Harc a Békéért tszcs, a kerkaszentmihályi Kerkavöl- gye tszcs teljesítették másod­vetési tervüket. A gabonatáblák helyén már szépen zöldéi a má- sodvetésü növény. A nagykanizsai járás területén a behordásban, cséplésben és a másodvetési tervek teljesítésében a gelsei Zöld Mező, az oroszto- nyi I. Megyei Tanácskozás, a zalaszentbalázsi Kossuth, a nagy- récsei Vörös Október, a szepetne- ki Zó ja, a szepetneki Béke és a nagyfakosi Dózsa termelőszövet­kezetek járnak az élen. A kustányi Zala Völgye, a zala- csányi Szabadság és a zalaudvar- noki Rákosi termelőcsoportok be­fejezték a gabona behordását. ★ Az orosztonyi I. Megyei Tanács­kozás termelőszövetkezeti csoport állam iránti kötelezettségét búzá­ból, rozsból és árpából 25-ig 87 százalékra teljesítette. A csoportban az aratás, behor- dás és most a cséplés idején is jól halad a munka. A munkát nagyban elősegíti a versenyszel­lem állandó fokozása. A verseny­ben élenjárnak Horváth József és Kovács Lajos. A jó munka eredménye: hogy a csoportban munkaegységenkint 10 kiló gabona jutott. Teljesítsék naponta a tervet gépállomásaink mindig nem teljes ütemben vég­zik a munkát. Különösen el van maradva a zalatárnokiyulanti és a csesztregi gépállomás. Megyénk dolgozó parasztjai az elmúlt hetekben és napokban, de napjainkban is becsülettel meg- állták a helyüket. A gépállomáso­kon van a sor, hogy a győzelmes harcot tovább vigyék. A hibák kijavításához minden lehetőségük megvan, csak használják ki meg­felelően. Mi erről az útról nem térünk le Gépállomásaink a cséplési ne­Pölöske 104.3 % kézségeket mindinkább megold­Letenye 101.3 ­ják. Bizonyítja ezt az is, hogy Szentliszló 100.6 » gépállomásaink napi jelentéseik­Felsőbagod 96.4 ­ben egyre jobb eredményekről Tűrje 96.1 « számolnak be. Az eredmények Palin 81.9 ­mellett gépállomásaink többsége Zalatárnok 78.6 » még mindig nem teljesiti napi Lenti 77.8 ­cséplési tervét. Orosztony 67.3 « Julius 25-én a gépállomások napi Csesztreg 56.7 M cséplési tervüket a következőkép­A százalékok azt bizonyítják, pen teljesítették: hogy egyes gépállomások még sPO r t Követendő példa Az elmúlt héten lejátszott Nagykani­zsai Bányász II.—Bázakerettyei Bányász megyei bajnoki labdarugómérkőzés előtt a bázakerettyei csapat bemelegítésül az MHK II fokozatának szabadgyakorla­tait végezte. A közönség körében nagy tetszést aratott az ütemes, egyöntetűen végzett gyakorlat, melyben a nézők a csapat fegyelmezettségét látták. Én, aki behatóan foglalkozom az MHK-testnevelési rendszerrel és a torna­sporttal egyaránt, természetesen ebből — a közönség szemében újdonságnak tetsző — gyakorlatból sokkal többet lát­tam és meglátásomból mindjárt véle­ményt is alkottam magamnak, amelyet most megyei lapunk hasábjain keresz­tül akarok megyénk összes edzőinek tu­domására hozni és mint követendő pél­dára, figyelmüket felhivni. A megállapításom az, hogy Csöngei sporttárs, a bázakerettyei csapat ed­zője nemcsak kötelességének tartotta, hogy játékosaival az MHK-próbákat el­végeztesse, hanem felismerte azoknak gyakorlati hasznosságát és igyekezett egészévi edzésrendszerébe azokat be­iktatni és hasznosítani. így például a;: MHK II. szabadgyakorlatát megismerve az edző mindjárt megállapította azt,' hogy ez a ^gyakorlat olyan mozgásele­mekből tevődik össze, melynek egyszeri elvégzése is eléggé foglalkoztatja és megmozgatja az izmok valamennyi faj­táját. Természetesen ennek a gyakorlat­nak elvégzése csak általános bemelegí­tés, mely minden sportágnál alkalma? és ezt ki lehet egészíteni az illető sportágnak megfelelő sajátos mozdula­tokkal, mint ahogyan ezt ít bázake- rettyei labdarugók is csinálták Ezek után felvetődik a kérdés, hog^ ezt a hasznos és egyben a tornasportot népszerűsítő gyakorlatot miért nevű végzi el mérkőzése előtt a többi csa- pat is Talán nem tudják végigcsinálni?' Hisz a legtöbb megyei és Né. II-es csa-i pat játékosai az MHK II. fokozatából siH kérésén próbáztak. amelyben ez a sza- hadgyakorlat kötelezően elirt számként! szerepel. ! Még a tavasszal láttam, hogy a Nagy-i kanizsai Lokomotiv játékosai egyik ed- zésük alkalmával testnevelőtanáy veze-i tésével tanulták ezeket a szabadgyakor- latokat. Vájjon azért tanulták, hogyj csupán egyetlen alkalommal, az? MHK- próba letétele alkalmával tudják elvé­gezni? Nem hiszem, hogy ez lett volna! a cél s ha valóban nem igy vaai, ak­kor a Nagykanizsai Lokomotiv edzője! — egyetemben a többi edzővel — hely­telen munkát végez, mert csak han- goztatja értekezletek alkalmával aá MHK-ra felépített edzések fontosságát,- de a gyakorlatban az edzésekből az MHK-szabadgyakorlatok elvégzése rend-< re elmarad. Helyes lenne, ha megyénk összes ed­zői — működjenek bármelyik sportágban — követnék Csöngei Pál edző példáját és! csapataik, versenyzőik felkészítésében,: az edzések során aktiv szerepet biz­tosítanának az MHK-számok beiktatásá­nak és gyakorlásának. | TÓTH JÓZSEF l a Torna Társadalrrii Szövetség elnöki Három súlycsoportban szereztek győzelmet a Z. Dózsa ökölvívói a területi szpártákiád-döntőn A Dózsa SE területi szpártákiád-dön- tőinek során Győr, Szombathely és Za­laegerszeg ökölvívói Szombathelyen mérkőztek egymással az országos dön­tőbe való jutásért. A Zalaegerszegi Dózsa erősen hiányos csapattal vett részt a verseny küzdel­meiben, amennyiben Bakó, Petánovics, Komáromi és Tóth hiányzott az együt­tesből s az ifjúsági versenyzők mel­lett a felnőttek korosztályát csupán Horváth Gy. képviselte. Ennek dacát a szereplésük sikeresnek mondható, mert Gerencsér, Rosta és Horváth Gy súly­csoportjában első helyen Kosi ’és Bor Z. pedig a II. helyen végzet!. Különös figyelmet érdemel Horváth Gy. szerep­lése, aki a döntőben nem kisebb ellen­felet győzött le. mint a Győri Dózsa irü versenyzőjét. Ördögöt. A közön­ség nagy ünneplésben részesítette a za­laegerszegi versenyzőt szép győzelme után. Kemény, nagy küzdelmet vívott a még ifjúsági sorban levő Bor Z. az ugyancsak győri Tömmel ellen, s a mérkőzést csak a III menet utolsó per­cében bekövetkezett sérülése miatt vesztette . el. A területi szpártákiád-döntő eredmé­nyei élesen rávilágítanak azokra a hiá­nyosságokra, melyek a Z Dózsa ököl­vívó szakosztályánál fennállnak. E hiá­nyosságok között legszembetűnőbb a felnőtt versenyzők távolmaradása aa edzésekről és versenyekről egyaránt^ Komárominak, Tóthnak és a többi ..idő­sebb” versenyzőnek rendszeres felkészü­lés után komoly győzelmi esélye lett volna ezen a területi szpártákiád-döntőn^ s ezzel megnyílt volna az ut számukra az országos döntőn való részvételre- Nincs és nem is lehet szó visszavonu­lásról, hiszen valamennyiükre szüksége van Zalaegerszeg és a megye sportjá­nak. Ilyen körülmények között viszont az edzések rendszeres látogatása és a mérkőzéseken való részvétel nem ha­nyagolható el, még akkor sem, ha 'al lelkes fiatalok tudásban és harcos eré­nyekben mindjobban felnőnek melléjük.- A lelkiismeretes munkára álljon előttük példaképül Horváth Gy., aki 29 éves kora ellenére az egyik legszorgalmasabb versenyzője a szakosztálynak és az ala­pos munka eredményeként sorra nyeri versenyeit. j A pacsai határban haladva, mindenütt gabonával megrakott szekerekkel találkozunk. A termelőszövet­kezeti tagok és egyénileg dolgozó parasztok nem ha­logatták a gabona behordását, amikor a gabona meg. felelő száraz volt, nyomban megkezdték a behordást és a cséplést. A munkák végzésében példát mutat az andorházi Harcos termelőszövetkezet. A tsz határában, ameddig a szem ellát, minde­nütt sűrűn kepékkel ékesített táblák vannak. A régi Andorháza épületei közé is behatolt a fejlődés, a régit az uj váltotta fel. A tsz szérüslcefitje felöl lovaskocsik jönnek őszi­ár pántál telt zsákokkal megrakva. A mag táncnál a zsá­kolok percek alatt lerakják a zsákokat. Munka közben alig szólnak egymáshoz egy.két szót, máris sietnek, mert tudják, mire végeznek, jön egy másik kocsi, rakomány. A villanygéppel hajtott cséplőgép hangja mesz- szire elhallatszik. Bokor József elvtárs, a tsz párt- titlcára a, gép alól szedi cl a zsálcokat. Még félre­tekinteni sem ért rá, mert amikor az egyik tett zsákot elveszi és helyére másikat lesz, a mellette lévő zsák már ismét tele van, — Jól fizet az árpánk — mondja. — A kereszt, sorosan vetett 18 mázsát adott holdanként. Ezt amit most csépelünk, nem kérész tsorosan vetettük, de ez is megadja a 13—14 mázsát holdanként. — Árpabeadásunkat teljesítettük. Észre sem vet. tűk, hogy hiányzik a gabonából, mert 8 vagon árpát vihettünk a raktárba. Jut ebből bőven minden tag­nak, aki becsületesen dolgozott és dolgozik. A többi gabona is jól fizet, 18—20 vagon gabonatermést vá­runk. így előre számítás szerint is 5 kiló gabona jut cgy-egy munkaegységre..., de ennél több is lesz. A. tsz tagjainak életéről beszélgetünk. A pártat, kár elvlárs örömmel számol be arról, hogy milyen jó a tagság ellátása. — Nemcsak: a munka jó megszervezéséről, ha. nem dolgozóink élelemmel való ellátásáról is gondos­kodtunk. Két sertést és egy tenyésztésre alkalmatlan bikát vágtunk le. j huM és szalonnát a június hónap végéig teljesített munkaegységek arányában osztottuk szét — mondja Bokor elvtárs. — Én másodmagam- mal dolgozom, 601 munkaegységet teljesitettünk jú­nius végéig. Erre 11 kiló 35 deka sertéshúst, két kiló 42 deka szalonnát, 8.76 kiló marhahúst és 25 liter bort kaptunk. De vannak olyan családok, akik ennél is többet kaptuk. A jó ellátás meg is látszik a cséplőgép mellett dolgozókon. Mindegyik erős, egészséges, örömmel és odaadóan dolgoznak. Az elmúlt évben a tsz tagjai 60 ezer téglát éget. tek, Ebben az évben pedig 25 ezer darabot. A ház. helyek ki vannak mérve minden tszttag részére. Fia­tal gyümölcsfák lombjai emelkednek ki az emberma­gasságra megnőtt kukoricából, a konyhakerti nővé. nyekkel beültetett házhelyeken. Uj falu épült a régi Andorháza épületei helyett. Nem olyan egyszerű,, nem könnyű ez a fejlődés, az ép-ülés, az uj élet megvalósulása. Erről beszélget később Bokor elvtárs. Tele harccal, nehézségek leküz­désével a tsz tagjáűuűc élete, de minden nehézség leküzdése egy-egy lépést jelentett és jelent előre. — Jól megy nálunk a munka — mondja Bokor elvlárs, — hiszen ma már a tények beszélnek. Ez a föld, amin gazdálkodunk, emlékezetem óta még ilyen termést ivem hozott. Vannak nehézségek. Nagy Imre elvtárs beszédét igyekszik az ellenség félrema­gyarázni a tagoknak. Egyes tagok bedőlnek ennek a hazug mesének és ingadoznak. Igaz ■— 1Iákosi elvtárs beszéde lényegesen megváltoztatta a hangulattól. De még most is van olyan tag, aki nem lát tovább az orránál, aki elfelejtette a múltat, aki még mindig elégedetlenkedik. Például Somogyi József. Az év ele­jén S hónapig máshol dolgozott, most viszont sze­retné, ha egyformán részesülhetne azokkal, akik ál. landóan becsületesen dolgoztak a tsz-ben. Törvényeink igazságosak. Mindenki végzett munkája után része­sül a közösen megtermett javakból. — Majd a tények meggyőzik az ingadozókat. Mi nem engedjük eredményeinket lazítani, amelyeket ed­dig szívós munkával elértünk. Mi erről az útról nem térünk le és meg is védjük ezt az utat — mondta bucsuzáskor Bokor elvtárs. A. J. Sportünnepély Bncsuszentlászlón a VIT tiszteletére A zalaegerszegi járási TSB vasárnap délután Bucsuszentlászlón nagyszabású sprotünnepélyt rendezett a Világifjusági Találkozó tiszteletére Az ünnepi sport­műsor egyes számaiban Kisbucsa, Zala- szentmiháíy, Bucsuszentlászló, Nemes- hetés és Pölöske fiataljai vettek részt. Az atlétikai számok mellett súlyeme­lés és röplabda-torna szerepelt a mű­soron és a részvevő községek minden versenyszámban nagy létszámmal kép­viseltették magukat A 115 részvevő kö­zül különösen a bucsuszentlászlói ak és a kisbucsaiak tűntek ki jó felkészülésük­kel. A pálya jó előkészítésében a bu- csuszentlászlói sportolók mellett reszt­vettek a községi tanács dolgozói is, Eredmények: 100 méteres síkfutás: 1. Molnár Viktor (Kisbucsa) 13.1 mp. Magasugrás: 1. Kqté! József (Kisbu­csa) 140 cm, Távolugrás: 1. Szalay János (Bucsu­szentlászló) 495 cm, Sulylökés: I. Kaszab Mihály (Bucsu­szentlászló) .11.15 m. Súlyemelésben: ifjúságiaknál: 1 Hor­váth Tamás (Zalaegerszeg) 190 kg, Válíósuly: 1. Horváth László (Andrási hida) 197.5 kg, i Kisközépsuly: 1. Herboly Sándor (ZaV laegerszeg) 200 kg, j Nehézsúly: 1. Kaszab Mihály (Bucsu­szentlászló) 205 kg. Röplabda. Férfiak: 1. KisbuCía, 2j Bucsuszentlászló i Nők: 1 Zalaszentmihály, 2. Búcsú* szentlászló > Az országos felnőtt úszóbajnokságf Zala megye részére nem várt sikert ho­zott. A Zalaegerszegi Vörös Meteor még serdülő korosztályú versenyzője, Búzás Emma meghívottként résztvett a 100 mé­teres női mellúszás versenyében és at előfutamban élete eddigi legjobb ideién úszva bénított a döntőbe. A döntő fe­szült légkörében eredményén javítani nem tudott és végeredményben a 8.' helyen végzett. Ez volt az első eset,- hogy a felszabadulás óta Zala megyei versenyző a magyar uszóbajnokságok döntőjében szerepelt. MEGJELENT az Építőipari Könyvkiadó kiadásá­ban Szkramtajev: Építőanyagok. Foglalkozik a könyv az ipari és lakásépítkezések, a hidrotechnikai és a mezőgazdasági építkezések, vala­mint az épületszerkezetek tanszéké­nek anyagával. Ismerteti az anyagok fizikai, vegyi, kőzettani tulajdonsa, gait és szilárdságait. A könyv az építéstudomány elsa­játításának kiinduló alapja, ezért a műszaki dolgozók minden munká­jukban értékesen felhasználják. Takács István: Építőgépek alkal­mazása. A könyv a gépesített épí­tőipar technológiájával foglalkozik. Fő fejezetei: az építőipar felépí­tése, a gepesités termelési tényezői; a földmunka, a szállítás és rakodás, kőműves munkák, beton és vasbe­ton munkák, végül pedig az ehr gyártás gépesítése. A könyv 41 táb. lázatofc és 239 ábrát tartalmaz. HELYREIGAZÍTÁS. A „Zala‘‘ szombati számában) megjelent ..Több gondot a tiszta­ságra“ című cikkben azt írtuk* hogy a Fémáru gyár dolgozói a nagykanizsai Magasépítési Válla­lat üzemi konyhájáról kapják az ebédet. Ezzel szemben a valóság az, hogy a konyha nem a Magas­építési Vállalaté, csak annak te­lephelyén működött. Tehát ai cikkben foglaltak az Üzemélel­mezési Vállalatra vonatkoznak. TIZEDES mérlegeket 500 kg súly­határig vásárolunk. Zalaegerszegi Ruhagyár Beruházási Csoportja. (109)] Terjeszd a Zalát MOZI Zalaegerszeg, julius 23-tól 29-ig: emberrablók ★ Nagykanizsa, julius 22-től—29 ig: ELSÓ HANGVERSENY ZALA A Magvar Dolgozók Pártja Zala megyd Bizottságának lapja. — Felelős szer­kesztő és kiadó: Darabos Iván — Szer- íp-ztő-ég: Zalaegerszeg, Kossuth Calos, jtea 22. Telelőn: 250. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg Széchenyi tér 4. Telefonj 193. — Készült a Vasmegvet Nvnmd»- oarl Vállalatnál Szombathely, Kossntl» aios.utca 6- Telefon: 75. — Felelő* vezető: Hofraano Mikló». UUHHIÜBÜHHW**» »■■ram■ Németh János tanácstag teljesíti beadasat

Next

/
Oldalképek
Tartalom