Zala, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-11 / 85. szám

X nemzetközi gazdasági értekezlet április 9-i teljes ülése Moszkva. (TASzSz) a nemzet­közi gazdasági értekezlet szer­dán Paul Bastide (Franciaország) elnökletével teljes ülés+ tartott- A székei ók elnökei az ülésen be­számoltak a szekciók munkájá­ról. Oskar Lange lengyel pro­fesszor a nemzetközi kereskede­lem fejlesztésének kérdéseivel foglalkozó szekció elnöke a szek­cióban lefolyt vitát összegezve rámutatott: a nemzetközi keres­kedelem színvonala süllyedt» amelynek egyik legfontosabb té­nyezője a nyugati és keleti or­szágok közötti kereskedelem csökkentése. A vita. legfontosabb eredménye az a megállapítás, hogy nagy lehetőségek vannak a nemzetközi kereskedelem széíe- sité.-ére. A vita. során bebizonyo­sodott, hegy a népi demokráciák közötti kereskedelem szüntelenül növekszik. Hasonló, az egyenjogúságra és köl­csönös előnyre épülő — keres­kedelmi egyezményeket le­het kötni más országokkal is. Nyugateurópa, Ázsia, Amerika, és a világ többi része országainak képviselői hajlandók fejleszteni kereskedelmi kapcsolataikat ‘a Szovjetunióval, Kínával és a keleteurópai országokkal- Ezután felsorolta a szekció elé •terjesztett legfontosabb ja­vaslatokat: az értekezlet követ­keztetéseit éa indítványait ter­jessze az Egyesülte Nemzetek szervezete elé -éz hívja fel az ENSz-t, hogy tegyen intézkedése­ket a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok bővítésére; javasol­ták az exportleheíőségelckel és a be­hozatali szükségletekkel kap­csolatos kölcsönös tájékoz­tatási szervek megteremté­sét. több javaslatét terjesztettek elő tájékoztató központ megszervezé­sére, tájékoztató bulletin kiadá­sára, stb. Kifejezték azt a kíván­ságot, hogy tartsanak második nemzetközi gazdasági értekezle­tet, alakítsanak olyan nemzet­közi bizottságot, amely előkészí­tené ezt az értekezletet- Javal­latot terjesztettek elő egyes kon­krét. kereskedelmi és gazdasági természetű kérdésekkel foglal­kozó nemzetközi gazdasági érte­kezletek megszervezésére is; Lange igen célszerűnek tartja azt a javaslatot, hogy az értekez­let forduljon felhívással az líNSz-hez, javasolja az ENSz- nek: hívjon össze kormányközi ér­tekezletet a világkereskedelem elősegítésére. A szociális problémák megol­dására irányuló nemzetközi gaz­dasági együttműködés kérdései­vel foglalkozó szekció munkájá­ról Piene Lebrun (Franciaor­szág) számolt be. Elmondta, hogy a szekció a legnagyobb figyelmet az élelmiszerhiány é$ a munka­nélküliség leküzdése lehet őségéi ­■ nek, valamint a fegyverkezési verseny és a kereskedelemben megnyilvánuló megkülönböztetés következtében kiéleződő Szo­ciális problémák megoldásúnak szentelte. Nagy figyelmet keltett a szekció ülésén V. V. Kuznye- covnak, a szovjetunió szakszer­vezetei tanácsa elnökének a |árgyba<n elmonddt beszéde. Lebrun felolvasta a szekció ja­vaslatait, amelyek az árucsere meg könnyítésé­re, a nemzetközi kereskede- lem fejlesztésére, valamint az ezt akadályozó okok meg­szüntetésére irányul. Javasolni kell az ENSz köz­gyűlésének: a lehető legrövidebb időn belül hívja öiSfezo valameny- nyi kormány képviselőinek, ke­reskedelmi köreinek és társadal­mi szervezeteinek tanácskozói át a gazdasági élét, ,<? a nemzetközi kereskedelem kérdéseinek meg­oldására­A kevésbbé fejlett országok problémáival foglalkozó szekció munkájának eredményeiről Dzsan Csand (India), a szekció elnöke számolt be. Rámutatott: a véleménycsere megmutatta, hogy a néptömegek a kevésbbé fej­lett országokban erősen szén- vednek a nyomortól és a be­tegségektől. Az említed országok egészséges, gyors gazdasági fejlődésének alapfeltétele gazdaságuk moder­nizálása és átépítése. Intézkedéseket kell fenni, hogy a kevésbbé fejlett országok fej­leszthessék iparukat és hogy természeti kincseiket teljes egé­szében a lakosság érdekében használhassák fel. A szekció a megkülönböztetések felszámolása és a fejlettebb országok gazdasá­gi uralmának megszüntetése mel­lett foglal állást- Megengedhetet­len minden olyan kereskedelmi módszer, amely a kevésbbé fej- : lelj- országok gazdasági érdekeit csorbítja* Több felszólalás után Lange professzor javaslatot tett- bízzák meg az elnökséget, hegy dolgozzon ki az előterjesztett javaslatok alapján indít­ványt a nemzetközi kereske­delmet elősegítő bizottság megalakításáról, fc 1 hiváshervezetot az ENSz-hez ér- közvélemény tervezetet az ér­tekezlet főbb eredményeiről. A javallatot egyhangúlag elfogad­lak. ★ A nápolyi szakszervezetek ve­zetői táviratot intéztek Moszkvá­ba. Di Vittorio elvtárshoz. A táviratban örömüket fejezték ki a nemzetközi értekezlet sikeres előrehaladása felett. A DIVSz főtitkárának nyilatkozata a Béke Világtanács irodájának üléséről A Magyar Távirati Iroda mun­katársa beszélgetést folytatott Jacques Dcnis-vel, a Demokrati­kus Ifjúsági Világszövetség fő­titkárával, aki nemrég tért visz. Hza. Oslóból a Béke Világtanács irodájának üléséről. Elmondotta, hogy Kuo M-o Zso, a Kínai Tudo­mányos Akadémia és a kínai bé- kebizotteág elnöke, valamint Li- Gi En, a koreai békevédelmi bi­zottság képviselője megcáfolha­tatlan bizonyitékokat terjesztett ■az ülés résztvevői elé. melyek mind azt bizonyítják, hogy az amerikai beavatkozók bak tér i- umfegyvert használnak Kínában és Koreában A Béke Világta­rt ác?; irodája elhatározta, hogy ezeket a bizonyítékokat kiadja egy „fekete könyv“-ben Az iroda az ülésről kibocsátott felhívásában két célt tűzött ki: tájékoztatni a közvéleményt, hogy minél szélesebb rétegek Pénteíc, 1953 április J.J.. megismerjék az igazságot és megvédjék a népeket a baktéri umfegyver ellen, A fiatalok, bár­mi legyen is politikai meggyőző­désük, valamennyi országban tá­mogatni fogják azt a széleskörű és elfogulatlan nemzetközi bi­zottságot, amelynek kiküldését a Béka Világtanács irodája Kína C3 Korea javaslatára elhatározta, amelynek az lesz a feladata, hogy teljes világosságot derítsen e bűntettekre. A továbbiakban Denis hangsú­lyozta. hogy fokozni kell a moz­galmat az öthatalmi egyezmény és a béke megkötése érdekében. Mái’ eddig 603 millió aláírást gyűjtöttek össze és ebben a számban benne van a, fiatal alá- irásgyüjtők áldozatos munkájá­nak eredménye is. Befejezésül kijelentette, hogy az egész ifjú nemzedék forró lelkesedéssel üdvözli azt a hatá­rozatot, amely javasolta egy bé­ke világkongresszus összehívását még ez év folyamán, Megvédjük a gyermekek életét az imperialista gyilkosokkal szemben Elutaztak a felszabadulási ünnepségekre hazánkba érkezett külföldi küldöttségek A felszabadulási ünnepségek után, még Budapesten tartózko­dott külföldi küldöttségek meg­látogattak több kulturális jn|éz- ményt és résztvellek jobb színda­rab és film előadásán. Az utolsó napok folyamán elutazott a len­gyel, a némát, majd a koreai és a mongol kormányküldöttség, va­lamint a Német Kommunista Párt és az O azt rák Kommunista Párt delegációja- Ugyancsak elutazott a „Tartós békéért, népi demokráciáért“’ szerkesztősé­gének küldöttsége. Búcsúztatá­sukra a repülői éren, illetve a pályaudvaron megjelentek a pánt- éz a kormány vezető sze­mélyiségei, valamint a baráti ál­lamok budapesti képviselői. Koreai hadiielenlés A néphadsereg alakulatai szoro­san együttműködve a kínai népi ön­kéntesek egységeivel, folytatták a védelmi harcot az amerikai-angol beavatkozók és a Li-Szin-Man-féle csapatok ellen, emberben és hadi­anyagban veszteségeket okozva az ellenségnek. A néphadsereg légvédelmi tüzér­ségének egységei és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek áp­rilis 9-én lelőttek három ellenséges repülőgépet. ★ A Koreai Munkapárt Központi Bizottsága az amerikaiak bakté- ríumháboruját kivizsgáló bizottság tiszteletére fogadást rendezett. Á bizottság megbeszéléseket folyta­tóit egészségügyi dolgozókkal, szakemberekkel, szemtanukkal, akik újabb adatokat szolgáltattak az amerikai agresszorok kegyetlenke­déseiről. Egyre nagyobb méreteket olt a munkanélküliség Jugoszláviában Bukarest. A Pod ZaSztavo-m Internacionalizma, a jugoszláv forradalmi emigránsok Bukarest­ben megjelenő lapja írja: A jugoszláv gazdaság müitari- záiása, a közszükségleti cikkeket gyártó üzemek termelésének csökkentése és tömeges leállítása következtében egyre több jugo­szláv ipari munkás és alkalma­zott válik munkanélkülivé. Ju­goszláviában a munkanélküliek száma mégha Adja a 250 ezret. Tijoélc ez év januárja óta az „Oktobarszka Szlcboda’“ nevű vállalatnál több mint 300 műn- kást bocsátottak el. A horvátor­szági üzemekből a közelmúltban 3000 nőit tettek az utcára­_ MAGYARORSZÁG félsza­badulásának 7. évfordulójáról emlékezett meg az Angol-Magyar Baráti Társaság ünnepi ülésén, amelyen Bernal professzor, vi­lághírű angol tudós számolt be magyarországi tapasztalatairól­_ A 100.000 KILOMÉTERES MOZGALOMBA bekapcsolódott dolgozók legjobbjainak első or. szagos tanácskozását április 26-án rendezi meg a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszer­vezete. — A. NYUGATNÉMETOKSZA- GI angol haderők hadgyakorla­taik közben gránátokkal lőnek házakra, Melbeckben lakott és megművelt területre lőttek. Fel­gyújtottak egy parasztházat, amely porig leégett. — A NYUGATNÉMET szociál­demokrata vezetők közös nyi lalkozatban á!lá?tfoglaltak Ade­nauer bábomé politikája ellen, s megái lapították, a keretszerző­dés a nyugatnémet alkotmányba ütközik. a hőmérséklet alig változik Várható időjárás péntek estig: Kisebb felhőálvonulások, az észak­keleti megyékben egyes helyeken ma még eső. Mérsékelt délkeleti-déli, majd délnyugati szél, a hőmérsék­let északkeleten emelkedik, máshol alig változik. A várlötó napi középhőmérsék­let az ország egész területén 10 Celsius fok felett lesz. Az MNDSz budapesti szerveze­tei és a szakszervezetek üzemi nő- bizottságai Budapesten közös nagy- aktivaértekezletet tartottak. Részt- vett az értekezleten Vűss Istvánná elvtársnő, az MNDSz-főtitkára, to­vábbá Csu Teh felesége, a Kínai Nők Demokratikus Szövetsége gyermek­védelmi osztályának vezetője. Pák Csűri Vei koreai sztahánovísta moz- donyvezetőnö, valamint mongol, vietnami és izrael küldöttek, akik a bécsi gyermekkonferenciára utaz­va, Budapestre érkeztek. Az értekezleten Vajdai Lajosné, az MNDSz budapesti titkára raon. dott beszédet. Méltatta a nemzet­közi gyermekvédelmi konferencia jelentőségét, majd rámutatott arra, hogy a nemzetközi gyermekvédel­mi konferencián a világ asz- szonyai vádat emelnek az im­perialista gyilkosok, a kolera és pestis szövetségesei ellen. Ezután arról beszélt, hogy a ma­gyar dolgozó nők május í-re való készülődésükkel, munkafelajánlásuk teljesítésével a szabad életet vé­dik. Felhívta a magyar aszonyokat, még határozottabban, még meré­szebben leplezzék le az imperialis­tákat, az uj háború szervezőit. Csu Teh felesége ismertette a kínai dolgozók békés építő munká­ját, amelynek következtében a kínai dolgozók életszínvo­nala állandóan emelkedik. Hangsúlyozta, hogy a kínai társa­dalombiztosítás a nép, a nők és a gyermekek érdekeit szolgálja. Szülőotthonok ezrei, kiterjedt anya- és csecsemővédelem gondoskodik a népi Kínában a nőkről és a gyermekekről. Az üzemekben, vidéken csecsemő­Moszkva (TASzSz) Április 9- én a Kremlben átadták Kuo Mo- Zsonak, a Kínai Tudományos Akadémia elnökének „A népek közötti béke megszilárdításáért“ a nemzetközi Sztálin-dijat. Dimitrij Szkobelcin akadémikus, a nemzetközi Sztálin-díj bizottság elnöke felolvasta a bizottságnak azt a határozatát, amellyel a megtisztelő dijat Kuo Mo-Zsonak a béke fenntartásáért és megszi­lárdításáért folyó harcban szer­zett érdemeiért odaítélték, és át­nyújtotta a nemzetközi Sztálin- békedij oklevelét, valamint az aranyérmet. Szkobelcin akadémi­kus üdvözölte Kuo Mo Zsot ma­gas kitüntetése alkalmából és további sikereket kívánt neki a — AZ ALBÁN MUNKAI’ART napokban végétért kongresszusa felhívást intézett Albánia dol­gozó népéhez, ves.e minden ere­jét latba az cl-ő ötéves terv l?l- j esi tós óért. — A FRANCIA NEMZETGYŰ­LÉS jobboldali többsége május 29-re elnapolta a mozgó bórská la kérdésének megvilátásúk A kommunista képviselők kijelen­tették, a. munkásosztály mond ítéletet azok felett, akii.: a moz­gó bérskála ellen szavaznak. otthonok alakultak. Kiemelte, hogy további eredmények elérésére töre­kednek, ezért van szükségük az al­kotó békére. Azt akarják elérni a gyermekkonferencián is, hogy meg­védjék a gyermekek életét és jövő­jét. Li In Szó. a Koreai Nőszövetség alelnöke a koreai asszonyok hálá- ját tolmácsolta a magyar nőknek, akik az imperialisták agressziója óta hathatós segítséget nyújtottak; a koreai népnek. Hangsúlyozta, hogy az amerikaiak sem a bakté­riummal, sem más fegyver­rel nem tudják megfélemlíte­ni a hö's koreai népet, amely állhatatosan és kitartóan harcol a végső győzelemért. Pák Csun Vei koreai sztaháno- vísta mozdonyvezető elmondta, mi­lyen elnyomásban volt részük Észak-Korea asszonyainak a felsza­badulás előtt. Kiemelte, hogy egyenjogúságukat a Munkapártnak, Kim ír Szén elvtársnak köszönhe­tik. Ma a nők százezrei végeznek hősies munkát az üzemekben, váN [álatokban, a mezőgazdaságban, a legfelsőbb nemzetgyűlés­nek 69 nó'i képviselője van. A honvédő háború óta sok százezer: nő jelentkezett önkén t front szol­gálatra. Beszélt a koreai népnek á baktériumháboru ellen folytatót (J küzdelméről, s kijelentette, hogy a győzelem a békéért harcoló becsü­letes embereké lesz. Az értekezlet résztvevői lelkesen ünnepelték a koreai, kínai és ma-i gyár nép barátságát, a Szovjet­uniót, Sztálin és Rákosi elvtársat, Mao Ce Tung és Kim Ír Szén elv- társat; gyűlölettel bélyegezték meg I az imperialisták koreai háborúját. Az értekezlet Novikov békedalávali ért véget. nagy kínai nép boldogulásáéit, a béke ügyének diadaláéit folyó harcban. üdvözlő beszédet mondott Alek- szandr Nyeszsnejanov, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiájá­nak elnöke, Nyina Popova, a Szov­jet Nők Antifasiszta Bizottságá­nak elnöke, Borisz Grekov akadé­mikus, a Szovjet Békebizottság el­nökhelyettese, és Konsztantyim Szimonov, a Szovjet írószövetség' főtitkárhelyettese. Kuo Mo Zso válaszbeszédében elmondta, hogy a Nemzetközi Sztálin-békedijat a legnagyobb megtiszteltetésként fogadja nem- csak a maga, hanem az egész kínai nép számára. Az elmúlt évben a dolgozók fizetésük huszonegy százalékának megfelelő juttatásokat kaplak munkabéren felül a. jóléti juttatások pedig 5 száJ zalékát. A dolgozók tehát fizeté­sük huszonegy százalékának meg­felelő juttatásokat kaptak n. mun-, ka oéren felül. A munkabéren felüli juttatáso­kat niég kiegészíti a dolgozók •szervezett üdültetése, melyhez az állam az egész ke Hí ég 6Ó száza- lélcával járul hozzá. 1951-ben az üdülésben résztvett dolgozók szá­ma 1950-hcg viszonyítva 123 százalékkal emelkedett. Az cv folyamán mintegy 60 czer gyer­mek részeiült ingyenes üdülie- téíben. 1952-ben a szervezett üdül tétéiben résztvevők száma további 23 ezerrel fos emelkedni. — FRANCO — a francia kor. many hozzájárulásával — nagy­kő vetet küld Párizsba. — KILENC NÉGERT GYIL­KOLTAK MEG az USA-ban márciusban, olyan és hasonló „ürügyek“ miatt, hogy például felszolgáltak egy fehérek által látogatott mulatóhelyen. A pol­gári jogok kongresszusa az ENSz-hez fordult és az USA kormányát fajgjllkossággcJ vá­dolja. Kuo Hfo«Zsonak ünnepélyesen átadták a nemzetközi Sztálin-békedijat Mint a statisztikai tájékoztató 1952 első negyedévi száma közli, 1951-ben az évi munkabéralap 1950-hez viszonyítva az egész nép­gazdaságban 22.4 százalékkal, az építőiparban 33 százalékkal, a gyáriparban 20.3 százalékkal nö­vekedett. A dolgozók munkabére a teljessifcíj munkaidő után ki­fizetett béren felül jelentős szo­ciális juttatásokat is foglal ma­gában. A munkabérnek átlag 13.2 százalékát a dolgozók nem köz­vetlenül munkájuk után, hanem szociális juttatásként kapták. A munkaadó terhére történő tárS'a- dakmbjztositási ellátás a fizó. tesnek átlag 10 százalékát teszi ki, a családi pótlék 6 százalékúi, I

Next

/
Oldalképek
Tartalom