Zala, 1952. november (8. évfolyam, 259-281. szám)

1952-11-04 / 259. szám

Ä propagandamunka tapasztalataiból' A vitavezetés módszere A marxizmus--leniuizmus elsajáíitá. Sáliak alapvető módszere az egyén/ tanulás. Á politikai iskolák hallga­tói azonban még nem rendelkeznek kel'ő jána'súgg-il az egyíni tanulás jnótlszereibcii, ezért igen nagy je­lentőségű mind' az előadás, mind a szeminárium. Az előadás az érdeklő­dés felkeltésével, a legfontosabb kérdések tisztázásával bevezeti és megalapozza a téma eredményes fel- dolgozását, a szeminárium a kérdé­sek részletes megvilágításával lezár­ja azt. A szemináriumi vita lehetőséget túl a hallgatók tanulásának ellenőr­zésére. A vita során megmutatkozik, hogy az elvtársak hogyan tanulnak: milyen lelkiismeretesen készültek fe]) hol vannak nehézségeik, mit nem ér­tettek még st'b. így a szemináriumi vita megmutatja a politikai iskola vezetőjének, hogy milyen kérdések­kel kell részletesebben foglalkoznia, melyik elvtársnak iiol van szüksége segítségre, kik azok, akiknek egyéni tanulását ’ fokozottabban kell ellen­őriznie. A szemináriumi vita során fel kell hogy táruljanak a hallgatók előtt a tanult anyag mélyebb össze­függései. A -tanulás kezdeti nehézsé­geivel küzdő hallgatók számára kü­lön nehézséget jelent még az anyag­gal kapcsolatos adatok, események megtanulása, az elméleti megáJlapi. t-ások, megértése is; az egyes részek, tények, tételek közötti összefüggések feltárása pedig rendszerint megha­ladja erőiket. Ezért a szemináriu­mi vita során kell ebben segítséget kapniok. A látszólag különálló ré­szek kapcsolatának feltárása, a lé­nyeges vonatkozások kiemelése a ta­nultakból. összefüggő, egységes, át­fogó képet adnak a téma egészéből. A szeminárium egyik fontos felada­ta, hogy a hallgatók ismereteit rendszerezze, egységes keretbe fog­lalja. ' A szemináriumi vita feladata az í*- hogy a hallgatók figyelmét rá­irányítsa a tanult, anyaggal kap­csolatos feladataikra, A szemináriu­mi vita lehetőséget nyújt arra is, hogy a hallgatók előtt tisztázódjék: az elsajátított ismereteket hogyan hasznosítsák munkájukban, hogyan hat — közvetve és közvetlenül — feladataik elvégzésére a tanulás. Ha a szeminárium során a hallgatókban tudatossá válik, hogy az adott téma feldolgozásának milyen nagy jelen­tősége és hatása.van személyes mun­kájukra. magatartásukra, ez jelentős mértékben növeli tanulási kedvüket is. A szemináriumi vita során tisz­tázódnak az esetleges téves nézetek iC A hallgatók részére megadott iro­dalom nem térhet ki az anyag min­den problémájának részletes ismerte­tésére, ezért áz egyéni tanulás irtán könnyen maradhat egyes hallgatók­ban helytelen nézet egyik-másik kér­déssel kapcsolatban. Megtörténhet, az is, hogy a felszínes tanulás, tapasz­talatlanság vagy egyéb, okok követ kéziében egyes hallgatók félreérte­nek vagy nem értenek meg valamit a tanultakból és ezért helytelen követ­keztetésre jutnak. Mindezeket a té­ves, helytelen néha az ellenség ál­láspontját fedő nézeteket a szeminá­riumon tisztáznunk kell. A szemináriumi vita egyik legfon­tosabb feladata, hogy az összefüggé­seiben feltárt, rendszerezett, tisztá­zott ismereteket rögzítse, mélyen be. vésse a hallgatók emlékezetébe. Az elmélet elsajátítása nem lehet gépies magolás eredménye, az elméleti meg­állapításokat a hallgatóknak meg kell érteniük és tudniok kell alkal­mazni saját területükre. Már az egyéni tanulás során törekedniök kell a tanultak megjegyzésére, de az anyag egészének Összefüggő képét csak a szemináriumi foglalkozás rög­zítheti tartósan a politikai iskola ha 11 gat óinak emlék ez e t’éb en. A szemináriumi foglalkozás — a fentiek eredményeként — megtanít­ja a hallgatókat logikusan gondol­kodni: megtanítja a lényegest el­választani a lényegtelentől; az is­mert tényekből kiindulva, helyes kö­vetkeztetéssel helyes megállapító so­kat tenni; az események mögött megtalálni azok mozgató erőit; a ta­nultakat elemezve, felismerni saját feladataikat és a feladatok megol­dásának legcélszerűbb útját. A jó 'Szemináriumi vita eredmé­nyeként a hallgatók elsajátítják a bolsevik agitáció módszereit. Megta­nulják, hogyan érveljenek, hogyan bizonyítsák áíláispontjuk helyességét, képesek lesznek a téves vagy ellen­séges nézetek megcáfolására és szét­zúzására: tudni fogják, hogyan kell meggyőzni igazukról a velük bármi­lyen kérdésben szembenálló becsüle­tes ' dolgozókat. A szemináriumi vita fejleszti a hallgatók politikai érzékét és elvi éberségre neveli őket. A jól veze­tett- szemináriumi foglalkozás meg­tanítja a hallgatókat a belső és a nemzetközi események helyes értéke­lésére, megtanulják a politikai hely­zet gondos elemzésével levonni a cse­lekvés szempontjából döntő tanulsá­gokat ; megtanulják felismerni az ügyünket előrevivő vagy fékező té­nyezőket. Az eleven, termékeny vi­ták arra nevelik a hallgatókat, hogy felfigyeljenek minden hibás nézetre, pontatlanságra és képessé teszi őket a hibás nézetek helytelenségének be­bizonyítására. összegezve: a szemináriumi vita célja a tanulót; ellenőrzése, a tanult anyag összefüggéseinek feltárása, az elmélet és gyakorlat szerves össze­kapcsolása a téves nézetek tisztá­zása. a tanult anyag alapvető kérdé­seinek alaposabb rögzítése a hallga­tók emlékezetében. Megtanítani a hallgatókat- logikusan gondolkodni, fejleszteni vitakészségüket és poli­tikai érzéküket, elvi éberségre ne­velni őket. Négyszázezer forint a Vasgyüjtő Napok legjobbjainak közigazgatására és termelő üze­A DISz javaslatára a múlt év májusában rendezték meg elő­ször a vas- és fémgyiijtö napokat. Azóta a minél több ócskavasért, fémhulladékért folyó csatának igen sok hőse van elsősorban a dolgozó és tanuló ifjúság sorai kö­zött. de igen sok munkás, dolgo­zó kisparaszt haladó értelmiség, férfi és nő kitüntette magát a hulladékgyűjtés megszervezésé­ben és magában a gyűjtésben is. Ezek között is a legjobban, leglel­kesebben és legeredményesebben gyűjtök közül igen sokan kaptak jutalmat, sőt az idei májusi fém­csata győztesei közül több mint harmincán kormány kitüntetésben is részesültek, Gerö Ernő elvtárs adta át a parlamentben a kitün­tetéseket. Hogy mit jelent egy vagon ócs­kavas népgazdaságunk számára, jó ha tudjuk, hogy ebből 6600 fej­szét, vagy 660 kályhát, vagy 2000 kályha számára 10.000 darab füstcsövet, vagy 27 fiatalmunkás számára 9 darab 1000 milliméter csucstávolságu esztergapadot, . vagy megyei székhelyünk egész | meink számára elégséges 7 00 db Írógépet, vagy 8000, egyenként 10 literes vizesvödröt gyárthatunk. De egy v-agon ócskavas elégséges ah. hoz is, hogy Budapest és Vác kö­zött 10 huzal távvezetéket, vagy 900 méter hosszú sinpárt fektes­sünk le, vagy pedig ha a vagon ócs­kavasat egy milliméter átmérőjű acélhuzal készítésére fordítjuk, úgy Budapest és. Konstantinápo- lyig lesz elégséges ez -a huzal. A Vasgyüjtö Napoktól most az eddigieknél is jobb eredményt várunk. Bár kétségtelen, hogy mindenki minden jutalom remé­nye nélkül is megteszi -a magáét, a legjobban, legeredményesebben gyűjtök, legcélirányosabban, leg­lelkesebben szervezők most is ér­tékes jutalomban részesülnek, összesen négyszázezer forint ér­tékű kerékpár, rádió, fényképező­gép, töltőtoll, könyv, sportfelsze­relés, s-tb. kerül kiosztásra a Vas­gyüjtö Napok legjobbjai között. Előre tehát a Vasgyüjtö Napok sikeréért! Munkaversenyekkel járul hozzá az egerszegi Ruhagyár a békekongresszus sikeréhez Némethi Margit elvtársnöt nemcsak arról is­merik a zalaegerszegi Ruhagyárban, hogy ő a ha­tos szalag vezetője, hanem arról is, hogy az I-es számú gépterem dolgozói ct választották meg békebizottságuk titkárának. A Ruhagyár me­gyénk egyik legfiatalabb üzeme. Alig egy éve kezdődött meg falai között a termelő munka. A szervezett békemozgalom pedig még fiatalabb az tizemben. Persze már az első napoktól kezdve sok szó esett a dolgozók között a békéről és a kommunisták, valamint a legfejlettebb DlSz-ta- gok sokat beszélgettek egyénenként is mindenki­vel a béke ügyéről. Néhány hete — a III. Ma­gyar Békekongresszus előkészítése idején — győ­ződtek meg arról, hogy békeharcukat még szer­vezetebbé kell lenni és még egységesebbé kell vonni soraikat. Ekkor alakult meg az üzem' kilenc békebi­zottsága és ekkor választották meg az egyik titkárául Némethi Margit elvtársnőt. — A békebizottság legelső- feladatának a termelékenység további emelkedését és a minő­ség javítását tartotta — mondja Némethi elv- társnő. — Ezért versenyt szerveztünk az egyes szalagok között. A VI-os szalag, amelynek veze­tője vagyok, 105 százalékos tervteljesitést és 99 százalékos minőséget, vállalt. Igaz, hogy még nem teljesítettük ezt — folytatja — mert idő­közben más munkára álltunk át, ami az első napokban mindig csökkenti egy kicsit a terme­lékenységet, amig az uj munkafolyamatokba be nem gyakoroljuk magunkat. Elmondja még, hogy az emelkedés viszont már megindult és ezzel együtt javul a minőség is. Hogy ez igy van, abban komoly szerepe van a békébizottságnak is. Nem sajnálják az időt, hogy elbeszélgessenek azokkal, akik nem telje­sítik terveiket. Alaposan és részletesen megma­gyarázzák — a béke ügyével összekapcsolva —> hogy miért kell többet és jobbat termelniök. így történt ez például Gáspár Jolánnal, aki faluról került be a gyárba. Hiányzott még belőle az ipari munkásság öntudata, nem igyekezett ké­pességei szerint javítani a minőségen. Németh: elvtársnő sokszor beszélt vele és az eredmény az lett, hogy Gáspár Jolán egyre jobban és jobban dolgozik. Ma már ő is tudja, ha jobb minőséget gyárt, azzal a békéért tesz többet, azzal a gyá­rat védi, aminek ő is tulajdonosa. Másképpen is kifejezésre jut a gyárban a dolgozók harcos békeakarata. Egvre többen és többen ragadnak tollat, hogy megírják vezetőink­nek, az Országos Békebizottságnak, legjobb bé­keharcosainknak: milyen módon kívánják kiven­ni' részüket a további munkából. Egerszegi Imre elvtárs, a gyár egyik dolgo­zója többek között igy ir levelében: „Mi igazán haljuk, mit jeleni békében élni. dolgozni, Közép-Eu- rápa legmodernebb ruhagyévrát mondhatjuk magun­kénak. Mellettünk modern vajgyár épül, uj lakó­házak sorakoznak. Szinte felsorolni is nehéz len­ne. hogy mennyi szépet kaptunk demokráciánktól. Békés életünket nem hagyjuk megzavarni, mi bé­liében akarunk élni. A háborús gyújtogatok pro­pagandájára munkaversennyel válaszolunk' ■ Ez a levél a Ruhagyár összes dolgozóinak akaratát, békevágyát fejezi ki. Elhangzottak a lelkes felajánlások. A bákebizoHságok pedig to­vább élesztik a- verseny tüzet, hogy a városi békekonferencián és áz .országos kongresszuson küldötteik a gyár dolgozóinak olyan eredményei­ről számolhassanak be, 'ami méltó a béke ügyéhez. Szabó Péter látogatása a nagykanizsai Magasépítési Vállalat mim k ásót t ho n á ba n C zabó Péter orosztonyi dol­gozó paraszt meglátogatta lányát, aki a nagykanizsai Ma­gasépítési Vállalatnál dolgozik. A városba érve, először is az iránt érdeklődött, merre van a vállalat. Amikor a kért felvilá­gosítást megkapta, elindult a So­mogyi Béla-úton kifelé. A so­rompóhoz érve ismét megkérdez­te: — Merre van a Magasépítési Vállalat? Bent a városban azt mondták, hegy a Vár-uton meg­találom, de hiszen itt már vége a városnak. — Dehogy van vége — szólt a kérdezett, egy fiatal, piros arcú egyenruhás, ipari tanuló. — Néz­ze csak, ott kezdődik a város má­sik része, Kiskantesa. Magának azonban nem kell odáig menni, mert a Magasépítési Vállalat ott van, ahol azt a nagy kaput látja. Szabó Péter megköszönte a fel­világosítást, aztán búcsúzóul azt is elmondta, miért megy a válla­lathoz. ___ Qtt dolgozik a lányom. Ott is lakik. A vállalat adott neki lakást. Nagyon szereti az ipari munkát, pedighát otthon, is jó dolga volt. Nem is értem, mi bujt ezekbe a fiatalokba. 5 óra körül járt az idő. A por­tánál azt mondták, hogy Szabó Erzsébet nem itt, hanem az egyik külső munkahelyen dolgozik, de azért menjen csak be Kohári elv- társhoz, az üb-elnökhöz, ő ponto­san megmondja, hogy hol találja meg a lányát. Néhány perc múl­va kiderült, hogy hiába fáradt ily messze, mert a leánya már rég hazament. Az otthonba van. Az üb-elnök pontosan megmagyaráz­ta a helyet. Szemben a pártisko­lával, egy emeletes saroképület. Ez a vállalat munkásotthona. Szabó Péter, amig végigért a hosszú Somogyi Béla-uton és a Sztálin-uton, folyton azon tépelő- dött, milyen is lehet az az épület, Mindig azt hitte, hogy a lánya és a többi dolgozó, akiknek a vál­lalat ad szállást valami dtUe.de- zett viskóban, vagypedig valami fából összeeszkabált tömegszállá­son lakik. Az üb-eiinök azonban emeletes épületről beszélt. — Nem tévesztette-e össze az én lányo­mat másvalakivel, valami tiszt­viselőfélével? — riadt fel benne a gondolat. — Meg' kellett volna mondanom, hogy az én lányom munkás-lány. Vörös Hadsereg; útjához ér­ve, megkérdezte, hol van a pártiskola. Az emelkedőn felérve, körülnézett. Maga előtt látta az emeletes saroképületet. Most már szentül meg volt győződve hegy itt csak tévedésről, lehet szó. Ismerte ö eléggé a paraszti sor­sot és azt is tudta, hogyan éltek a városi dolgozók. _ Az igaz ho gy 45 óta nagyot változott a világ', de azért akkorát mégsem változhatot t, hogy a munkások egy ilyen épületben — valóságos pa­lotában lakjanak. Szabó Péter sokat hallott már a pártról, a párt munkájáról, a dolgozók szebb, boldogabb életé­ről, Ezt odahaza, az ö falujuk­ban is tapasztalhatják, dehát mégis... hogy a munkások ilyen épületben lakjanak ? A z utcáról lépcső vezetett a bejárathoz. Hosszú folyo­sót látott maga előtt. Az egyik üveges ajtó felett ez a felirat állt: „Gondnok“, Ide bekopogott. — Igen, Szabó Erzsébet itt la­kik — adták meg kérdésére a választ. — Az én lányom nem ám az irodában dolgozik. Munkásnő. — Rendben van. Orosztonyi lány, ugye? lyek éles színekkel mutatták meg’ a sommások férges barakkjait, az arcokat, amelyekről lerit.t a nél­külözés. Emlékezett az ipari dolgozókra, akik kivert kutya módjára éltek otthontalanul, nyo­morúságosán. De nemcsak ezek jutottak eszébe, hanem eszébeju­tottak a mezőgazdasági munká­kat és a terménybeadást szabotá­ló, rémhirterjesztő kulákok is. — Szóval ezt irigylik tőlünk — gon. dolta magában. — Ezt a gyönyö­rű épületet szeretnék elvenni az én lányomtól és a többiektől, azt a világot szeretnék visszahozni, ahol csak nekik volt fenékig tej­fel az élet. Nem, abból nem esz. tek többé. TV[ egmutatták a lánya szobá­ját. A földszinten volt. Ebben az épületrészben csak lá­nyok laktak. A férfidolgozókafc az emeleti lakásokban helyezték el. Az emeletien lakik az üb-el­nök is, Kohári elvtárs. Azért la­kik itt, hogy esténként is együtt lehessen a dolgozókkal. Nem árt, ha a szabad ódfekban időnként el-elbeszélgetnek a politikai és a szakmai dolgokról. Amikor beléptek a lányok lak­osztályába, ott nagyon vidám volt a hangulat. Az első pillanatra meglátszott, hogy lányok laknak itt. Az ágyak melletti kis asz­talkákon cserépbe ültetett virág, az ágyak felett a falon pedig fényképek voltak láthatók. Szabó Erzsébetet apja éppen gesztenyesiités közben találta. — Hát te ilyen helyen, laksz ? — volt az első szava. A többi lány megütődve nézett Szabó Péter felé. Azt hitték, hogy talán nem tetszik neki a la­kásuk, azért az a heves kifaka- dás, de -a következő pillanatban, éppen az ellenkezője derült ki. — Nagyon szép itt minden — mond. t<a Szabó Péter, keresve a szavakat,, hogy kifejezhesse mindazt, ami érzésében gondolatában felgyü­lemlett. * A lányok körülvették, beszél- gettek vele. Csiszár Ágota elmondta, hegy ő zalaszentbalázsi. Többen is vannak szentbalázsiak. Jó munkát végeznek s ezért a. vál­lalat minden szombaton hazaszál. Útja őket a saját gépkocsijával. Borsos Gizella arról beszélt, hogy apjával együtt dolgoznak a válla, latnál. Horváth Lujza és Szal-a- vári Margit keszthelyi lányok. Mindketten gépkezelők, tehát szakmunkások. Szalavári Margit olvas. Olvasnivalójuk van elég. a vállalat könyvtára rendelkezé­sükre áll. Három.négy szoba van egymás mellett, sőt konyhájuk is van. Ha éppen kedvük tartja, süthetnek- fözhetnek a lányok. ___ "O itkán főzünk. Minek is te nnénk — jegyzi meg Szalavári Margit. — Az üzemi konyhán nagyon jó étkezést ka­punk. Ma is finom sertéspörkölt volt ebédre, burgonyával. Jól gondoskodik mirólunk a vállalat. — De azért mégis csak fözöge- íünk — szólt közbe az. egyik lány. — tegnap este is dióskiflit sütöttünk. Közben megérkezett Kohári elvtárs is, az iib-elnök. Megmu­tatta Szabó Péternek a férfiak la­kásait is. Sorra járták az emele­ti szobákat. Szabó Péter nem tu. dett betelni a látvánnyal. A szo­bák faláról Lenin, Sztálin és Rá­kosi elvtárs képei mosolyogtak feléje. Szabó Péter is mosolygott. Ez a mosoly azt mondta: — Ne­kik köszönhetjük. — Igen, — mondta Szabó Pé­ter és- ebben a pillanatban nagyon otthon érezte magát mintha a saját házában lenne. Nem tudta hirtelen mit szóljon, de az a né- hány pillanatnyi csend egy vilá­got süllyesztett el és egy uj vi- lágo-. tárt fel előtte. Ez a néhány pillanat elég volt ahhoz hogy fel­villanjanak azok a képek, ame­PÁR! ÉPÍTÉS tjfmulafósf nyújt a mindennapi pártmunkáhan Kedd 1951 nov, 4. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom