Zala, 1952. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1952-05-01 / 101. szám
Éljen a tartós béke szilárd erődje, a kommunizmust diadalmasan építő Szovjetunió! egész haladé emberiség ünnepli május elsejét MOSZKVA Május 1-én a dolgozók nemzetközi ünnepén a moszkvai Vörös- téren díszszemlét tartanak moszkvai helyőrség csapatai. A díszszemlét Govorov, a Szovjetunió marsallja fogadja. A díszszemlét Artyemjév vezérezredes, Moszkva város helyőrségének és a moszkvai katonai körzet csapatainak parancsnoka vezérli. Moszkvában egymásután érkeznek a külföldi küldöttségek, a május 1-i ünnepségekre. Kedden este megérkezett a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának küldöttsége Pécsi Ferenc elvtárs, a SzOT titkárságának tagja vezetésével. A magyar küldöttség fogadásán megjelent Iván Barogyilcnko, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsa munkavédelmi osztályának vezetője, Vaszílíj Ckarjov a mező- gazdasági gépipari dolgozók szakszervezeti központi bizottságának elnöke és Vlagyimir Kuzi, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsa nemzetközi osztályának munkatársa. Ivan Borogyilenko üdvözlő beszédére Pécsi Ferenc elvtárs mondott köszönetét a meleg baráti fogadtatáséit. Ugyancsak megérkezett Moszkvába a bolgár, német és angol küldöttség. Április 29-én megérkezett a finn bőripari munkásküldöttség. A küldöttség vezetője Arthur Pihala a TASzSz munkatársának adott nyilatkozatában kijelentette: ezt a látogatásunkat arra használjuk fel, hogy behatóan tanulmányozzuk a szovjet dolgozók életét és a Szovjetunióban folyó hatalmas épitö munkát. Hazatérve elmondjuk majd az igazságot a finn munkásoknak. — A Finn-Szovjet Társaság' küldöttsége Eiuo Kilpl parlamenti képviselő vezetésével megérkezett Moszkvába. Április jezve azt, hogy május 1-i béke- műszakban dolgozik. P. Hodor, a sosnoviecl kazánépitö vállalat esztergályosa a napokban sikeresen befejezte 6 éves tervét. BUKAREST A Román Népköztársaság üzemeiben az ünnepi műszakok során kimagasló munkateljesítmények születtek. A marosvásárhelyi Textila Mures textilgyár szí>- vömühelyének munkásai «35 százalékkal, a férfikonfekció ■ osztály pedig 126 százalékkal teljesítette túl normáját. SZÓFIA A szófiai építkezéseknél 205 brigád vetélkedik egymással a jobb eredmények eléréséért. Ezenkívül 1412 dolgozó tett egyéb vállalást május 1 tiszteletére. Dimitrov- grádban a május 1-í verseny eredményeként befejezték egy szivattyúállomás készítését. TIRANA A Sztálin olajfeldolgozó üzem lakásépítő vállalata április első felében 117 százalékra teljesítette a verseny során tervét. A skod- rai dohánygyár építésénél 60 brigád versenyez egymással, sok munkás 250—300 száalékra teljesíti normáját. BECS Ausztriában az amerikai megszálló hatóságok minden módon gátolják az osztrák munkások május 1-i előkészületeit. Április 24-ére virradóra Bécsben egy amerikai katonai járőr letépte a falakról a május 1-i falragaszokat. Két amerikai tiszt május 1-i plakátokat ragasztó munkásokat támadott meg. PÁRIZS Egész Franciaországban nagy arányokat ölt a május I-i tüntetések előkészítése, Párizsban a Liratalok, MAKSZIM GORKIJ: EGY REC/I MÁJUS ELSEJE ÜT "17 I a bankok és a nagyáruházak is be- 29-én érkezett meg a szovje to- j a mLiniíát ezen a napon. A városba az izlandi szakszervezeti nem tartanak előadást, a küldöttség is. A szovjet főváros épitömunká .sai igen sok épületen a befejező munkákat végzik. Moszkva különböző kerületeiben többezer négyzetméter lakóteret adtak át rendeltetésének az ünnep alkal mából. KIEV Szovjet Ukrajna fővárosának dolgozói sztahanovista műszakokkal köszöntik május 1-ét. A Do- nyec medence bányászai és ko- hászai újabb termelési győzelmekkel fogadják a nagy Ünnepet, Egymásután gyulladnak ki a vörös csillagok azoknak a bányáknak a bejáratainál, amelyik határidő előtt teljesítették négyhó- rapos tervüket. LENINGRAD dolgozóinak május 1-í elökészü- letc.lt az egyre fokozódó szocialista verseny jellemzi. Az Elektrik gyár kollektivája határidő előtt dkészítette a kommunizmus nagy épikezéőeivcl kapcsolatban kapott megrendeléseit. PEKING A Kínai Népköztársaság fő- ' árosában lázasan folynak az elő- készületek május J. megünneplésére. A nagy felvonulás után a város különböző pontjain hangversenyeket. szórakoztató müso- i-okat, tűzijátékokat és utcabált réndéznek. VARSÓ A lengyel Üzemekben a dolgozók kóllekiv békcmüszakkal köszöntik május 1-ct. A sziléziai iparvidéken eddig 416 gyár és üzem mintegy 45 ezer dolgozna kapcsolódott be a békomüszakbu. A a kielc.ei vajdaságban több mint 35 ezer munkás tűzött ki vörös zászlót munkapadja mellé, kifoCsütörtök, 1952 május 1 posta nem kézbesíti a leveleket és egész Franciaországban nem jelenik meg az újság május 1-én. A bresti CGT és a keresztény szakszervezet közös felhívással fordult a dolgozók hoz, hogy egységesen vegyenek részt a május 1-i tüntetésekben. A bor, deauxi környéki Libóumoban a szocialisták és kommunisták, valamint a CGT és a Force Ouvríerc egységes felhívást adott ki, amelyben : kapitalista és gyarmati elnyomás cl leni harcra hívják fel a dolgozókat, ATHÉN A Görög Kommunista Párt és görög agrárpárt május 1-i felhívással fordult a görög néphez. A felhi. vás felszólítja a népet, hogy ezen a napon az akcióegység jegyében harcoljon a szabad Görögországért felhívás emlékezteti a görög népec, hogy az amerikai dollár-törvények az éhség, az akasztófa és a háború, A felhívás igy fejeződik be: Emeljük még magasabbra a nép egységéért az amerikai imperialisták ellen folyó harc zászlaját. Pusztuljon Plasztirasz, Venizelosa véres kormánya. óz athéni szakszervezetek képviselői értekezletet tartottak és elhatározták, hogy május 1-ón Athén és Pireusz dolgozói 24 órás sztrájkot tartanak, TOKIO Tokióban április 28-án töiheggyu- lésrt tartottak május 1-ével kapcsolatban, A gyűlés után rendezett tűn- totós során összetűzés történt a tüntetők és ft rendőrök között, 5 tüntetőt letartóztattak. A japán nép felháborodással értesült. arról, hogy az amerikai megszálló hatóságok és a reakciós Josi- da-kormány nem hajlandó útlevelet adni a kínai májas 1-i ünnepségeken résztvenni szándékozó japán szakszervezeti küldötteknek, OTTAWA Kanada dolgozói ebben az észtén, lobén fokozódó fegyverkezési verseny, egyre rosszabbodó gazdasági helyzetben készülnek májad 1-ré. Montrealban a rendőrség megtiltotta május 1-i tüntetést. Az ulca végén — Most már az anya is látta — szürke fal zárta el a .teret, egyforma arcok fala. És a váltak fölött hegyesen csillogtak a szuronyok. A néma, mozdulatlan faltól hideg áramlás indult a munkásság felé, behatolt az anya mellébe, fülébe is. Odaigyekezett, ahol ismerős arcok mutatkoztak a zászló körül. Idegen arcok is voltak köztük, de nagyrészük régi barát. Égy magas, beretváltképü, band- zsa alak közvetlenül mellette most feléje fordult és jól megnézte. — Ki vagy? Mit akarsz? — Pável Vlaszov anyja vagyok — felelte és a térde remegett. — Aha! — Elvtársak! — kioltotta most Pável. — Mindig csak előre egész élettünkben. Nekünk már nincs más utunk! Néma csend lett. A zászló felemelkedett, meghajolt, lobogott az emberek feje fölött és továbbmozdult a katonák szürke fala felé. Az anya testén rángás szaladt végig, szemét lehunyta és felnyögött. Pável, Aridréj, Sza- moljov és Mázin kiváltak a tömegből és a levegőt betöltötte Fégya Mázin csengő hangja: Vérünk bőven ontottuk A századok során... Halk sóhajoktól kísért kar vette át a szólamot. A menet továbbhaladt, a lábak ütemesen verték a földet. És az ének újra felhangzott, határozottan, döntő erővel; És áldozatunk lángja égett A szabadság oltárán.,. —• Aha — kiáltotta" valaki kárörvendve. — Halotti éneküket mondják a kutyafülüek... — üssetek le! — kontrázott egy másik. Az anya mellére szorította a kezét, körülnézett és látta, hogy az utcát betöltő tömeg most tanácsta- Sel lanul áll és néz, azok pedig ott elől, a zászló mögött, különválva mennek előre. Harminc-negyvenen lehettek mindössze cs minden lépésnél kivált, elmaradt közülök valaki, mintha a föld égne a talpa alatt. A zsarnok elbukik... — jósolta Fégya ajkával szemöldökét magasra vonva, merőn nézte Pávelt. Az anya mindent látott. Melléből kiáltás tört fel, de elfojtotta, visszanyomta odaszorított kezével. Lök- döstek és ő megingott, de azért csak ment előre, szinte önkívületben. Érezte, hogy mögötte gyérül a tö— El a kezekkel! —. harsogta Pável. A vörös zászló megingott, jobbra dőlt, maid balra és újra megállt keményen, egyenesen. A zömök tiszt pedig odébblódult és mire észbekapott, a földön, csücsült. Pelagéja mellől most a dal. És a kórus, rázugta, meg, elől pedig feltartóz- előre törtetett Nikoláj, öktcljes erővel, fenyegetően: És feltámad a. nép... De most az ének érces bugásán halk; szavak hallatszottak át. — Mindjárt vezényel. .. tathatatlanul közeledik a let maga előtt tolva, szürke faJ. — Letartóztatni! — paA vörös zászló és a ka- rancsolta a tábornok, lába« tonák között egyre fogyott val dobbantva. a távolság. Tisztán játszott már a széles arcsor, amely És mar fel is hangzott szinte egybeolvadtan a fa- a vezényszó ótt elől, éle- Jak szürke keretébe szo- sen, kurtán: mit, csak a sokféle sziriü — Szuronyt szegezz! szemek villogtak ki belőle. A szuronyok^ meginog- \ szuronyok kemény csillák kacskaringós vonalat lógással szegeződtek az írtak le a levegőben cs ne- €mberck mellének. Meg kiszegeződtek a zászlónak, nem érintettek senkit, de — In-dulj! — Gyerünk innét ■— morogta a bandzsa és zseb- revágott kézzel, siető léptekkel eloldalgott. azért mégis sokat kivetettek a helyükből. Pár katona előreugrott, egyikük magasra lódította a puska agyát, a zászló megrendült, megdőlt cs elveszett a katonák szürke csomójában. — Jaj! — Az anya melléből állati üvöltés tört fel és Pável érces hangja feleit rá a szürke csomó közepéből: — Isten veled, anyám! Futólépések koppantak Viszontlátásra!.... Peíagéía szemrebbenés nélkül nézte, mi történik. Az utca egész széliében megindult most ' a szürke fal. Lassan, hidegen közeledett, maga előtt Él és*rám gondolt -— dobbant meg a szive.. « •— Isten áldja, anyuska.,« Ez Andrcj hangja! Lábujjhegyre állt, mindenáron látni akarta őket. az anya háta mögött, főj tott, izgatott hangok szakadtak fel: —- Oszolni fiuk!..— Vlászov, menekülj. .. — Vissza, Pavljusa-. —• Ereszd el a zászlót, És a katonák feje fölött Pável! Lépj mögém gyor- most csakugyan felbukkant san — kiáltotta Níkolaj és Andréj széles, kerek arca tolva a ritkafogu, csillogó vaskos kezével megra- és rámosolygott: acélfésűt. Az anya köze- gadta a rudat, úgyhogy az — Fiam... Véreim..« Iebb akait kerülni a fiá- hátralódult. Andrjusa, Pavljusa... hoz és sikerült is neki. — Hagyd! — förmedt — Viszontlátásra, test- Most látta, hogy Andréj rá Pável és Nikolaj úgy vérek! — kiáltották az eP hirtelen előrelép és széles elkapta a kezét, mintha fogottak: és száztorku visszmegégette volna. Az ének hang felelt-nekik az abláelnémult, az emberek meg- kokból, háztetőkről, míntorpantak és körülfogták denfelői... vezérüket, aki lassan bár, de még mindig ment tovább. testével eltakarja, de Pável nem tűri, rákiált: — Vissza a sorbaT Andréj még mindig énekel rendületlenül, hátrakulcsolt kézzel, magasra emelt fejjel. Pável másodszor is rákiáltott: — Vissza a sorba! Nincs Jogod! A zászló van legelői. .. — Oszolj! — vezényelt most a kis tiszt, messze elől, fehéren villogó kardjával hadonászva. Lábát minden lépésnél magasra emelte merevített térddel és ütemesen verte sarkával Hirtelen csönd borult mindenre. Mintha csak láthatatlanul, felülről ereszkedett volna le, átlátszó felhőként terült rájuk. Vagy húszán állhatták most a zászló körül, de az a húsz szilárdan kitartott. Pelageját is odavonta közéjük a féltés, meg valami Valaki mellbelökte, Sürü ködön át látta a kis tisztet, aki pipacsvürös arccal rákiáltott: —Kotródj innen, véna földet. Fényesre pucolt homályos kivánság, hogy ő cipője szinte szúrta Pela- is megszólaljon. (A nagy író „Az anya” cimü világhírű regényében igy ir le egy május elsejei megmozdulást a cári Oroszországban,) } o cacicfocjcrj szemet. A tiszt mellett, fellépéssel hátrább beretvált- arcu, magas férfi lépdelt. Hosszú, szürke köpönyegén vörös hajtóka volt, nadrágján vörös esik. Hátrakulcsolta a kezét és ősz O a földre nézett és meglátta a lába alatt a kettétört zászlórudat. Egyik darabján ott lógott a vörös posztó maradéka. Lehajolt érte és felvette, de a tiszt kiütötte a kezéből és dühösen elhajította: — Hordd el magadé mondom — ordította újra — Hadnagy ur! Vegyék dühösen dobbantva a Iáéi tőle — parancsolta az bával. öreg tábornok és kezével a zászlóra mutatott. A tiszt Pávelhez ugrott, megragadta a rudat és rákiáltott : — Ereszd el! CJ Most váratlanul fellángolt megint az ének, mégpedig a katonáktól körülzárt körből. Nem lesz a töke ur mirajiunk... CJGC}C;CJCJCJCIC3t3 A TASzSz cáfolata Moszkva (TASzSz) Truman, az USA elnöke ez év április 24-én Washingtonban tartott sajtóértekezletén a Szovjetunióval szemben ellenséges nyilatkozatot tett. Nyilatkozatában a többi között azt állította, hogy 1946-ban ./ultimátumot1' intézett a Szovjetunióhoz a szovjet csapatok Iránból való kivonását követelve. Az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy ez a nyilatkozat teljes képtelenség, minthogy Truman a tudósítók kérdéseire se- mílyen magyarázatot nem tudott adni az úgynevezett ultimátum tar- t aim á r a von a t k o z ó 1 ág. Tubáit a Fehérház szóvivője pedig kénytelen volt még az nap kié jelenteni, hogy a valóságban semmiféle ultimátumot nem küldtek Szovjetuniónak. A fentemlitettekkel kapcsolatban a TASzSz felhatalmazást kapott annak közlésére, hogy Truman urnáit bizonyos ultimátumról szóló említett nyilatkozata elejétől végig kohol mány és nyilvánvalóan a. háborús hisztériának az Egyesült Államokban való fokozását célozza. Ami pedig a szovjet csapatok 1946-ban Iránból történt kivonásával kapcsolatos valódi helyzetét illeti, a szovjet csapatokat — mint azt annak idején a sajtó közölte —, pontosan a Szovjetunió kormánya és Irán kormánya között létrejött megegyezésben megállapított határidőben vonták ki Iránból, Hírek Németországból A német megbékélésért és u igazságos békeszerződésért küzdő szervezet vasárnap Kölnben ülést tartott. A résztvevők hátú- ozatilag tiltakoztak a háborús keretszerződés ellen, s követelték: a szovjet javaslatoknak megfelelően mielőbb kössék meg a német békeszerződést. ★ A felsöpfalzi Nabburgban a szociáldemokrata párt és a kommunista párt közös gyűlést tartott, amelynek határozata felhívja a szociáldemokrata párt vezetőségét, kezdjenek haladéktalanul tárgyalásokat a Német Szocialista Egységpárttal és a Német Kommunista Párttal egy az Ade- nauer háborús politikája A moszkvai rádió magyarnyelvű adásának ünnepi műsora május elseje alkalmából Moszkva (MTI) A moszkvai rádió minden nap négy adást közvetít magyar nyelven, magyar idő szerint 13.00, 17.00'’ 19.00 és 21.00 órakor. Május elseje alkalmából a moszkvai rádió a rendes napi adások keretében ünnepi műsort sugároz. Május elsején 19.00 órakor a moszkvai rádió munkatársa a Vörös-térről magyar nyc-lvcn helyszíni tudósításban számol be az ünnepi díszszemléről és a dolgozók elvonuiásá.ról, a 17 órai és máju3 2-án a 3 7.00, Valamint a 19.00 órai adás keretében pedig ünnepi hangversenyt közvetít a moszkvai rádió. harcos egységfront létesítésére. | Zqu TARTÓS MELEG Várható időjárás: változó f*L hözet, néhány helyen, főleg .a délutáni órákban záporeső, zivatar. Mérsékelt szél, a meleg tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: reg- cllenijgel 9—12. délben 24—27 fok kö-