Zala, 1953. július (9. évfolyam, 154-178. szám)
1953-07-10 / 160. szám
reggel háromnegyed 8 és 8 óra között a Kossuth Lajos-utcán és bosszankodni. Ilyenkor seprik az üzletek és lakóházak előtti járdákat, törölgetik a kirakatok rámáiról a port és öntöznek. De hogyaní A porfelhőktől a járókelők leszorulnak az úttestre a száguldó gépkocsik közé, vagy a merészebbek a járdán lépten-nyo- mon a seprőnyelekbe botlanak. Mert akik sepernek, ugyan nem vennének tudomást arról, hogy az utcán ilyenkor a legnagyobb a forgalom. Sőt! A buzgóbbja nem sajnálja végigöntözni sem azokat, akik nem vigyáznak. Vigyázzanak a gyalogosok, elvégre ŐK most rendet csinálnak. Másutt is megvan a hivatalos ideje az utcák, járdák korareggeli takarításának. Nyilván a gazdája is, aki ezt ellenőri:,, Zalaegerszegen sajnos elvesztek az erre illetékesek, de reméljük most előkerülnek! Tessék végigsétálni A FORTE-fllmmei baj van Ugyanis a 6x9-es film első felvétele lemarad, vagy jobbik esetben egy kéz. vagy láb látszik csupán rajta. Az utolsó kép után azonban megmarad vagy 10—12 cm hosszú filmszalag — használatlanul. Oka: a film rosszul van beragasztva a tekercsbe. Ravaszabb fényképesöl: azonban kitalálták, hogy például 6x 6„os felvételnél a 12. kép után még egy felvételt is készíthetnek. Rendszerint azonban ilyenkor jól van a film a tekercsbe ragasztvaA zalaegerszegi OF ÖTÉRT juttassa el a zalai dolgozók jogos panaszait az illetékes vállalathoz: pon. iosabb, lelkiismeretesebb, munkát várunk a váci FORTE-gyá r dolgozóitól! Ingyenes hangverseny A megyeszékhely hivatalainak többsége a Kossuth Lajos-utcában ■yan. Ez az utca pedig közismert a délelőtti és koradélutáni túlzsúfolt forgalmáról. Van zaj, lárma elég. Egymást érik a személy- és teherkocsik, motor- kerékpárok, traktorok, vontatók. Szörnyű a hangzavar! Nem is beszélve arról, hogy a tehergépkocsik és vontatók órákig elál- dogálnak — egyszerre 4—5 helyen is —i az utcában. Ilyenkor aztán a hivatalokban áll a munka, az ablakoknál fogadásokat kötnek, hogy félóra múlva előkerül a traktoros, vagy a gépkocsivezető s tovább megy (igaz, hogy azonnal ott áll helyette a másik!), nem érteni a telefonbeszélgetéseket stb. Javasoljuk a városi tanács végrehajtóbizottságának, tegyen valamit a hivatali munka zavartalanságáért! A zajos járműveket tereljék a Kossuth Lajos- utcával párhuzamos Ady-utcán keresztül. így megoldódik az utca forgalmának túlzsúfoltsága s a hivatalok is zavartalan és jobb munkát végezhetnek. — A NAGYKANIZSAI ÁLLAMI közgAzdasági technikumban Zrínyi M.-u. 33. szám alatt szeptember 16-án ismét megnyílik a dolgozók irodakezelő szakiskolája. A 17. életévüket betöltött dolgozók ebben az iskolatípusban a gyorsírást és gépírást, továbbá az irodai munkához szükséges egyéb ismereteket sajátíthatják el. Jelentkezni lehet a nagykanizsai állami közgazda- sági technikum igazgatójánál, minden nap délelőtt 9-től 12 óráig. MOZI Zalaegerszeg, julius 9-töl 15-ig: LAMMEKMOORI LUCIA ★ Nagykanizsa, julius 10-töl 15-ig: REJTELMES SZIGET A lenti gépállomás figyelmébe — Sok nehézség gátolja munkánkat, hogy a feladatokat időben, vagy egyáltalán meg tudjuk valósítani —, mondta több alkalommal Gódor János elvtárs, a lenti gépál. lomás igazgatója. Egy-két „nehézség* *, amely akadályozza a munkát: A novai Vörös Zászló termelőszövetkezetben aratott a gépállomás ara'ó-kévekötő gépe. A traktoros nem a legbiztosabb kézzel vezette gépét. TLogy is vezethette volna biztosan, amikor ezen az éven dolgozik először arató-kévekötő géppel, amikor nem végzett tanfolyamai. Egyszóval bizonytalan a vezetésben, mert nem ért a géphez. A hozzáne-mért esnek megmu*atkozott a hátránya is- Egyik helyen ma. gasabb lett a tarló, a másik helyen pár szál gabonát letaposott a gép, vagy ha elszakadt a zsineg, nem tudta befűzni. Ha be is fűzte a zsineget, nem jól és mindjárt elszakította a gép. Nem is sokat-, talán egy holdat aratott. Aztán végleg leállt a gép. Vasárnap volt, szinte kétség, beesett, amikor végignézett a hatalmas búzatáblán, aztán az álló gépen. Hiába húzta meg a csavarokat, hiába olajozott és vizsgálta a gépet-, az csak nem működött. Kérdezzük a gépállomás vezdösé. get és személyesen Gódor elvtársat; miért nem küldte aratni azt a traktorost, aki elvégezte az araiógép- vezotöi tanfolyamot? Azt a traktorost miért csépelni küldte cs miért- nem aratni? Vagy ez is „nehézségbe“ ütközött ? Más ,,problémák“ is vannak a gépállomáson. Nem tudnak járműveket biztosítani, hogy a dolgozók, brigádvezetők 15—20 kilométeres utakat ne gyalog, hanem valamilyen jármüvei tegyenek meg- „Nincs keret* * az 'igazgató elvtárs vélemé. nye szerint, Ezért kellett Bojlor János brigádvezetönek is 15 kilométert gyalogolni Nóráról Lentibe, azután mikor kijavította a gépet. — Nem az első eset, hogy cny. nyit gyalogolok, — mondja Rojtor elvtárs. — Néha 20—25 kilométert is. Nincs kerékpár, a munka azért nem állhat le. Van egy kerékpár a gépállomáson,, de ki kellene javítani és gumikat kellene rá vásárolni. Azt mondja Gódor elvtárs: „nincs rá keret* *. Ez is lehetséges, kimerítenék a keretet. Kerettullépést pedig nem lehet elkövetni, ezért talán meg büntetnek is, de hogy felelősségre vonják a túllépőt, az biztos. Csak azt nem értjük, hogy a gépállomásnak honnan volt kerete 1200 forin-cs fényképezőgépre? Az is lehet, hogy ezen a gépállomáson a fényképező, géppel uj módszert akarnak létcA- teni Ezt bizonyítja Simon László traktoros (jogosan) gúnyos mag. jegyzése. — Ha valamelyik traktorosnál eltörik a gép, koszit róla egy gyors, fényképet. Azt elviszi a fő-gépésznek, az a fényképen megállapítja melyik csavar lazult meg és aztán megmondja a traktorosnak, mit kell javítani. Ez azt bizonyltja, hogy van ke. rét, csak nem jól használják fel. Ezért történik meg az, ha valamelyik dolgozónak van is saját kerék, párja és leszakad róla a gumi ha a közös érdekért dolgozni akar, saját keresetéből kell, hogy vásároljon másikat. Ilyen és ehhez hasonló nehézségek gátolják a lenti gépállomás munkáját- a hiba az, hogy Gódor elvUífs és a gépállomás vezetősége nem látja be, hogy a nehézségek zömét sa. jói maguk csinálják, felületes mun. Icájukkal. Javítsanak először saját munkamódszerükön, talál.,ják meg végre magukban is a hibákat, javítsák ki azokat. Aztán megszűnnek a nehézségek é-i megjavulnak az eredmények is. — csökkentsük a szemveszteséget! Időben arassunk Gabonatermésünk betakarítását a termelőszövetkezetek tagjainak, gépállomások dolgozóinak és az egyénileg gazdálkodó parasztoknak a legkisebb szemveszteség mellett kell elvégezni. A szemveszteség csökkentésével nagymennyiségű kenyér- és takarmánygabonát mentünk meg, ami mind az élelmezésnél, mind az állatok takarmányozásánál elengedhetetlen. Az a termelő, aki nem a megfelelő érési időben végzi el az egyes gabonafélék aratását, várja, hogy a termény teljesérésben kerüljön aratásra, súlyos kárt okoz saját magának, de dolgozó népünknek is. Hogyan állapíthatjuk meg az egyes gabonaféléknél a szemveszteséget? Például, ha egy 10 holdas búzatáblán különböző helyen 10 felmérést végzünk és négyzet- méterenként 240 szem gabonát találunk, akkor holdanként 50 kiló a szemveszteség, ami 10 hold területen 5 mázsa búza pazarlását jelenti. Abban az esetben, ha nem aratjuk le a búzát viaszérésben, nem 240 szem gabonát találunk négyzetméterenként, hanem 450— 500 szemet is, ami holdanként 1 mázsa veszteség mellett 10 holdas területen 10 mázsa búza elvesztését jelenti. De nemcsak a búzánál, a többi gabonafélénél is nagyon megkárosítja magát az a termelő, aki nem megfelelő érési állapotban végzi el az aratást. Az ősziárpánál ugyanolyan nagy a szemveszteség, mint a búzánál. Az ősziárpa ha teljesérésban van, könnyen törik, igy 1 hold területről 100 kiló abraktakarmány megy veszendőbe. Ugyanúgy a rozsnál, tavaszi árpánál és zabnál, ha nem időben végezzük el az aratást, igen komoly kárt okozunk. Nemcsak az aratásnál, hanem a keresztberakásríáT'"1'Is súlyos szemveszteséget okozunk, ha a keresztberakásnál dobáljuk a kévéket. A hordásnál használjunk ponyvát a kocsialjban, igy a rázós utakon kihullott szem nem megy veszendőbe, mert a ponyváról összegyűjtve megmarad a termelőnek. A szemveszteség megállapításánál egyszerű felméréssel minden termelő saját maga meggyőződik arról, hogy milyen károsodás van az aratásnál. A terület különböző részein 1 négyzetméter területet kimér magának, azt megjelöli lécekkel és a kimért területen megszámolja, hogy hány szem vagy kalász maradt vissza. Ezt a mérést többhelyen megismétli és ennek alapján megtudja, hogy milyen kárt okozott. A szemveszteség csökkentése végett végezzük az aratást megfelelő érési állapotban: búzát viaszérésben, rozsot teljesérés előtt, árpát, zabot pedig sárgaérésben. így csökkentjük a szemveszteséget, sokkal többet takarítunk be 1 hold területről, mint azok, akik Pató Pál módjára várnak, hogy a szél és eső kiverje a szemeket. A búza aratásával nem lehet várni. A búza viaszérésben van, de ugyanakkor figyelni kell a tavaszi árpa érését is. Amint sárgaérésben van, azonnal arassuk le, mert könnyen törik és kevesebbet takaritunk be. Simon Jánosi A letenyei járás ősziárpából teljesítette begyűjtési tervét A letenyei járás termelőszövetkezetei, termelőcsoportjai és egyénileg dolgozó parasztjai elsőnek kezdték meg az ősziárpa aratását és az aratással egyidőben megkezdték a cséplést is. A járás kitűnő ősziárpatermését igazolja az, hogy a járás julius 8-án este' már 100 és fél százalékra teljesítette ősziárpából beadási tervét. A cséplésben és a begyűjtésben élenjár Bucsuta, Szentliszló, Bánokszentgyörgy, Tótszentmár- ton, Semjénháza, Becsehely, Bá- zakerettye és még számos község, melyek 100 százalékban teljesítették árpabeadásukat. A járásban minden község, termelő- szövetkezet, termelőcsoport és egyénileg dolgozó paraszt versenyben végzi az aratási, betakarítási munkálatokat. A járás területén alig lehet látni olyan vetést, ahol nem kezdték meg az aratást. A járási tanács az elkövetett hibákon okulva, megjavította szer-l vezési munkáját, igy a járás területén csak órák kérdése, hogy teljesen befejezzék a búza, rozs, árpa aratását. A zalaszentgróti járásban is élénken megy az aratás és harcolnak, hogy a járások versenyében elsők lehessenek. A legnagyobb hiba az, hogy a zalaszentgróti járásban nagyon gyengén megy a cséplés. Lemaradtak a cséplésben, de lemaradtak a begyűjtésben is, árpabeadási tervüket alig 20 százalékra teljesítették. A zalaegerszegi, lenti, nagykanizsai .járások vegyenek példát a letenyei járási tanács szervezési munkájáról és mozgósítsanak minden erőt, hogy megyénk az országos versenyben megszerezhesse az első helyet, a miniszter- tanács vándorzászlaját. A. J. Megjelent az „Újságolvasók zsebkönyve“ Az Országos Békelanács kiadásában népszerű, mindenki számára hasznos könyv látótt napvilágot: megjelent az „Újságolvasók zsek- könyve' *. Kiadása rúgd:a tapasztalható hiányt pótol, fontos feladatot tölt be. Megjelenése elsősorban azért vált szükségessé, mert dói. gozó népünkben egyre nő a nemzetközi kérdések iránti érdeklődés és ez a zsebkönyv is népünk nent- zeltközi tájékozódását kivánja elősegíteni. Az újságokban, a külpolitikai ese. menyeket ismertető könyvekben, brosúrákban sok olyan idegen kifejezés szeropel, amely bővebb magyarázatra szorul. Az ,,Újságolvasók zsebkönyve“ rámutat az rgyt-s külpolitikai kérdések összefüggésére. Megmagyarázza az újságokban leggyakrabban előforduló idegen szavakat, kifejezéseket fogatunkat. Bővíti dolgozóink külpolitikai ismereteitA 148 oldalas zsebkönyv 2.— forintba kerül és valamennyi könyvesboltban megvásárolhat (5. Ifj. Sabján György, gelsei 6 holdas dolgozó parasztról elismeréssel beszélnek a községben. Azok közé tartozik, akik értenek a gazdálkodáshoz és mindent megadnak a földnek, hogy minél magasabb termést takaríthassanak be. Az idén 400 négyszögölön termelt ősziárpát és a cséplé- si eredmény lap szerint erről a területről 781 kilót takarított be. Ez a mennyiség 31 mázsás holdan- kénti átlagtermésnek felel meg. De nemcsak ősziárpából ilyen kiváló a termése. A többi gabonája, kapásai is szépek és a bőséges termés után bizakodással néz a jövőbe. Ismeri a kormánynyilatkozatot és tudja, hogy a beszolgáltatás teljesítése után szabadon rendelkezik termelvényeivel. Most azon gondolkodik, hogy őszre belép a termelőszövetkezetbe, mert tudja, hogy a nagyüzemi gazdálkodásban még jobban érvényesítheti tudását. A ZALALÖVÖI VÖRÖS ZÁSZLÓ termelőszövetkezetben julius 8-án a 30 holdas búzatáblán egyszerre két traktor dübörgött. Az egyik traktor az aratógépet vontatta, a másik pedig azonnal tarlóhántást végzett. Az aratást. Csontos Imre zetoros végezte, aki ezen a napon déli 12 óráig 7 hold búzát aratott, le. A traktoros Bécs József, aki nyomában halad, hogy minél előbb a földbe kerüljön a másodvetésü növény. NAGYKANIZSAI SIKER A MEGYEI KISGOLYOS EGYÉNI TEKE- BAJNOKSAGON A nagykanizsai VTSB melleit működő szakszövetség vasárnap tartotta meg Nagykanizsán a Lokomotív tekepályán Zala megye 1953. évi kisgolyós egyem tekebajnokságát. A versenyen Zalaegerszeg és Nagykanizsa mellett resztvettek a zalaegerszegi, zalaszentgróti és a lenti járás legjobb tekezői is, amely biztató jelenség a sportág^ fejlődése szempontjából. A rendezőség kitünően oldotta meg feladatát, amelyben a fo érdem Takács István és Sajni József sporttársaké, akik fáradtságot nem ki; mélve dolgoztak a verseny megfelelő előkészítésén és lebonyolításán. A verseny Nagykanizsa tekézőinek fölényében zajlott le, ami a VTSB gondos előkészítő munkájának az eredménye. Először a vidéki játékosok dobtak le. A legjobb eredményt a zalaegerszegi Takács és Schiller érte el. Mindketten 230 fát dobtak. Ekkor került sor a kanizsai versenyzőkre, akik közül hárman is megelőzték a zalaegerszegi legjobbakat. Az elsőség Kovács és Altman között dőlt el azáltal, hogy Kovács tarolásban egy fával többet dobott. Mindkettő eredménye 264 fa volt. Szépen dobott még Horváth is, aki 251 fával a harmadik helyet szerezte meg. Részletes eredmények: 1. Kovács János Nagykanizsai Lokomotív, 264 fa. 2. Altman György Nagykanizsai Lokomotiv, 264 fa, 3. Horváth János Nagykanizsai Szpár- tákusz, 251 fa. 4. Takács Ferenc Zalaegerszeg, 230 fa. 5. Schiller Jenő Zalaegerszeg, 230 fa. A fenti öt versenyző indul majd 25és 26-án Győrött megrendezésre kerülő országos kisgolyós tekebajnokságon Zala megye képviseletében. KÖZEPES EREDMÉNYEK " ' NAGYKANIZSA 1953. ÉVI VÁROSI USZÖBAJNOKSÄGAN 1 Vasárnap_ rendezte meg a VTSB Nagykanizsa város 1953. évi úszóba]noksá- gait, a városi strandfürdőben. A verseny a Nagykanizsa: Lokomotiv házibajnokságának felelt -a na meg inkább, mert a Lokomotiv versenyzőin sivül csupán egyetlen MTH-versenyzö indult, a többi sportkör senkit nem nevezett. A VTSB-nek feltétlenül iiOigaitna2.nl kell a többi sportkörnél az uf zószakosztályok megalakítását, mert egészséges verseny csak ugv fejlődhetik ki, ha egy ilyen küzdelemben váro-unk valamennyi sportejzyesületénc-k versenyzői résztvesznek. Részletes eredmények: 33 1/3 m. úttörő fiú, mellúszás; T. Rosta Ferenc 29.8, 2. Balogh György 32, 3. Földi Sándor 34 mp. 100 m. ifjúsági fiú, gyorsuszá-: I Taxner Ernő 1.11.4, 2. Horváth. József 1.14.2, 3. Papp György 1.17 pete. 1Ó0 méteres férfi gyorsuszás: 1. Zsig- morid György 1.09.2 perc. 66 2/3 leány mellúszás: 1. Taxner Mária 1.06.8 perc. 66 2/3 fiú gyorsuszá': 1. Leikó Attila 49.2. 2. Csutorás János (MTH) 51.8, 3. Szalai Ferenc 52.2 mp. 100 méteres ifjúsági mellúszás: 1. Taxner Ernő 1.27.2, 2.—3. Leikó Attila és Bálits Kálmán 1.37.4 perc. 33 1/3 úttörő fiú gyorsuszás: 1. Don- nay Árpád 24.9. 2. Pék Zoltán 27.2, 3. Papp János 27.8 mp. 33 1/3 leány mellúszás: 1. Bársony Ilona 30 mp, 2. Taxner Mária 31.2 mp. 66 2/3 méteres mellúszás, fiú: 1. Lak- ner Gyula 58.8, 2, Beke Árpád 1.03, 3. Csutorás János MTH 1.10.8 perc. 200 méteres ifjúsági gyorsuszás: 1. Horváth József 2.55.1, 2/ Papp György 2.59.2 perc. 200 méteres férfi gyorsuszás: 1. Zsig- mond György 2.54 perc. Amint már fentebb is említettük. Csutorás kivételével valamennyi versenyző a Nagykanizsai Lokomotiv színeit képviselte. SPORT Olvasd és terjeszd sí Zdlál 4 OLCSŐ SZÓRAKOZÁS A SPORTFOGADÁS 3 forint 30 fillérért sokat nyerhet a Toton! A 27. héten több, mint 5000 nyertes akadt, mégis jól fizet a TOTO: 12 találat = 4312 forint 11 találat = 83 forint 10 találat — 21 forint Vásárolja meg mielőbb totószelvényeit! ZALA A Magvar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Felelős szer* kesztő és kiadó: Darabos Iván. — Szerkesztőség- Zalaegerszeg. Kossuth Lajos, utca 22. Telelőn: 250. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4. Telelőn: 102. — Készült a Vasmegyei Nyomdaipari Vállalatnál Szombathely, Kossuth Lajos.utca 8. Telelőn: 76. — Felelői vezető: Holmi na Mikid«.