Zala, 1953. július (9. évfolyam, 154-178. szám)

1953-07-19 / 168. szám

VrtJC PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1 A MAI SZAMUNKBÓL: A ruhagyári kommunisták taggy üléséről (3. oldal). — „Feledé­keny*' emberek. (5. oldal) — Egy üzemi lap, amit lebecsül az üzemvezetősége (6. old.) — Körséta a szovjet üdülőkben. (7. old.) J AZ MDP ZALA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IX. évfolyam, 168. szám. Ára 50 fillér 1953. iulius 19. Vasárnap m. Előre a másodvetés, behordás, cséplés és begyűjtés teljes sikeréért! • -r Cséplőmunkásokon a dolgozók szeme Megyénk termelőszövetkezetei, szövetkezeti csoportjai, valamint egyénileg dolgozó parasztjai az aratás nagy csatájában becsü­letesen megállták helyüket, 17-én befejeztük a kenyérga­bona aratását. A további fel­adatok legnagyobb része gép­állomásaink dolgozóira vár. Hogy a kenyércsata utolsó sza­kasza győzelemmel fejeződjön be, sok függ attól, hogy gépál­lomásaink jól vagy rosszul vég­zik munkájukat, A cséplőgép­vezetőkön és a gépek mellett dolgozó munkásokon múlik az. hogy mennyi idő múlva kerül uj kenyér az asztalra. Megyénk dolgozó parasztjai­nak szeme ezekben a napokban a cséplőgépeken van. Nagy fel­adat hárul gépállomásainkra és dolgozóira ezekben a napokban, hetekben. És nem mindegy, ho­gyan oldják meg ezt a feladatot. Nem szabad szem elől tévesz­teniük azt, hogy ez az első év, amikor csak gépállomások csé­pelnek. És a dolgozó parasztok nemcsak a cséplés minél előbb való befejezését várják, hanem azt is figyelik, hogy mennyivel .jobb • a - gépállomás cséplője, mennyivel csépel jobban a gép­állomás. mint hosszú éveken keresztül a magánszektor. Tudásuk javát kell beleadni ebbe a munkába traktorosaink nak. ^ Lelkiismeretes. odaadó munkát kell végezniük, hogy a cséplés befejezése után a dol- "•u-zó parasztok megelégedéssel beszéljenek munkájukról. A népnek, tehát saját maguknak dolgoznak. Ezért kell a gyorsa­sáig mellett a minőségi mun­kára is ügyelni. Az elmúlt év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy egyes traktorosok felüle- t.es. hanyag munkájukkal meg­károsítót ták dolgozó paraszt­jainkat. Nem csépelték ki a sze­met. nagy volt a szemveszteség. Most nem történhet meg egyet­len cséplőgépnél sem, hogy szem maradjon a fejekben. A minő­ségi munkáért a felelős vezetők személyes felelősséggel tartoz­nak. A bőséges termés nagyobb munkát követel traktorosaink­tól. Ezért nem mindegy az, hogy milyen ütemben dolgozik a gén, hogy eg.v nap alatt GO, vagy 150 mázsát csépel el. A munka nem könnyű. Keve­sebb a gép és az elmúlt évek­hez viszonyítva sokkal több a gabona. A traktorosoknak, ete­tők rúd: és cséplőmunkásoknak alapos munkát kell végezni, hogy ezt a feladatot credmé- nv»aen megoldhassák. Érezniük ke'I teljes egészében munkájuk nagy jeleniőségét. Azt. hogy a csépiés sikeres befejezésével dolgozó nőnünk és pártunk nagy ügyét segítik elő, segítik a kor- mánvurograrnm sikeres végre- h a i‘nsút. Mint minden más munka végrehajtásában, most is a munkaverseny legyen a gépál­lomások dolgozóinak munkájá ban a legfőbb lendítőerő. Eddig is bebizonyosodott; hogy a ver senyékben születtek a legszebb teljesítmények. Versenyben emelkedtek ki a Szabó Istvánok, Márfi Jánosok, Toplak Józsefek és Háns Istvánok, akik túlszár­nyalták az eddig megszokott eredményeket. Bebizonyították azt, hogy az eddigieknél sokkal többet lehet tenni gépükkel. Mutassák meg most is trak­torosaink, etetőink és mindenki, , aki a gép mellett dolgozik, hogy | túl lehet szárnyalni az elmultévi | eredményeket, hogy rövidebb í idő alatt jobb minőségi munká­val, több gabonát lehet elcsé­pelni, Azt várja tőlük megyénk dolgozó parasztsága, hogy tet­tekkel bizonyítsák be ezen a téren is a szocialista szektor fölényét. A cséplés még alighogy meg­kezdődött, máris vannak olya­nok, akik jobban igyekeznek. Mátyás István, a letenyei gép­állomás traktorosa a cséplésben első a megyében. Kezdettől tart­ja az elsőséget.’ Érzi az első hely megtisztelő címét, ezért igyekszik, hogy továbbra is ezen a helyen maradjon. Nem lesz könnyű az első helyet meg­tartani, mert vannak többen is hozzá hasonlók, akik dicsőséget akarnak szerezni gépállomá­suknak. Ahhoz, hogy feladataikat jól elláthassák, sok nehézséggel kell megküzdeni. Ezeknek a ne­hézségeknek leküzdése helytál­lást és határozottságot követel a traktorosoktól. Helytállást és ryors intézkedést követel egv- egy üzemzavar helyreállítása. Nemcsak a szaktudásra, de erős akaratra is szükség lesz ilyen­kor. Akarni kell azt, hogy meg­felelően kijavítsa gépét, hogy újra munkába álljon, megtaka­rítva minden percet. Határo­zottságra van szükség, különö­sen akkor, amikor hátráltatni akarják a traktoros munkáját. Az intézkedéseknél legyen gyors, határozott. Minden esetben tartsa be a menetiránytervet. Nagy feladat vár a gépállo­mások dolgozóira a cséplés al­kalmával a politikai munka te rén is. Úgy kell dolgozniuk, hogy a dolgozó parasztok úgy lássák a traktorosokat, a gép­állomást, mint akit a párt, a kormány küldött az ő megsegí­tésére. Legyenek a párt- és kor­mányhatározatok végreh a i tói­nak élharcosai. Sok múlik a traktorosokon, hogy a dolgozó paraszt a géptől teljesiti-e be­adási kötelezettségéi; vagy sem. Sokat vár pártunk és dolgozó parasztságunk a cséplés idején gépállomásainktól, azok dolgo­zóitól. Becsületes, lelkiismeretes munkát, a cséplés minél előbbi befejezését, az uj gabonát,, az uj kenyeret. Tólejen 132 hold Nukorcán végezték el a pólbeponást Elérkezett a kukorica, napra­forgó és lucerna pótbeporzásá­nak ideje. A zalaegerszegi járás dolgozó parasztjai különösen jól kiveszik részüket ebből a mun­kából, hiszen már a tavalyi ta­pasztalatok alapján meggyőződ­tek arról, hogy ilymódon is még nagyobb terméshozamot tudnak biztosítani. A járás területén péntek estig 184 holdon végez­ték el a napraforgónál, 363 hol­don a kukoricánál és 37 holdon a lucernánál a pótbeporzást. A árás községei közül a legjobb Tófej, ahol a község dolgozó pa­rasztjai 132 hold kukoricán és 26 hold napraforgón végezték el a pótbeporzást. Példát mutat még ebben a munkában Pacsa és Zalaistvánd. Gyűlik a magtárakban dolgozóink kenyere A csépléssel egyidöben teszyiek eleget megyénk dolgozó parasztjai gabonabegyüjtési kötelezettségeiknek is. A kornmny- programm ismeretében világosan látják, hogy ezzel segítik a kitűzött célok megvalósítását. A napi felvásárlás ütemét tekint­ve, a zalaszentgróti és zalaegerszegi járás jár az élen mind a búza, mind a rozs begyűjtésében. A megye valamennyi közsé­gében szükséges azonban, hogy megfelelő politikai munkával biztosítsák, hogy minden csépeltetö a minisztertanács határoza­tának megfelelően közvetlenül a gép alól tel&sitse kötelezettségét. Hordják a gabonát A nagykanizsai járás több köz­ségében jó szervezőmunkával biz­tosították a folyamatos cséplést. Felsőrajkon, Nagyradán, Balaton- magyaródon és Zalakaros közsé­gekben megfelelő politikai mun­kával teljesen eloszlatták a dol­j gozó parasztságnak a közös szé- I riivel kapcsolatos kételyeit. Ezek- \ ben a községekben különösen jól I folyik a behordás is, úgy, hogy a 1 cséplőgépek folyamatosan végez-* hetik a munkát. Bőven fizet a gabona a pacsai határban Gyorsan tisz-ulnak Pacsa határában a tarlók. A községi tanács alapos munkát- végzett a hordás meg­szervezésénél. Négymt szomszédos dolgozó paraszt segít egymásnak, hogy mielőbb szérűben legyen a gabona. A gyors hordás lehetővé tette, hogy most már folyamatosan haladjon a kenyérgabona cséplése. Égyre-több és több dolgozó parasztnak van már zsá. kokban az idei gabonatermés, Nyugodtan és bizakodva tekinthetnek a jövő elé, hiszen a szorgos munka után jól fizetett a föld. Valamennyien könnyen tesznek eleget begyűjtési kötelezettség-üknek is. Pacsai Pé­ter lcé.(holdas dolgozó parasztnak például kicsiny földjén is 12 .mázsa 68 kiló búza és rozs termett. 217 kilogrammos beadási kötelezettségének teljesi- ■,'áse után még mindig 10 és félmázsa maradt meg saját rendelkezésére. Horvá'h István négy holdas dolgozó parasztnak is bőven hozott a föld. Egy holdon termelt búzája után 1291 kilót fizetett a gép, a 800 öles rozstábla pedig 570 kilót adott. Begyűj­tési kötelezettségének teljesítése után a másfél hol­das gabonavetésből 13 mázsa és 68 kiló maradt neki, amiből a saját szükségleten és vetőmagon túl még a szabadpiacra is maradt. Nem szünetel Puszfaszentlászlón a tojás- és baromfibegyüjtés sem A behordás és aycséplési munkák mellett nem hanyagolják el Pusztaszentlászló község tennelöcso- portjai és egyénileg dolgozó parasztjai a tojás., baromfi- és a tejbegyüj'-ést sem. Az egyénileg dolgozó'- parasztok között első a begyűjtésben Gergály Lajos 7 holdas dolgozó pa­raszt, aki már egészévi ' tojás-- és soványbaronrfibe- adásának eleget tett, junius havi t-ejbeadásáf pedig 111 százalékra teljesítette. Nyomában közvetlen Szil. vás István 5 holdas dolgozó paraszt jár, aki egészévi tojás, és baromfibeadását teljesítette. Nem akar le­maradni a begyűjtésben Szilvás Jánosnó 3 holdas dolgozó paraszt asszony sem, mert ezideig egészévi tojásbeadásának 98 százalékra tett eleget. A község begyűjtési eredménye a féléves állapot szerint: tojás 113, baromfi 183 százalék, a tejbe­adás junius hónapra 126 százalék. A tojásbegyüjtés mellett most a gabona begyűj­tésére mozgósítson a községi tanács és a begyűjtési állandóbizottság. Érjenek el ilyen eredményt a gabo- nabegyüjtésnél ’ is, jó munkájukkal nemcsak küzsc. gük, de a megyénk versenyét is előbbre viszik. Boldogan számolgatják a várható jövedelmet a szentgróti Uj Barázda tszcs-ben A nap melegen tűzött, a gyerekek a fák alatt játszottak a zalaszentgróti termelőszövetkezeti csoport udvarán Kicsi arcocskájukat kipirositotta a nap, miközben a babákat rakták egyik fa alól a másik alá. A tszcs irodájában megszokott komolysággal ült az asztal mellett Kozma István elvtárs, a tszcs párttitkára. Most jött vissza betegségéből, de máris gondosan számitgatja a tszcs eddigi jövedelmét gabonából. — 1300 kereszt a búzánk — feleli Kozma elvtárs kérdésünkre —. Ebből, ha jól számítunk, lesz 400 mázsa gabonánk Ha ebből teljesítjük beadásunkat és a gépállomásnak a tartozásunkat, ak kor is bőven marad nekünk. Mig beszélgetünk, egymásután jönnek be az irodába a tszcs tagjav köztük a tszcs könyvelője is. ö is előveszi a papirt, a munkaegység- táblázatot és velünk együtt számolni kezd. — Az elmúlt éven egy munka c-gységre 1 kiló rozs és 1 kiló 2*3 deka. búza- jutott — mondja Baksa Béla könyvelő —. Ahogy számítjuk a jó termésünket, most búzából 3 kiió, rozsból pedig 2 kilogramm jut. — Ehhez még hozzá jön a beadá­sunkból elengedett tíz százalék — mondják a tszcs tagjai, pedig ez sem csekélység, hiszen csak búzából közel 13 mázsával kevesebbet kell bealniok Majd kiszámították Kiglics Lajos tehenésznek a 389 munkaegység;e iáró buzaegységmennyiséget. Búzából előreláthatólag 11 mázsa 67 kiló jut, rozzsal együii: közel 20 mázsa ke­nyérgabonát visz haza. Polgár Gyula növtm ,(;mesztésben dolgozó tsz:s tagnak, akinek 381 munkaegy-égc van, 11 mázsa búza jut. Neki is lesz még azonkívül a tíz százalékból többlet. A számításokat figyelemmel kísérik a tszcs-tagok. Minden arc megeléde dc-tfséget árul el. — Jól fizet a ga honánk — mondja Kozma elvtárs — Meg is lesz elégedve a tagságunk. Ha végzünk minden munkával, el is megyünk Hévízre egy vagy két napra — teszi hozzá. Beszélgetés közben megemlítik a tszcs tagjai, hogy ők is. harcolnak azért, hogy bekerüljenek az ország legjobb termelőcsoportjai közé. — Minden adottságunk megvan ehhez — mondja Kozma eivtárs —. 900 kereszt gabonánkkal van tóbb, mint az elmúlt éven. Tavaly 130 mázsa gabonát osztottunk ki tagjaink között, mig most több mint 240 má­zsát osztunk ki., — Lesz kenyerünk az idén — mondják a tszcs tagjai .... A kormány ny ilatkozat és Rákosi c-lvtárs beszéde után még érdemesebb dolgoznunk. Nem is adjuk fel a harcot: semilyen munkánál. Kapásokból is bőven ke­rül majd mindenkinek a munkája szerint, különösen most — teszik hozzá a tszcs-tagok —, amikor mtg azoknál is van a beadásnál 10 szá­zalék kedvezmény. Mikor a munkának a fokozásáról beszéltek ezek a tszcs-tagok, azokra boldogan játszadozó gyerekekre gondoltak, akik még mindig a fa alatt rakosgatták babájukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom