Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-17 / 166. szám
Zala megye az élest a gaboiiabegyiijtésbesi A gafeonábeádás üteme az ország egész területén egyre lendületesebb- A déli megyékben már folyik a búza és rozs beadása is. A dolgozó parasztok becsülettel teljesítik hazafias kötelességüket, közvetlenül a cséplőgéptől begyűjtőbe) yre viszik a terményt. Szolnok megye július 13-án 116 vagon búzát, Somogybán julius 12-én 50 vagon búzát, Bács megyében julius 14-én 80 vagon búzát adtak be. A kenyérgabona begyűjtésében eddig a legjobb eredményt Zala megye érje cl, a takarmánygabona begyűjtésében pedig Somogy Takarmánygabonában Somogy évi tervének 17.7 százalékát teljesítette. Több megye lemaradt a behordásban és a cséplésben. A tanácsoknak a legsürgősebben meg kell szervezniük a behordáat és el keil érniük, hogy a behordás éa a cséplés összhangba kerüljön. A cséplőgépeket most már mindenütt haladéktalanul ki kell hu- jcaini és a behoidás meggyorsításává! biztosítani kell az állandó éséplést. A versenymozgalom mindjobban kiszélesedik. Már több mint 100 ezer dolgozó paraszt áll versenyben és napról-napra nő azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik beadási kötelezettségüket túlteljesítik. Több mint 800 termelőszövetkezet és tszcs kötött párosversenyt. A legtöbb község és járás párosversenyben áll egymással, A megyék közül Békés jTsongráddal, Fest Bács- caal, Tolna Fejérrel, Somogy Zalával, Veszprém Győrrel,- Szolnok Hajdúval lépett párosversenyre. A kenyérgabona és takarmány, gabona beadá-sában Zala és Somogy megye fej-fej mellett küzd az elsőségért. Pillanatnyilag Zala van az élen. Jobb ke&yérgabo- nabeadási eredményével elhódította az első helyet Somogy tői. A g'abona gyűjtési verseny állása: 1. Zala, 2. Somogy, 3. Baranya, 4. Csongrád, 5. Győr, G. Heves, 7. Pest, 8. Bács, 9. Szolnok, 10. Veszprém, 11. Komárom, 12. Fejér, 13. Tolna, 14. Szabolcs, 15. Békés, 16. Vas, 17, Nógrád, 18. Hajdú. 19. Borsod. Országszerte előkészítő bizottságok alakulnak a községekben uj termelőcsoportok alakítására Már a gabonabetakarjtás napjaiban mind több egyénileg dolgozó parasztban érlelődik meg az elhatározás, hogy a,z uj gazdasági évben társasgazdálkodást folytat. Sok községben máris megalakultak az előkészítő bizottságok uj termelöcsoportok alakítására. A földművelésügyi minisztériumba érkezzi jelentések szerint eddig Szabolcs megyében alakult a legtöbb előkészítő bizottság. Ismeretes, hogy Szabolcs megyében ez i év tavaszán a dolgozó parasztok I ezrei tértek rá a társasgazdálko- 1 dás útjára. Több község termeiö- ! szövetkezeti község lett. A megye területén eddig 17 előkészítő bizottság alakult. Pestmegyében eddig 13 előkészítő bizottság ala- kult. Békés megyében 12 előkészítő bizottság kezdte meg az uj termelöcsoportok szervezési munkáját. ősztől kezdve tovább emelkedik a Szolnok megyei termelőszövetkezeti csoportok száma is. Bács- kiskun megyében egyelőre 10 előkészítő bizottság 66 családdal 532 holdon készül uj termelőcsoportok alakítására. Csongrád megyében Csanád község előreláthatólag rövidesen termelőszövetkezeti község lesz. Komárom megyében eddig 11 előkészítő bizottság alakult 69 családdal, 227 holddal. Mit nyújt a Volga—Don-csatorna a szovjet mezőgazdaságnak? Moszkva. I- Benegyikiov, a Szovjetunió mezőgazdasági minisztere a „Pravda“ julius 13, számában a Volga^-Don-csatomáról a többi között a következüket írja: — A Volga—í>on-csatorna hatalmas jelentőségű a rosztovi és sztálingrádi területek mezőgazdaságának fejlesztésére. A Volga—Don- esatornánál épülő öntöző és vizellá- fcórénáezerek lehetővé teszik, hogy a következő négy év alatt a Don vize mintegy 750.000 -hektár területet ön- i tűzzön és mintegy kétmillió hektárt ] lásson el vízzel. A rosztovi terület 1 kolhozai és szovüozai az idén már 100.000 hektár eddig száraz területet öntözhetnek. A számítások azt mutatják, hogy az öntözött és vízzel jól ellátott földek több mint 1,250-000 tonnával több búzát, 160.000 tonnával több rizst, sokezer tonnával több gyapotot, 600.000 tonnával több burgonyát, zöldségei és dinnyét, 1-46)0.000 tonnával több takarmányt hoznak majd, mint eddig. Jelentősen növekszik majd a kertészet és szőlészet hozama is. Juliu§ 10—20: vasútüzemi értekezlet Szombaton és vasárnap, julius 19-én és 20-án -tartják Budapesten a MÉMOSz székhazában . a hetedik országos vasútüzemi értekezletet. Ezen az értekezleten az őszi forgalomra való felkészülést tárgyalják meg a vasutas dolgozók. Növekszik az angol nép tiltakozása az amerikai csapatok angliai tartózkodása ellen V. Majevszkij, a ,,Pravda“ londoni tudósitója „Az angol közvélemény hangjai* címmel beszámol arról, hogy mindjobban növekszik az angol nép tiltakozása az amerikai csapatok angliai tartózkodása ellen. — Az amerikai katonák és tisztek viselkedése valóságos csapás a helyi lakosságra — Írja a tudósító — Oxford egyik központi kerületében — mint nemrég a sajtó jelentette — az amerikai katonák behatoltak egy dohányárudéba és ütlegelni kezdték a pult mögött tartózkodó 72 éves elárasitónőt. Majevszkij rámutat arra, hogy Angliában sok hasonló eset történt. Az amerikaiak angliai garázdálkodása egyre növekvő felháborodást kelt a lakosság valamennyi rétegében. „Küldjék haza az amerikai bombázókat!“' „Ki az amerikai katonáikkal Anglia földjéről*1 — ilyen jelszavakkal tüntetnek London, Chester, Oxford, Kingston és más városok utcáin az angol hazafiak. Az angol reakciós körök hajszája Hewlett Johnson ellen London (TASzSz). Az angol reakció* körök folytatják a hajszát Hewlett Johnson canterbury-i érseki helynök ellen, mert elmondta az igazságot az amerikaiak bak- téríumháborujáról. Az angol reakciósok; dühükben követelik, hogy távolítsák el Johnsont papi tisztségéből s ennek érdekében a parla- mentben javasolták, hogy alakítsanak különleges törvényszéket Johnson üldözésére. A ,,Daily Worker“ a hajszával kapcsolatban rámutatott; azok a bizonyítékok, amelyeket Hewlett Johnson a balftériumfegyver alkalCsütörtök, 1953 jul, 17. utazására vonatkozóan Kínából hozott, annyira meggyőzőek, hogy az angol ható'ágok szcmmelláthatóan lehetetlennek tartják a hivatalos vizsgálat további folytatását. A Reuter1' jelentése szerint a kormány elvetette a különleges törvényszék megalakításával kapcso- latban előterjesztett javaslatot. ZIVATAROS, SZELES IDŐ Várható időjárás: déli, délutáni felhőképződés, több helyen zápor- eső, zivatar, ’ filénkebb északnyugati-északi szél. A hőmérséklet nyugaton emelkedik, máshol csők- ken. Várható hőmérsékleti érté- kék: reggel 12—15, délben 23—26 fok között. LEGÚJABB HÍREK — IZRAEL ES SZÍRIA köiötl [okozódnak az ellentétek a Hűl Eh. tó partvidéke egy részének izraeli birtoklása miatt. A sziriai vezérkari főnök kijelentette, ha Izrael nem hajlandó a vitás területet visz- Gzaadni, ez a kérdés fegyveres megoldáshoz vezet. — ZELK ZOLTÁN Kossuth-di- jas költő és Sarkadi Imre iró tanulmányútra Romániába utaztak. — NAZIM HIKMET, nemzet, közi békedijjal kitüntetett török költő kedden délelőtt Sztálin városba látogatott el. — A BELGRÁDI bíróság 7—10 évi szigorított fegyházra Ítélt négy egyetemi hallgatót, mert a Tájékoztató Iroda határozata mellett foglaltak állást. — ANGLIA megkezdi az ágyuk és a katonai teherautók szállítását Franco-Spanyolországba. — AZ IZRAELI KOMMUNISTA PART arabnyelvü napilapját az izraeli hatóságok egy hónapra betiltották. — A TRIESZTI angol'amerikai hatóságok ni m engedélyezték a magyar és csehszlovák követnek a beutazást Trieszt Szabad Terület „A“ övezetébe a trieszti nemzetközi ipari kiállításra, amelyen magyar és csehszlovák kiállítási tárgyak is szerepeltek, — A JAPÁN KOMMUNISTA PÁRT 30. évfordulója alkalmából 3 japán kommunisták országszerte gyűléseket tartottak. A rendőrség brutálisan megtámadta a dolgozók gyűléseit és 116 személyi letartóztatott. — LOS ALAMOS amerikai álomváros gyárait épitő vállalat munkásai béremelési sztrájkba léptek, — A már hetek óta tartó acélipari sztrájk beszüntetésére irányuló tárgyalások ismételten eredménytelenül szakadnak meg. — 4 MILLIÁRD DOLLÁR hiánynyal zárult az USA költségvetése az 1951—52 gazdasági évben. — A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁG külügyminisztériuma jegy- zékben tiltakozott a török kormánynál a török határszervek sorozatos provokációi miatt. 1 Bolsevik Párt üdvözlete a Ispán Komnnnista Fán 39 éves fennállása évfordulója alkalmából Moszkva (TASzSz). A Japán Kommunista Párt megalapításának 30. évfordulója alkatodból a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bízott, sága a következő üdvözletét intézte a. Japán Kommunista. Párt Központi Bizottságához: ,,A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága meleg üdvözletét és jókívánságait küldi a testvéri Japán Kommunista Pártnak 30 éves fennállása alkalmából. A Japán Kommunista Párt mindig dicsőségesen harcolt a munkásosztály ügyéért és a japán néptöinegefc érdekeiért. A Japán Kommunista Párt bátran »küzd ma, amikor Japán a megszállók igájában görnyed és népét megalázzák. A munkások, parasztok és az értelmiség: meg vannak győződve arról, hogy egyedül a kommunista párt képes egyesíteni Japán demokratikus erőit és elvezetni az országot a nemzeti újjászületés, az igazi demokrácia, az ország gazdasági fellendülése megszervezésének útjára. A kommunista párt vezetése alatt erősödik a népnek a szabad- ságáért és a Japán nemzeti függetlenségéért a külföldi imperializmus és japán csatlósat elten folyó harca, A japán népnek ez a harca a távolkeleti béke megőrzésének fontos tényezője és támogatásra talál az egész világ demokratikus erői között. A Japán Kommunista. Párt olyan uj programmal felfegyverkezve fogadja ezt az évfordulót, amely a japán nép vágyait és reményeit testesíti meg. Ennek a programúinak alapján a párt sikeresen folytatja sorai egységének erősítését, arad egyik legfontosabb feltétele a japán haladó erők győzelmének. Uj sikereket kívánunk a japán kommunistáknak dicső útjukon! Üljeii a Szovjetunió és Japán népeinek barátsága! Éljen a testvéri Japán Kommunista Párt! A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Párt javak Központi Bizottság».“ A Gheorghiu Dej Hajógyár dolgozói szocialista versenyre hívták ki a bukaresti Rákosi Mátyás Művek dolgozóit Néhány napja uj név ékeskedik a budapesti volt Ganz Hajógyár be járata felfőtt. A Komán Munkás párt és a román nép szeretett vezérének Gheorghiu Dejnek neve. A gyár dolgozói most elhatározták azt, hogy szocialista munkaverseny r<? liívják ki a bukaresti Rákosi Mátyás Müvek dolgozóit. A kihívásban a többi között a következőket írták: „Mi, a Gheorghiu Dej Hajógyár dolgozói abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy üzemünket a román nép és a Komán Munkáspárt szereteti vezéréről, . Gheorghiu- De} elvtárs nevéről nevezhettük el Tudatúban vagyunk annak, hogy es a megtiszteltetés egyben fokozottabb kötelezettségeket jelent számunkra. Harcban közös céljainkért, a béke védelméért, ötéves tervünk döntő evének sikeréért párosver. senyre hívjuk a bukaresti Bakost Mátyás Müveíc “'dolgozóit. Ahhoz, hogy ötéves tervünket teljesíteni tudjuk — ötéves tervünk döntő évszakában még jobb eredményeket akarunk elérni, Nyugatnémetországi sajtóvisszhang a Német Szocialista Egységpárt 2, pártéríehczieténeh határozatáról Berlin. (MTI) \ „Volksstimme“ cimü stuttgarti lap „Döntő jelentőségű történelmi határozat“ cimü cikkében a többi között ezeket írja: — A Német Szocialista Egységpárt 2. pártértekezlete hazánk keleti részének szocialista átépítéséről szóló határozatával nagyszerű kilátást és hatalmas célt adott Kelet- és Nyu- gat-Némeíország lakosságának. Kétségtelen, hogy ez a cél uj tettekre serkenti az emberek millióit az egységes és demokratikus Németországért folyó harcban. Azok, akik a bonni különszerződés helyeslésével elárulták a német nemzet érdekeit, tajtékozó diihvel fogadják a berlini pártértekezlet határozatát. Nyugat-Nemetország munkásosztálya és valamennyi dolgozója azonban üdvözli a határozatot, amelynek megvalósítása biztosítja a német nép jobb jövőjét, nemceti szabadságát és békés fejlődését — írja a. stuttgarti lap. Amerikai katonák erőszakoskodásai Salzburgban Becs (TASzSz). Az amerikai ka-1 ionák és tisztek igen durván viselkednek Nyugat-Auszlriábyn- Egy nap sem ti ük el anélkül, hogy ne követnének el rablást, lopást, vagy ne erőszakoskodnának a nőkkel. Julius 14-én a ,,Der Abend“ cimü lap közlése szerint amerikai katonák megtámadták Salzburgban Franz Gelnsr íajasoffőrt, akit kegyetlenül elvertek és kiraboltak. Gelnert vérbefagyva találták meg eszméletlen állapotban. Salzburg főterén az amerikaiak különböző irányban lövöldözni kezdtek. A varos megriasztott lakosai elrejtőztek. Közben főbb. katona megtámadott három osztrák polgárt. Ketten közülük súlyosan meg; ebesül lek. I Egy másik csoport katona egy el* árusitonőn akart erőszakot elkövetni- Az asszonyt csak az arra jaró osztrákok erélyes közbelépése mfntette meg. Az amerikaiak fosztogatásai é3 erőszakoskodásai olyan széles méreteket öltöttek, hogy még 3 reakciós -Salzburger Nachrichten" cimü lap is kénytelen volt kijelenteni a következőket; -Ha az amerikaiak katonai garnizonná akarják tenni Salzburgot, akkor tegyék ezt udvariasabban". Az osztrák dolgozók mélyen felháborodtak az amerikaiak 01*4*- tartása miatt és egyre határőrét- lábban követelik: „Jenkik. jatok Ausztriából!“