Zala, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-11 / 85. szám

VILÁG LJHO LEI ÁRJAI EGYESÜLJETEK! Elutaztak a felszabadulási ünnepségekre basánkba érkezett külföldi küldöttségek A 1)5 V Sz főtitkárának nyilatkozata a Béke Világlauác§ irodájának üléséről AZ UDP XAL4!HE6TEI PARTBIZOTTSAGÍNAH NAPILAPJA Vili. évfolyam 85. szám. K^BsnHnHnnm Ara 30 fillér 1952 április 11. Péntek Sokoldalú, élő, eredményes versenyt május 1. tiszteletére Szocialista társadalmi rend- szerünk építésének szerves rá. sze a verseny, mely, ipari mun- kásOBZt'áJyunJc példáján dolgozó paza-zlságunk között D erős gyökeret vert és - napról napra terebélyesedik. Versenyünk min­denkor az egyéni felajánlásokra támaszkodik, mert csak ez teszi sokoldalúvá, élővé, eredményes­sé versenyünket. Most, amikor országunkban, megyéink, járása­ink, városaink, farkaink, dolgozó parasztságunk ezrei, tízezrei ipari munkásosztályunk példáját követve begyűjtési, mezőgazda- sági és pénzügyi egész évi hosz. szulejáratu versenyben vannak, nem 1 ehet megyénk területén égy dolgozó paraszt sem, _ aki ebből a nemes versenyből kima­radna, ne venne részt ö;[éves ter­vünk sikeiés befejezéséért indí­tott mozgalomban A verseny célja a többterme­lés, hogy mezőgazdasági vonalon is minél többet termeljünk, fo­kozzuk álla)tenyésztésiünket, mert c>ak igy tudjuk biztosítani ipari munkásságunk zavartalan zgir. hu.-- és kenyérellátását. Dolgozó parasztságunk számára a több. termelés bőséges megélhetési le. hejőséget, szabadpiacon való ér­tékesítést biztosit, melyet a dol­gozó'.' nép törvényei jutalomként adtak azoknak a dolgozó parasz­toknak, akik mindenféle ' ter­ményből, élőállatból, állati tér. mékékből eleget "tesznek kötele­zettségüknek, maradéknélkül -tel­jesítik beadásukat, illetve azt túl is teljesítik. Megyénk az országos ■ begyüj- téü versenyben az első negyed­évi értékeiéinél a 16. helye­zést érte el. Ez azt mutatja, hogy nem tettünk meg mindent, amit 'ötéves tervünk sikeres megv'ajó- slíása megkövetel- tőlünk. Az első •negyedévi értékelésnél .szép eredményeket értünk el. mert. vágómarhából, tejásbőí,.-baromfi­ból, tejből ■ és pénzügyi vénáin i, 100 százalékon felül t.eljesil°t- iük tervünket. Azonban lerontot­ta eredményeinket a. multévről maradt adósság, ezenkívül 'pedig a hizottsertésbegyüjlésben '.elért 56 százalékos gyenge eredmény. Megyénk Somogy megyével van egész évi hosszúlejáratú, be­gyűjtő.-i, mezőgazdasági és pénz.' ügyi versenyben A begyűjtési ’versenyben az első negyedévi értékelésnél kicsi százalékkal megelőztük Somogy megyét- A mezőgazdasági vonalon y, tavaszi zántá-i, vetési munkálatokban Somogy megyei versenytársaink jóvá! megelőztek minket. Ezek a tények arra köteleznek minden dolgozó parasztot, tsz-, tszcs és gépállomás dolgozóját, hegy fo­kozza- munkalc-ndületét a mező­gazda: ágban - orohlévő feladatok megoldására, minden gépi- és igaerőt használjunk fel, alkal­mazzuk a Szovjetuniótól ka. polt mezőgazdasági módszereket, mert csak igy tudjuk tavaszi ve­tésünket időben és minden kése­delem nélkül elvégezni. Járási, köz?égi, városi tanácsa­ink első feladata az. bogy a leg­nagyobb gondot- fordítsák a - er t é s ü f f m t e ive k -mar ad ék né l ­küij loljesitégére, tartsanak szó-. ro: kapcsolatot £eívásárlószerve, jnkkel, beszéljék meg dolgozó parasztságunkkal n Sertéstervek felje.: ilésének jelentőségét. Hely­telen, ha községi tanácsaink nem beszélik meg a dolgozó parasz­tokkal a sertések beütemszését, az esztoreghyei tanács és igy a 28 kötelezvényből egyet sem írtak 'alá; A serté^begyüjlés terén jó eredményeik mutatkoznak egye?) kSzeegeinkben, különösen, áz olyan dolgozó parasztok ré­széről, akik beosztással gazdál­kodnak. Pestinger József formá­éi 10 holdas dolgozó paraszt, ta­nácstag, mint népnevelő eredmé. nyesem dolgozik' a községben.. A múlt'évben is mindenből teljesí­tette, illetve túlteljesítette be­adási kötelezettségét -, ff múlt évi serfébea-dását is 100 száza­lékban teljesítette, a lótkivetés­re, jelen gazdasági félévünk sertésbeadására 'felajánlott égy :140 kilós -hizotiteertést és azt lé is adta. Saját .maga részére a rhült év ' szeptemberében, , vágott egy sertést, ehhez 5 jagu csa­ládja van. A mulf hónap' köze­pén, amikor ismét sor került a községben a s-ertéslbegyü j tésre.' Pestinger József dolgozó paraszt még mindig rendelkezett két 130 kilós sertéssel, az egyiket azon. nal felajánlotta április 4 tiszte­letére és, azt le is adta; a meg­maradókat pedig saját céljára vágta le. Ez a dolgozó paraszt ebben az évben egy vágómarhái is adott le. Ebből is látnia kell dolgozó parasztságunknak azt, hogy aki többet termel, jut magának is bőven, de jut belőle az ijoari dol­gozóinknak is. Ez- a célja verse­nyünknek, bogy többet és jobbat termeljünk, mert 5 éves tervünk sikeres befejezése példaadő mun­kát követel, minden dolgozó pa- rá-zitól, értelmiségi dolgozótól, mert csak igy tudunk méltó vá- 1 ászt adni Truman csatlósai, a .Tito-klikk háborús uszításaira és gálád emhermészár 1 ásaikra• Jó munkánkkal, több termeléssel bizonyíthatjuk be, hogy megáíl- juk he-yühket a május 1. tiszte­letére indított versenyben; ipari munkásságunk mellett fs a bé­kéért folyó harcban. • .< ... ~ 'Ágfalvai Jenő a havi terv túlteljesítésével készülnek má us 1. ünneplésére a zalaszentgróti Téglagyár dolgozói Pezsgő- éltet, lendületes munka, Rohanó csillék, magasba szökő, karcsú kémények, a,száritó szí­nek között tcvasikló himba- transzport, zakatoló gépek és" ren­geteg tégla- — Ez a zalaszent- grótj. Téglagyár. Ahhoz azonban, hogy a gyár igazi életét, munkáját megis­merjük, a gépházból kell elin­dulnunk. A gépház a gyár szive. Innen indul el a vérkeringés, innen . kapják forgásukat a transzmissziók, itt van a lüktető? magva, az energiává változó hő, amely mozgást ad a gépeknek és lendületet ad a munkának. ' ­A gyár szivére, a. hatalmas gőzgépre nagyon vigyáznak, hogy baja ne legyen. Ha ez a gép be­teg. betegsége pillanatok alatt átragad az'egész gyárra, megál­lítja^ a munkát, pontot teisi a ter­melés után. Pedig a termelésnek nem szabad megállnia, hisz- ab­ból a téglából, ami itt készül, valósulnak meg a.gyönyörű ter­vek Ebből a íé«lúból épülnek az uj gyárak uj iskolák, bölcsődék, _ szülpptt- henek, kulturházak,- családi há­zak; épületek, amelyek a szocia­lizmus felé haladó népünké iesz- nek. — Előfordult. — mondja Ja- lcveczky Rudolf, n téglagyár ve., zetője —-hogy az egyik reggel jelentették; sürgősen tenni kell valamit/ mert a kazánban ki­alszik a tűz. Nem vol más, csak gyenge minőségű szenünk. A tűz­nek azonban nem volt szabad kialudnia. Néhány dolgozóval kokszot, .törettem', amit aztán a ’szén közé kevertünk. A . munka nem állt le s le sem áll,, mert azóta már kaptunk jobb minő- cégű szepef is. A • sebe'en forgó -|rarúzmi?sztó alatt a tégla- és a cserépprés gyúrja, keveri és préseli a lágy- gyá tett agyagot. A gép száján úgy bújik elő a. laposra préselt sárgásbarna agyag, mint egy nalba való áthelyezésével gyalog­járdákat létesített, A gyalogjáró létesítésében a községi párttitkár, a tanács-ta­gok és a tszcs-tagok jártak élen, kiknek példáját követte Horváth István 8 holdas és Szabó Márton 5 holdas dolgozó paraszt, kik azt mondták „Megmutatjuk mi ker- kabarabásiak, hogy nem mara­dunk le a többi községtől, ha­nem megelőzzük őket, hogy mél­tóan tudjuk ünnepelni felszaba­dulásunk ünnepét“, — A példa­mutatók nyomán a község vala­mennyi lakosa nekilátott a járda­rendezési munkának és tényleg megmutatták, hogy nem marad­tak le' a többi községtől, ha­nem előttük járnak és méltóan ünnepelték meg április 4.-éfc. A többi község is- kövesse Kerkabarabás példáját, hogy szép* rendezett, virágos utcákkal köszönthessék a proletariátus nagy -ünnepét a nyolcadik Sza­bad Május 1-ét! Hantos Zoltán, Kerkabarabás tükörsima, fényesre csiszolt szé­les gépszij Ebből lesz a- cserép. Szabó I. Lajos dolgozik itt ifi- brigádjával. Minden percet ki­használnak:, hogy termelésüket napról napra fokozhassák. — Most még nem a legjobban megy a munka, — mondja Szabó Lajos, — mert a brigádom tag­jai, valamennyien újak, gyakor­latlanok, de megvan bennük az akarat és-ez lehetővé feszi, hogy rövidesen párosversedyre hívjuk a téglagyár legjobb brigádját. Szabó I. Lajos nemcsak a mun­kánál állja meg jól a helyét, hanem a téglagyári DlSz.szerve- zetet is jól kézben tartja- Mint DISz-ti’tkár, hasznos, nevelő munkát végez a fiatalság köré­ben.' A siói krigádvezetők közül kiemelkednek Müller Józsefeié és Soproniné. Soproniné a téglappésnél mint elszedő dolgozik. Nincs nála egyetlen felesleges mozdulat sem. Az órának nemcsak a perceit; hanem . a. másodperceit is mara­déktalanul kihasználja s -igy nemcsak a tervet, hanem az ál­tala tett. felajánlást is naponta 1500—2GuQ. darab téglával túl­szárnyalja.. Müller Józsefeié, aki-a gyárnak egy másik részében dolgozik, bri­gádjával 150—160 százalékra tel - jesiti a tervét. — Ha az "egyik napon viüza- eéüink — mondja Müllerné —, másnap már mindent megmoz­gatunk, hogy1 behozzuk lemara­dásunkat. — A 145 ezázálékcs tel­jesítményt úgy tekinti a brigád, mint visszaesést, amin sürgősen javítani kell. Müller Józsefeié már gyérek kora óta, dolgozik a téglagyár­ban. Kézé' alatt valósággal ég a munka. — Két gyermekem van — mondja — az ő jövőjüket te szem szebbé, ha jobban dolgo­zom. Áini-kor Müllerné gyermekei jövőjéről beszél, saját- maga ©’ott is felméri a jövőt, amit munkájá­val akar szebbé tenni. Müllerné .már'pártiskolát is végzett. Öntu­datos, felvilágosult dolgozó.­—- Késés, mulasztás nincs ná­lunk — mondja- — Brigádomnak; már számtalanszor elmondtam, miit jelentenek a másodpercek A mi présünknél 1 perc'aíatt 40— 45 dafab cserép készül el. Ha valamelyik dolgozó csak egy nercet késsen is. hátráltatja a többiek munkáját s akadályozza, hogy a gépet tökéletesen -kihasz­náljuk. A lerakja brigáddal szoros" kap­csolatban vannak. Az üzem na­pokra felbontott tervét velük be­szélik pneg s közösen szervezik a munkát is­A gyár emeletén, nem messze Műi|erné munkahelyétől, dolga, zik a gerincprés. Az itt dolgozó brigádnak Varró Imre ifjúmun­kás a vezetője. Jól dolgoznak A munkaidői a legícijesebbeu k »használják mégsem tudják a normát tul- ’eije-siteni. A dolgozók elmondják, ' hogy évekkél ezelőtt Csapó Lajos dol­gozott ennél a gépnél. Csapó fél-, revezette nemcsak a. gyárat, nem­csak az államot, hanem becsap­ta. megkárosította önmagát is azzal, hegy ravaszkcdáAal akart elérni magasabb százalékot Azt csinálta ugyanis, hogy 10 órát dolgozott és csak 8 órát vallott be- Ez még 1949-ben tör­tént. Később aztán, amikor . a gerincprésnél uj normát készi... tettek, Csapó Lajos c>ak néhány napig tudta teljesíteni azt Ek­kor már rájött, hogy ravaszkodá­sával súlyos hibát -követett el- A vállalatvezetőségtől kérte, -hegy más munkahelyre osszák be- így került a gerincpréshez Varró Imre ifjúmunkás. Ahhoz, hogy a gépet teljesen kihasználja, komoly munkát kell végezni Varró Imrének. A prés állandóan emelkedik és süllyed. Az agyaggal töltött formát min. den második emelkedésnél kell a prés- alá tolni. Ha az agyag be­helyezésénél, vagy a széleken ki- ■nyomódott felesleg lehúzásánál egy mozdulatot kissé lassabban végez, ezzel egy ütemet máris elveszít s a prés feleslegesen, vagyis kihasználatlanul lesz meg egy utá(. — Feszes a norma .— jegyzi meg Varró Imre —, de azért rö­videsen megmutatom, hogy ezt is lehet teljesíteni öleh dolgoznak ennél a gépnél. Baksa Györgyivé szedi e! . és adja tovább a már kész ge­rinccserepeket. Jókedvűen dol­gozik s boldogan újságolja, hogy az ő fia is ebben a téglagyárban dolgozott, de később már normás lett, most pedig katona­— Az árkászoknál van — uj. -ságclja büszkén. A pártszervezet jó! dolgozik. Rendszereden ellenőrzi a terme­lést és segíti megszüntetni a mu­tatkozó hiányosságokat. A szak- szervezet mindenben segítségére van a pártnak s közös erővel dolgoznak dzon, hogy a zala- nze.ntgróti Téglagyárban né for­dulhassanak eiö azok a hiányai ságek, amelyek a zalai téglagyá­rakat jellemzik. A"dolgozóknak közel 50 száza­lékát a-női, 32 százalékát pedig ifi do'gozólvvképezik, akik pél. dajnutatóan állják meg a helyü­ket ia munka minden területén. Vállalásaikat nemcsak 'teljesi­tik, hanem túl is Szárnyalják A munkaverseny egész éven át folyik. Könnyen' áttekinthető hf- pekon tüntetik fel a napokra fel­bontott havi tervet, ugyanide Ír­ják be a dolgozók elientervéf, amely egyben vállalás ,i=. A ver­senylapok tanúsága szerint az I számú prés -napi terve 23.800, a vállalás pedig ,25.000 tégla- Ezt 8-án 2000 darabbal teljesítették túl. Hasonlóképpen áll a helyzet a többi napon és a iö.bbi présnél is. A munkafegyelem tavaly óta sokat'javult, de még mindig voL na 'elsgend'5 .javítani való. Ez a feladat a párt é? a szakszerve­zetre .hárul, de feladatukat csak úgy tudják megvalósítani, ha segítségükre lesznek az üzem - kommunikál a DlSz-ifjiüág • és az öntudatos, pár j-onkivüli „ dol­gozók is. (t— Építsük5 szépítsük községeink utcáit május 1, tiszteietére A Zala megyei építési és közle­kedési állandó bizottság „Építsük, szépítsük községünk utcáit“ jel­szóval országos mozgalmat in­dított el a községi gyalogjárda- épitkezésekkel kapcsolatban. Me­gyénkén belül a járások és egyes községek párosversenyben áll­nak a, mozgalom mielőbbi meg­valósítása érdekében. Falusi dol­gozó parasztságunk magáévá tet­te a mozgalom jelentőségét és a községi állandó bizottságok egy­más után jelentik, hogy vállalá­saikat teljesítették. Április 4-re Zaiabaksa, Ilamo- esa, Kerkabarabás, Pórszombat, Zalaháshágy, Vaspör, Hagyáros- börönd, Kustdny, és Zalaszent- Iászló vállalásaiknak eleget téve a községi gyalogjárdákat társadal­mi utón elkészítették, 33.000 fo­rint társadalmi munka értékben. Eddig a legszebb eredményt Ker­kabarabás érte el. A község la­kossága egyöntetűen, egyember- ként, a község valamennyi utcá­ját rendezte az élőkertek kisebbre vételével, s a kerítések egy vo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom