Zala, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-28 / 150. szám
VILÁG PROLElÁRJAI EGYESÜLJETEK 1 AZ MDP ZALA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IX, évfolyam, 150, szám. Itt a tettek ideje — feladatot A párt erejének növekedése nemcsak a tagság számszerű növekedésétől, hanem elsősorban a párttagság, min den párttag magasszínvonalú munkájától, aktivizálásától függ. Ha lelkesen, kezdeményezően dolgoznak a kommunisták az üzemekben, tszcs-ben, gépállomáson és falun, meggyorsítják ötéves tervünk teljesítését, közelebb hozzák hazánkban a szocializmus felépítését. Ha nagyobb lesz falusi párttagjaink aktivitása, dúsabban terem a föld, több kenyér jut dolgozó népünknek. Az elmúlt esztendőkben, de most az aratási munkák alatt is ezrével nevelte pártunk a lelkes, a párt ügye iránt odaadó kommunistákat, akik fáradhatatlanul küzdöttek és küzdenek ma is a párt célkitűzéseinek megvalósításáért, a haza felvirágoztatásáért, a békéért. Ezrével neveltek irgyénk pártszervezetei is ilyen kcnmunistákat, de ha azt akarjuk, hog az előttünk álló egyre növekvő feladtokat ismét sikerrel oldjuk meg, jég több, még öntevékenyebb, harcos, áldozatkész kommunistát kell nevelnün'. E feladat megoldásában nagy szer’pe van a párttagság aktivizálásának. Nagy vezd^ink a pártot sokszor hasonlították hadsereghez, amelynek alsó tisztikarát az alapszervezeti titkárok és vezetfs^gi tagok alkotják, tisztesei -< - en élharcosai pedig —* az aktivisták Az aktivisták közé természetesen nemcsak a pártcsoport- bizalmiakat, népnevelőket és azokat a kommunistákat soroljuk, akik a párton belül állandó megbízatást kapnak és lelkesen, tevékenyen fáradoznak megbízatásuk valóraváltásán; az aktivisták közé tartoznak azok a kommunisták is, akik a tanácsban vagy egyéb területen végeznek munkát. Aktivisták azok a párttagok is, akik elsősorban a termelésben, a kultúra vagy az élet bármely területén harcolnak a párt célkitűzéseinek, a párt irányvonalának maradéktalan érvényesítéséért. Az aktivisták tehát azok, akik a pártot összekötik a dolgozók széles tömegeivel, olyan erőforrás, melynek kihasználásával hatalmas méretekben megnövekszik a párt ereje, harckészsége. Az aktivisták a párt határozatainak és egész politikájának közvetlen megvalósítói. Üzemeinkben a tervek maradéktalan teljesítése, a munkaverseny további szélesítése, falun pedig a növényápolás, aratás, be. takarítás, cséplés, begyűjtés, másod- növényvetés jó és időbeni végrehajtása mind mind a párttagok magasabb színvonalú munkáját, fokozottabb aktivizálását igénylik. Alapszervezeteink a kommunisták aktivizálásának fokozásáért igen sokat tehetnek, s itt is, mint mindenben a Szovjetúnió Kommunista Pártjától kell tanulnunk, példát vennünk. Malenkov elvtárs, az SzKP XIX. kongresszusán beszámolójában többek között a következőket mondó ta: ,,Kádereink között elég szép számmal akadnak olyan funkcionáriusok. akik formális mcgatar- fást tanúsítanak a párt és n kormány határozatai iránt, nem harcolnak akiivan és kitartóan megvalósításukért s nem nyugtalankodnak. ha az ügyek náluk rosz- szvA állnak és károsodás éri az ország érdekeit. A párt és a kormány határozatai iránt tanúsított formális magatartás, a végrehajtásuk tekintetében tanúsított pasz- szivitfis olyan hiba. amelyet a leg- könyör tel énebb módon ki kell irtani. ‘A pártnak nem begyepesedett és közömbös hivatalnokokra van szüksége, hanem olyan harcosokra, akik lankadatlanul és ön- fel&ldozóan küzdenek a párt és a mindenkinek ! kormány utasításának végrehajtásáért." Olyan kommunistákat kell tehát megyénk pártszervezeteinek nevelni, akik időt és munkát nem kímélve, lelkesen harcolnak a párt és a kor mány határozataiért. Különösen nagy jelentősége van ennek ezekben a napokban, hetekben a gépállomási, tszcs és falusi pártszervezeteinknél, ahol az aktívák segítségével el kell érni, hogy a legrövidebb időn belül elvégezzék a még hátralévő növény- ápolást és haladéktalanul lássanak hozzá a rozs aratásához, a másodnö- vényvetés, majd pedig a betakarítás, cséplés elvégzéséhez. Ahol a párt- szervezet vezetősége megértette a pártaktiva nagy jelentőségét, ott jól halad a növényápolás, az aratás, a begyűjtés, mint Szentgyörgyvölgyön és Felsőrajkon. Itt a dolgozók minden munkában szem előtt tartják a minisztertanács határozatában megje lent utasításokat, határidőket. Gondoskodnak arról, hogy a kommunisták a nagy nyári munkák idején is pártmegbizatással legyenek ellátva. A pártszervezet ezekben a községekben ellenőrzi a párttagoknak kiadott megbízatás végrehajtását és az eredmény meg is mutatkozik: mindkét község élenjár a munkában. ' Ha jól és időben akarják pártszer vezeteink megoldani az előttünk álló nagy feladatokat, fokozottabban kell támaszkodniok az egész párttagságra. Gyökerében ki kell irtani az olyan téves nézeteket, hogy „nálunk nincs olyan párttag, aki ezeket a feladatokat el tudná végezni. va.gy. „amíg elmagyarázom, megcsinálom magam”. Lehetne tovább sorolni azokat a téves nézeteket, amelyek egy egy, pártszervezet részéről megnyilvánulnak, amelyek sokszor nem is bizalmatlanság, hanem szájtátiság, a párttagok munkájának a lebecsülése. Fordítsanak nagy gondot pártvezetőségeink arra, hogy a nyári munkák ideje alatt minden párttag képességének megfelelően kapjon pártmunkás nyújtsanak segítséget, ellenőrizzék a pártmegbizatáspk végrehajtását. E feladatot megoldani, a kommunisták aktivitását fokozni csak úgy lehet, ha egyénileg türelmesen foglalkozunk minden párttaggal. Különösen fontos szerepük van a kommunisták nevelésében a pártcsoportoknak, a pártcsoportbizalmiaknak, akik legjobban ismerik az egyes párttagok képességeit, tulajdonságait. Sokkal többet kell pártcsoportjainknak törődni a hozzájuk beosztott párttagokkal, tagjelöltekkel, azok gondjaival, örömével. A kommunistákat az jellemzi, hogy szeretik az embereket, törőd nek velük; igényesen, de őszinte szándékkal nevelik őket. Ahol a pártvezetőség, a pártcsoport és a pártcsoportbizalmi így foglalkozik a kommunistákkal, idejében tudják mozgósítani az egész párttagságot egy-egy fontos feladat elvégzésére. A pártaktiva munkája a párton, belüli demokrácia egyik fontos megnyilvánulása. Sztálin elvtárs ezt tanítja erről: „Ez az aktíva észszerű felhasználás mellett hatalmas erő- 'é válhatik és csodákat képes végrehajtani'''. Megyénk pártszervezetei úgy harcoljanak most a nagy nyári munkák idején, úgy gazdálkodjanak az aktivistákkal, hogy ez az aktíva valóban nagy tetteket hajtson végre feladataink megvalósítása érdé kében. Ára 50 fillér BHBBBmai 1953. junius 28. Vasárnap Befejezték az őszsárg>a-aratást és vetik a másod növényeket a g-elsei Petőfikéin Befejezték az ősziárpa aratását a gelsei „Petőfi“ termelőszövetkezeti csoportban. A termelőszövetkezet tagjai megértették a minisztertanács határozatát, a szemveszteségmentes aratást. Ezért már a növényápolási munkánál is foko zottabb lendülettel és szervezetten folyt a munka. A családtagok is becsületesen kivették részüket a növényápolásból annak érdekében, hogy az ősziárpa aratása már sárgaérésben megtörténjen. Ennek eredménye meg is mutatkozott, mert a 7 hold ősziárpát másfél nap alatt szemveszteség nélkül learattuk, ugyanakkor 5 hold bíbort is learattunk, a szénabeadás folyamatban van. A tarlóhántást az aratással egyidőben végezzük, hogy a másodvetésbe kerülő vetőmagvakat minél előbb földbe tegyük. Száznapos kukoricánk már ki is kelt. Ezenkívül a kései fejeskáposztát kiültettük. Ami. kor a káposztát kiültettük, egyesek azt beszélték, miért ültetjük, ebből úgy sem lesz semmi, de a mi tagjaink azt felelték, mi azt akarjuk ezzel, hogy az ipari dolgozók asztalára megfelelő, bőséges áru kerüljön és kell a mi honvédségünk számára is, akik őrködnek a mi határainkon, hogy mi itt nyugodtan dolgozhassunk. Termelőszövetkezeti tagságunk úgy készül fel a gazdag termést ígérő kenyérgabonaaratásra, hogy szemveszteség ne legyen. A termelőszövetkezet dolgozói tudják, hogy minden időben betakarított gabona a béke ügyét szolgálja. Buti Mária, a, tszcs agronómusa. Jól felkészült Muraráiba dolgozó parasztsága az aratásra Békénk megvédése és megerő silése arra kötelez minden becsületes dolgozó parasztot, hogy az idei bő termést idejében szem- vesztéség nélkül arassuk le. illetve takarítsuk be. Csak akkor mondhatjuk az idei bő aratásunkat bé kearatásnak. ha idejében és szemveszteség nélkül aratjuk le növényeinket. Minden szem megtakarított gabona békénket erősiti és csapás az imperialista háborús gyuiogató kra. Ne hallgassunk az ellenség szavára és ne várogassunk az ela vuh és megszokott régi naptári aratási napra, hanem amikor term ésürik érett, azonnal fogjunk hozzá az aratáshoz. Murarátka dolgozó parasztjai azzal a tudattal indultak a nagy csatára: az idei bő termés beta karitására, hogy itt a Tito-haiár- szélen munkájukkal fogják bebiz onyttani, hogy egy emberként védik a békét. 1 Ezt már az aratás kezdetén be is bizonyították azzal, hogy ősziárpa-aratásukat szemvesztesé g nélkül elsőnek fejezték be. De a többi termény betakarítására is jól felkészültek, mert a soron- lévő növény ápolási munkákat el végezték és ha az aratás megkezdődik. minden munkaerőt az ara tásra fognak mozgósítani. De ugyanakkor tudatában van nak annak, hogy az állattenyésztésük fejlesztése milyen feladatok e lé állítja a dolgozó parasztságot, ennek érdekében n másodnövényve tési tervüket felbontották gazdákra külön-külön és ezáltal bizt ositják a másedvetési terv 100 százalékra való teljesítését. Minden becsületes dolgozó pa raszt a fentiek alapján kövesse Murarátka község dolgozó paraszt jait. CSEKE GYULA, Letenye. Túlteljesítette másodvetési tervét a nemesnéoí Vörös Hajnal tsz Termelőszövetkezeteinkben és termelőszövetkezeti csoport j aink- ban az aratással egyidőben jól indult meg a tarlóbuktatás és ezzel egyidőben a másodnövények vetése. A nemesnépi Vörös Hajnal termelőszövetkezet dolgozói is tudják, hogy másodnövényeik akkor adnak megfelelő termést, ha nem késlekednek annak elvetésével. Ezzel is biztosítani akarják növekvő állatállományuk elegendő takarmánnyal való ellátását. A termelőszövetkezet dolgozói már eddig is magasan túlteljesítették másodvetési előirányzatukat. A iterv szerint 37 holdat kellett volna elvetniük s ezzel szemben ed- di g 67 holdon került a másodvetés' a földbe. A zalaegerszegi Dicsőség Sztálinnak termelőszövetkezet szombaton délután ünnepélyes keretek között szállított a a begyüjtőhelyre az első gabona«; 'állítmányt. A szövetkezet teherautó á ezen a napon egy vagon ősziárpát ‘ vittek a raktárba. Az ün. Aratják « rozsot a zalavégi Uj Elet tszcs-ben A zalavégi Uj Élet termelőszövetkezeti csoportban jól megszervezték a figyelőszolgálatot. A tagok naponta megnézték, hogy a gabona mikor éri el a megfelelő érési fokot, mikor kezdhetik meg az aratást. Jó időben végeztek az ősziárpával, de jóformán le sem hülhettek a kaszák, máris jelentették, hogy meg lehet kezdeni a rozs vágását is. A tagok egyetlen pillanatig sem késlekedtek, hiszen a saját kenyerükről, az ország kenyeréről van szó. Takács Sándor és Baksa József munkacsapata azonnal elkezdte a rozsaratást. Pénteken a koradélutáni órákig már mintegy 12 holdnyi rozsot vágtak le. nepélyes átadásnál megjelent Szabó János elvtárs, a városi tanács elnöke, aki meleghangú beszédben üdvözölte a Dicsőség Sztálinnak tsz tagjait. A szövetkezet részéről Major Gyula elvtárs, a termelőszövetkezet elnöke adta át az első gabonát. Gépállomásainkról jelentik A felsőbagodi gépállomás kél aratógépkezelője között élénk verseny alakult ki. Bécs Józsel elvtárs, a Knotek gyártmányú gép vezetője az elmúlt napokban egy nap alatt 20 hold ősziárpát vágott le. Versenytársa, Fábián elvtárs sem hagyja magát, aki Kühne gyártmányú gépet vezet. Aratógépét Fordson traktorral vezeti, igy kiküszöböli az erősebb rázkódtatást s eredményesen veheti fel a versenyt Bécs elvtárssal. A gépállomás vezetősége kettőjük párosversenyét naponta értékeli, s ezzel állandóan ébrentartja, fokozza a versenyszellemet. ★ Toplak József, a zalatárnoki gépállomás kévekötő-aratógép kezelője kimagasló teljesítményt ért el 24-én Knotek gyártmányú gépével. Ezen a napon 20 hold ősziárpát aratott le. ★ Simon Tibor, a pölöskei gépállomás traktorosa ezidáig 55 ka- tasztrális holdon végezte el a tar- lóhántást. Felesége ugyanezen a gépállomáson arató-cséplőgép kezelő. Férje mellett ő sem akar lemaradni, s egyre szebb teljesítményeket ér el gépével. ★ Az orosztonyi gépállomás dolgozói lelkesen harcolnak az idei aratás gyors, sikeres befejezéséért. Egyik fűkaszálógépüket átalakították aratásra, s már az első napon egy félműszakban 5 hold ősziárpát vágtak le vele. ★ A csesztregi gépállomás fiatal traktorosa Gaál Margit elv társnő, aki ebben az évben dolgozik először traktoron. Gaa1 elv társnő szorgalmasan tanult és ma már a gépállomás legjobbjai közé tartozik. Tavaszi tervét 215 százalékra teljesítette. Méltóképpen kive- veszi részét az aratás és cséplés munkájából is. Különösen a csép- lésnél ér el kimagasló eredmé-» nyékét, Egy vagon gabona! adóit 11 az egerszegi isisig Sztálinnak tsz í