Zala, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-01 / 77. szám
a monarciioiasiszia gonosztevők végrelialtotfák a halálos ítélete! Beloiannisz elvtárson és három társán Athén (TASzSz) Március 39- án hajnalban 4 óra 12 perckor Cucliban, Athén közelében agyonlőtték Beloianniszt, a Görög jvommunista Párt Központi Bizottságának tagját, Baciszt az Anteosz című folyóirat szerkesztőjét, Kalumenosz 16 éves kommunista ifjúmunkást és Argiria- őiöZt. A négy hazafi kegyelmi .kérvényét a király visszautasi- í otta. A gyalázatos tett helyét erős katonai rendőr-osztagok vetek körül. Sajtójelent ésekböl kitűnik, hogy a kormányban is vita folyt 15 e lói anniszék m eggy il/ colás ának célszerűségéről“. Egyen Epek-' i,.árti miniszterek ellenezték Beloiannisz és társai kivégzését, mert ug‘y vélték, hogy ennek következtében u Epek minden befolyását elveszti a nép körében.. ic A Szabad Görög Rádió jelenti: A Görög Kommunista Párt Politikai Bizottsága a következő nyilatkozatot edta ki: „Beloiannisz elesett! Személyében a Görög Kommunista Párt és az egész görög nép egyik vezetőjét, a békcszerető világ pedig egyik legkiemelkedőbb és legbátrabb béke- harcosát vesztette el. Beloiannisz!; amerikai golyóval gyilkolták meg, amelyet Plusztirasz és Venizelosz lövetett Iti.“ Piasstirasz és Venizelosz, Görögország hóhérai az éjszakai órákban teljesítették amerikai megbízóik parancsát, bár a görög törvények napfelkelte előtt nőm engedélyezik halálos Ítéletek végrehajtását. A mónafehofa- siszta hóhérok féltek a görög nép és az egész békeszerető világ felháborodásától _jelenti a Sza bad Görög Rádió az athéni fasiszták véres cselekményéről. Több görög miniszter lemondott A Hellas Press Hírügynökség jelentése szerint Szakellariu görög hadügyminiszter benyújtotta lemondását. Ezzel kapcsolatban a hírügynökség megállapítja, hogy a monarchofasiszta kormány bomlik. Plasztirasz miniszterelnök miniszteri rangban lévő kabinetfőnöke benyújtotta lemondását, tiltakozásul Nikosz Beloiannisznak és három társának kivégzése miatt. Vasárnap — mint az AFP Athénből jelenti — lemondott Kartalisz gazdasági egyeztetési miniszter és Papíszpiru igazságügyminiszter. ■ Ä Magyar Szakszervesetek Országos Tanácsa távirata a görög kormányhoz „Görög kormány Athén. A magyar szervezett dolgozók mélyen megrendülve és határtalan felháborodással értesültek arról a visszataszító bűntényről, amelyet önök n szabadságáért rettentketetlennl küzdő görög nép és az egész békeszerető emberiség ellen elkövettek, amikor aljas módon meggyilkoltatták Be- Joianniszt és társait, a görög nép hőseit és büszkeségeit. Tudjuk ~~■ mint ahogy minden józan ítélőképességei ember tudja —, hogy borzalmas bűnüket gazdáiknak, az amerikai imperialistáknak egyenes parancsára követték el. Ezért az elvetemült gaztet- tért önöknek felelniük kell az egész görög nép előtt és felelniük kell a sokszázmillió békét akaró ember előtt is, akik mélyen a szivükbe zárták és példaképüknek tekintik a görög nép legnagyobb hazafiait, Beloian- nlszfc és társait. Amilyen tisztelet és soha nem múló megbecsülés veszi körül az ö nevüket, olyan megvetés és gyűlölet zu- duí az .önökére. A békeszerető emberiség soha nem fogja elfelejteni a monarchofasiszta imperialista-bérenc görög kormány rettenetes bűneinek sorozatát. Tudniok kell, hogy önök borzalmas bűneikért a népek előtt felelni fognak. A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa.“ A budapesti városi tanács végs'ehajtóhisottságának határosain ßiikoss Beloiannisz emlékének megörökítéséről 'Ä budapesti városi tanács végre- hajtóbízottsága a nemzetközi munkásmozgalom és békéharc nagy vértanúja, Nikosz Beloiannisz emlékére a következő határozatot hozta: a jövőben a Montgotnery-utat Be* oiannisz rakpartnak, a Zolián-utcát Beloiannisz utcának nevezzük. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának levele Nikosz Zali-madiszhoz A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága levelet küldött Nikosz Zahariadiszhoz, a Görög Kommunista Párt Központi Bízott, ságának főtitkárához. Beloiannisz és három clvlársának kivégzése miatt mélységesen meg. rendülve és felindulva, mély együttérzésünket és testvéri szolidarilá. sunfcat küldjük Önnek — hangzik a levél. Görögország szabadságának és függetlenségének ügye legyőzhetetlen — épp úgy, ahogyan legyőzhetetlen cl béke szent ügye is. Uiabb küldöttek érkeztek a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezletre Moszkvába egymásután érkeznek különböző országokból a nemzetközi gazdasági értekezlet résztvevői. Március 29-én megérkeztek, a küldöttek Hollandiából. Köztük vari Brandsen Bortus, a holland szakszervezeti szövetség főtitkára és Kari Wilhelm de Vric.s, a rotterdami egyetem professzora. Mégérkezett Moszkvába az indonéz kereskedelmi kamara elnöke is. Brazíliából négy küldött érkezett a szovjet fővárosba. Csehszlovákiából megérkezett <ir. O. Pohl, a csehszlovák állam vezérigazgatója. Dzsam.il Mussza, az izraeli arab munkások kongresszusának titkára repülőgépen elindult Moszkvába. A nemzetközi gazdasági értekezlet uruguayi eJökészitöl: izott- sága közölte, hogy Uruguay t két küldött képviseli a moszkvai értekezleten. . A Német Demokratikus Köztársaságot tíztagú küldöttség képviseli a szovjet fővárosban tartandó nemzetközi értekezleten. A küldöttség vezetői: Greta Kuckhoíf asszony, a német jegybank elnöke és J. Kuczyniski, a berlini gazdasági kutatóintézet igazgatója. Koreai liatliieienlés A néphadsereg alakulatai, szoros együttműködésben a kiírni népi önkéntesek egységeivel, valamennyi arcvonalon védelmi harcot vivtak az amerikai-angol intervenciósok és a liszinmanirta csapatok ellen, miközben emberben és hadianyagban veszteségeket okoztak az ellenségnek. Március 29—30-án a keleti fronton az ellenség harckocsik támogatásával támadást kísérelt meg a néphadsereg állásainak áttörésére, azonban a néphadsereg csapatai visszaverték a támadást. 30-án a néphadsereg légvédelmi egységei nyolc ellenséges repülőgépet lőttek le, amelyek mögöttes térségeket támadtak. A KOREAI FEGYVERSZÜNETI TÁRGYALÁSOK Az Uj Kína Hírügynökség tudósítója jelenti, hogy az amerikaiak továbbra is ragaszkodnak »'Sok hűhó semmiért“ taktikájukhoz. Szombaton például azt a követelést vetették fel, hogy a fegyverszüneti egyezményben Korea megjelölésére a „han“ szó szerepeljen. Ennek eredményeként a koreai fegyverszüneti tárgyalások 3. napirendi pontjával foglalkozó vezérkari tisztek tárgyalásai ismét elakadtak, A 4. napirendi pontról tárgyaló vezérkari tisztek ülésén a két fél képviselői folytatják az eszmecserét a hadifoglyok hazatelepitésének elveiről. LEGÚJABB HÍREK — A SZIKRA KÖNYVKIADÓ kiadásúban megjelent Gyenyis/.ov* Bucsílov: „A Szovjet Hadsereg hazánk békéjének és biztonságának támasza“ cimü könyve. — AZ ALBÁN MUNKAPÁRT II. kongresszusára megérkezett a kínai, a koreai, a bolgár, a, francia, a csehszlovák, az olasz, a román, a mongol, a német és a tcstv^rpártok görög küldöttségeSPANYOLORSZÁGBAN április 2-án állítják fasiszta vér- biróság elé azt a 34 spanyol hazafit, akiket a múlt évi barcelonai sztrájk előkészítésével vádolnak. — TRUMAN bejelentette: nem jelölteti magát újból az elnökválasztáson. — A JAPÁN miniszterhclyeltc. sek értekezletén törvénytervezetet fogadtak el a felforgató tevékenység elhárításáról. A törvénytervezet a demokratikus erők ellen irányul, — A Heviato Dokuricu lap betiltó, sóval kapcsolatban 164 embert letartóztattak. Február végéig Japán, ban 1818 demokratikus sajtókiadványt tiltottak be. — HELSINKIBEN MEGNYÍLT a III. finn békekongresz. szus, amelyen résztvesz a Béke Világtanács képviselője, ezenkívül szovjet és svéd békeharcosok. — TEHERÁNBAN a békeharcosok tiltakozó nagygyűlést tartottak az imperialista gyarmatosítók háborús politikája és a baktériumhá- boru ellen. A demokratikus fiatalok utána felvonulást rendeztek, amelynek során katonaság és rendőrség támadta meg a fiatalokat. Öten meghaltak, sokan megsebesüllek. Az iráni kormány a főváros területére kihirdette az ostromállapotot. — BÉRKÖVET ELŐ napot ren- deztek kedden a CGT-hez és a ke- resziény szakszervezetekhez tartozói francia bőripari dolgozók. Ezen a napon munkabeszüntetésekkel, nagygyűlésekkel nyilvánították ki követeléseik kiharcolására irányuló aka- ratukat— A TUNISZI KORMÁNY két, Párizsban tartózkodó minisztere eltűnt a Grand ílotelíxm lévő' szállásáról abban az időben, amikor Tuniszban négy minisztert — mint már megírtuk — letartóztatlak. t. Sztálin elv tára jelenlétében ért véget az OSrózSztt Legfelső Tanácsának ülésszaka Moszkva ■ (TASzSz) Moszkvában befejezte munkáját az OSzSzSzK Legfelső Tanácsának II. ülésszaka, melyen jóváhagyták a köztársaság 1Ö52. évi állami költségvetését. Március 29-én zajlott le a Kreml-ben az OSzSzSzK Legfelső Tanácsa II. ülésszakának záróülése. Este 7 órakor a kormánypáholyokban megjelent J. V. Sztálin elvtárs, V. M. Molotov, G. M. Malenkov, L. P. Berija, K. J. Voro- silov, A. I. Mikoján, N. A. Bul- ganyin, L. M. Kaganovics, N. Sz. Hruscsov, N. M. Svernyik, M. A. Szuszlov, P. K. Ponomarenko és M. F. Skirjatov elvtársak, akiket! a képviselők és a vendégek hatalmas tapssal fogadtak. Hosszú percekig éltették J. V. Sztálin elvtársat, a párt és a kormány vezetőit. A záróülésen jóváhagyták az OSzSzSzK Legfelső Tanácsa Elnökségének az első és második ülésszaka közötti időszakban hozott rendeletéit. Ezután megválasztották a köztársaság legfelső bíróságát, majd. minthogy a bíróság tagjainak felhatalmazása lejárt, az elnöklő Leonid Szo- lovjov berekesztette az ülésszakot. Román, koreai és mongol kormányküldöttség érkezett Budapestre felszabadulásunk évfordulójának megünneplésére Hétfőn délelőtt Budapestre érkezett a Román Népköztársaság kormányküldöttsége hazánk felszabadulása 7, évfordulójának megünneplésére. A küldöttséget Chivu Sioica miniszlerelnökhelyettes vezeti, tagjai Míron Constantinescu, a Román Népköztársaság Tervhivatalának elnöke, Jacob Tedu vezérőrnagy és Constantin V^sileche szfahánovista munkás. A román kormányküldöttség fogadására a ferihegyi repülőtéren megjelent Vas Zoltán elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke, Szabó I-stván elvtárs altábornagy, Zsófi, nyecz Mihály elvtárs, középgépipa- ri miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai. Megjelentek a fogadáson Aurél MaínasCínu, a Román Népköz- társaság budapesti követe és a többi baráti állam budapesti képviselői isUgyancsak hétfőn délelőtt érkezett Budapestje a Koreai Népi De. mokratíkus Köztársaság és a Mongol Népköztársaság kormányküldöttsége. A koreai kormányküldött, ség vezetője: Li Jan igazságügyminiszter, tagjai: Hen Pír Hun, a Koreai Munkapárt Központi Bízott* sága agitációs és propagandista osztályának, helyettes vezetője és Pák Csun Vol sztahanovista mozdonyvezetőnő. A mongol kormányküldöttség tagjai: Namtajsirijn LhamoSszurun mi- niszterelnökhelyettes és külügyminiszter és Cedengijn Zsancsiv honvédelmi miniszter. A küldöttség fogadására a ferihegyi repülőtéren megjelent Kovács István elvtárs, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese. Kis? Károly elvtárs, külügyminiszter, Kristóf István elvlárs, a SzOT főtitkára, ILaruStyák József elvtárs, a SzOT elnöke, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai. A koreai és a mongol kormány*' küldöttség fogadásán jelen voltaic továbbá; J. D. Kiszeljov. a Szovjetunió magyarországi nagykövete, Huan Cen, a Kínai Népköztársaság magyarországi ^ nagykövete. Han. Hja Szám, a Koreai Népi Demokratikus Köztárasság magyarországi követe, valamint a többi baráti állam budapesti képviselői is. , . A világ haladó közvéleménye tiltakozik a baktéri umháboru ellen A világ haladó közvéleménye továbbra is állást’ foglal az amerikai imperialisták baktérium- háborúja ellen. A Koreai Demokratikus Ifjúsági Szövetség a DIVSz-hez intézett üzenetében hangsúlyozza, hegy a koreai fiatalok erőteljesen harcolnak az amerikaiak baktériumtámadásai ellen. — Prágában a béke hívei csehszlovák bizottsága és a Nemzeti Arcvonal rendezésében megtartott nagygyűlésen a csehszlovák dolgozók felszólították az ENSz-t és a Béke Világtaná- 0501, tegyék lehetetlenné a baktériumfegyver használatát- — A Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlésének XI. ülésszakán határozatot hoztak, amelyben követelik a baktériumháboru beszüntetését és a vétkesek haladéktalan felelősségre vonását- — Az angol békebizottság felszólító! la az angol népet: követelje a kormány közbelépését a koreai háború haladéktalan beszüntetése, a baktérium- és más tömegirtó fegyverek használatának megakadályozása, az öt nagyhatalom értekezletének összehívása érdekében. — Hasonló állás foglalásra szólítja fel a japán népet a japán békebizottság. A Panmindzsonban lévő külföldi lap tudósítók vizsgálatot folytatlak annak a vádnak bah latára, hogy az amerikaiak a3 arcvonalon és a mögöttes területeken baktérjumíegyvert használnak. A vizsgálat után kiadott közös nyilatkozatban hangsúlyozzák: az amerikai fegyveres erők Észak-Karcában nagymértékben használnak baktérium- fegyvert mind a fegyveres erők, mind a polgári személyek ellen. A ledobott rovarok legnagyobb része kolerával és pestissel fertőzőit. A laptudósitók megállapítják, hegy a baktériumfegyvert a kormány cs a nép szó: ro.l együttműködésével le lehet győzni, és le is győzik: Koreában, nincsenek járványokA koreai lapok arról számol- nak be, hogy az amerikaiak a mérgezett tetveken, szúnyogokon és. legyeken kívül most már fertőzött faleveleket és szabad szem.1 mól szinte észrevehetetlen fertő- j zött reveirokat is dobnak le a I koreai városokra és falvakra. TRUMAN elfogadta John I Foster Dullesnek az Acheson rael. lett viselt különleges külpolitikai „tanácsadói* tisztségéről való lemondását. — Maxiin Gorkij, a szovjet iro. dalom megalapítója, 84 évvel ezelőtt született. A Szovjetunióban országszerte megemlékeztek a 2 évfordulóról. a hőmérséklet NYUGATON CSÖKKEN Várható időjárás.- Felhöátvonulá- sok. néhány helyen esővel, esetleg zivatarral, Mérsékelt délnyugati, nyugati, majd élénkebb északnyugati szél. A hőmérséklet északon és nyugaton csökken, másutt alig változik. Április 1-én, kedden a várható napi középhömérséklet Győr—Sopron megyékben 4 fok, másutt négy fok felett. .- A ROMÁN NAGY NEMZET- GYŰLÉS 11. ülésszaka szerdán megnyílt. Ezen az 1952 évi állami költségvetés jóváhagyásáról szóló törvényjavaslatot tárgyaljék. — A LONDONI GÖRÖG nagykövetség épülete előtt kedden Hatalmas tüntetés zajlott le, amely alkatommal követelték a gzaksier- vezeti vezetők üldözésének megszüntetését, az amerikai beavatkozás megszüntetését Görögországban s általános közkegyelem hirdetését. — VIETNAMBAN Bao Dáj bab- hadseregének katonái egyre nagyobb méretekben állnak át a n p- hadsereg oldalára. 1952 első két hónapjában Ha-Ngun tartományban 296-an álltak át. — Brazília népe tiltakozik az USA-val kötött katonai egyezmény ellen, amely Brazília ame- riksd katonái támaszponttá válásához, az ország függetlensége elvesztéséhez vezet.